Úgy terveztük, hogy a fürdőszobát majd csak jövőre újítjuk fel, addig csak minden más ki lesz szépen festve, csinosítgatunk kevés pénzből látványosan minden mást, és a számomra egyik legfontosabb helyiséget majd csak megtanuljuk annak kezelni, ami. Eltökélt szándékom volt, hogy képes leszek csak bemenni, fürödni, fogat mosni, és távozni. Hogy nem rendezek másfél órás pancsolásokat, nem gyújtok gyertyát, nem rakok össze három hosszabbítót hogy kis lejátszóról zenét hallgassak amíg önmagamat Kleopátrának képzelve szépülgetek.
A wc azonban segít, hogy ez az állapot ne tartson sokáig. Először csak nem lehetett lehúzni, mert nem volt jó a lehúzó. Kicseréltük. Akkor rájöttünk, hogy kb 10 perc míg a régi tartály feltelik. Akkor szóltunk a vizesnek hogy ha már itt van (és úgyis fizetünk neki horribilis 80 fontos díjat), ugyan vessen már egy pillantást a rötyire és javítsa meg izibe.
Szakemberünk izzadt, szakemberünk csőtakaró dobozt bontott, mire jött a verdikt hogy 1. a vizet nem lehet elzárni a wcbe menet (csak ha az egész házban elzárják!) 2. a szifon cserélésre szorul, de az egyes pont miatt egy ilyen munka kb 200 font (hetvenezer ft).
Mondtam neki hogy köszönöm az áldozatos munkáját, de tegyen vissza mindent ahol volt, inkább várunk a tartállyal. Elvégre csak 8 hónapot kell várni a felújításig, nem igaz?
Emberünk távozása utáni negyedik napon a lehúzó nem működött, aztán amikor éppen vendégeink voltak, a wc úgy döntött hogy folyatni kezd. A túlfolyón. Ami a fal másik oldalán, a hűtő és a szárítógép közelében van.
A kis huncut szerelő elfelejtette visszaigazítani rendesen a szifon valamelyik részét, úgyhogy az a kék lufi ami a tartályban van, nem jön fel elég magasra és nem zárja el a tartályba eresztő vizet. Szuper két hetünk volt amíg a vendégek össze-vissza szórakoztak a lehúzóval, mi meg vödörszámra öntöttük ki a másik oldalon felfogott vizet. Másik szerelő ismét állított a csavarnivalókon, ezúttal meg is nyugodhattunk.
Legalább 4 napra, amikor újabb vendégek jöttek, s az egész indult előlről.
Kicsit pörgetek, mert ennek sosem lesz vége. Szóval a fürdő katasztrófa, nyaralás után hazatérve másnap wc-t szereltünk, körülötte felmostunk, és betelt a pohár.
Elkezdtem egyeztetni különböző builder csapatokkal, felsorolom a tapasztalatokat:
Builder #1
Builder 1-et jó ismerős ajánlotta. Magyar. A céget eredetileg gázbojler kicserélésével kerestem fel, de az ajánló szerint mindent megcsinálnak és nagyon szépen és nagyon (de nagyon) menő házakban dolgoznak. A névjegykártyán megadott weboldal nem működött, a vezetékes számot senki sem vette fel (üzenetrögzítő nincs), a megadott két mobilszám közül az egyik kikapcsolva, a másikat felveszi valaki. Elmondom hogy ki vagyok és mit akarok. Kiderült hogy nem jó számot hívtam, ez a srác nem azzal foglalkozik amit én keresek, csak a partnere (de akkor miért van az ő száma is megadva mint információ?). Partner épp nyaral, hívjam később, kb 5 nap múlva, addigra már visszajön. De annyira jól ajánlották ezt a csapatot, hogy 3 nappal később megint rácsörögtem. Akkor a partnerről azt az infót kaptam, hogy még 10 nap míg visszajön a nyaralásból. De eddigre már a srácot is érdekelte hogy mit telefonálgatok ennyire, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni a helyzetről, a lakásról. Mondtam hogy most a boiler, később az egész. És akkor a srác ezt mondta: Figyelj, mi megcsinálunk bármit. A partnerem szakmája nem villanyszerelő, van valami alap papírja de egyébként ne számíts nagy dolgokra. Egy konnektorcsere azért még menni fog.Lehet hogy viccelt, de én nem vártam ki a 10 napot, hogy beszélhessek a partnerével...
(csak egy tipp a hasonló üzletembereknek. Ne az ügyfél hívogasson, hanem te elkéred a számát, átveszel annyi infót amennyit csak tudsz, és amint az illetékes jelen van, azonnal visszahívatni az ügyfelet!)
