Böriben a Bíróságon III

Összegezvén az eddigieket: behívtak esküdtszéknek, ez itt Nagy Britanniában bárkivel előfordulhat, aki legalább öt éve rajta van az itteni szavazólistán. Arra pedig mindenkit rátesznek aki angol állampolgár vagy EUs. Annak ellenére hogy ez egy nagyon fontos és megtisztelő feladat, én mégis úgy érzem hogy nem törődnek velünk. Itt megemlíteném azt, hog miután reggel megérkeztünk az általuk megadott időpontra, a váróterem ajtaján senki nem léphet ki, amíg nincs ebédidő. Addig maradnak a kényelmetlen székek és egy büfé, ami drágán árul szart. Viszek saját ennivalót, de mindent nem bírok el (laptop, jegyzetfüzet, stb), sőt a héten már forró vizet sem adtak ingyen, azért is fizetni kellett 40 pennyt. A bíróság ugyan ad napi 5.71 fontnyi keretet költeni, de ez elmegy az ebédre egy innivalóra és adag meleg ételre. Többnyire a meleg étel mennyisége egy kistányérnyi adagnak felel meg. Engem a mennyiség nem zavar, de a csapnivaló minőség, a sósság és az egyértelmű táplálkozási alapelveket semmibe vevő hozzáállás annál inkább (gomba tojással, pizza krumplival, stb).

Tegnap épp ott tartottam hogy az ügyünket aznapra felfüggesztette a bíró. Másnapi, másfél órás késéssel indításunk után hamarosan meghallgathattuk mindkét fél összegzését, vagyis a záróbeszédeket. Közben az ember néha-néha bepillant a dockba, a vádlott faarccal ül az üveg mögött, mellette egy méterre az őr figyel unottan.

Julia Quenzler rajza a Michael Douglas és Catherine Zeta Jones kontra Hello! magazin ügyről. A pár esküvőjéről képek jelentek meg, a magánjogaikat ezzel durván sértve

A bíró nemsokára ki is küldött minket a bíró döntést hozni. Ezúttal a váróterem egy másik sarkából nyíló folyosóra kellett mennünk, ahol egy szobába bezártak bennünket. Nem viccelek, fordult a kulcs, meg minden. A szobában volt egy darab kerek asztal, 12 székkel. A bíró utasításának megfelelően egyöntetű döntést kellett hoznunk, a többség itt nem dönthetett - mindenkinek egyet kellett értenie. Ez nem volt egyszerű, a bíró által feltett két kérdésre kellett választ találnunk az alapján, amilyen bizonyítékokat felvonultattak nekünk. Állítólag nagyon gyorsak voltunk, másfél óra alatt megegyeztünk. Ekkor ki kellett jelölnünk egy foremant (szóvivőt), aki a nevünkben közölte a döntést a bíróval. Lementünk ismét a tárgyalóba, ekkor viszont össze-vissza kellett ülnünk, csak a foremannak van meghatározott helye (aki fizikailag a legközelebb ül a bíróhoz). Felszólításra a szóvivő feláll és a hozzá intézett kérdésekre egyértelmű igennel-nemmel válaszol, majd a végén bejelenti hogy a vádlott szerintünk bűnös vagy nem. Ezután az alperes ügyvédje rögtön egyezkedni kezd, próbál kialkudni valami óvadékot vagy ilyesmit, de az én esetemben a bíró ezt nagyon hamar elhalgattatta, és a zsűrit a teremből kiküldte. Az ítéletet nem tudom, ahhoz állítólag semmi közünk sincs.

Paróka a Stanley cégtől

Semmi kalapács-csapkodás, semmi ügyvédek felugrálása hogy 'tiltakozom!' és a bíró nem ad sem helyet, sem elutasítást ezeknek, semmi dráma. Lehet hogy azért mert az én ügyem ennyire pitiáner volt, de valószínű hogy a filmek túldramatizálják ezt is.
Érdekességek:

