Az előkészületeket már júliusban elkezdtem, vagyis legutóbbi miniszünidőnk idején a reptéren kisírtam egy L'Occitane (loxíten) kézkrémet, pont pöpec, gépre felvihető kiszerelésű (30ml), levendulás termék, kézmosás után aktívan hidratáló nőknek tökéletes. Azzal indokoltam Tominak, hogy ez majd Dublinba pont jó lesz, mert oda úgyis csak kézipoggyásszal utazunk (hát, ha valami akkor nekem ez kihívás).
Végre eljött az utazás ideje, a munkamorálom történelmi mélyponton már délelőtt 11-kor (pedig akkor még volt legalább 6 óra, hogy legalább a vasútállomásra elinduljak...). Vettünk nekem egy kis bőröndöcskét, pont akkorát amekkorát a Ryanair 2011ben engedélyez (plusz 5mm, mert hátha abba a fél centibe még belefér valami!). Kis flakonokat, termékmintákat gyűjtögettem folyamatosan (annyit, hogy akár egy hétre is elég lett volna). Vettem testápolót, mondván a levendulás drága kézkrémet nem 'pacsálhatom' el a kiszáradt virgácsaimra.
Na mit hagytam otthon, na mit?
A hétvége ennek ellenére szuper volt, az időjárás előrejelzésre fittyet hányva Dublin csodálatos őszi napsütéssel köszöntött minket (majd randa szürke felhővel, frizuraromboló széllel és szemerkélő esővel búcsúztatott).
Visszafele egymás mellett ültünk, elolvasgattuk a híreket foxy knoxy és a szollecsitó szabadulásának izgi kalandjait, majd Gatwicken leszállva rohantunk ki a terminálból. Tomi kérdezte is hogy hova rohanok ennyire - ezt nem tudtam megmondani, csak minél előbb sorba akartam állni az útlevélellenőrzésnél. Merthogy írisz bigyó ide vagy oda, az én útlevelemről a Magyar Állam elfelejtette továbbpasszolni külföldnek a szemem íriszének adatait, ezért mindig háromszor rám néznek a határon (nem a magyaron, mert ott általában egy mutatóujj apró ficcentésével jeleznek hogy húzzak el előlük). Aztán kiderült hogy aki Írországból érkezik Angliába, annak nem is kell útlevelet felmutatni, elég a beszálló kártyával bizonyítani hogy mondjuk Dublinból érkezik. Tomi szerint azért mert az írektől úgyse jönne senki olyan, de én sejtem hogy ez inkább azért van mert az írek olyan kis cukik és aranyosak (meg kedvesek és van sok bárányuk, meg onnan való a U2), hogy ilyen engedményeket tesznek nekik. Az IRA terrorista alakulatról most nem beszélnék.
Ma reggelre gyönyörűen elaludtam. Najó, azt nem mondhatom, hogy az ébresztő nem ébresztett és magamtól riadtam fel, de arra végre magamhoz tértem hogy 7.26 volt (7.30kor kell elindulnom). 7.39kor már csukódott mögöttem az ajtó (közben érkezett az automata üzenet is hogy a metrón megint késés van). Kicsit fésületlenül, kicsit rendezetlenül, félig pizsamában álldogálok az út szélén, táskámban a sminkcuccaimmal és a rendes irodába szánt ruhámmal. Egy féle busz áll meg felénk, az első (amire 10 percet vártam) lassítás nélkül továbbment (esküszöm, a sofőr vigyorgott is). Ekkor még csak páran várakoztunk, úgyhogy ott az út szélén nekiálltam kifesteni magam. Jött a második busz. Ez a sofőr még ravaszabb volt, ez lelassított, majdnem meg is állt, majd hirtelen öttlettől vezérelve a gázra taposott. Azanyját! Végül egy óra késéssel félig pizsóban és utazástól erősen kócosan érkeztem meg az addigra teli munkahelyemre.
Elhatároztam, hogy egészségesen táplálkozok ma. Reggelire mindenféle ízesítés nélküli zabpelyhet ettem. Mangó és ananász darabkákat nassoltam....
... majd ebédre lecsúszott egy marhahúsos káposztás, uborkás szendvics, csokis gofricskák, úgyhogy a délutáni kekszemet már letagadtam pofa nélkül.
