Felhívtam az önkormányzatot hogy mizu a múltkori jelentkezésünkkel, és a kedves néni közölte velem hogy tegnapelőtt megkaptuk a 100%-os kedvezményt a beköltözés előtti időszakra csak még nem ért el hozzám a levél. Szuper!
Most már csak a szomszédokat kell rendbetenni. A nappali szomszédunkban kb öten laknak. De ezt csak most tudtuk meg, hogy kihajoltam az ablakon. Előtte azt hittük hogy ez a liba egyedül lakik és azért este kiabál mert valakivel telefonál, csak néha hallottuk más hangját. Közben meg nem is, a lányzó (szerintünk valahonnan hajdani FÁK területről való) egyszerűen olyan hangosan beszél, hogy mi azt hisszük hogy őt éppen nyúzzák, pedig csak a Happy Birthdayt énekelte a lakótársának.
Felettünk meg egy kutyus lakik, labradortestű (nem az, de olyasmi, valami vadászósféle). Azt nem tudom hogy valaki miért tart ekkora kutyát ekkora lakásban, de mindenki azzal osztozik a birodalmán amivel akar.
Arról már meséltem hogy a lakás elviekben a miénk, de az őstulajdonos az önkormányzat marad, vagyis mi csak 100 évre lízingeljük az ingatlant. A Lease nemcsak azzal jár hogy be kell tartanunk az őstulaj szabályait, de az őstulajnak is gondoskodnia kell rólunk (pl ha ázik a tető akkor ő intézkedik). Nekünk a lelkünkre kötötték hogy bármiféle felújítás előtt konzultáljunk a Lease Nagy Könyvével, hogy mit szabad és mit nem. Pl nem alászigetelni nem szabad. Ha nincs megfelelően alászigetelve és panasz esetén kiderül, akkor az önkormányzat kötelezheti a lakás tulaját hogy az saját költségen szedje fel a burkolatot és szigetelje le újra. Ezért mi is amikor parkettát (najó, lamináltat) rakattunk le, akkor ügyeltünk a megfelelő szigetelésre és bizony többet is költöttünk rá mint terveztük.
Na, a felettünk levő ezt a részt nem olvasta el, vagy figyelmen kívül hagyta, ugyanis a blöki amikor végigmegy a lakáson, mind a húsz körmének koppanását külön halljuk. Ez a kutyus imád szaladgálni, és szórakoztatja magát. Reggel már hatkor bútorokat tologat, fel és le ugrál az ágyról. Néha azt is halljuk amikor eldobja magának a lasztiját hogy utána rohanhasson (négy széket tolva félre az útjából). A körömkopogása nem zavar (majdnem olyan mintha lenne egy nem létező házi állatunk), de a széktologatás már rohadtul, főleg amikor fél óráig ezzel játszik reggel vagy este.
Vettem olyan kis filc tappancsokat amiket rá lehet ragasztani a szék meg az asztal aljára, de még nem mertem felvinni, mert a hétvégén én büszkén álltam a bejárati ajtóban és négy órán keresztül csak csiszoltam, csak csiszoltam (és csiszoltam). Ettől függetlenül én 11kor kezdtem és 5 után meg sem nyikkantam, közben is tartottam szüneteket, tehát úgy érzem hogy nem nekem kellene szégyelleni magamat a zajoskodásért.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zajszomszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zajszomszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. július 25., szerda
2012. február 15., szerda
A Zajos Szomszéd II
Hét hónap. Legalább 15 panasz. Két kopogás az ajtón. Hátrány: néha a szám széle is remeg az idegességtől. Előny: néha csak azért megyek le a uszodába/edzésre, hogy ne halljam. Igen, zajszomszédunkról van szó, megint.
Júliusban még mindig nem tudtuk hogy honnan jön a zaj. Tulaj javasolta hogy fülünket tapasszuk a plafonra (?????), de szerencsére minden megoldódott egy forró angliai nyári estén. A levegő külső hőmérséklete még mindig felülről kaparta a 23 fokot (este 8kor!) és melegünk volt. Kinyitottuk a teraszajtót. Rá tíz percre, pont amikor becsukni készültem a teraszon dohányzó másik szomszéd miatt, az alattunk levő is kinyitotta a teraszajtaját, hogy az aktuális futballmeccs gólját a lakótelepnek kikiáltsa. Még jó, hogy éppen voltak nála (pont véletlenül) legalább huszan, így a hangzavarból egyértelmű lett hogy honnan jön a zaj.
