Salou és a Pukiszagú Buborékok a Tengerben

A nem faksznis járatok (olcsójáratok) híve vagyok. Utálom azt a szót, hogy fapados. Aki kitalálta, azt meginterjúvolnám szívesen. A nem fapadosra sem mondjuk, hogy (mű)bőrpados, pedig az olcsójáratokon is lehet ugyanúgy műbőr huzat, mint ahogy a nem olcsójáratokon is lehet textilhuzat.

Egy gombóc fagyi kb 2.10 euró

Ezek a járatok - különösen Angliából - nagyon közel hozzák a mediterrán strandokat. Akciókat ravaszul kifigyelve lecsaptam  a leárazott jegyekre, így múlt hét végén Salouba repültünk. Egy bőrönd, másfél órás repülőút, három nap, két strand és számolatlan mennyiségű fagyi.

Salou Barcelonától 120 km-re délre fekszik, a legközelebbi reptér Reus. Már másodszor járunk erre, két évvel ezelőtt is ide utaztunk, de akkor a bázist kulturálisabb vonalakra, Tarragonára helyeztem. Idén inkább a strand mellett érveltem, Salou mindössze 30 percre van a reptértől. Ebben a 30 percben benne van az is, hogy az érkező járatokat (még késés esetén is!) buszok várják és felszállás előtt mindenki bemondta hogy hol száll meg, így az útvonal és menetidő ennek megfelelően alakul, de 5.90 euróért szinte a szállás előtt tesznek le.

A hotelbe becsekkolás viccesen indult, a recepciós csaj öt percig nézegette az útlevelemet mire rákérdezett hogy milyen ország útlevele van a kezemben. Csupán 15 nyelven szerepel rögtön az első oldalon, és a fénykép mellett is ott van a nemzetiség, de ezek szerint annyira sokkolta a lányt hogy nem oroszok vagyunk, hogy nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Na mindegy, szoba oké volt, tűzfalra nézett, a konyha fölötti zsírszagú falra, természetes fény nem jött be és a légkondi olyan volt mintha helikopter akart volna leszállni benne. A kádba a vécét átlépve lehetett csak bemászni (kifele még izgalmasabb volt). A szobában két franciaágy volt, és egy-egy párna járt hozzá. A párna szélessége megegyezett az ágy szélességével, úgyhogy az éjszakák egy része komoly logisztikai tervezgetéssel teltek el. Ennyit erről, nem a hotelért mentünk (de a tripadvisorra azért bővebben is kifejtettem a véleményemet).

A bázistól két percre két strand is volt (spanyolul playa, katalánul platja). A napágyakat horroráron adták (legalábbis Korfuhoz és Zakinthoshoz képest), kettőnkre egy napra fizettünk 14 eurót (a görögöknél ennek a felét kb), és este hétkor jött is a Roberto és egyértelműen elmutogatta hogy terminalo, és kedvesen kirángatta a fenekünk alól a napágyakat (a görögöknél ilyen még sosem volt).
A strandok nagyon finom homokosak, nincsenek kavicsok, kagylók, és a víz is lassan mélyül csak. Ha valaki nem akar napágyakra költeni, akkor napernyőt tud venni minden butikban, ezek mérettől függően 4-15 euróba kerülnek, csak nagy törölközők kellenek meg magas SPF, mert a homokban sokkal erősebb a nap ereje.
A víz (agua!) kellemes volt, nem voltak nagy hullámok, csak nem értettem a pukiszagú bubikat. Először azt hittük, valami halacskát láttunk a vízben, de közelebb osonva rá kellett jönnünk, hogy a homokból jönnek a buborékok. A buborékok büdik voltak. Úgy is mondhatnám, hogy fingszagúak voltak. Meg aranyszínű, pár mm átmérőjű 'aranylapocskák' voltak körülöttük. Próbáltam utánanézni, de nem találtam semmit a neten... Pedig ilyen és hasonló dolgok állítólag földrengés vagy vulkánkitörés előtt/után történnek. Májusban volt egy földrengés, de innen 500km-re, nem tudom hogy az okozhatott-e a saloui strandon pukiszagú bubikat... Ha valaki tudja a választ, legyen szíves írja meg!

Az evéssel nem volt különösebb probléma, de Salou óriási hibát követett el, amikor az éttermek/büfék elnemzetköziesedtek. Rántotthús, spagetti, pizza, angol ínyencségek, hamburgerek, steakek és néhol elvétve egy-egy paella. Hiányoltam a spanyol kocsmákat, ahol tapasokat rendelhettünk volna, és ahol a kis adagok fölött kibeszélhettük volna az adott nap történéseit. Akaratlanul is mindig összehasonlítom a spanyol és a görög kultúrát, és a spanyolok megint vesztettek, ezúttal a  gasztronómia terén. Nincs az a görög taverna/büfé, ahol ne lehetne kapni tzatikit vagy olívát és valamelyik híresebb görög ételt.
Tetszett viszont, hogy a salou az általam ismert olasz üdülőhelyekkel ellentétben minden pénztárcának igyekezett valamit adni. Egy vacsorát két főre sörrel/bambival együtt meg lehetett oldani 15-20 euróból, és a piacon igazi bőröveket kínáltak már 3 euróért is.

