2011. január 7., péntek

Egy Éve Innen...

Holnap lesz egy éve hogy innen blogolok. Egy év alatt kitermeltem 99 bejegyzést (legalábbis ez pont a kilencvenkilencedik).  Magamhoz méltóan ünnepelek.


Kint szakad az eső, de úgy mintha folyna én meg ülök és bambán nézek a monitorra. Tudom hogy valahol útban van már a nyár, de mikor lesz már június! MuciFoci csak vár...

Még mielőtt rátok borítanám a képdömpinget, elkotyogom, hogy nézegetek nyaralásokat (gondolom ez mindenkit meglep, sokkol és döbbent). És arra jutottam, hogy átszámolva forintra, Krétára eljutni 2011 nyarán egy hétre autóbérléssel és önellátással (max reggelivel), légkondi nélkül olyan 186ezer forint. Barbadosra viszont most találtam utószezonos jegyet (május utolsó hete) 150ezer forintért. Igen, Londonból kell indulni és igen, utószezon de a latba bele kell venni az olyan apróságokat is, hogy nem kell külön fizetni azért hogy éjszaka ne olvadjunk bele az ágyneműbe, garantáltan kapunk minimum 27 fokot (még éjszaka is!), és Barbadosra sem kell a magyaroknak külön vízumért folyamodni. Van valami illeték, de a kedves repülőtársaságok ezt beépítik a jegyünkbe és nincs kecmec a belépéskor, csak hangos puffanással egy pecsét és egy karibi kiejtésű jó estét!

Nem mintha jártam volna Barbadoson, de Saint Lucián (szent lúsa) igen. Oh yes. Azóta is elkap a láz ha meghallom a UB40-tól a Kingston town-t...

2010 májusában utaztunk, körülbelül egy hónappal az izlandi vulkán kitörése után. Már nem is foglalkoztunk vele igazán, de aznap reggel felkeltünk öt előtt hogy hatkor elinduljunk a reptérre és nyakunkba vegyük a fél világot. Ahogy beszálltunk a kocsiba, kaptunk egy üzenetet a légitársaságtól hogy a gép előreláthatólag öt órával később, délután háromkor indul majd. Mit csináltunk?? Naná hogy kimentünk a reptérre. Elvégre az hogy előreláthatólag még jelentheti azt is hogy  előbb... Ha veletek ilyen történik akkor inkább ne menjetek ki a reptérre.... Ha jól emlékszem, háromkor engedtek minket beszállni a gépbe és még ötig ott ácsorogtunk a kifutópálya közelében, mert az irányítótorony várta hogy a hamufelhő merre mozog. Riogattak minket mindenfélével. Mondták, hogy lehet hogy nem megyünk sehova mert a stewardoknak lejárt a munkaideje. Lehet, hogy az utat 9 óra helyett 13 alatt tesszük meg, mert kitérőt kell tennünk. Lehet hogy elindulunk és visszafordítanak minket félútról.
Azért szerencsére elindultuk. Az út úgy első három óráját jól viseltem, aztán a többit már nem annyira. Azért szenvedésemet enyhítette, hogy mentek mindenféle filmek, hogy az előttem levő ülés támlájába épített képernyőn lehetett mindenféle tévéjátékot is játszani, zenét hallgatni, kaptunk kispárnát, takarót, vacsorát, késő este még vanília fagyit is. Szerencsére nem kellett más útvonalon  mennünk és amikor Barbadoson leszálltunk hogy letegyünk (és felvegyünk) utasokat már tudtam hogy nagy gond nem lehet.
Kicsit furcsa volt, hogy két emeletes Boeing 747-400-as géppel tesszük meg a hátralevő fél órát, de meg tudok nyugtatni, hogy nagy gép-kis rázás... Igaz, nem is emelkedtünk olyan magasra, mert a biztonsági öveket sem volt szabad kikapcsolni. Pedig addigra már sok volt az üres hely, nem zavart volna senkit ha nekiállok ugrálni...

Na mindegy, végül leszálltunk és kiszálltunk és én meg voltam győződve hogy az a meleg amit érzek az a gép motorja... (valójában a karibi éjszakai hőség volt). Mivel késtünk, ezért lemaradtunk a vacsoráról (az öt órás időeltolódás ellenére is), de a szobánkba bekészítettek felvágottat, szushit és egyéb huncutságokat.
A St Luciai konyha egyébként rengeteg közép-európai jelleget őriz. Ki gondolta volna hogy ismerik a kiflit, a kelt tésztát, a nokedlit (!!!!!!!!!!!!!!!!) és a krémes süteményeket???

Ekkor még azt hittük, mindjárt indulunk. A mese elindításakor kezdtünk gyanakodni...

