A nappaliban jó pár éve leszedtük az ajtót. Bután volt felszerelve és egy csomó helyet levett a térből. Beraktuk a hálószobába a szekrény mögé. Igenám, de a kilincs nem fért be. Leszedtem. (imádok kilincseket leszerelni) Az összes tartozékot beletettem egy tasakba, és aztán a következő öt évre el is felejtkeztem róla.
Természetesen a főbérlő legnagyobb gondja a hiányzó kilincs volt. Rendben, neki a lakás úgy kellett vissza ahogy ő adta (khm, azért arra nem kért meg, hogy a kicserélt dolgokat is szereljük le), de úgy éreztem hiába mondtam hogy megvan a kilincs, csak nem tudom melyik dobozban, ő ebből semmit sem hisz el. Mégis mit gondolt, mit csinálok majd az ő 1975-ös ronda ajtókilincsével?!
Felajánlottam neki hogyha nem lesz meg a kilincs (de miért is dobtam volna el egy kilincset), akkor veszek neki másikat. Az egy kicsit megnyugtatta, de tegnap este megint fellángoltak az érzelmei a kibszott kilincsért.
Szerencsére az emailt én csak ma olvastam és tegnap este mi az ő tudta/kérése nélkül is megtaláltuk a hiányzó darabot. Kenje a hajára...
Lehet hogy most azért vagyok ilyen feszült mert megtudtam hogy kb 8-9 kiadó lakása van Londonban, emellett van egy saját nagy háza és egy valószínűleg szintén egy nem lerobbant vityilló valahol Franciaország csinos kis zugában.
Némileg enyhíti a mérgem, hogy Lucát karácsonykor megfertőztük a Manamanával. Szegény Ágiék nagyon próbálták a gyermekük létét megóvni a televízió, laptop, internet, mobiltelefon és egyéb 'mi is anélkül nőttünk fel' dolgoktól, mi meg a Tomival egy kialakuló hisztit elnyomtunk még Decemberben egy youtube videóval.
Ma reggel jött az email, hogy Luca napjában legalább tízszer kéri a Manamanát, már ki tudja mondani. Ez azért megmosolyogtat, na. Bár ciki hogy a szülők elvei ellen mentünk, de senki sem gondolta volna hogy az akkor 9 hónapos gyerek hogy rákattan... (és az Angry Bird-et most meg sem említem)!
Lucának, hogy itt is meglegyen!