MuciFoci kedvenc fagyizója Salouban

Ami viszont szinte sokkolt, az az életstílus volt. Először is, vegyük a melleket. A spanyol nők a mellüket a strandon teljesen normálisnak tartják fedetlenül. Vagyis nehéz volt olyan strandfotókat csinálni hogy cicik ne legyenek benne. Elképesztő volt: megérkezik a tíz fős baráti társaság, elő a cigit és le a bikinit. Ellentétben a Balatonon tapasztaltakkal, a hímneműek nem mentek el sétálni bámészkodni, és a nők a lehető legtermészetesebben álltak fel, hogy bekenjék magukat. Nagyon kevesen voltak akik nem monokiniztek, de akik magukon tartották a felsőt, azok is letűrték a pántot. A nagymamák is, de monokinis nagyit nem láttunk (szerencsére). Azt figyeltük meg, hogy bikinipánttal napozni náluk ciki. Nagyon figyelnek arra hogy egyenletesen barnuljanak le a spanyol nők.
Aztán ott van a strandoló család egysége. A gyerekek vadultan rohangásznak, homokvárat építenek, fröcskölik egymást a vízben, kacagnak, folyamatosan pofáznak és a szülők csak akkor lépnek közbe, ha tényleg muszály. Nincs az az erőltetett strandfegyelem, mint amit legutóbbi csopaki strandolásomkor tapasztaltam, szóval plusz egy pont a spanyol mentalitásnak és annak az apukának, aki türelmesen pancsolt, építkezett és felügyelt négy gyerekre, amíg az anyuka az napernyő sárga árnyékban durmolt egyet.

Attól hogy elmúltál hatvan, még nincs vége a világnak

A helyiek nagyon betartják a napozási szabályokat. Mi még buci szemekkel majszoltuk a reggelinket, amikor a platja felé már tömött sorokban indultak hűtőtáskákkal, napernyőkkel, napernyőt lefúró izékkel és törölközőkkel. Délben azonban összecsomagolnak és hazamennek, de összefutottunk két mamival, akik hambit ettek salátával és hozzá szívószállal szürcsölték a kólát, miközben hangosan, mutogatva beszélgettek.  Négy körül újra feltelik a strand, és egészen hét, nyolc óráig folytatják a strandolást.  Ezután kezdődik Salou esti élete.

Passeig de Miramar - az egész várost végigkísérő sétány. A pálmafákkal övezett út a gyalogosoknak, a másik oldal viszont a bicikliseknek volt fenntartva.

A spanyolok esténként kiöltöznek. A férfiak könnyű hosszúnadrágot, a nők elegáns blúzokat, szoknyákat, magassarkú cipőket és sminket viselnek. Az idősek is. És csak sétálnak. Sétálnak és beszélgetnek. Ha elfáradnak, akkor padra ülnek és ott folytatják. Néha fagyiznak is. Az idősek is. Volt olyan, aki mankóval ugrálta végig a majd két kilométeres sétányt. Az arcuk mosolyog. Nem panaszkodni mennek el otthonról. Barátkoznak. Villognak az új, retikülméretű kiskutyájukkal. Nevetnek a napozáshoz nem értő turistákon, majd amikor teljesen besötétedik, elindulnak haza.

Úgy vettem észre, hogy a spanyol nyugdíjasok valahogy derűsebben állnak az élethez. Nyári szünetre hozzájuk depozitált unokáikat csapatostul strandoltatják. Ha nincs náluk unoka, akkor is lemennek a strandra bandázni. Kalap, fürdőruci pántja letűrve és kezdik a folyamatos fel-alá sétálást. A strandok átlagban 3km szélesek, és ezek a nénik bácsik a trécselés közepette is vidáman rugdossák a vizet. Pedig nem is olyan rég az uborka a frászt hozta rájuk, az országuk gazdasági helyzete aggasztó, de valahogy mégsem hagyják hogy a problémák kihassanak a mindennapjaik minden percére. Amíg a kerekes székeket el tudják tolni a homokon, hogy öreg barátnőjük is ott lehessen velük, addig van ok a mosolygásra.

Ez a szökőkút néha még zenélt is... Meg mindenféle színekben és formákban pompázott. A sétányt végigkísérik a csak este bekapcsolt szökőkutak.