Az esti jógát lemondtam, mert olyan furcsa színe volt az égnek, de a pizza legalább időben megérkezett. Münchenről továbbra sincs hír. Dublinról majd holnap mesélek.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autumn. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autumn. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. október 10., hétfő
2011. szeptember 21., szerda
Óz a Csodák Csodája - London Palladium
Somewhere over the Rainbow...
... de legalábbis a London Palladiumban biztos. Múlt héten néztük meg az Ózt, és még mindig odáig vagyok érte! Ha valaki Londonban jár, feltétlenül nézze meg! Az angol miatt nem kell aggódni, két olyan is volt a társaságunkban, akik alig beszélnek angolul, de ők is nagyon élvezték. Elvégre a Wizard of Oz gyerekeknek szól, tehát könnyen követhető, és a látvány mindenkit magával ragad, igazi csemege!
A Palladium színházat 1910-ben adták át, és híres forgó színpadán megfordult számtalan híresség, többek között Ella Fitzgerald, Bing Crosby és Judy Garland. A hatvanas évek óta abszolút zeneközpontú. A híres musicalek (A Muzsika Hangja, Chitty Chitty Bang Bang, Apácashow, stb) mellett koncertek (a Slade miatt egyszer majdnem leszakadt az erkély), koncert- (Marvin Gaye) és tv műsor felvételek helyszíne is.
Most az Ózt játszák itt, és mi is izgatottan vetettük magunkat a jól ismert történetbe. Hogyan lehet egy kiváló darabot úgy színpadra vinni, hogy az előadás mégis izgalmas legyen?
A darabhoz különleges pluszt adott, hogy tavaly a BBC tehetségkutató versenyen kereste az új Dorothyt és Totót. Bár a műsort nem követtem, így is jó volt hallani a másodikként befutó Sophie Evans-t énekelni. Ha ő lett második, akkor nem tudom hogy milyen lehet a nyertes...?
Photos by Keith Pattison and Thetheatrebreaksblog. Thx
... de legalábbis a London Palladiumban biztos. Múlt héten néztük meg az Ózt, és még mindig odáig vagyok érte! Ha valaki Londonban jár, feltétlenül nézze meg! Az angol miatt nem kell aggódni, két olyan is volt a társaságunkban, akik alig beszélnek angolul, de ők is nagyon élvezték. Elvégre a Wizard of Oz gyerekeknek szól, tehát könnyen követhető, és a látvány mindenkit magával ragad, igazi csemege!
A Palladium színházat 1910-ben adták át, és híres forgó színpadán megfordult számtalan híresség, többek között Ella Fitzgerald, Bing Crosby és Judy Garland. A hatvanas évek óta abszolút zeneközpontú. A híres musicalek (A Muzsika Hangja, Chitty Chitty Bang Bang, Apácashow, stb) mellett koncertek (a Slade miatt egyszer majdnem leszakadt az erkély), koncert- (Marvin Gaye) és tv műsor felvételek helyszíne is.
Most az Ózt játszák itt, és mi is izgatottan vetettük magunkat a jól ismert történetbe. Hogyan lehet egy kiváló darabot úgy színpadra vinni, hogy az előadás mégis izgalmas legyen?
- Mondjuk legyen egy kis mozi is. A tornádós jelenetnél leengedtek egy hatalmas kivetítőt, és amíg a színészeket éppencsak láttuk szaladgálni a színpadon, a vásznon forgószél jött, ami tekergett és szinte beszippantott minket is.
- Csillogás. Az Észak Jó Boszorkánya igazán látványos ruhában pompázott, a legapróbb mozdulatára is csak úgy röpködtek körülötte a csillámok.
- Hóesés. A történet szerint hirtelen hóesés indul meg (a Szivárványon túl ez ugye nem meglepő?). Ekkor a tetőablakon át megannyi pupa papírkockát engedtek a közönségre, és azokat megvilágítva látni tényleg olyan volt, mint amikor télen az éjszakai városban is csak halkan hull a hó.
- Tűz. Hol a gonosz boszi seprűje, hol az Óz várának ajtaja előtt, de valahol mindig volt valami megdöbbentő.
