Hogyan kell késni sokat, gyorsan?
Az elmúlt napok izgalma számomra is a tetőfokára hágott 22-e reggelére, mert addigra már szinte görcsölt a hasam, annyira akartam tudni hogy mi lesz a másnap reggeli gépemmel. Várnom kellett, mert a British Airways csak késő délután frissítette másnapi járatinformációját. Még este tízkor is azért leellenőriztem hogy a státusza szerint még mindig megy-e a járatom, és csütörtökön hajnalban is ezzel kezdtem.
Taxis srác időben odaért, én bénáztam kicsit. Először levittem a szemetet, aztán réjöttem hogy fent maradt a kesztyűm. Úgyhogy fel-le rohangásztam még kicsit a nyolcadikra, de még így is kiértünk hajnal 5-re a terminálhoz. Felvérteztem magam a kint hőbölgő tömegre, de a szokásos karácsonyi forgatagon kívűl nem voltak emberek. Ami más volt mint a többi alkalommal, hogy a reptérre nem engedték be azokat akiknek több mint 4 órával később szállt volna fel a gépe.
(képek vannak, de majd csak amikor visszamentem tudom letölteni, mert nem tudom hol van nincs nálam a kábel.
Tömeg persze így is volt, nekem is úgy kellett kiharcolnom hogy sorba állhassak hogy leadjam a bőröndömet. Közben közelharcba kerültem a mögöttem 'álló' családdal, jobban mondva a nálam kétszer akkora apukával. Kérdés: ha annyi ember van, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni, akkor a) ráálsz az előtted álló seggére, rátolod a kocsidat és két nyelven ösztökéled gyorsabb mozgásra, még akkor is ha az előtt úgy körülbelül négyszázan állnak sorba, vagy b) hagysz elegendő helyet neki is, magadnak is, mindenki kap levegőt és kulturáltan várod hogy elfogyjon előled az a négyszázegy ember.
Az én utaspajtásom az a) opcióra voksolt, beleegyezésem nélkül, úgyhogy nagyon hamar kicsapta nálam a biztosítékot. Végül egy francia srác állt be közénk, onnantól kuss volt, csak rondán néztünk egymásra amikor úgy alakult.
Heathrow ötös terminálján nincsenek külön pultok a járatokhoz, van sok-sok zóna, és minden járathoz minden asztalnál be lehet csekkolni. Én 5.15-től álltam sorba 7-ig, és miután leadtam a csomagomat, belevetettem magam a vásárlásba.
8.15kor hívtak minket a buszunkhoz (mert buszok viszik az utasokat a gépekhez, de úgy néz ki, mintha valami nagy buszpályaudvaron lennénk). Aztán vártunk, mert nem engedtek beszállni. Merthogy a gépet nem tudták odavinni az állásra... Addigra már kedztem szédülni, végül a stewardess engedte hogy elmenjek venni reggelit. Reggelim felét kidobhattam a kukába, mert be kellett szállni a buszba.
Kivittek minket a géphez és húsz perc után jött a pilóta hogy bocsi, de az ajtót nem lehet kinyitni rendesen, ezért most szerelik. grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, vissza a terminálba azzal az üzenettel hogy bármi lehet, fél-, egy-, kettő- vagy akár több óra is.
Próbáltam internetet csiholni - sikertelenül - majd hívtak minket egy másik kapuhoz. Addigra már megreklamáltam a kajajegyet, amit elviekben két órás késésnél kellene kiadni a légitársaságnak. Nem kaptunk, mondván még nincs két óra. Valóban, még csak másfélnél jártunk.
Kaptunk egy 'új' gépet és mindenki beszállt, leültünk, vártunk. És vártunk. Meg vártunk.
És még mindig vártunk.
És (tudom hogy nem kezdünk 'és'-sel mondatot, de itt most megkívánja a helyzet), szóval várunk. Pilóta kedélyesen beszélget, én meg mint egy puffogó kiskutya vakkantgattam neki az okosságaimból. Nem vagyok büszke rá, de amikor olyanokkal idegesítenek éhgyomorra, hogy azért késünk mert a bőröndünket nem hozták át a másik gépből?! Felajánlottam hogy én nagyon szívesen átmegyek a saját csomagomért és beteszem ennek a gépnek a tartójába, de a pilóta azt hitte, viccelek. Pedig nem is.
Még mindig vártunk. Ezúttal a kajára, mert nem hozták át azt sem a másik gépről.
Végül több, mint három óra késéssel indultunk útnak, útközben kaptunk egy zacskó sajtos kekszet (vagy csokis kekszet, attól függően hogy ki mennyire akart gourmet táplálkozást végrehajtani). A legjobban azt a lányt sajnáltam, aki a reptéri gubancok miatt aznap már hatodik napja próbált hazajutni, és aznap reggel végre sikerült. És hogy kedveskedjenek neki, első osztályra ültették. Mivel a reggelink nem érkezett meg a másik gépről, így az első osztály utasai is csak kekszet kaptak reggelire. Esetleg dupla vodkát az áfonyalébe...
Ferihegyen landoltunk szépen, kirobbantam a gépből mint egy lufi, átsuhantam az útlevélellenőrzésen (nyóreggelt utleveletszemélyitkérek - persze ezt szavak nélkül, a tekintetével és kézmozdulatával jelezte a Magyar Határőrlány), majd vártam a csomagomat.
És vártam.
Még mindig vártam.
Ferihegyen egyébként van öt kiadó szalag, de a kettesre irányították az aznap délelőtti teljes forgalmat, úgyhogy négy másik járat utasaival ugráltunk a szalag körül.
A londoni utasok azért még vártak.
Tomi hívott hogy ne siessek, mert ők dugóban ragadtak a gyorsforgalmi úton (ki volt az a barom a budapesti várostervezésben amelyik kitalálta hogy a reptérre egyetlen lekordonozott - fos - út vezessen ki, amin ha baleset van se tőlem se hozzád?! Szeretnék gratulálni neki ezúton is).
Én még mindig vártam a bőröndömet, és már-már azt hittem hogy az én bőröndöm tényleg a másik gépben maradt, végre megjelent. Úgy kellett kiszednem egy néni kezéből (peeeeeeeeeersze, magának is Pont ugggyanilllyen van, mi?!).
Azért hazaértünk Veszprémbe, a nyolcas út rosszabb állapotban van, mint valaha, a kádártai teszkós körforgalmat még mindig nem tudják használni az emberek egy része, és az utcánkban a legnagyobb mínuszokban is harapni lehet a trágyaszagot, persze csak esténként.
