Szombat késő éjjel (vasárnap kora hajnalban, kinek hogy jobb) értünk haza a nyaralásból.
A másnapot lustizással, mosással, boltozással és kocsmázással töltöttük, majd hazafele a Wimbledon Parkban fagyiztunk egyet. Mielőtt elmentünk a kacsáknak odaadni a tölcsérem maradékát, ücsörögtünk a fűben, beszélgettünk fürdőszobákról és festenivalókról. Hazamentünk, aludtunk, másnap dolgozni mentünk és délután a Tomi otthonról hívott hogy nincs meg a telefonja, tűvé tette a lakást érte, de sehol semmi.
Bizonyára a parkban veszítette el, amikor a fűben ültünk. Pedig mindig szokásunk visszanézni. Este felhívta a telefonszolgáltatót, jelezte hogy nincs meg a mobil, felhívta a parkban a büféseket és a teniszklubot is, de senki nem adta le. Naná, hiszen egy alig 4 hónapos készülékről van szó. A telefonosok megígérték hogy küldenek egy másik sim kártyát.
Csütörtök este Tomi nagyban bütyköli az új simet bele a régi telefonjába, ő szidja magát hogy elhagyta a telefont, én szidom őt. Aztán eszébe jutott, hogyha már beteszi a sportuccát mosni, akkor beáztat egy másik felsőt és azt is beteszi mellé a gépbe. Ő már csak ilyen házias.
Ahogy előszedi a gázóraszekrényből a fehérítőt, elkezd nevetni - megvan a telefon!
Amikor vasárnap feltöltöttük a gázórát (ebben a lakásban ez feltöltős, mint a mobilok), akkor azzal világított magának. Dolga végeztével csak rácsukta az ajtót és el is felejtkezett róla.
Én most már nem értek semmit. Mit keresett a fehérítő a gázóraszekrényben?! Mert a telefon még csak-csak logikus, de a mosószer...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése