Amikor Robbant a Metró

Hat évvel ezelőtt...

Tootingban laktunk, a kórház bejáratával szemben. Aznap reggel buszra szálltam és úgy indultam a metróállomásra. Rózsaszín tavaszi kabátomat igazgattam, nem is figyeltem hogy miket mondanak az emberek mellettem. Tíz perccel később az állomás kapuja már be volt rácsozva. Narancssárga mellényes dolgozók irányítottak mindenkit vissza a buszmegállók fele. Azt mondták, meghibásodott egy jelzőberendezés, és ezért le kellett zárniuk a Northern line egy szakaszát.
Vigyorogva megvontam a vállamat – a 15 percnél hosszabb késésekért a TfL visszaadja az adott utazásra költött összeget, én legálisan kések munkából, nem szakad az eső, és még a reggeli újságból is megkaparintottam egyet. A megnövekedett forgalom miatt elég sokáig tartott eljutni Wimbledonba. Amikor beszálltam a tömött vonatba vettem észre hogy a szintén Wimbeldonból induló District Line sem működött. Persze ez nem jelent semmit – előfordul hogy a metrónak rossz napja van, és több vonalat/állomást le kell zárni ideiglenesen.

Távolról csak betonoszlopoknak látszik...

Nagyon lassan ment a vonat Waterloo-ra és amikor végre megálltunk, irdatlan tömeggel találtam szembe magam. Ez az állomás (is) mindig teli van emberekkel (Bourne Ultimatum-ban nagyon jól látszik), de akkor reggel olyan tömeg volt, hogy mozdulni alig lehetett. Waterloo vasútállomáson 4 metróvonal is áthalad, és az összes ajtó le volt zárva, közelébe sem jutottunk a metróknak.
Kezdtem ideges lenni – órabérben kaptam a fizetést, jó dolog késni, de annyira azért mégsem – Tomit próbáltam hívni, de nem működött a mobilom. Ekkor hallottam a bejelentést, miszerint az összes londoni metróvonalat lezárták áramszünet miatt. (Azóta már tudjuk, hogy a jelzőrendszereket annyira megrongálta a robbanás, hogy az irányítóknak áramszünet jelzést adott)

...közelebb érve már egyértelmű az ezüstözött bevonat...

Az állomáson hömpölygő tömeg egyszerre indult meg, lökdosődés, tolakodás. Két dologgal lehet igazán felhúzni egy munkába igyekvő londonit: 1. Tömeg amely nem mozdul semerre 2. Metrós késés, buszra kényszerülés.
Az utcára kiérve még sokkolóbb volt a látvány. A járdán és az egyik sávban is csak gyalogoltak az emberek. Felháborodott mobilbeszélgetések ’valami áramszünet van a metrón!’ foszlányai ütötték meg a fülemet, miközben küzdöttem fel magamat egy buszra. Ekkorra már jócskán 10 körül járhatott az idő. A taxik dudálták le az útról az elszánt, gyalogosokat, a buszok óvatosan kerülgették őket. Egyre több és több szirénázó mentő, rendőrautó süvített el mellettünk. A buszon elöl álltam, szinte teljesen a sofőr fülkéjének passzírozva – ekkor hallottam először: bomba robbant egy buszon. Síri csend lett. Senki nem gondolta volna hogy Londonban ilyen történhet. A metró lezár áramszünet miatt és még bombát is robbantanak. Ekkor végre Tominak sikerült elérnie engem. Ő is mondta hogy robbant egy bomba – meg még néhány másik a metróhálózat különböző pontjain.

...szemből úgy látszik, nem is olyan nagy az emlékmű, de oldalról a mélysége is bevehető...

A buszos út hátralevő részére nem emlékszem igazán. Mire beértem volna a banknegyedbe, az már üresedett, a bankárok amilyen elszántan bementek, úgy haza is mentek a munkából. Azt hiszem 11 után pár perccel érkeztem be a munkahelyemre és sosem felejtem el a megkönnyebbült arcokat hogy látnak. A mobilok nem működtek, hiába próbáltak elérni, csak süket vonalat kaptak és nem tudták hol vagyok... Egymás szavába vágva meséltük hogy kinek milyen útja volt aznap reggel. Volt olyan szakács, aki az állomásáról kilépve hallotta a robbanást. Az élete valószínűleg annak köszönhető, hogy azért is befurakodott az egyel korábbi szerelvénybe. Ha nem fért volna be, lehet hogy ő is az áldozatok közé tartozik.

...az oszlopokat úgy rendezték el hogy az odasétálónak körbe kelljen járnia hogy megértse...

A buszos robbantás miatt felfüggesztették a buszközlekedés nagy részét is. Vagyis szép és jó dolog volt bemennem dolgozni, de nem tudtam hogy jutok haza. London nem Veszprém. Nem tudtam volna gyalog hazamenni. Mert nem tudtam az utat. Mert nem mertem elindulni. És mert 12,5km lett volna az út.

