Komolyan, nyíltan és őszintén fogadom és állítom, hogy a vádlottat igazságosan teszem próbára és a bizonyítékok alapján igazságos ítéletet hozok.
Ezt eddig kétszer mondtam el az elmúlt héten, és még ki tudja hányszor csiripelem el enyhén remegő hanggal? Éppen egy londoni bíróság második emeletén ücsörgök egy koszos váróban. Nyár végén kaptam a behívót, addig nem is igazán gondoltam hogy engem is érinthet ez az egész. A dolog valahogy így kezdődik: mit sem sejtve hazaérsz és találsz egy hivatalosnak látszó levelet az ajtónál. Izgatottan kinyitod és kiguvadt szemekkel értelmezed hogy behívtak esküdtszéknek. Legalább öt oldalas levél, egyelőre csak annyit mond, hogy ha nem küldöd vissza a meghívásod elfogadását akkor jól megbüntetnek.
Naná hogy visszaküldöd. Pár héttel erre rá kapod a következő levelet, ami kirészletezi jobban a tennivalóidat. Ez valahogy így megy:
1. dobj el mindent ami épp a kezedben van, mert az első levélben megadott pontos időpontban és helyen meg kell jelenned
2. Nem lényeg hogy dolgozol.
3. Nem fontos, ha épp utaznál (az utasbiztosításod erre elviekben fedez, nem?)
4. Nincs kifogás.
5. Mondom hogy nincs kifogás.
6. Mondom, dobj el mindent ami a kezedben van, mert behívtunk és kész, nincs apelláta!
Ezeknek ki tudna ellentmondani? Még a legfaksznisabb főnök sem. A munkáltatók mérge ellen az esküdtszék különleges védelmet élvez, és ha a munkáltató úgy dönt, hogy az adott időpontra nem fizet a dolgozónak, akkor az a bíróságtól kap majd napidíjat (ez kb 35 font per nap). Ezt a 10 munkanapot le kell nyelni, mindenkinek meg kell tudnia oldani (mondja a bíróság...)
Szóval, megérkeztem az első napomon múlt héten. Reggel 9-re hívtak be, és én 8.55-kor büszkén átléptem a küszöböt. Mivel mondták a tapasztaltabbak, hogy sok várakozás és céltalan lézengés van kilátásban, ezért meg sem lepődtem, hogy senki sem várt és senki sem mondott semmit hogy hova kell mennem. Követtem a tömeget (és vártam) majd udvariasan kiálltam a soromat, hogy kipipálhassanak a listán.
A taláros, ráncos arcú (magát legalább 15 évvel fiatalabbnak képzelő) rondán kifestett nő úgy viselkedett mint egy igazi hivatalnok: folyamatosan beszélt máshoz, miközben sorra szedegette el az útleveleket és a már színnel alig bíró kiemelővel unottan firkálta át a jelenlevők neveit. Amikor sorra kerültem, csak egy mogorva háemmegmi böffenés fogadott, és én majdnem el is sírtam magam hogy csak a magyar személyimet hoztam magammal (amin az IDENTITY CARD feliratot a kiváló képességű hölgy nem tudott elolvasni).
Amint mindenki neve ki lett színezve újabb utasítást kaptunk, hogy ott várakozzunk ahol állunk. Én azért csak elmentem vécére, majd mire kiértem, a velem sorban állók közül már senkit nem láttam. Semmi probléma, gondoltam, megvárom a következő turnust, vannak még itt elegen. Kényelmesen megettem a csokis croissantomat (najó, pain au chocolat), és olvasgattam a reggeli újságot. Úgy 10 perc telhetett el, amikor rájöttem hogy engem nem is hívnak sehova és én azt sem tudom hogy mit csinálok ott, ahol.
Kiderült hogy a hivatalokasszony elvitte a csoportot nélkülem, úgyhogy újabb három
A videó után kiállt egy izgatott, mosolygós, fiatal dolgozó, és felolvasta nekünk - mint egy mesét - a kiosztott 10 oldalas információs füzetet. Utána még egyszer lejátszotta a videót, majd elkezdtünk várni. Úgy is mondhatnám, hogy szétvártuk magunkat, vagy hogy agyonvártuk magunkat. Ezen kívül más nem történt.
Olyan ez itt, mint egy abszolút zárt körű napközi. Vagy mint egy reptéri váró, ahonnan tilos elmozdulni, mert a késő gép bármikor begördülhet. Kényelmünket kellene szolgálnia a tágas mosdónak, a kis büfének, a magazinoknak és az ivókútnak. Mivel a klotyó büdös és koszos, a büfé drága és szar, a magazinok régiek, nagyon sok jó dologról nem számolhatok be.
Folytatás következik a nap folyamán.
1 megjegyzés:
Huh, hát kitartást! Nem semmi.. várom a folytatást!:)
Megjegyzés küldése