Hétvége Előtt és Után

Az előkészületeket már júliusban elkezdtem, vagyis legutóbbi miniszünidőnk idején a reptéren kisírtam egy L'Occitane (loxíten) kézkrémet, pont pöpec, gépre felvihető kiszerelésű (30ml), levendulás termék, kézmosás után aktívan hidratáló nőknek tökéletes. Azzal indokoltam Tominak, hogy ez majd Dublinba pont jó lesz, mert oda úgyis csak kézipoggyásszal utazunk (hát, ha valami akkor nekem ez kihívás).

Végre eljött az utazás ideje, a munkamorálom történelmi mélyponton már délelőtt 11-kor (pedig akkor még volt legalább 6 óra, hogy legalább a vasútállomásra elinduljak...). Vettünk nekem egy kis bőröndöcskét, pont akkorát amekkorát a Ryanair 2011ben engedélyez (plusz 5mm, mert hátha abba a fél centibe még belefér valami!). Kis flakonokat, termékmintákat gyűjtögettem folyamatosan (annyit, hogy akár egy hétre is elég lett volna). Vettem testápolót, mondván a levendulás drága kézkrémet nem 'pacsálhatom' el a kiszáradt virgácsaimra.

Na mit hagytam otthon, na mit?

A hétvége ennek ellenére szuper volt, az időjárás előrejelzésre fittyet hányva Dublin csodálatos őszi napsütéssel köszöntött minket (majd randa szürke felhővel, frizuraromboló széllel és szemerkélő esővel búcsúztatott).

Visszafele egymás mellett ültünk, elolvasgattuk a híreket foxy knoxy és a szollecsitó szabadulásának izgi kalandjait, majd Gatwicken leszállva rohantunk ki a terminálból. Tomi kérdezte is hogy hova rohanok ennyire - ezt nem tudtam megmondani, csak minél előbb sorba akartam állni az útlevélellenőrzésnél. Merthogy írisz bigyó ide vagy oda, az én útlevelemről a Magyar Állam elfelejtette továbbpasszolni külföldnek a szemem íriszének adatait, ezért mindig háromszor rám néznek a határon (nem a magyaron, mert ott általában egy mutatóujj apró ficcentésével jeleznek hogy húzzak el előlük). Aztán kiderült hogy aki Írországból érkezik Angliába, annak nem is kell útlevelet felmutatni, elég a beszálló kártyával bizonyítani hogy mondjuk Dublinból érkezik. Tomi szerint azért mert az írektől úgyse jönne senki olyan, de én sejtem hogy ez inkább azért van mert az írek olyan kis cukik és aranyosak (meg kedvesek és van sok bárányuk, meg onnan való a U2), hogy ilyen engedményeket tesznek nekik. Az IRA terrorista alakulatról most nem beszélnék.

Ma reggelre gyönyörűen elaludtam. Najó, azt nem mondhatom, hogy az ébresztő nem ébresztett és magamtól riadtam fel, de arra végre magamhoz tértem hogy 7.26 volt  (7.30kor kell elindulnom). 7.39kor már csukódott mögöttem az ajtó (közben érkezett az automata üzenet is hogy a metrón megint késés van). Kicsit fésületlenül, kicsit rendezetlenül, félig pizsamában álldogálok az út szélén, táskámban a sminkcuccaimmal és a rendes irodába szánt ruhámmal. Egy féle busz áll meg felénk, az első (amire 10 percet vártam) lassítás nélkül továbbment (esküszöm, a sofőr vigyorgott is). Ekkor még csak páran várakoztunk, úgyhogy ott az út szélén nekiálltam kifesteni magam. Jött a második busz. Ez a sofőr még ravaszabb volt, ez lelassított, majdnem meg is állt, majd hirtelen öttlettől vezérelve a gázra taposott. Azanyját! Végül egy óra késéssel félig pizsóban és utazástól erősen kócosan érkeztem meg az addigra teli munkahelyemre.

Elhatároztam, hogy egészségesen táplálkozok ma. Reggelire mindenféle ízesítés nélküli zabpelyhet ettem. Mangó és ananász darabkákat nassoltam....
... majd ebédre lecsúszott egy marhahúsos káposztás, uborkás szendvics, csokis gofricskák, úgyhogy a délutáni kekszemet már letagadtam pofa nélkül.
Az esti jógát lemondtam, mert olyan furcsa színe volt az égnek, de a pizza legalább időben megérkezett. Münchenről továbbra sincs hír. Dublinról majd holnap mesélek.