Megérkeztünk Húsvéti Szünetünkről

Megállapítást nyer, hogy hosszú utakhoz hozzá lehet szokni.

Hazafele 21-én délután háromkor indultunk (csak fél óra késéssel), és 27 fok volt. Aztán ültünk az autópályán a dugóban, és én a hajamat téptem mert nem volt internetem hogy másik útvonalat keressek. Mert én a 19.50-es vonat helyett a 17.50-essel akartam elmenni legkésőbb. Azért a 18.20-ra felengedtek minket. A Csalagút témája külön bejegyzést érdemel...
Brüsszelig mentünk (mármint a vonattal csak Calais-ig, onnan autópályán). Tudtátok hogy Brüsszelben mindenféle alagút-rendszer van? Az autópályáról 15 perc alatt átjutottunk a város másik felére, mert Robiéknál aludtunk egy nagyon pöpec karakteres brüsszeli lakásban hodályban. Éjfél körül már aludtunk is.
Reggel mosolyogva ébredtünk, el sem hittük hogy milyen jót aludtunk. A fehérre meszelt padlózatú parkolóházba visszasiettünk, és az 5 eurós éjszakai parkolási díj kifizetése után már pötyögtem is a GPS-be a magyarországi úticélunkat. Ekkor derült ki, hogy nem 6.45, hanem 7.45 van, vagyis nem 15, hanem 1 óra 15 perces csúszásban vagyunk.
Sitty-sutty és Németország következett. Ha a Bundesrepublik táblát nem is láttuk volna, akkor is tudtuk volna hogy hol vagyunk, mert az addigi gyorsnak számító 140-es tempó igencsak kevésnek bizonyult az ottani játékosok mellé. Természetesen a németek még mindig autópályát építenek. Javítgatnak, szélesítenek. Ha itt befejezték, ott folytatják. Ez volt összesen az ötödik utam kocsival 3 év alatt és még mindig nem értek a végére (elejére). Ami furcsa volt, hogy nem voltak kamionok az úton - ez azért volt jó, mert tényleg lehetett ütemesen haladni, és nem kellett kivárni amíg a 110-el haladó kamiont megelőzi a másik 115-el...
Az osztrák határhoz közeledve megejtettük rántotthusi-gulyásleves menüt, és sötétedésre már Bécsnél jártunk.

Elhatároztuk hogy nem autópályán, hanem az mellett megyünk el, csak hogy annyira 'jól' vannak kitáblázva az utak hogy gőzünk sincs hogy kapunk-e büntetést vagy sem... Mindenesetre érdekes volt, hogy Levél környékén amikor lehúztam az ablakot, akkor füstölt kolbász illatot éreztem. Amikor Veszprémvarsánynál engedtem be friss levegőt, 'sátorillat' jött be. Mire a Veszprém táblához értünk, a szemeim olyanok voltak mint egy kettévágott hamburgerzsemle, a derekamat nem éreztem és az ujjaim felpuffadtak. De a kocsiból kiszállva megéreztük a cholnoky-szagot, és hajnal egyre már mélyen aludtunk.

A visszafele útról majd máskor, bár azt sikerült gyorsabban megtenni. Az otthonlét fénypontja egyértelműen Lucához kapcsolódik. Aki berregésemre abbahagyta a sírást. Aki kettőt vigyorgott amikor cuppogtam neki. Aki a kis öklét belegyurmázta a gigámba (és egyszer a számba is...). Aki egyszer elaludt a vállamon.

Képek majd később, a laptopomat még mindig szerelik és nem tudom hova letölteni a fotóimat.

Destinations Show 2011 (Utazás Kiállítás)

Tavaly elfelejtették küldeni nekem az ingyenes meghívót (de kipostázták amikor rákérdeztem). Idén nem volt probléma, és harmadszor vehettem részt az eseményen.



A felállás ugyanaz: óceán színeit idéző szőnyeg, prospektusok, lufik és néptáncosok mindenhol. A levegőben keveredik kicsit az angol frissen sütött kolbászok és görög olívás kenyerek illata. Minden standnál luxus utazást, miniszünidőt, ingyen repülőjegyet, vagy felejtetetlen szafarit lehet nyerni, illetve ezek bármilyen kombinációját - csak bírni kell e-mailcímmel.




