A Kilincs

Szerda este beugrottunk a bazi nagy házban lakó főbérlőhöz és leadtuk neki a kilincset.

Nem azt mondom hogy vártam volna hogy behív egy teára, tudom hogy angoléknál ez nem így szokás, de azért azt reméltem hogy egy lazább párbeszéd lezajlik a lakást illetően. Semmi extra, csak valami olyasmi hogy 'Köszönöm az elmúlt hat év és 8 hónapban a bizalmatokat, sok sikert kívánok a saját lakáshoz' és én válaszoltam volna neki hogy 'Ó, igazán nagyon kedves vagy, mi köszönjük a lehetőséget. Nagyon sok minden történt velünk az elmúlt évek alatt és örülök hogy a te lakásod fele vetett a sors' Ezután következhetett volna mondjuk egy udvarias, angolos félölelés, és mosolygó elválás.

Ezzel szemben, a barátságos labrador nyitott volna ajtót ha hagyják. Amíg a fekete kutyus végignyalta a kézfejünket és lecsóválta a farkát a hátáról, addig a gazdi az ajtót is alig nyitotta ki. Azért bekukucskáltam amennyire lehetett, és meg is állapítottam hogy jó helyre került az a kb 72ezer font amit neki ennyi idő alatt kifizettünk. Csak az előszobájába befért volna a mi saját nappalink...

Kilincs átvéve, kutya beterelve, ajtó becsukva.

Nem baj. Ő semmivel sem különb mint én. Mire annyi idős leszek mint ő most, addigra lehet hogy nekünk is lesz hasonlóan szép házunk. Csak jobb tapétával az előszobában.