- Kutya. Rendben, mindenki tudja hogy ki az a Totó. Fél Magyarország Totónak hívta a kistestű kutyáját (amíg el nem indult a Dallas és megjelentek a Bobbyk), de ki gondolta volna hogy egy igazi West End Musicalben is használnak élő állatot? A Palladium 4 fehér Westit szerződtetett, és ezek az okos kis kutyusok egy fejbiccentéssel elvarázsolják a nézőket. Ha kell ugatnak, ha kell csöndben ülnek csak, ha kell akkor morognak... Remélem ők is úgy élvezik a szereplést mint ahogy én élveztem az ő szereplésüket.
- Zene. Az a jó musical, amikor libabőrös leszel az ismert daloktól. Az Ózt szinte végig libabőrködtem, és ha szerda nem munkanap lett volna másnap, akkor hajnalig üvöltöm torkomszakadtából valamelyik Soho kocsmában a Somewhere over the Rainbow-t. Miközben persze arról ábrándozok, hogy egyszer nekem is jut egy olyan...
- Piros Cipő! Csillogott, sarka is volt, zoknival is lehet hordani... Mi kell még? Számomra az abszolút befejezés nem az volt, hogy az Oroszlán bátorságot, a Bádogember szívet, a Madárijesztő meg eszet talált... Hanem hogy Dorothy álmából felébredve is megtalálta a piros cipellőket a szekrényben!
A darabhoz különleges pluszt adott, hogy tavaly a BBC tehetségkutató versenyen kereste az új Dorothyt és Totót. Bár a műsort nem követtem, így is jó volt hallani a másodikként befutó Sophie Evans-t énekelni. Ha ő lett második, akkor nem tudom hogy milyen lehet a nyertes...?
Photos by Keith Pattison and Thetheatrebreaksblog. Thx
2011. szeptember 19., hétfő
Charity begins at Home
Azaz a Jótékonykodás Otthon kezdődik.
A szekrényajtót már képtelenség volt becsukni. A kisszoba szekrénye is feltelt. A tároló is, majd a fiókok alja kezdte elhagyni a keretet. Elkezdtük egymást piszkálni, hogy ki az igazi mókus és ki halmozza fel a kinőtt, megunt, vagy használhatatlan ruháit. Végül hosszú egyezkedés után (anyósék érkezte előtt) nekiduráltuk magunkat és elszántan kiválogattuk a ruháinkat. Volt egy stoplis pucolós kupac, egy abszolút kidobandó kupac, de szerencsére a legnagyobb halom az a még hordható, de nekünk már nem kell kupac volt. Ez két viszonylag nagy szemeteszsákot tett ki. Először csak a helyi charity shop-ba (cseriti) akartuk levinni, ahova minden, otthon már feleslegessé vált tárgyat le lehet adni, ahol azokat önkéntesek csinosan vállfákra és polcokra helyezve eladják, és a befolyó pénz megy egy-egy jótékony célra. Minden adomány-gyűjtő szervezetnek saját üzlete van, ilyenek az Oxfam, a British Heart Foundation (szívbetegekért), a Barnardo’s (gyerekekért és hajléktalanokért). Egész jó piacuk van ezeknek az üzleteknek, vannak kifejezetten márkás ruhákkal ellátott boltok (pl High Street Kensington környékén), de a külvárosban megtalálhatók a bútorüzletek is. Az adakozó biztos lehet benne, hogy a jó minőségű ruháit és bútorait ezek az üzletek a lehető legjobban értékesítik, vagyis semmi más dolga nincs, mint a tisztára mosott és összehajtogatott ruhákat leadják valamelyik hozzájuk közel eső boltban.
Ez mind szép és jó, csakhogy az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van az ilyen ruhákra. Tavaly novemberben elég sok holmink hazakerült a devecseri iskolába (a sok klotyópapír mellett erre is jutott hely a dobozokban), de akkor azokhoz kerültek a holmik, akiknek szinte mindenük elveszett. Most viszont azokra gondoltam, akiknek ugyan van hol lakniuk, de a ruházkodásra a rezsin és a hiteltörlesztőkön kívül nem futja.