Gotcha! Minden klappol! De nem, még mindig nem, most sem... Számtalan telefonhívás az önkormányzatnak, esedezés, fenyegetés, kemény Muci, szenvedő Muci... és semmi. Az önkormányzatunk egy balfsz, aki arra sem képes hogy egy panaszt normálisan kövessen. Szarakodnak mindenen, az idegeim rongyból állnak, Tomi nem érti néha hogy amikor hazajön, miért üvölt a tévé (azért, mert ha nem tudok elmenni itthonról, akkor én is bömböltetek bármit, csak hogy ne halljam hogy ők ott lent mit hallgatnak), én meg már mindent megpróbáltam ami a logika könyvében van.
Ezek a rafinált disznók a 30-as lakásban sosem üvöltetik a zenét 15 percnél tovább. Ekkor csend van úgy tíz percig, majd ismét. Aztán ez ismétlődik későig... Az önkormányzat ha kijön (és tegyük fel hogy idetalál, mert ez is nehezükre esik), akkor az esetek 70%-ban pont lemarad a zajról. Ha nem, akkor vagy nem elég hangos (és kapom a kioktatást a másokkal való együttélésről), vagy ha elég hangos, akkor céltudatosan elvonul az officer hogy megírja a jelentést (amit szerintem mielőtt befejez, el is veszít). Sakk-matt.
Nem csak én vagyok egyedül a hülye szomszédokkal, a nyáron Chipmunk is küzdött egy vasbarommal, de az ő története viszonylag hamar megoldódott, az enyém viszont szombat este, február 11-én került csúcspontjára.
Január 19-én munkából hazaérve tettem egy (ki tudja már hanyadik) feljelentést. Közöltem a telefonban, hogy én most elmegyek, mert nem bírom idegileg ezt a hacacárét, de a legutóbbi alkalommal egyeztetett dolgok alapján kérek értesítést hogy hogy ment a vizit. Majd fogtam magam és elmentem edzésre. Mivel aznap este kuss volt, teljesen megnyugodtam, erre a héten kaptam egy levelet az önkormányzattól, hogy sajnálják, de aznap este nem tudtak zajt megállapítani. Ahogy Pelikán elvtárs is mondta volt: A kurva anyád!
Betelt a pohár (a nemzetközi helyzet fokozódik), és ma este, miután délután négy óta hallgatjuk a lengyel Top 50-et, kikerestem a neten a kerületi önkormányzat lakásügyi igazgatójának a nevét és emailcímét, becímeztem azt a mackót is amelyik aláírta a levelet, bemásoltam a tulajt, majd nekiálltam gépelni. Az összes problémámat rájuk (mármint az önkormányzatra) borítottam, miközben élőben tudósítottam az aktuális helyzetről. Négy körül Tomi lement szólni hogy mi nem akarjuk egy emelettel feljebb hallgatni a radio polska-t (egyébként semmi bajom a lengyelekkel, de ez a helyzet miatt lényeges, mert még csak nem is angolul pofáznak a számok között). Mogorva arcú lány lehalkította, majd egy órával később hazaért a pasira, aki csinált egy Barney Stinsont, vagyis elfogadta a kihívást, és a zene még hangosabban szólt.
Este kilenc után már hívtam a councilt (Mucit senki sem ültetheti a sarokba), és meg fogtok lepődni, de egészen 11 óra 15 percig az önkormányzat nem tudta saját fülével tapasztalni a problémát. Ez azért volt, mert először rossz címre mentek (WTF?), másodszor azért mert a srác kifogott egy pont csendes 5 percet (pedig ha hatot várt volna!), harmadszorra viszont már érezték a telefonban is hogy velem most tényleg nem lehet kecmecelni, úgyhogy nem egy, hanem kettő (!) officert is kiküldtek, akik szerencsére azonnal hallották a zajt, de mivel kedves emberek és látták hogy Tomi épp a futball összefoglalót nézné, azonnal lementek és kérték Zajszomszédékat hogy kussoljanak el a ....
Tehát így állunk.
