Addig nem számít lazacnak, amíg a parton nincs. (Ír közmondás)
'Dublin? Minek mennétek ti Dublinba?' kérdezte mindenki (a londoni magyarok), akinek újságoltuk hogy hova vettem repülőjegyet. Az ötödik kérdezőnek már csak megvontam a vállamat, nem akartam belemenni, hogy hát van ugye a U2, meg a híres ír dimbes-dombos tájak, meg a sör, meg a Temple Bar, meg a U2, és a Bono, meg a U2...
Igazság szerint azért vettem oda repjegyet, mert már évek óta piszkálta a fantáziámat, hogy milyen lehet Írország fővárosa, ahova olyan, de olyan olcsón lehet eljutni Londonból! Mindenképpen szeretnék menni túrázni (khm, túracipőben gyalogolni kietlen helyeken max 3 órát, ami után rendes meleg, és tiszta szobában alhatok, miközben kint süvít az óceán felől betoluló vihar szele, stb, stb, stb), de mielőtt belemélyednék a szigetország rejtelmeibe, Dublint kell 'kipipálni' a listáról. Szerintem ez azért van, mert túl sokszor nézegettem túl sokáig a földrajz atlaszokat, és az olyan mások által jelentéktelennek tartott városok is (mint pl Dublin és Klagenfurt) számomra igazi csemegeként hangzanak.
Kíváncsi voltam, hogy honnan indultak Bonoék (Paul Hewson és barátai). Azt hiszem, a magyarázatot megtaláltam, íme Dublin két napban.
Péntek 10 óra. Gatwick.
A járat már egy órája késik (és a frizura már kilenckor sem tartott...). Vadiúj kék kézipoggyászomon egyensúlyoztam a majdnem új kék körömlakkomat, és pingáltam a körmeimet. Tomi elment beszerezni vizet, amit nem tudunk majd hova tenni. Éppen esedékes három másodperces információ tábla ellenőrzésemet végeztem, amikor a lassan fókuszáló szemeim végre ráálltak a kegyetlen valóságra. Gate Closing (beszállás befejeződik).
1. Dehát szárad a lakkom.
2. Csak négy körmöm van kész
3. Tomi sehol
4. OMG lekéssük a járatot mert én körmöt lakkozok? Egyáltalán, ki az a barom aki egy két napos hétvégére körömlakkot visz magával??
5. Olybá tűnik, lehetséges egyszerre jobb kezet legyezni (szárítás), bal kézzel telefonálni, és valahogy még a holmikat is összeszedni
6. Nem futással képzeltem a dublini út kezdetét. Tomi a hátam mögül kiabál, hogy kapjak észhez, nem fejezhetik be a beszállást, ha egyszer el sem kezdték, még a Ryanair sem.
7. Futás közben kiabálok vissza, hogy elhiszem, de itt most nincs idő és lehetőség logikusan gondolkozni, mert mégiscsak a Ryanairról van szó.
8. Sorban állunk, mindenki liheg, főleg a már félspicces, rénszarvasnak öltözött legénybúcsús srácok is. A beszálló kártyákat ellenőrző halkan javasolt is nekik öt kocsmát ahova a srácoknak feltétlen be kell térniük.
9. A beszállást lebonyolították 15 perc alatt, úgyhogy mindenkinek volt ideje kifújni magát a bezárt gépben, ami még legalább 30 percet tipródott felszállás előtt.
Az utunk sima volt, blablabla, leszálltunk, és én azt hittem hogy gyalog be is kell sétálni a belvárosba, mert olyan nagy volt a terminál (Dublin népessége harmadannyi mint Budapesté, de a repterük az bőven nagyobb mint a mienk...). Amikor már negyed órája csak gyalogoltunk a végeláthatatlan folyosókon, kezdtem izgulni, hogy lekéssük az utolsó buszt és taxizhatunk, amitől 10 emberből 10 óva intett minket az ára miatt. Szerencsére megcsíptük a járatot, és rögtön bele is szaladtunk egy nagyon kedves, de számunkra érthetetlen angolt beszélő buszsofőrlánnyal, aki harmadik visszakérdezésünkre csak lassan eltagolta, hogy fi-gyel-jük a be-mon-dá-so-kat, mert ab-ból majd ki-de-rül, hogy hol kell le-száll-nunk a ho-tel-hez. Majd beletaposott a pedálba, mi pedig nem győztünk helyet keresni. Hat euró per fő, a busz 25 percen belül szinte a hotel előtt tett le minket.
Az O'Connell Street északi végénél laktunk (azon az utcán ahol hajdanán volt egy Bona Vox nevű hallókészülékeket árusító bolt!), egy nagyon sörszagú, de nagyon kedves srác nagyon udvariasan elmutogatta, hogy hogyan találjuk a szállodát, majd büszkén tovább is állt (a hotel ajtajától 15 méterre álltunk).
Szombat reggel meg is dőlt az első elmélet Dublinról, legalábbis az időjárás tekintetében. Ragyogó kék ég, napsütés, pár felhőpamacs, kellemes hőmérsékletek... Irány a belváros, amin véletlenül átsétáltunk 20 perc alatt hosszában. Rá kellett döbbennünk, hogy az ír főváros központja igencsak piciny, ezért volt lehetőség (hogy Zsolti szavaival éljek) elveszni, mert nem kellett attól tartani hogy nem találunk oda az ingyenes városnézés kiinduló pontjához.
