A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Híresség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Híresség. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 14., hétfő

A Királynő Bugyija Magyar Kézben

Szóval ma reggel olvasom a vicces hírt a Telegraph oldalán, hogy a Királynő bugyiját az eBayen elárverezik. Gondolván hogy ez valami humoros kínai bugyitolvaj lesz, mosolyogva merültem el a cikkben, erre nem kiderül hogy magyar vonatkozású az ügy?

A hír biztos megjelenik majd magyar oldalakon is (ha eddig még nem, mert 2010 decemberében egy másik újság már lehozta az infot), de a lényeg az hogy Erzsébet az 1968-as Chile-i kirándulásán hagyta a repülőgép fedélzetén az alsóneműjét. Arról nem szól a fáma hogy miként került le róla, de a pilóta barátjának, a Bicskéről származó Dobronyi (Döbrönyi?) Józsefnek adta.

Dobronyi nagyon 'szegény' családból származott, idejét szobrászkodással, utazgatással és nőcsábítással töltötte, majd Miamiban telepedett le. Az angol Wikipédia többek között csak művész, világutazó, borgyűjtő, élethabzsoló kúrfinak említi, de persze csak a legszebb értelemben véve beszél Hugh Hefner személyes barátjáról.

József gondosan őrizgette a királyi nacit (mert 2012-ben egy ekkora darabot mégsem nevezhetünk bugyinak), egészen a 2010-ben bekövetkezett haláláig. Akkor a családja megtalálta, és hamarosan úgy döntöttek, hogy pénzt csinálnak belőle. Még az év őszén egy aukciós ház nyilatkozott a megkeresésről, de megfelelő bizonyítékok hiányában valószínűleg nem lett semmi az egészből, így idén a család ismét (csak úgy, mint József birtokának elárverezésekor) az eBayhez fordult.





Az árverést vezető szerint ez egy különleges alkalom hogy az Angol Királynő uralkodásának jubileumi évfordulójára beszerezzük a saját királyi kollekciónk egy darabját. Az aukció négyezer dollárról indult, most éppen 5200 dollárnál áll. A lelkes vásárlóknak május 22-ig licitálhatnak, így a boldog nyertes a jubileumi hétvégére (június 2-5) már valószínűleg kézhez is kapja az értékes darabot.

A bugyi még csak hagyján. De a bácsinak a teljes amerikai neve:
 Baron Joseph 'Sepy' de Bicskei Dobronyi
Engem a Degenere Bocsinkai Jónásra emléleztet... vagy a Döbrögire. Pedig, mint azt az internet elmondja, Sepy bácsi igazi pornórajongó sportember volt. Nem ugyanaz, mindenesetre irigylem az utazásait!

2012. február 12., vasárnap

Breaking News - A Szerki ajánlja a cikkemet (A Népszabadság Online hasábjain...)

Wow. Dupla Wow.


Elég kicsi a laptopom úgyhogy nem sok fért bele a képbe, de a lényeg ott van, másodikként ajánlja a szerkesztő a Nem Art Decorban megjelent lakásos cikket. Hacsak nem úgy veszem hogy három kitett dologból a középső van a legkiemeltebb helyen... :P

A biztonság kedvéért ezt a bejegyzést nem csak a Nemartdecorral, hanem Hírességgel is címkéztem... Haha.

(Ennek ellenére sajnálom Whitney Houstont, sokkal jobban mint az Amy Winehouse-t, de én most akkor is boldog vagyok!)

2011. július 8., péntek

Breaking News - Hírességek a Közelemben

Kedden a Hyde Park felé sétálva jött szembe Kris Marshall. Természetesen meglepetésemben böszmén bámultam rá, és igyekeztem elállni az útját hogy jól megnézhessem hogy tényleg ő jön-e szembe. Hatalmas napszemüvege volt, de a filmekből ismert mozgása alapján biztos vagyok benne, hogy az Igazából Szerelem (Love Actually) Colin-jával, a My Family (nem tudom mi volt magyarul a címe) Nick-jével futottam össze. Fehér inget, farmert és futártáskát viselt.

Hosszabb haja volt kedden...

Erre most, körülbelül 30 perccel ezelőtt az utcasarkon állva türelmesen várom hogy a két érkező biciklis elmenjen végre, és akkor... na igen. Meglepetésemben böszmén bámultam rá, és nem mertem elállni az útját, egyrészt mert biciklivel volt, másrészt meg a mellette bicikliző valaki akár biztonsági őr is lehetett, viszont igyekeztem nagyon megnézni az arcát - elvégre három napon belül két híresség is elég hihetetlen -, erre ő elfordította a fejét. Fekete széldzsekit, pulcsit és nadrágot viselt.

Kicsit borostásabb volt ma...

Éljen London! Eddig akikkel 'találkoztam': Melanie B, Jose Mourinho, Lampard, Terry és még sokan Chelseaből, A Királynő (meglehetősen távolról ugyan), Andy Murray (Párizsban), Fergie (Sarah Ferguson, tudjátok, a liftben!) és most Kris Marshall meg a Guy Ritchie. Josénak jó napotot köszöntem, Andynek sok sikert kívántam a teniszhez és engedélyével lefotóztam, Fergievel beszélgettem...  A következő szerencsést esküszöm megállítom egy közös fotóra már! :)