Builder #2
Egy párosról van szó, az interneten találtunk egymásra. Néhány emailváltás után házhoz jöttek a nekünk megfelelő időpontban és alaposan körbejártuk a fürdőszoba témát. Kiderült, hogy fingom nincs az egész builderségről, nem tudom semmiről hogy mennyibe kerül, és az csak egy dolog hogy megveszem a wc-t, ahhoz még kellenek csövek is meg egyéb ingyombingyomok, amihez megintcsak nem értek, ezért nem tudok kalkulálni sem. Ők ebben segítettek, ajánlottak, de míg én mindenre bólintottam hogy kell, kell kell!, addig kiderült hogy még a legalapabb fürdő is többe kerül mint azt én gondoltam. Pedig kaptunk egyből mindenféle digitalizált rajzot, hogy így meg úgy néz ki majd a fürdőparlúrom. Szinte éreztem a levendula illatú fürdővíz aromáját és láttam magam ahogy lágy fényben közelítek a vakító fehér kádhoz miközben valami lágy klasszikus zene szól a háttérben. Amikor elkezdtük a levelezést, akkor még nekik is a jövő évet mondtam, és ahogy haladtak a dolgok egyre sürgősebb lett a dolog, és mire eljutottunk volna az árak konkretizálásához kiderült, hogy ők jövő évig nem érnek rá egyáltalán. Amiről én elfelejtkeztem. A fürdőszobai képem darabokra hullott.Builder #3
A hármas versenyző Lengyelországból érkezett. Ő rakta le a padlószőnyeget az első látogatók érkezése előtt 3 órával, ő jött el reggel 7re hogy beengedjem redőnyt szerelni. Ő csinálta meg a csöpögő wc-t, és ő mondta meg hogy annyira rossz a wc tartály dizájnja hogy a legöbbet csak kalapáccsal lehet segíteni rajta, ha jó apróra zúzzuk az egészet vele. Evidens volt, hogy őt is megkérdezem a felújításról. Abszolút rugalmas hozzáállása van, és egyből tudott körülbelüli árat mondani az átalakításról.Már egyeztettünk hogy mikor jön megint konkretizálni a dolgokat, de erre a találkozóra még nem került sor.
Builder #4
Egy angol is van itt, bizony. Őt is jó ismerős ajánlotta, az általa elvégzett munkát láttam is, és tetszett is. Hát persze hogy felhívtam. Hétfőn beszéltem meg vele egy szerdai este 7-es találkozót, amit ő nagyon 6.15kor le is mondott, szerencsétlen autópályás defekt miatt. Azt ugyan nem értettem hogyha ő ott ül az autópálya szélén akkor miért van olyan csend a háttérben, de az angol 'benefit of the doubt' hozzáállást alkalmaztam, 'a bizonytalanság előnye' vagyis egyszer bárkinek lehetnek olyan dolgai ami miatt ez-az nem jön össze.A srác nem győzött elnézést kérni, és bár akartam mondani neki hogy a leállósávban nem szabad a kocsiban ülve várni a felmentést, nem szóltam semmit, csak megegyeztünk csütörtök este 7-ben. Tominak szóltam hogy ne menjen el otthonról, ő is legyen ott a megbeszélésen és nem győztem elnézést kérni tőle 6.50kor amikor megtudtam hogy a builder nem jön, ezúttal azért mert dugóba került. Olyan nagy dugóba hogy inkább haza is megy, minthogy eljöjjön hozzánk. Ajánlatát hogy vasárnap jön elutasítottam és megmondtam neki hogy a jövőben se fáradjon. Erre ő megsértődött, hogy nem tehet a defektről és a dugóról, meg hogy ő vidéken lakik (tőlünk 120 km-re!), és ezt igazán megérthetném. Nem mondtam neki hogy ha már most ezt csinálja velünk akkor mit csinálna ha ő kapná a munkát, csak annyival zártam le a beszélgetést, hogy én egy helyi megbízható munkaerőt keresek és ezek szerint ő nem az. Még büszke is voltam magamra hogy angolul milyen szépen megfogalmaztam.
(Tipp a hasonló üzletembereknek: mindenki kaphat defektet, mindenki kerülhet dugóba. De ne nézd az ügyfelet hülyének, esetünkben az autópályáról hozzánk elérni éjszaka is legalább 40 perc, akkor ő csúcsidőben hogyhogy 45 perccel érkezés előtt mondja le?!)
Szóval a keresés folytatódik.
De szeretnék builder lenni, hogy tudjak fürdőszobát felújítani!