A képernyő mutatja hogy épp hol vagyunk, én meg mutatom hogy mivel szórakozok, micsoda távirányítóm van

Bezony, a másik fele telefon volt! Oldalt lehetett lehúzni a hitelkártyát


Felhőpamacskák az Óceán felett

Még több felhőpamacska

Háttérkép by MuciFoci

Otthon, Édes Otthon! Legalábbis egy hétig biztos. Utána kis szerencsével jön egy másik hamufelhő és ittragadunk még egy hónapot a légitársaság pénzén

Karibi est a szállodában

Bekapta a tüzet!!

Ő meg kiköpte a tüzet...

Shak-shak fa

Ott, a messzi távolban vihar volt. Mi koktélt ittunk és csodálkoztunk hogy a galamb miért nem gyullad ki a forró homokon

Sötétedés St Lucián. Előtérben a 'Mezítláb a strandon' étterem. Kiváló!!

Szállodánk recepciója

Egyik reggel csepegett az eső. Éppenhogy csak (alig)

Eső ide vagy oda, a hőmérséklet akkor is volt 25 fok és a medence bár akkor is kinyitott 11kor!

Gazdagok környéke

A nem gazdagok viszont több generációra gondolva építkeznek. Először megépítik oszlopokra a felső szintet és amíg nem jön össze a pénz, addig a ház alatt teregetnek, kocsit parkolnak, vagy csak hűsölnek napközben. Hogy miért nem az alsó szinttel kezdik? Mert a jó kilátás mindig a felső emeleten van!

Elfelejtettem a növény nevét, de számtalanszor láttunk kolibriket inni a szirmok közül. Kolibrit nem tudtam fényképezni, tényleg gyorsak a kis madárkák!

Egy újabb St Luciai házikó

Útban a Pitonok egyik melegvizes forrása felé

Brad Pitt (tényleg ez a neve!!!) éppen elmagyarázza hogy a banánfa nagyon jól tárolja a nedvességet, és a belőle fakasztott víz biztonságosan iható. Közben az angol turista hölgy érdeklődve figyel

Sandals Grande Hotel kertje, St Lucia

Ha visszagörgetsz a fentebbi, mezítlábas étterem képre, akkor látod a háttérben azt a kis dombocskát. Nnna, azt másztuk mi meg. Az a neve hogy Galamb Sziget, vagyis Pigeon Island. Anno külön sziget volt, és a különböző hódítók (többnyire az angolok) használták erődnek. Aztán jött a béke és vele az ötlet hogy a sziget építkezéseikor megmaradt felesleget hova tegyék. Betöltötték hát a Pigeon Island és St Lucia közé.

Majd ráépítettek egy szállodát, ahol mi is laktunk!

Gyors volt, ravasz, és nagyon nem akart minket látni

Pedig mi csak egy jól sikerült fotót szerettünk volna! Kb 15 centi volt átmérőre

Voltunk 'búvárkodni' is. Nem tudom mi a snorkelling magyarul, de csak egy pipánk volt, meg szemüvegünk. És a halak csak jöttek, csak jöttek, csak jöttek! Még jó hogy a víz alatt voltam, különben bőgtem volna a gyönyörtől!

Kék halacska

Sok halacska, csíkos halacska, szürke halacska

Kíváncsi (éhes?) halacskák és egy simabőrű keze

Sóhaj...




Hamar eltelt a hét és fantasztikus élmény volt. Visszafele is késett a gépünk, akkor meg azzal hitegettek minket hogy Barbadoson ragadunk. Az utasok közül egyedül én kezdtem el bokszolni a levegőt hogy IGENNNNNNNN! Ragadjunk itt legalább egy hétre!!! De sajnos nem, és elindultunk, és reggel hatkor ébresztett minket a kapitány hogy van egy kis gebasz a hamufelhővel és most a) megnyitják nekünk gatwicket (ahogy eredetileg lett volna) b) leszállunk Angliában valahol ahol tudják fogadni a gépünket, pl Stansted (csak 3 órányira van Gatwicktől), Manchester (dupla annyi) c) Párizs d) Madrid.

Végül Stanstedre repültünk, leszállás után öt perccel megnyitották Gatwicket (integettünk is az üresen felszálló gépnek), majd vártunk három órát a csomagunkra, mert a reptéri személyzet hirtelen nem tudta mit kezdjen az extra 600 emberrel.

Mindezek ellenére akár holnap elindulnék megint, ti nem?

2 megjegyzés:

Kiko írta...

Oh yessss!!! Naná! De gyönyörű helyen jártatok!
A képek pedig kicsit visszahozták bennem az emlékeket a mi nyaralásunkról. Menni akarok, menni akarok, menni akarok, de most azonnal! :)

Viki írta...

Ó anyám, mikorrrrr lesz már nyár??? Remélem minél előbb, gyorsan bedobálom a cuccost a bőröndbe és irány......valahová.:) Tegnap már a nyaralásra vásátoltam pólókat ( valószínűleg elment az eszem, de nem bánom).