Irodai Karácsonyi 'Buli'

Merthogy a cégünk tevékenységi körébe a diszkózás nem tartozik bele.

Meg úgy általában, egy angol munkahely nem szórakozik féktelenül, legalábbis nem magyar szemmel nézve. Londonban élvezzük hogy céges költségen döntjük magunkba a szeszt, lehetőleg bor, vagy sör formájában, a koktél az már exkluzív extra, csak a legbátrabbaknak való. Ideális esetben a céges Christmas Party végére mindenki egymást támogatja és - céges pénzen - taxival megy haza, majd a következő munkanapon élénk beszélgetés indul hogy ki mennyire (nem) volt magánál  és mikre nem emlékszik. Ilyenkor nyílik lehetőség hogy a kollégáinkat jobban megismerjük. Az angolok ugyanis magánügyként kezelik a magánéletüket, olyannyira, hogy már-már az is sértés ha rákérdezünk a gyerekeik hogylétére. Pár pohár sör után azonban oldódnak a gátlások és oda a távolságtartás is.

Éppen ezért kezdtük a napot már délelőtt tízkor, hogy kimetrózzunk North Greenwichbe, a Raceway Go-kart pályára.
Igen, Go-kart. Először mindenki kapott egy kezeslábast, amibe mi nők alig tudtuk magunkat belepasszírozni. Utána végig kellett ülni a biztonsági videót, én már kezdtem remegni, egyrészt mert a felére nem emlékeztem annak amire figyelmeztettek, másrészt meg a hasamon állandóan szétnyílt az agyonhasznált 'szerelőruha'. Még jó, hogy volt alatta másik ruha.
Eljött az idő, hogy felvegyük a bukósisakot (ennyit a gondosan elkészített hajamról és sminkemről), és már osztottak is be minket a járgányokba.

Természetesen nem értem el a pedálokat, úgyhogy kaptam gyerekülést. Amibe alig fért bele a fenekem. Az összes kolléga türelmesen várt amíg a seggem felmelegíti a kemény gumi ülőkét és becsusszanok a helyemre. Biztonsági öv nem volt, ezért még jobban rettegtem. Szóltak, hogy az első öt perc bemelegítő kör lesz, de mérik az időt és az alapján állunk fel a futamra.
Pfff, mire észbe kaptam, már fel is villant mind az öt piros lámpa. Még jó, hogy emlékeztem hogy itt nincsen se sárga, se zöld, úgyhogy mire az ötödik felvillant már rá is tapostam a gázra.

Szóltak, hogy nem szabad egyszerre nyomni a két pedált, nem szabad a másikat löködni, illetve szándékosan akadályozni. Már nem azért, de akkor miért nem adnak visszapillantót? Több időm nem is volt gondolkozni, inkább sikítva magamévá tettem az I WILL BREAK FOR NOBODY! elvet (senkiért sem fékezek!) és üvöltve mentem végig az első körön. Kétszer lassítottam, azt hittem eltévedtem, ennek eredménye az lett hogy meg is előztek.
Csak én hihetem azt hogy eltévedhetek egy gokart pályán... és csak én örülhetek hogy a harmadik körben felismerek egy-egy szakaszt.

A bemelegítésben harmadik helyen végeztem. Mint kiderült én vettem komolyan a bemelegítést egyedül, ugyanis az első 'bajnokság' első öt másodpercén belül csak heten előztek meg.

Aztán elkezdett folyni az orrom. Tudod, bukósisak, kint hideg, bent meleg, az orr meg folyni kezd. Szipogok. Közben tolom ki a gondolatot a fejemből, hogy a bukósisakot előttem használó (száz) ember vajon hogyan cselekedett hasonló helyzetben. A hosszú kanyaroknál érzem hogy a fikusz is húz. Nincs idő megállni. Két kanyar között feljebb toltam a sisak ablakát, így kiegyenlítődik a hőmérséklet és átmenetileg megoldódik az orrprobléma.

Hátulról megtol valaki, mire bepöccenek és csak azért is szlalomozok előtte. Aztán nm tudom bevenni a hajtűkanyart és nekicsapódok a falnak, nézek mint a boci, jön a dolgozó és visszaterel a trackre. Persze elvesztettem a pozíciómat.

Karjaim sajognak, mert a gokartban nincsen szervó. Az első menet huszonöt perces, az utolsó öt percet már nem élvezem, hányingerem van a benzinszagtól, kétszer meglöktek hátulról, kétszer nekimentem a falnak, fáj a karom, fáj a tenyerem, de a jobb lábam ráfeszült a gázpedálra és már lassítani sem bírok. Mikor vége, gondolkozom hogy belerókázok a bukóba, de annál jobban féltettem a maradék sminkemet.
Próbáltam hát hamar kipattanni, de a gyerekülés még mindig a fenekemre van feszülve.  Úgy kell kicuppantani. Szédelegve leveszem a sisakot és látom hogy az összes jelenlévő nő hasonló problémákkal küzd. Végül hányás helyett viszet iszunk.
Az első bajnokságban a nyolcadik helyen végeztem. Vagyis négy másikat megelőztem, juhúú! Kimentem pisilni, és majdnem bepisiltem a kezeslábasba. Mire azt lehámozza magáról az ember!!!

A második körnek úgy álltam neki, hogy bármikor félreállhatok ha nem bírja a gyomrom vagy a karjaim. Ketten visszaléptek, úgyhogy immáron csak tíz között ment a verseny.
Homályos emlékeim vannak, ezt a menetet már jobban élveztem, rájöttem hogy bármit üvöltök nem hallja senki, így teli torokból üvöltöttem a sisakomba és szólítottam fel mindenkit hogy takarodjon előlem.

Hetedikként értem be, és egy kört átlagosan 46-49 másodperc alatt tettem meg. Kifelé menet csak vigyorogtam egyet a Mika Hakkinen meg a Jacques Villnöv sisakjára pillantva. Elvégre túléltem. Többiek elmondták, hogy a Forma egyben nem állnak meg pisilni. Hanem zacskóba pisilnek. Gondolom akkor orrot sem fújnak...

Motoregér (én!)

A versenyzés után olajos arccal indultunk vissza a városba, ott megebédeltünk, majd pubozni indultunk. El akartunk menni a Guy Ritchie pubjába, a Punchbowl-ba, de nem engedtek be minket (túl sokan voltunk, vagyis Guy is épp ott bambizott, ilyenkor nem engednek be nagy társaságot), úgyhogy más helyeken oldottuk meg ivási szükségleteinket.
Miután már kezdett mindenkinek zsibbadni a szemhéja, továbbálltunk és karaokeztunk. Miközben valaki kitalálta, hogy hívjuk fel az amerikai főnököt, aki ebéd után hazament, és énekeljük el neki az American Pie-t. Megtettük. Még mindig csak fél kilenc volt amikor előkerültünk a karaoke barlangból, úgyhogy újabb jó ötletet követve taxiba szálltunkmásztunk és elmentünk az előbb említett nagyfőnök lakására. Mint jó titkárnők, fejből tudtuk a címet. Rendesek voltunk, mert vittünk neki bort is, meg sört is. Főnöknek szép lakása van.
Szerencsére a család nem volt otthon, úgyhogy csak a főnököt szórakoztattuk, majd ismét valaki kitalálta hogy menjünk le a sarki pubba.
Amikor bezárt, akkor továbbálltunk. Be egy másikba. Aztán amikor az is akkor nagy nehezen taxit fogtam és hazamentem.

Az elalvással nem voltak problémák.