Lakásügyben egyelőre nincs előrelépés, nem is voltunk már három hete új helyen nézelődni. Stagnál a piac, engem idegesítenek az ügynökök... Viszont itt lassan rám szakad a radiátor (de tényleg!), a sütő a héten nyugdíjazta a grillezőjét, szabira küldte az érintkezését, úgyhogy jó lenne már találni valamit. Pedig még keressük is, de egyelőre még mindig az egyes kockán topogunk.
Reméljük sikerül hatost dobni és kilépni a játékmezőre végre!
...és akkor olyan bulit csapok, hogy ittas állapotomban lehet hogy véletlenül eldugok valahol egy olyan vakondriasztót mint Chipmunk szomszédjának volt, és vihogva integetek búcsút ettől a lakástól másnap.
Júliusban még mindig nem tudtuk hogy honnan jön a zaj. Tulaj javasolta hogy fülünket tapasszuk a plafonra (?????), de szerencsére minden megoldódott egy forró angliai nyári estén. A levegő külső hőmérséklete még mindig felülről kaparta a 23 fokot (este 8kor!) és melegünk volt. Kinyitottuk a teraszajtót. Rá tíz percre, pont amikor becsukni készültem a teraszon dohányzó másik szomszéd miatt, az alattunk levő is kinyitotta a teraszajtaját, hogy az aktuális futballmeccs gólját a lakótelepnek kikiáltsa. Még jó, hogy éppen voltak nála (pont véletlenül) legalább huszan, így a hangzavarból egyértelmű lett hogy honnan jön a zaj.
Gotcha! Minden klappol! De nem, még mindig nem, most sem... Számtalan telefonhívás az önkormányzatnak, esedezés, fenyegetés, kemény Muci, szenvedő Muci... és semmi. Az önkormányzatunk egy balfsz, aki arra sem képes hogy egy panaszt normálisan kövessen. Szarakodnak mindenen, az idegeim rongyból állnak, Tomi nem érti néha hogy amikor hazajön, miért üvölt a tévé (azért, mert ha nem tudok elmenni itthonról, akkor én is bömböltetek bármit, csak hogy ne halljam hogy ők ott lent mit hallgatnak), én meg már mindent megpróbáltam ami a logika könyvében van.
Ezek a rafinált disznók a 30-as lakásban sosem üvöltetik a zenét 15 percnél tovább. Ekkor csend van úgy tíz percig, majd ismét. Aztán ez ismétlődik későig... Az önkormányzat ha kijön (és tegyük fel hogy idetalál, mert ez is nehezükre esik), akkor az esetek 70%-ban pont lemarad a zajról. Ha nem, akkor vagy nem elég hangos (és kapom a kioktatást a másokkal való együttélésről), vagy ha elég hangos, akkor céltudatosan elvonul az officer hogy megírja a jelentést (amit szerintem mielőtt befejez, el is veszít). Sakk-matt.
Nem csak én vagyok egyedül a hülye szomszédokkal, a nyáron Chipmunk is küzdött egy vasbarommal, de az ő története viszonylag hamar megoldódott, az enyém viszont szombat este, február 11-én került csúcspontjára.
Január 19-én munkából hazaérve tettem egy (ki tudja már hanyadik) feljelentést. Közöltem a telefonban, hogy én most elmegyek, mert nem bírom idegileg ezt a hacacárét, de a legutóbbi alkalommal egyeztetett dolgok alapján kérek értesítést hogy hogy ment a vizit. Majd fogtam magam és elmentem edzésre. Mivel aznap este kuss volt, teljesen megnyugodtam, erre a héten kaptam egy levelet az önkormányzattól, hogy sajnálják, de aznap este nem tudtak zajt megállapítani. Ahogy Pelikán elvtárs is mondta volt: A kurva anyád!
Betelt a pohár (a nemzetközi helyzet fokozódik), és ma este, miután délután négy óta hallgatjuk a lengyel Top 50-et, kikerestem a neten a kerületi önkormányzat lakásügyi igazgatójának a nevét és emailcímét, becímeztem azt a mackót is amelyik aláírta a levelet, bemásoltam a tulajt, majd nekiálltam gépelni. Az összes problémámat rájuk (mármint az önkormányzatra) borítottam, miközben élőben tudósítottam az aktuális helyzetről. Négy körül Tomi lement szólni hogy mi nem akarjuk egy emelettel feljebb hallgatni a radio polska-t (egyébként semmi bajom a lengyelekkel, de ez a helyzet miatt lényeges, mert még csak nem is angolul pofáznak a számok között). Mogorva arcú lány lehalkította, majd egy órával később hazaért a pasira, aki csinált egy Barney Stinsont, vagyis elfogadta a kihívást, és a zene még hangosabban szólt.