Destination Show 2011


Idén sem találkoztam a magyar standdal, bár a legelső alkalommal is annyira szánalmas volt, hogy legszívesebben felhívtam volna a Magyar Turizmus Zrt vezérigazgatóját és megkérdeztem volna a véleményét az országimázs kérdéséről. Főleg, mert míg a mi lábtörlő méretű sarkunkon a színes katalógusokat gondosan őrző kiállítók fanyar és unott arccal méregették a feléjük forduló tekinteteket, addig a szemben lévő kapszulában mosolyogva hajlongott a fiatal japán hölgy, jól utánzott, virágokkal teli műanyag cseresznyeágat lengetve. Persze a franciák is élen jártak. Az ő kiállításvezetőjük kitett rengeteg szórólapot, egy óriási nagy zászlót, meg ki tudja hány üveg bort. Kóstolásra.

FijiMe - Engem fijizz, engem! Én is akarok fidzsire mennnnnniiiiiiii!

Európa egyre kisebb arányban képviselteti magát ezen a kiállításon. Feljövekvőben van a Horvát turizmus (nagyon divatos desztináció lett az utóbbi két évben), Izlandra is sokan csábítottak, Ciprus lassan most már utcánként képviselteti magát. Úgy tűnik, a 2011-es év trendi utazója sutba vágja a bikinijét és Északra igyekszik fényeket, rénszarvasokat és nyáron is hófödte tájakat csodálni (részemről: menjenek. Én maradok a bikininél!)


Nem látogatták sokan őket



Nagyon sok cég hirdetett utakat Afrika különböző pontjaira (viszlát Marokkó, hello Namíbia!). Kínálnak leopárdfigyelő expedíciókat szavannákra, indiai hegyekbe és önkéntes dolgozókat várnak a rezervátumokba.

Nagy érdeklődés vette körül a Maláj, a kínai és természetesen a karibi standokat is. Lehet szurkolni hogy az egyhetes barbadosi luxusutazást MuciFoci nyerje meg. A kitöltött szelvényen kifejtettem abszolút rugalmasságomat. A kérdésre, hogy mikor tudok menni, nemes egyszerűséggel csak odabiggyesztettem hogy BÁRMIKOR.



Afrika hív...



Gazdasági válságban nem dívik ingyen dolgokkal agyontukmálni a kiállítás látogatóit, se egy strandlabda, se toll, se egyéb más abszolút hasznavehetetlen szuvenír. Legnagyobb szomorúságomra már alig lehetett látni (szerezni) tisztességes papírtáskákat is. Mindenhol csak nejlonszatyor. Utálom a nejlonszatyrokat. Azért meg kell jegyezzem hogy a barbadosiak belopták magukat a szívembe, mert tuti táskákat csináltak, de annyira spóroltak vele, hogy Eminek már nem adtak. Csak azért nem hisztiztem mert féltem hogy kiszedik a szelvényemet a dobozból és széttépik. Akkor meg nem nyerek. Gondolom Emi sem. Szóval nagy volt a tét.



India



A kiállítás fénypontja idén a 'taperolós stand' volt. Legalábbis amikor odamentünk, akkor pont egy bagolyról tartott előadást az Animal Man (állatember...) és a kezében volt egy baglyocska is. Aztán elővett egy madárpókot, én majdnem kifeküdtem, Emi vigyorgott, a pók meg csak gonoszul emelgette szőrös lábait a dobozból kivéve. A pók után előkerült valami borzasztó kinézetű kukac. Valami ezerlábú. Nem tudom mert ott már menekülnöm kellett, annyira ronda volt. Azt sem tudom hogy mi a neve, valami barna, vastag (darab szarra hasonlító) állat volt. Mivel nem láttam a saját szememmel hogy a pókot rendesen vissza is tette-e a dobozába, inkább odébb álltunk.



Nyugtasson a gondolat hogy az ötvenezer fontos árban benne van a bőr ülőgarnitúra és a plazmatévé is

 Beültünk pihenni az előadóba, ahol nagyon érdekes beszélgetésen vettünk részt utazás-szakértők között. A vendéglátó Lyn Hughes volt, a Wanderlust magazin alapítója. Lyn és barátai biztattak minden résztvevőt az írásra. A műsor üzenete: nem lehetetlen bekerülni az utazásról írók körébe, de kitartás, eltökéltség és napi gyakorlás kell.

Ugye-ugye? Ugye hogy ezért megérte kitölteni a nyereményszelvényt? A fotóhoz a hátteret  a 39-es busz és egy ismeretlen szőke lány biztosította.