• az angol bíróságokon a mai napig tilos fényképezni/videózni, ezért a nyilvánosságot érdeklő ügyeknél az újságok/tv csatornák festőt vagy rajzolót fogadnak fel, aki végigüli a nyilvános ügyet. Ha akar, akkor jegyzetelhet, de miután hazament, akkor viheti vászonra az alkotását, de az esküdtszéket sosem jelenítheti meg.
• a bíró, bár jogilag képzett és fizetett személy, nem rendelkezik fix munkahellyel, több bíróságra is bejár bíráskodni.
• egy ügyvéd paróka (barrister wig) kb 300 fontba, vagyis 90ezer forintba kerül. A felsőbb bíróságokon és ceremóniákon használt bíró paróka több, mint 1100 fontba (330ezer ft) kerül. Lószőrből készülnek.
• A leghosszabb angol pereskedés 10 évig tartott. A McDonalds perelt be két túlságosan lelkes aktivistát (akit érdekel, a googleben nézzen utána a McLibel case-nek)

Böriben a Bíróságon II

Ott tartottam hogy nem élvezem a Zsűrizést. Még mindig nem, de most már legalább csupán két napom van hátra (elviekben). Azóta nem hívtak be egy ügyre sem, viszont a derekam egyre rosszabb,  felfázást is összeszedtem, úgyhogy igazán kiváló a helyzet arrafele.

Mivel új ügyem nincs, ezért csak arról az egyről tudok beszámolni, ahol bent voltam.

Azt már írtam mút héten hogy olyan a váróterem, mint egy szigorúan zárt körű napközi, vagy mint egy reptéri váró, ahova miután becsekkoltál, nem mehetsz sehova, mert a gépedre kell várnod, ami adott esetben késhet akár 5-6 órát is.
Miután az előző nap megadott időpontban megérkeztem, nagy lendülettel vetettem bele magam a várakozásba. Már eltelt legalább 15 perc amikor rohadtul elkezdtem unni magam, de a koszos székek, a rongyossá olvasott újságok valahogy nem kötöttek le. Persze volt nálam könyv is, telefon is, víz és keksz is, de ha valaki várt már gépre legalább négy órát az tudja miről beszélek amikor azt mondom hogy semmi sem tudott igazán lekötni. Ha olvasnék, akkor biztosan percenként beindul a hangosbemondó, olyan fontos kijelentésekkel, hogy 'van három új ügyünk mára, és amint tudunk, leküldünk benneteket a tárgyalókba'. Déltől indul az aktuális izgalom. Elviekben 12.40 és 14.00 között van ebédidő, de percre pontosan délben a büfé ételmelegítő lámpáit felkapcsolják, és az aznapi kulináris gyönyöröket kipakolják. A várakozó zsűri persze nem ehet - mint azt egy újabb hangosbemondás bejelenti -, mert a bíró bármikor dönthet úgy, hogy még ebédidő előtt beesketi a zsűrijét, vagy a vádlott hamar kitalálja hogy felesleges a szájtépés, bevallja hogy bűnös és akkor rohanni kell ítéletet hozni.

Amikor a tárgyalóban a helyzet úgy hozza hogy szükség van zsűrire, akkor feltelefonálnak a váróba. A bíróság menedzser rajtaütés-szerűen felolvas 16 nevet. Ilyenkor a felolvasott 16nak össze kell gyűlnie. Itt újabb névsorolvasás (a keresztnevem elhangzásakor már hangosan igenelek, hogy megkíméljem az adott olvasót a vezetéknevem problémáitól), majd ukkmukkfukk irány le a tárgyaló. Első alkalommal mentem is mint egy szófogadó bárányka. A tárgyalóteremhez az usher (ásher, szolga) vezet le minket, fekete talárszerű köpenye lobog a fenekéről jobbra-balra. Amikor leérünk a lépcsőn, felsorakoztat minket. Kiköpeti a rágókat. A flakonjainkat elrakatja velünk a táskánkba. Szúrós tekintettel a egyesével a szemünkbe néz és felszólít hogy a telefonokat kapcsoljuk ki, a lenémítás nem elég. Elmondja, hogy amikor bemegyünk, a vádlott előtt kell felvonulnunk és soha, semmilyen körülmények között nem mehetünk át közvetlen a bíró előtt.
Elfordul és esküszöm hirtelen visszaperdül hogy még egyszer végignézzen minket alaposan. Mint az oviban a karácsonyi ünnepély előtt.