Feltétlen szerettem volna, ha hazamegy legalább egy zsák. Rengeteg árufuvarozó szaladgál London és Budapest (esetleg háztól házig), ezek a cégek mind nagyon eddig még nem küldtem velük még csak egy képeslapot sem, nemhogy zsák ruhát. Az áraik nem (annyira) vészesek, de mégis úgy érzem, hogy ezt a két zsákot nem akarom kifizetni. Úgy kalkuláltam, hogy havonta egyszer (vagy kéthavonta!) előfordul, hogy egy-egy ilyen szállítmányban marad egy kis hely, ahova a jószívű fuvaros előzékenyen betenné az én megunt ruháimat, hogy néhány embernek jusson egy-egy pulóver, vagy szoknya, esetleg lányoknak táska.
Csakhogy senki sem jelentkezett. Van elvétve pár kamionos ismerős, akiről tudom, hogy ő (vagy ismerőse), vagy a cége jár Londonba néha-néha. A félreértés elkerülése végett mondom, hogy nem várom el hogy akárki az állását kockáztassa miattam, és képes lettem volna a két zsákból négy szatyrot összerakni, és egy londoni (környéki) telephelyre elvinni.
Most ugyan gondolhatod, hogy ma már semmi sincs ingyen, de biztos vagy ebben? A szomszédod, ha süt sütit és neked ad három szeletet, az azért van, mert tudja, hogy szereted, és jót akar neked. Tudja, hogy legközelebb, ha te is sütsz, akkor gondolsz majd rá, és viszonzod a kedvességet. De az is lehet, hogy amit ő ad neked sütit, azzal te pont meg tudod kínálni a hozzád váratlanul betoppanó vendégedet, akiről tudod, hogy az a süti a kedvence.
A kulcsszó az önzetlenség. Nem csak karácsonykor, hanem egész évben.
Ha a süti helyére a ruhákat teszem be, akkor a képlet így néz ki: én összeszedem a ruhát, elviszem neked. Te továbbítod szívességből Veszprémbe vagy Budapestre. Ott átveszi egy ismerősünk, aki tudja, hogy hova kell leadni, vagy kinek kell odaadni azokat a ruhákat. Az ismerősünk hamarosan odaadja a zsák ruhát Valakinek, aki ugyan soha nem kérne segítséget, de könnyes szemmel elfogadja a holmikat és tudja, hogy van pár ’új’ ruhája, amit a közelgő hideg időben bizony ki tud majd használni.
Mondom, egyetlen kamionos, fuvaros, vagy autóval éppen hazainduló sem jelentkezett. Senki. Anyósomék és Nagybátyámék hazaindulás előtt ugyan kitömték a bőröndjüket ilyen holmikkal, de még mindig van egy zsák. Sajnálom, hogy azok, akik segíthetnének, nem segítenek. Pedig nem nekem kell a segítség, mert a zsákot ha már megunom kerülgetni, akkor úgyis leviszem a boltba. Mindenki, akinek lenne olyan ismerőse aki tudna egy-két zsák ruhát hazavinni de csak átnézett a felhívásomon, az szégyellje magát, és gondolkozzon el. Tegnap annyit kellett volna csak tenni hogy egy zsáknyi hellyel rendelkezőt és egy zsákkal rendelkezőt összehozzon. Charity begins at Home, mert sosem tudhatod hogy neked mikor lesz akármire szükséged!
Hogyan lehet akármit adományozni?
1. családsegítő központ: úgyis ismer valaki valakit aki ismer valakit aki ott dolgozik. Ha egy családsegítőssel/szociális munkással felveszed a kapcsolatot, még abban is tudnak segíteni, hogy mire van szükség
2. Iskola/óvoda: kérdezd meg az iskolában/óvodában a gyerek tanárát, hogy tud-e olyan tanítványról, akinek a családja örülne a te gyerekeid kinőtt ruháinak (nem feltétlen osztálytárs). A tanárnak csak annyit kell mondania hogy igen, és amikor legközelebb látja a szülőt, annak odaadja. Nem kell megmondani hogy kitől van és ne akarjad tudni hogy kinek megy. Tanárként meg eszedbe ne jusson nagy dobra verni az egészet.
