Felhívás

A December az ajándékozás, a szeretet és a balesetek hónapja.


Nem tudom honnan jött ez a tendencia, de pár éve amikor a konyhában nekifutásból szétfejeltem* a konyhaszekrény ajtót (én jártam rosszabbul) rájöttem hogy ahogy a naptár elkezd peregni karácsony felé, figyelmetlenebbek leszünk.

Hogy miért jutott ez pont most eszembe?

Mert az imént néztem végig, hogy egy pénzszállító autó alá begyűrt biciklist próbálnak életben tartani és a lehető legkevesebb igénybevétellel biztonságba helyezni. Nem tudom hogy történt vagy ki volt a hibás, mert mire én odaértem (pont az iroda előtt történt), addigra már ott voltak a mentők, de láttam a lányt a teherautó hátsó kereke alatt kiterülve. Több mint egy óra hosszát bíbelődtek tűzoltók és rendőrök segítségével hogy megmentsék. Végül 2 tűzoltó autót, 1 mentőt és legalább öt vagy hat rendőrautót számoltam össze.
 *** Frissites, 2010. 12.09: kiderult hogy az irodahaz kulso terfigyelo kameraja egyenesben felvette az esetet. Lattam a videot. A lany jott mint az agyu, de valamilyen oknal fogva berantotta a biciklit a teherauto ele. Eselye sem volt megallni a sofornek, a masodperc toredeke alatt mint egy falevelet porgette at maga alatt a tobb tonnas jarmu a bicajost. Nem csak a bal elso, de a bal hatso kerek is atment rajta, majd ahogy leallt a penzszallito, ugy 'gurult le' a kerek a  lanyrol. Lattam, ahogy a baleset utani elso pillanatokban a lany karjait lengetve jelzi hogy ott fekszik es el.
Megtudtam azt is, hogy az allapota stabil, de tovabbra sem tudjak hogy eletben marad-e. Ket laba, csipoje, medencecsontja, bar bordaja torott el, es persze belso verzesek, belso serulesek is nehezitik a dolgokat.
Tovabbra is remelem hogy tuleli, tovabbra is bizom benne hogy felepulhet. Az eremnek sok oldala van a londoni biciklisek es autosok eseteben. A harmadik oldal (talan az osszetarto perem) a varosvezetese. Mert minek egy olyan varosban agyonreklamozni a biciklizest, ahol ket auto alig fer el egymas mellett, nemhogy meg egy biciklis is. ***

Mert péntek délután éppen a konyhában álltam amikor a szemem láttára ütöttek el egy gyalogost. Illetve, adott esetben inkább a gyalogos futott neki a kocsi bal elejének, de hatalmasat repült és vagy 10 másodpercig nem is mozdult. Én sokkot kaptam (levegőt nem), remegtem, dobogott a szívem mintha ki akarna jönni a helyéről, de legnagyobb döbbenetünkre (mert a kiabálásomra kollégák is megjelentek) a gyalogos feltápászkodott és tovább futott. Valahova nagyon siethetett...

Számomra a tanulság az, hogy nem ciki megvárni a zebránál a zöld jelzést, nem ciki bevallani hogy bocs srácok de én Londonban maximum a parkban biciklizek (már ha tudnék, ugye...) és esküszöm inkább elkések munkából minthogy a nagy sietségemben nekirohanjak egy kinyitott szekrényajtónak.

* Merthogy én annyira akartam azt a tésztát elvinni ebédre. Tomi csinálta előző este. Csak akartam rá tenni sajtot vagy hasonlót. Mikor megvoltam vele kitaláltam, hogy díszítésnek rakok rá egy-két csepp ketchupot is (elvégre teljesen normális hogy a munkahelyi ebédünket nem elcsomagoljuk, hanem díszítéssel tálalásra előkészítjük?!). Kinyitottam a bal oldalamon a konyhaszekrény ajtót, megejtettem a dekor cseppeket, elléptem jobbra hogy eltegyem a sajtreszelőt, visszaléptem hogy rázárjam a tetejét a dobozra. Itt valamit csináltam amire nem emlékszem, de valamiért két lépésből indultam ki a konyhából. A konyhánk hosszra nem több három méternél, de én úgy éreztem hogy inkább futni kellene, hogy időt takarítsak meg. Aztán csatt, puff, au, összegörnyedés, síkítozás, hogy 'Tomi, fáj, fáj, fáááj!' Tomi jön, elrúgja a dobozt a konyha ajtóból hogy hozzám férjen, én nyüszítek hogy fáj, elveszi a kezemet, az véres én még jobban bömbölök, Tomi nyúl a fagyasztóhoz hogy egy zacskó borsóval elkezdje hűteni a búbocskámat, de a zacskót rosszul fogja meg, a kis zöld golyócskák gurgulásznak szerte a padlón (fejemre nem marad semmi. Később talál kukoricát).
Szédelgek, nem bírok állni, Tomi betelefonál a munkahelyére hogy kicsit késni fog ('majd elmesélem'), próbálja lekezelni a bibimet (merthogy annyira nem vérzett, de azért mégis rohadtul fájt. Aztán én is betelefonálok riadtan a munkahelyemre, inkoherensül előadom hogy a borsók szétgurultak és nekem véres a kezem. Elkezdtem fázni (de piszkosul!), Tomi próbálja leszedni rólam az elfolyott sminket, majd amikor mondom  hogy megyek be dolgozni szemen röhög és inkább három takaró alá bújtatva lefektet aludni. Ott is fázok (pedig felöltözve vagyok a takarók alatt), majd mire az ajtó becsukódik mögötte, már alszok is.

Körülbelül négy órát sunytam egyhuzamban, de a mai napig amikor fésülködök, van egy érzékeny pont. Mondanom sem kell hogy a konyhaajtót mindig duplán leellenőrzöm hogy csukva van-e rendesen.

Tehát akkor összefoglalva: mindenki lesz szíves vigyázni magára!