Ekkor lenyomja a kilincset és kinyitja az ajtót. Indulnánk befelé utána, de nem, az usher hirtelen megáll és meghajol a bírónak! Nem nagyon, de épp eléggé. Amikor befejezte a pukedlizést, bemehetünk mi is, és a vádlott padjától fél méterre átsétálunk a termen és leülünk a nézőközönség helyére.
A vádlottat felállítják és közlik vele hogy itt bizony most zsűrizés lesz, úgyhogy szépen figyelje csak meg hogy micsoda zsűri lesz most itt neki kisorsolva. A nevünkkel ellátott kártyákat összekeverik és felolvassák az első 12 nevet. A szerencsés kisorsoltakból lesz a zsűri, akik (miután megint átmentek a vádlott előtt) egyesével elfoglalják a helyüket. A tárgyalás végéig minden zsűritagnak ez lesz a hivatalos helye, minden alkalommal ugyanoda kell visszaülni.
A vádlott lehetőséget kap hogy tiltakozzon a véletlenszerűen odakerült zsűri elé. Ha nem kekeckedik, akkor megkezdődik a felesketés. Laminált kártyákon előkerülnek a fogadalmak, a vallásosak a bibliára teszik az aktuális fogadalmat, az ateisták (és jehovák) viszont csak simán felolvassák a fogadalmukat. Akinek nem megy a nyilvános olvasás, annak a szolga készségesen felolvassa tagonként, hogy a zsűritag elismételgethesse utána. Minden egyes zsűritag egyenként fogadkozik.

Miután a zsűri a lehető legkényelmesebben elhelyezkedett (a kényelmetlen székeken), a 4 nem kiválasztott elhagyhatja a termet. A szolga visszavezeti őket a váróba, hogy azok nyugodtan tudjanak tovább várni, a felesketett zsűri pedig feszülten elkezd figyelni, hogy miért is vannak ott.

A tárgyalók, ahol eddig én megfordultam, mind lambériával beburkolt tágas helységek voltak. Ez a lambéria dolog és a magas plafon annyira elnyeli a hangot, hogy az ügyvédek tőlem 4 méterre képesek voltak úgy beszélgetni, hogy semmit nem hallottam belőle.

A bíró egy pulpituson ül, jó széles asztala van, és olyan magas palánk van előtte, hogy éppen hogy mellkastól felfele kilátszik. Fekete talárján gondosan eligazgatva lóg az az ingjére kötött fehér keresztgallér, és parókát visel. Mivel ez nem olyan magasfokú bíróság, ezért a parókák sem akkorák: itt a bíró is az ügyvédekkel megegyező hosszúságú műhajat visel, amolyan dauerolt copfos-félét. A férfi bíróknál ez nem is olyan szembetűnő, mert rövid hajuk nem látszik, de viccesen néznek ki a hosszú hajú bíró/ügyvédnők, akiknek copfos parókájuk alól a saját copfos hajuk tűnik elő.

Tehát a bíró ül mindenki felett. Tőle jobbra ülünk mi, a zsűri (vagyis az esküdtszék), balra pedig a tanúpad áll. Ez pedig mint kiderült, itt nem is pad, hanem egy támasz, mert nincs benne szék, csak egy könyöklő. A bíró előtt ülnek az asszisztensek. Gondolom régebben ők gépelték az elhangzottakat, ma már arról gondoskodnak hogy a tárgyalást rögzítő felvevőben legyen elég kazetta (és egyes zsűritársaim szerint facebookoznak is, mert a bíró tuti nem lát le annyira!). Az ő asztaluk előtt van egy kis átjáró, majd utána kezdődnek az ügyvédek padsora. Az asztalsor egyik végében (vagyis a bírótól balra, a tanúpadhoz közelebb) ül a vádló ügyvéd, a másik oldalon pedig (vagyis a zsűrihez közelebb) a vádlott ügyvédje. Ilyen asztalókból van egymás mögött három sor, eddig nem voltam egy olyan ügyön sem, ahol a helyek betöltöttek lettek volna. A tanúk kint várakoznak, a tanúvallomások elhangzásáig nem figyelhetik a tárgyalást.
Az ügyvédek mögött, a bírótól a legtávolabb pedig a vádlott ül, a dockban. Eddig láttam olyan dockot, ahol úgy egy méter magas fa(kerítés) és 20 centis üveglap választotta el őt a teremtől, de láttam olyat is, ahol a vádlottat nem csak fa, hanem plafonig tartó, körülbelül egy méter széles és másfél centi vastag üveglapok választották le. Az üveglapok közötti 5 cm résen át halgatta a vádlott a tárgyalást és az ügyvéd ha gyorsan beszélni akart vele akkor ezen a kis résen át bonyolították le az egyeztetést.