3. Hajléktananszálló: minden városban létezik egy szervezet, ahol a hajléktalanokkal foglalkoznak. Azt tudjuk, hogy sok hajléktalan inkább alszik a mínusz húsz fokban egy parkban, minthogy meleg helyre vonuljon. A szállón viszont hasznát veszik a ruháknak, takaróknak, és ki tudják adni annak aki kéri, még akkor is ha nem ott alszik.
4. Legyél őszinte magaddal I. Az izzadtságfoltos inget, a lyukas zoknit te sem fogadnád el. Egy leszakadt gombot lehet pótolni, egy apró foltot be lehet fedni, de nagyon alaposan válogasd szét, hogy mi az, amit odaadsz rászorulónak!
5. Légy őszinte magaddal II: egy dolog a retró és egy dolog a szekrény mélyén húsz évig tárolt bunda. Ha már húsz éve is rászántad volna magad az adakozásra, akkor most nem így nézne ki a padlásod.
6. Tisztaság: Mindent moss ki, mielőtt átadsz, és hajtogasd össze. Személyes dolgokat (pl bugyi, zokni, harisnya) soha ne adj oda másnak!
7. Elektronika: Ha műszaki cikket adományozol, győződj meg róla, hogy műkodik is, vagy kifejezetten olyannak add tovább, aki az alkatrészekkel is boldog.
8. Bútor: Ha bútort adsz át, akkor előtte tisztítsd (tisztíttasd) ki. Ne feledd: a rászoruló azért rászoruló, mert nincs neki. Az már nem igazán adomány, amire neki jelentős összegeket kell költenie, hogy újra használat-képessé tegye. Ez persze egyén függő, mert lehet hogy valakinek az is hatalmas segítség, ha kap egy kanapét, amit áthuzatol, de van akinek az is sok, hogy egy tisztítógépet béreljen.
9. A te kacatod másnak egy kincs. Sose dobjad csak úgy el!
10. Biztasd ismerőseidet is, hogy ne csak lomtalanításkor nézzék át a lakást/házat, hanem már jóval előtte! Közeleg a karácsony, nálad mi az ami csak a helyet foglalja?
A szekrényajtót már képtelenség volt becsukni. A kisszoba szekrénye is feltelt. A tároló is, majd a fiókok alja kezdte elhagyni a keretet. Elkezdtük egymást piszkálni, hogy ki az igazi mókus és ki halmozza fel a kinőtt, megunt, vagy használhatatlan ruháit. Végül hosszú egyezkedés után (anyósék érkezte előtt) nekiduráltuk magunkat és elszántan kiválogattuk a ruháinkat. Volt egy stoplis pucolós kupac, egy abszolút kidobandó kupac, de szerencsére a legnagyobb halom az a még hordható, de nekünk már nem kell kupac volt. Ez két viszonylag nagy szemeteszsákot tett ki. Először csak a helyi charity shop-ba (cseriti) akartuk levinni, ahova minden, otthon már feleslegessé vált tárgyat le lehet adni, ahol azokat önkéntesek csinosan vállfákra és polcokra helyezve eladják, és a befolyó pénz megy egy-egy jótékony célra. Minden adomány-gyűjtő szervezetnek saját üzlete van, ilyenek az Oxfam, a British Heart Foundation (szívbetegekért), a Barnardo’s (gyerekekért és hajléktalanokért). Egész jó piacuk van ezeknek az üzleteknek, vannak kifejezetten márkás ruhákkal ellátott boltok (pl High Street Kensington környékén), de a külvárosban megtalálhatók a bútorüzletek is. Az adakozó biztos lehet benne, hogy a jó minőségű ruháit és bútorait ezek az üzletek a lehető legjobban értékesítik, vagyis semmi más dolga nincs, mint a tisztára mosott és összehajtogatott ruhákat leadják valamelyik hozzájuk közel eső boltban.
Ez mind szép és jó, csakhogy az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van az ilyen ruhákra. Tavaly novemberben elég sok holmink hazakerült a devecseri iskolába (a sok klotyópapír mellett erre is jutott hely a dobozokban), de akkor azokhoz kerültek a holmik, akiknek szinte mindenük elveszett. Most viszont azokra gondoltam, akiknek ugyan van hol lakniuk, de a ruházkodásra a rezsin és a hiteltörlesztőkön kívül nem futja.