Igen, jól olvasod. Ingyenes idegenvezetés. Azóta már tudom hogy ilyen van a legtöbb nagyvárosban (Londonban is!), de akkor és ott nagyon meglepő volt. Az elképzelés szuper: az idegenvezetésnek nincs fix ára, de a túravezetőt természetesen lehet borravalózni, de ez egyáltalán nem kötelező. Nagyon tetszett mindkettőnknek, mindenkinek ajánlom!
 |
| U2 (Hype) első stúdiója |
A séta érintette azt a stúdiót, ahol az akkor még Hype néven ismert fiatal srácokból álló zenekar felvette az első dalát. Áhítattal néztük az ajtót, ahonnan a zenekar énekese, Paul átment a szemközti kocsmába ünnepelni. Vigyorogva néztünk, amikor az idegenvezető elmesélte, hogy Pault kitették az elit kocsmából, mert nem illett rá az ideális vendég leírása. A legenda szerint az addigra már rogyadozó lábakon közlekedő rocksztár tanonc visszakiabált a kocsmárosnak, hogy 'egyszer megveszem a kocsmádat!' Amikor eljött az ideje, Bono és Edge nemcsak a kocsmát, hanem a mellette levő hotelt (Clarence), az az alatt levő diszkót (The Kitchen), és a kettő között fekvő bárt (ahol trabantok lógnak a plafonról!) is megvásárolták (részben). Sóhaj. Ez a Bono ez a Bono...
 |
| A Temple Bar Dublin szórakozónegyede |
A rocksztorik után betértünk megpihenni a Temple Bar egyik legismertebb kocsmájába, a Temple Bar-ba. Itt aztán volt minden ami ír szemnek-szájnak ingere: ír zene, ír sörök, ír ételek, ír kávé, stb, stb, stb. Itt jött a második kellemes meglepetésünk: Dublin egyáltalán nem drágább mint London. Hallottuk, hogy egy pint sör 8 euró. Büszkén jelentem, hogy 5-nél többet sehol sem fizettünk érte (csak úgy, mint London belvárosában sem).
A város zümmög a rock és népzenétől, nekünk úgy tűnt, az írek három dolgot szeretnek: sörözni, beszélgetni, és zenélni. A sorrendről nem vagyok meggyőződve, de így már értem, hogy miért van akkora kultusza a rocknak arrafele. A kocsmákban esténként mindenhol élőzene van, az írek és a turisták itt nyitottak az újra, szerintem egy kezdő zenekarnak jó esélye van közönséget találni. Zenészekből sincs hiány: aki nem jutott be a kocsmába zenélni, az az utcán muzsikál. Azt nem tudom hogy vajon azért zenélnek-e ennyit mert nem tudnak mást csinálni a szabadidejükben, de az biztos, hogy az írek nagyon közösségi népség!
 |
| Középkori ír nyuszirecept |
Most nézem a wikipédián, hogy Dublin lakosságának a fele 25 évnél fiatalabb. (Ez mondjuk megmagyarázza hogy miért volt annyi fiatal, de hova tűntek az idősebbek?) Nekünk nagyon tetszett a város hangulata, az ott lakók közvetlensége. Az írek abszolút nem követik az angol divatot, sokkal egyedibben, változatosabban öltöznek, a lányokon többnyire kényelmes ruhát láttam, nem két számmal kisebbet (na nem este!), a srácok pedig nem úgy tűntek, hogy az angol gilisztatestű (elnézést!) férfiúknak tervezett TopShopból öltözködnének. Az utcák tiszták, rendezettek, de szinte mindegyik beugróból, árkádból ömlött ki a sörös húgyszag (mondjuk Párizsban is hasonló a Szajna part). Az épületeket viszont nem védik annyira. A belváros közepe nagyon csinos, takaros, színes ajtók és visszafogott kirakatok, de két utcával kijjebb már a Budapestről is ismert omló vakolatok, koszos ablakok és eldobált szemetek várják az oda tévedőt. Minden városnak van szép és nem szép arca, éppen ezért igyekeztem én is a jót látni: A Butler's kávézókban csoki is jár a kávéhoz (és milyen finom a citromos süti!). A hamburgereket nagyon értik az írek. A zebrákon a gyalogosoknak is három állású a lámpa, piros, sárga és zöld. Van villamos (kettő vonal, ami nem találkozik sehol). Láttunk filmforgatást is. Voltunk a Bonoék kocsmájában (hotel majd máskor). Voltunk a Viking múzeumban. Megkóstoltam a Guinnesst (még mindig nem ízlett).
 |
| Guinnesst mindenkinek! |
Vasárnap sem ízlett a Guinness, de a szuvenírboltok alapján kezdem azt hinni hogy a világon én vagyok az egyetlen. A reptéren külön üzlet árult mindenféle Guinness szuveníreket, karácsonyfa dísztől kezdve a konyharuhán át a sörnyitóig minden volt!
Visszatérünk? Egészen biztosan. Aki teheti, az vegyen repjegyet vagy vonatjegyet (hajójegyet, stb), és látogasson el Dublinba. Két nap - szerintem - a városra bőven elég, aki több idővel rendelkezik, az tud egy napos kirándulásokra befizetni, vagy kihasználhatja a busz-vasúthálózatot és ellátogathat vidékre is.
MuciFoci utazását a Ryanair, a Cassidy's Hotel és az Airlink reptéri busz támogatta megfelelő költségek térítése ellenében.