Az ügy kivesézése nagyon színháziasan zajlik. A bíró az esküdtszék felé fordulva ismerteti a helyzetet. Megköszöni hogy ott vagyunk és figyelmeztet hogy senkinek sem beszélhetünk az ügyünkről amíg az véget nem ér, de a döntéshozás minden részlete titkos marad - mindörökké.
Az asszisztensek egyike feláll és felolvassa a zsűrinek a vádakat. Felénk fordul és tiszta angollal beszél, de nagyon körülményesen, pl így: a 2011-es év január hónak első napjának tizenegyedik órájában XY London Izébigyó Utcájának tizenharmadik száma alatt, a Cukorfalat nevű, spániel típusú kutyájának a fülét megsimogatta. Erre mi csak ülünk (és nézünk mint Jenő a moziban), és várjuk udvariasan hogy a vád elkezdje az álláspontját kifejteni.

Esetemben a prosecution felpattant, és miután a bírónak bólintott, felénk fordult és lassan, tagoltan (de ő is mindig csodaszép angollal) elkezdett beszélni. A dockban ülő bőrkabátos személyt hamis tanúzással vádolták (perverting the course of justice), egészen pontosan hamis alibiben. Egészen addig nem is volt gondja a vádlottunknak, míg az, akinek a alibit nyújtotta, fel nem adta magát. Onnantól borult a bili, és próbálta menteni a menthetőt - váltig állította hogy a tanúvallomását felvevő rendőr félreértette őt. Amikor befejezte, felállt a védelem ügyvédje is. Hát neki nemhogy a tej megaludt volna a szájában, de egy olívafa bogyót is termelt volna. A pár sorral fentebb lilával írt mondatot most olvasd ki úgy, hogy minden második szó után három, és minden vessző után öt másodperc szünetet tartasz.

Ezzel meg is magyaráztam hogy miért tartott ez a tárgyalás 3 napig. Össze vissza küldözgettek minket. Többször is előfordult hogy a váróban kiadták az ukázt hogy irány lefele a tárgyalóba. Mire lelépcsőztünk három emeletet, addigra jöhettünk is vissza fel, de egyszer nem küldtek minket fel, hanem csak a 'gyorsváróba'. Ez egy icipici szobácska, ahol 14 szék van, és egy vécé. A sárgás falakon sötét foltok ki tudja hány ott várakozó zsűritag támaszkodó fejének nyoma.  Itt várakoztattak minket több mint egy órán át. Rám jellemző módon, pont akkor akartam pisilni menni, amikor már terelgettek vissza a tárgyalóba. Mivel elég késő volt már, meg nem is kellett annyira, hát gondoltam egy órát kibírok.

Hiba volt. A hivatalos tárgyalási idő lejártakor már szinte görcsöltem, úgyhogy kénytelen voltam az ushert odahívni hogy engedjen ki pisilni. Odasusog a nőci, és kérdezi sokkoltan hogy mi a gondom. Halkan mondom neki hogy ki kell mennem.
- De miért?
- Mert pisilnem kell.
- Ok, megkérdezem a bírót.
Szuper. A bírót? Usher odamegy a bíróhoz, és fejével felém jelezgetve időt kér. Bíró erre felém fordulva:
- Jajj, nemsokára végzünk! Fel és alperes, mennyi időre van szükségük, tarthatunk szünetet?
- Bíró Úr, csupán 5-10 percre van szükségem.
- Kedves Zsűri, 5-10 perc rendben van, tud annyit várni?
- Ööööö, rendben bíró úr, de csak maximum 10 percet!

Mindenkit megnyugtatok, hogy 15 perc múlva a tárgyalást aznapra felfüggesztették, és én egyben felértem a mosdóba.

Böriben a Bíróságon I

I solemnly, sincerely and truly declare and affirm that I will faithfully try the defendant and give a true verdict according to the evindence.

Komolyan, nyíltan és őszintén fogadom és állítom, hogy a vádlottat igazságosan teszem próbára és a bizonyítékok alapján igazságos ítéletet hozok.