Este kilenc után már hívtam a councilt (Mucit senki sem ültetheti a sarokba), és meg fogtok lepődni, de egészen 11 óra 15 percig az önkormányzat nem tudta saját fülével tapasztalni a problémát. Ez azért volt, mert először rossz címre mentek (WTF?), másodszor azért mert a srác kifogott egy pont csendes 5 percet (pedig ha hatot várt volna!), harmadszorra viszont már érezték a telefonban is hogy velem most tényleg nem lehet kecmecelni, úgyhogy nem egy, hanem kettő (!) officert is kiküldtek, akik szerencsére azonnal hallották a zajt, de mivel kedves emberek és látták hogy Tomi épp a futball összefoglalót nézné, azonnal lementek és kérték Zajszomszédékat hogy kussoljanak el a ....
Tehát így állunk.
Lakásügyben egyelőre nincs előrelépés, nem is voltunk már három hete új helyen nézelődni. Stagnál a piac, engem idegesítenek az ügynökök... Viszont itt lassan rám szakad a radiátor (de tényleg!), a sütő a héten nyugdíjazta a grillezőjét, szabira küldte az érintkezését, úgyhogy jó lenne már találni valamit. Pedig még keressük is, de egyelőre még mindig az egyes kockán topogunk.
Reméljük sikerül hatost dobni és kilépni a játékmezőre végre!
...és akkor olyan bulit csapok, hogy ittas állapotomban lehet hogy véletlenül eldugok valahol egy olyan vakondriasztót mint Chipmunk szomszédjának volt, és vihogva integetek búcsút ettől a lakástól másnap.
2011. július 22., péntek
A Zajos Szomszéd
Már-már tisztában vagyunk az aktuális lengyel válogatott futball technikájával. Ismerjük a lengyel tévéműsor rendszerét. Tudjuk, hogy kik a toplistás előadók és hallgattunk akciófilmet hajnal kettőkor is.
A szomszédunk házimozirendszert vett. Olyat, ami iskola tornaterméhez is sok lenne, nemhogy egy emeletes ház kis lakásába.
Egy ideig tűrtem, aztán betelt a pohár. Én nem akarok hajnalban lövöldözésre kelni. Nem érdekel sem a lengyel híradó, sem a meccsek, és a zene is idegesít amikor én tévézni, vagy csak csöndben lenni akarok. Mivel itt nem jönnek ki a rendőrök, az önkormányzatot kell hívni. Akik a vészelyzeti egységet riadóztatva, műszakváltás és minden más aktuális szalonnás szendvics/tejes tea elfogyasztása után komótosan elindulnak hozzánk. Bejönnek a lakásba, csodálkoznak hogy it's loud, innit (jó hangos, mi?), felmennek a felettünk levő lakásba, bekopognak, ők vagy azt állítják hogy nem is megy a tv, vagy egyszerűen ajtót sem nyitnak. Ezt a kört megismételjük párszor, majd az officer (a hivatali személy) fogadkozik hogy erről bizony jelentést fog írni, és megköszöni, hogy mi ezt bejelentettük.
Merthogy nekik (sem a rendőröknek...) joguk nincs bemenni a lakásokba ellenőrizni hogy milyen hangfalak vannak, ők csak jelentéseket írhatnak, és nekünk felelős lakóknak az a dolgunk hogy ezeket az incidenseket folyamatosan hozzuk az önkormányzat tudomására és majd egyszer talán bíróságra kerül az ügy és akkor majd jól elkussolnak a zajongók.
Hiába magyaráztuk hogy mi ezt nem szeretnénk, lehet hogy a felettünk levők most érkeztek Wroclavból és náluk ez a normál hangerő és gőzük sincs milyen emeletes házban lakni. Kértük (mind a négy!) kiérkező hivatalnokot, hogy csak szóljon a szomszédoknak hogy vegyék lejjebb a tévét. Semmi.