Feltétlen szerettem volna, ha hazamegy legalább egy zsák. Rengeteg árufuvarozó szaladgál London és Budapest (esetleg háztól házig), ezek a cégek mind nagyon eddig még nem küldtem velük még csak egy képeslapot sem, nemhogy zsák ruhát. Az áraik nem (annyira) vészesek, de mégis úgy érzem, hogy ezt a két zsákot nem akarom kifizetni. Úgy kalkuláltam, hogy havonta egyszer (vagy kéthavonta!) előfordul, hogy egy-egy ilyen szállítmányban marad egy kis hely, ahova a jószívű fuvaros előzékenyen betenné az én megunt ruháimat, hogy néhány embernek jusson egy-egy pulóver, vagy szoknya, esetleg lányoknak táska.
Csakhogy senki sem jelentkezett. Van elvétve pár kamionos ismerős, akiről tudom, hogy ő (vagy ismerőse), vagy a cége jár Londonba néha-néha. A félreértés elkerülése végett mondom, hogy nem várom el hogy akárki az állását kockáztassa miattam, és képes lettem volna a két zsákból négy szatyrot összerakni, és egy londoni (környéki) telephelyre elvinni.
Most ugyan gondolhatod, hogy ma már semmi sincs ingyen, de biztos vagy ebben? A szomszédod, ha süt sütit és neked ad három szeletet, az azért van, mert tudja, hogy szereted, és jót akar neked. Tudja, hogy legközelebb, ha te is sütsz, akkor gondolsz majd rá, és viszonzod a kedvességet. De az is lehet, hogy amit ő ad neked sütit, azzal te pont meg tudod kínálni a hozzád váratlanul betoppanó vendégedet, akiről tudod, hogy az a süti a kedvence.
A kulcsszó az önzetlenség. Nem csak karácsonykor, hanem egész évben.
Ha a süti helyére a ruhákat teszem be, akkor a képlet így néz ki: én összeszedem a ruhát, elviszem neked. Te továbbítod szívességből Veszprémbe vagy Budapestre. Ott átveszi egy ismerősünk, aki tudja, hogy hova kell leadni, vagy kinek kell odaadni azokat a ruhákat. Az ismerősünk hamarosan odaadja a zsák ruhát Valakinek, aki ugyan soha nem kérne segítséget, de könnyes szemmel elfogadja a holmikat és tudja, hogy van pár ’új’ ruhája, amit a közelgő hideg időben bizony ki tud majd használni.
Mondom, egyetlen kamionos, fuvaros, vagy autóval éppen hazainduló sem jelentkezett. Senki. Anyósomék és Nagybátyámék hazaindulás előtt ugyan kitömték a bőröndjüket ilyen holmikkal, de még mindig van egy zsák. Sajnálom, hogy azok, akik segíthetnének, nem segítenek. Pedig nem nekem kell a segítség, mert a zsákot ha már megunom kerülgetni, akkor úgyis leviszem a boltba. Mindenki, akinek lenne olyan ismerőse aki tudna egy-két zsák ruhát hazavinni de csak átnézett a felhívásomon, az szégyellje magát, és gondolkozzon el. Tegnap annyit kellett volna csak tenni hogy egy zsáknyi hellyel rendelkezőt és egy zsákkal rendelkezőt összehozzon. Charity begins at Home, mert sosem tudhatod hogy neked mikor lesz akármire szükséged!
Hogyan lehet akármit adományozni?
1. családsegítő központ: úgyis ismer valaki valakit aki ismer valakit aki ott dolgozik. Ha egy családsegítőssel/szociális munkással felveszed a kapcsolatot, még abban is tudnak segíteni, hogy mire van szükség
2. Iskola/óvoda: kérdezd meg az iskolában/óvodában a gyerek tanárát, hogy tud-e olyan tanítványról, akinek a családja örülne a te gyerekeid kinőtt ruháinak (nem feltétlen osztálytárs). A tanárnak csak annyit kell mondania hogy igen, és amikor legközelebb látja a szülőt, annak odaadja. Nem kell megmondani hogy kitől van és ne akarjad tudni hogy kinek megy. Tanárként meg eszedbe ne jusson nagy dobra verni az egészet.