...minden oszlopon rajta van a dátum, a robbantás ideje és helyszíne

A család Magyarországon szinte kikészült. Sem Tomit, sem engem nem értek el. E-mailek 2005-ben még nem repkedtek annyira, úgyhogy akinek sikerült írnom azt kértem meg hogy telefonáljon körbe mindenkit hogy jól vagyunk.
A főnököm kedvesen megjegyezte, hogy nagyon szívesen hazaküldene már délben, de nem fog tudni kifizetni ha nem maradok. Hát persze hogy maradtam, reménykedve hogy délután ötre már lesz legalább annyi busz hogy a belvárosból kijussak.
Egy konferencia-központban dolgoztam, az aznapi 250 fős konfóra mindössze huszan jöttek el, azok is csak azért mert nem tudtak hogy hazamenni, és éhesek voltak (az összes bolt bezárt a környéken). Homlokukat ráncolva majszolgatták a tűzdelt csirkét miközben csak bámultak maguk elé. Egyetlen beszédet sem tartottak meg.

... az oszlopok a robbantások helyszíne alapján csoportokban állnak...

Hat körül indultam haza. Az első busz az irodától nem vett fel – a double deckeren jó, ha 15 utas ült. Senki nem nézett senkire, mégis mindenki megnézett mindenkit (jó alaposan). Az Oxford Streeten áthaladva tudatosult a terrortámadás lelki pusztítása. Az összes bolt zárva volt. Semmi nem volt nyitva. Nem volt szemét az utcákon. Emberek sehol, csak a buszmegállókban lézengtek néhányan. A lemenő nap fénye aranyba burkolta az üzletek kirakatait. Szellemváros, azt mondták később a tévében... Vadidegenek kezdtek el beszélgetni, fejüket csóválva. A hírekből már tudtuk, hogy közel keleti öngyilkos merénylők okozták a káoszt, és nem azért mert a 2012-es olimpia szervezési jogát London kapta előző nap. Green Parknál járt a busz, amikor végre tudtam beszélni Zsoltival is. Őt is megnyugtattam hogy rendben vagyok. Csak ijesztő volt végigutazni London belvárosán úgy, hogy az utasok teljesen csendben vannak, senki sem beszél és az utakon nincsenek autók, csak a kötelességtudóan mozgó buszok.

... minden áldozatnak emeltek emléket.

A 2005 július 7-i terrortámadás tragédiája 52 emberéletet és 700 sebesültet követelt. Perceken belül három bombát robbantottak magukra a merénylők, a Circle (citromsárga), Hammersmith and City (rózsaszín) és Piccadilly (sötétkék) vonalakon. A negyedik merénylő elbizonytalanodott és hagyta magát evakuálni a metróról. Ő is buszra szállt, de meggondolta magát és mégis detonálta a hátizsákját (az ő robbantása ölte meg a legtöbb embert az egész támadás során) a Tavistock Square környékén.

A Telegraph oldalán megtekinthető egy videó a szétrobbantott vonatokról és a buszról.

Másnap (pénteken), szinte teljesen üres metróval mentem dolgozni. A szívem a torkomban dobogott, és remegtem. A felszálló utasok közül elég sokan, amikor meglátták a velem szemben aktatáskával ülő turbános utast, arrébb húzódtak. Volt, aki le is szállt. Londonban az emberek megtanultak ismét figyelni a környezetükre. A tévében kérték az ázsiai/arab/stb etnikumok hogy ne bántsák őket, míg a szélső jobboldal egyértelműen az ő hibájuknak rótta fel az egész eseményt. Hamarosan megindult a tippelgetés, az összehasonlítás 911-el. Munkahelyi beszélgetések alapján kiderült: mindenki úgy véli, bár sokan meghaltak, ez még semmi, és egy második támadás bármikor előfordulhat.

Két héttel később, Július 21-én jött is. Ezúttal Sheperd’s Bush, Oval, Warren Street és egy busz Shoreditchben volt a célpont, de szerencsére az újabb merénylőknek nem működött a bomba. Az alapanyagok szavatossága lejárt... A hírek szerint az utasok égett gumiszagot éreztek és rögtön elkezdtek menekülni a másik kocsiba. Szemtanúk szerint a legnagyobb ’robbantás’ is egy nagyobb tűzijátékhoz hasonlított.

Ott jártamkor épp a füvet nyírta a kertész, de az emléklap körül már most voltak virágok - azokat nem akartam lefényképezni.

Az áldozatok tiszteletére állított emlékmű a Hyde Park Dél-keleti sarkához, a Hyde Park Corner metróállomáshoz közel található.

ICE - In Case of Emergency. A terrortámadás utáni napokban ütötte fel a fejét az ICE. Mentősök és rendőrök nyilatkozták hogy hasonló katasztrófák esetén megkönnyíti a dolgukat ha tudják hogy kit kell hívniuk. A Cuncimókus, Intyőpintyő nem elég információ, de ha ezt a három karaktert mellébiggyeszti a mobiltulajdonos, akkor a segítség gyorsabban és egyszerűbben eljut a rászorulónak. Az ICE az elmúlt hat évben globálissá nőtte ki magát. Ha te is úgy gondolod hogy jól jöhet, az ICE (vagy ICE1, ICE2, stb) beállításakor ügyelj, hogy ha külföldön vagy, olyan ismerősöd/hozzátartozód számát állítsd be, aki beszél valami idegennyelvet.