Ekkor jött a további bonyodalom: most már egyáltalán nem biztos, hogy a felettünk lakó szomszéd fekszik rá a hangerőszabályzóra. Hanem lehet hogy az alattunk lakók. Az is lehet, hogy felváltva a kettő. Az épület szerkezete miatt viszont képtelenség csak fülelés alapján megállapítani hogy honnan jön a zaj.
Ekkor írtam egy emailt a főbérlőmnek. Talán - ügyvéd lévén - ő majd tud segíteni.
Főbérlő válasza:
Két napja nem tudok erre válaszolni. Még ha lenne létránk, talán, de székről még az asztalról sem érjük fel a plafont a fülünkkel... Tomi azt javasolta, hogy küldjünk egy videót a tulajnak, ahogy a plafonra csavarozunk egy széket miközben énekelgetjük a Dancing On The Ceiling-et. Vállalta, hogy bajszot ragaszt és parókát vesz fel. Én leginkább abban a piros ingben nézném meg... (meg a tulaj arcát miután összejárkáltuk a plafont).
A szomszédunk házimozirendszert vett. Olyat, ami iskola tornaterméhez is sok lenne, nemhogy egy emeletes ház kis lakásába.
Egy ideig tűrtem, aztán betelt a pohár. Én nem akarok hajnalban lövöldözésre kelni. Nem érdekel sem a lengyel híradó, sem a meccsek, és a zene is idegesít amikor én tévézni, vagy csak csöndben lenni akarok. Mivel itt nem jönnek ki a rendőrök, az önkormányzatot kell hívni. Akik a vészelyzeti egységet riadóztatva, műszakváltás és minden más aktuális szalonnás szendvics/tejes tea elfogyasztása után komótosan elindulnak hozzánk. Bejönnek a lakásba, csodálkoznak hogy it's loud, innit (jó hangos, mi?), felmennek a felettünk levő lakásba, bekopognak, ők vagy azt állítják hogy nem is megy a tv, vagy egyszerűen ajtót sem nyitnak. Ezt a kört megismételjük párszor, majd az officer (a hivatali személy) fogadkozik hogy erről bizony jelentést fog írni, és megköszöni, hogy mi ezt bejelentettük.
Merthogy nekik (sem a rendőröknek...) joguk nincs bemenni a lakásokba ellenőrizni hogy milyen hangfalak vannak, ők csak jelentéseket írhatnak, és nekünk felelős lakóknak az a dolgunk hogy ezeket az incidenseket folyamatosan hozzuk az önkormányzat tudomására és majd egyszer talán bíróságra kerül az ügy és akkor majd jól elkussolnak a zajongók.
Hiába magyaráztuk hogy mi ezt nem szeretnénk, lehet hogy a felettünk levők most érkeztek Wroclavból és náluk ez a normál hangerő és gőzük sincs milyen emeletes házban lakni. Kértük (mind a négy!) kiérkező hivatalnokot, hogy csak szóljon a szomszédoknak hogy vegyék lejjebb a tévét. Semmi.
Ekkor jött a további bonyodalom: most már egyáltalán nem biztos, hogy a felettünk lakó szomszéd fekszik rá a hangerőszabályzóra. Hanem lehet hogy az alattunk lakók. Az is lehet, hogy felváltva a kettő. Az épület szerkezete miatt viszont képtelenség csak fülelés alapján megállapítani hogy honnan jön a zaj.
Ekkor írtam egy emailt a főbérlőmnek. Talán - ügyvéd lévén - ő majd tud segíteni.
Főbérlő válasza:
Addig amíg nem tudjuk biztosan honnan jön a zaj, nem tudok tenni semmit. Legközelebb tedd a füled a padlóra, majd a plafonra hogy a felület vibrálása alapján megállapíthassuk hogy honnan jön a zajforrás. Javaslom, hogy használj széket.
Két napja nem tudok erre válaszolni. Még ha lenne létránk, talán, de székről még az asztalról sem érjük fel a plafont a fülünkkel... Tomi azt javasolta, hogy küldjünk egy videót a tulajnak, ahogy a plafonra csavarozunk egy széket miközben énekelgetjük a Dancing On The Ceiling-et. Vállalta, hogy bajszot ragaszt és parókát vesz fel. Én leginkább abban a piros ingben nézném meg... (meg a tulaj arcát miután összejárkáltuk a plafont).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)