3. Hajléktananszálló: minden városban létezik egy szervezet, ahol a hajléktalanokkal foglalkoznak. Azt tudjuk, hogy sok hajléktalan inkább alszik a mínusz húsz fokban egy parkban, minthogy meleg helyre vonuljon. A szállón viszont hasznát veszik a ruháknak, takaróknak, és ki tudják adni annak aki kéri, még akkor is ha nem ott alszik.
4. Legyél őszinte magaddal I. Az izzadtságfoltos inget, a lyukas zoknit te sem fogadnád el. Egy leszakadt gombot lehet pótolni, egy apró foltot be lehet fedni, de nagyon alaposan válogasd szét, hogy mi az, amit odaadsz rászorulónak!
5. Légy őszinte magaddal II: egy dolog a retró és egy dolog a szekrény mélyén húsz évig tárolt bunda. Ha már húsz éve is rászántad volna magad az adakozásra, akkor most nem így nézne ki a padlásod.
6. Tisztaság: Mindent moss ki, mielőtt átadsz, és hajtogasd össze. Személyes dolgokat (pl bugyi, zokni, harisnya) soha ne adj oda másnak!
7. Elektronika: Ha műszaki cikket adományozol, győződj meg róla, hogy műkodik is, vagy kifejezetten olyannak add tovább, aki az alkatrészekkel is boldog.
8. Bútor: Ha bútort adsz át, akkor előtte tisztítsd (tisztíttasd) ki. Ne feledd: a rászoruló azért rászoruló, mert nincs neki. Az már nem igazán adomány, amire neki jelentős összegeket kell költenie, hogy újra használat-képessé tegye. Ez persze egyén függő, mert lehet hogy valakinek az is hatalmas segítség, ha kap egy kanapét, amit áthuzatol, de van akinek az is sok, hogy egy tisztítógépet béreljen.
9. A te kacatod másnak egy kincs. Sose dobjad csak úgy el!
10. Biztasd ismerőseidet is, hogy ne csak lomtalanításkor nézzék át a lakást/házat, hanem már jóval előtte! Közeleg a karácsony, nálad mi az ami csak a helyet foglalja?
2010. szeptember 12., vasárnap
A héten elég érdekes időnk volt, ezt a fotót szerdán készítettem az asztalomhoz legközelebbi ablakból.
Aztán jött a hétvége (eléggé vánszorogva érkezett, ha engem kérdezel), és egy icipicit javult az időjárás helyzete is. Kihasználva a melengető napsugarakat, ma délután kimentünk a Wimbledon Commonba, és kivételesen a fényképezőt sem felejtettem otthon!
Nagyon szerettünk volna nyuszikat látni, úgyhogy a főbb sétányokat elkerülve az elhagyatottabb részeken andalogtunk. Nyuszikkal ugyan nem, de mókusokkal, varjakkal és galambokkal találkoztunk. Még mindig érik a blackberry és a gombák szinte mindenhol megteremnek.
A sétánk vége felé (a Common közepénél) vettük észre hogy éppen valami 'falu nap' szerűség zajlik, és a kötélhúzáson, madár- és kutyabemutatókon át, traktorkiállítás is volt. Mielőtt hazaindultunk, még bámészkodtunk itt egy kicsit.
A hazaúton pedig egy érdekes kis hernyóval találkoztunk, megvizsgáltuk, lefényképeztem minden oldalról majd Tomi útjára bocsátotta, hadd csócsáljon tovább nyugodtan.
Nagyon szerettünk volna nyuszikat látni, úgyhogy a főbb sétányokat elkerülve az elhagyatottabb részeken andalogtunk. Nyuszikkal ugyan nem, de mókusokkal, varjakkal és galambokkal találkoztunk. Még mindig érik a blackberry és a gombák szinte mindenhol megteremnek.
A sétánk vége felé (a Common közepénél) vettük észre hogy éppen valami 'falu nap' szerűség zajlik, és a kötélhúzáson, madár- és kutyabemutatókon át, traktorkiállítás is volt. Mielőtt hazaindultunk, még bámészkodtunk itt egy kicsit.
A hazaúton pedig egy érdekes kis hernyóval találkoztunk, megvizsgáltuk, lefényképeztem minden oldalról majd Tomi útjára bocsátotta, hadd csócsáljon tovább nyugodtan.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)