Ezt eddig kétszer mondtam el az elmúlt héten, és még ki tudja hányszor csiripelem el enyhén remegő hanggal? Éppen egy londoni bíróság második emeletén ücsörgök egy koszos váróban. Nyár végén kaptam a behívót, addig nem is igazán gondoltam hogy engem is érinthet ez az egész. A dolog valahogy így kezdődik: mit sem sejtve hazaérsz és találsz egy hivatalosnak látszó levelet az ajtónál. Izgatottan kinyitod és kiguvadt szemekkel értelmezed hogy behívtak esküdtszéknek. Legalább öt oldalas levél, egyelőre csak annyit mond, hogy ha nem küldöd vissza a meghívásod elfogadását akkor jól megbüntetnek.
Naná hogy visszaküldöd. Pár héttel erre rá kapod a következő levelet, ami kirészletezi jobban a tennivalóidat. Ez valahogy így megy:
1. dobj el mindent ami épp a kezedben van, mert az első levélben megadott pontos időpontban és helyen meg kell jelenned
2. Nem lényeg hogy dolgozol.
3. Nem fontos, ha épp utaznál (az utasbiztosításod erre elviekben fedez, nem?)
4. Nincs kifogás.
5. Mondom hogy nincs kifogás.
6. Mondom, dobj el mindent ami a kezedben van, mert behívtunk és kész, nincs apelláta!

Ezeknek ki tudna ellentmondani? Még a legfaksznisabb főnök sem. A munkáltatók mérge ellen az esküdtszék különleges védelmet élvez, és ha a munkáltató úgy dönt, hogy az adott időpontra nem fizet a dolgozónak, akkor az a bíróságtól kap majd napidíjat (ez kb 35 font per nap). Ezt a 10 munkanapot le kell nyelni, mindenkinek meg kell tudnia oldani (mondja a bíróság...)

Szóval, megérkeztem az első napomon múlt héten. Reggel 9-re hívtak be, és én 8.55-kor büszkén átléptem a küszöböt. Mivel mondták a tapasztaltabbak, hogy sok várakozás és céltalan lézengés van kilátásban, ezért meg sem lepődtem, hogy senki sem várt és senki sem mondott semmit hogy hova kell mennem. Követtem a tömeget (és vártam) majd udvariasan kiálltam a soromat, hogy kipipálhassanak a listán.
A taláros, ráncos arcú (magát legalább 15 évvel fiatalabbnak képzelő) rondán kifestett nő úgy viselkedett mint egy igazi hivatalnok: folyamatosan beszélt máshoz, miközben sorra szedegette el az útleveleket és a már színnel alig bíró kiemelővel unottan firkálta át a jelenlevők neveit. Amikor sorra kerültem, csak egy mogorva háemmegmi böffenés fogadott, és én majdnem el is sírtam magam hogy csak a magyar személyimet hoztam magammal (amin az IDENTITY CARD feliratot a kiváló képességű hölgy nem tudott elolvasni).
Amint mindenki neve ki lett színezve újabb utasítást kaptunk, hogy ott várakozzunk ahol állunk. Én azért csak elmentem vécére, majd mire kiértem, a velem sorban állók közül már senkit nem láttam. Semmi probléma, gondoltam, megvárom a következő turnust, vannak még itt elegen. Kényelmesen megettem a csokis croissantomat (najó, pain au chocolat), és olvasgattam a reggeli újságot.  Úgy 10 perc telhetett el, amikor rájöttem hogy engem nem is hívnak sehova és én azt sem tudom hogy mit csinálok ott, ahol.
Kiderült hogy a hivatalokasszony elvitte a csoportot nélkülem, úgyhogy újabb három felettébb kedves hivatalnok közreműködésével végül bebocsátást nyertem az Esküdtszék várótermébe. Ahol már majdnem vége volt az információs videónak.
A videó után kiállt egy izgatott, mosolygós, fiatal dolgozó, és felolvasta nekünk - mint egy mesét - a kiosztott 10 oldalas információs füzetet. Utána még egyszer lejátszotta a videót, majd elkezdtünk várni. Úgy is mondhatnám, hogy szétvártuk magunkat, vagy hogy agyonvártuk magunkat. Ezen kívül más nem történt.

Olyan ez itt, mint egy abszolút zárt körű napközi. Vagy mint egy reptéri váró, ahonnan tilos elmozdulni, mert a késő gép bármikor begördülhet. Kényelmünket kellene szolgálnia a tágas mosdónak, a kis büfének, a magazinoknak és az ivókútnak. Mivel a klotyó büdös és koszos, a büfé drága és szar, a magazinok régiek, nagyon sok jó dologról nem számolhatok be.

Folytatás következik a nap folyamán.