Autómentes Vásárló Utcák

Izgatott leszek a karácsonyi bevásárlástól.

Tegnap reggel délelőtt bementem az Oxford Streetre, hogy egy kis karácsonyi bevásárlást intézzek. Azért most mentem, mert a fő bevásárló utca és a Regent Street abszolút forgalom-mentes volt, élveztem ahogy több ezer emberrel sétálok az amúgy állandó forgalmi dugóktól szenvedő utakon. A piros és zöld lámpa nem jelentett semmit, kereszteződésekben hatalmas tévék, színpadok, itt-ott egy-egy rezesbanda, mutatványos szórakoztatta a két bolt között levő vásárlókat. A boltokból áradt a karácsonyi zene (persze ésszel, tudják már az üzletek hogy nem érdemes folyamatosan nyomatni ugyanazokat a zenéket, tudják hogy néha a kevesebb több).

Fényképezőt nem vittem, mert már nem fért bele a táskámba, de megbántam mert tényleg jó volt a hangulat. Viszont rengeteg ember volt, mindenki nyugodtan, lökdösődés nélkül haladt, volt hely bőven kikerülni a másikat (legalábbis londoni mérce szerint), és volt idő arra, hogy meg-megálljak és nyugodtan hallgassam (najó, dúdoljam) a trombitásokkal együtt a Jingle Bells-t, a Fa La La La-t és egyéb angolban ismeretes karácsonyi dalokat.

Oxford Street 2010, Forrás: This is London

Egyébként nem vettem sok mindent, mert sietnem kellett haza az esti, karácsonyfadíszítő bulinkra, úgyhogy a vásárlást rögtön azzal nyitottam hogy megleptem magam egy lila bőrkesztyűvel (sajnálom, a mérete pont jó volt!) aztán irány a Nike Town, a Mamas and Papas, majd újra magamat kényeztettem egy nadrággal a Banana Republicból. Persze mire tőlük kijöttem,  már elég nagy volt a tömeg és az éhségem, úgyhogy hazaindulás előtt beugrottam a Japan Centerbe a Regent Streeten, bekapkodtam hat Tempura Prawn Rák Makit, közben befejeztem Fejős Éva Hotel Bali című könyvét (kicsit furcsa volt olvasni, hogy a Szilvia nevű karakter vezet az olasz autópályán és fel akarja hívni a Giancarlo-t, miközben mellettem öt olasz nő mutogatta egymásnak a vásárláson ejtett szerzeményeiket, és egymást dícsérgették hogy tutti! meg hogy bene!).

Regent Street 2010, Forrás: Time Out London

Mikor hazaértem, a konyhában már javában ment a készülődés. Tomi mellett üvöltött a zene, lobogott a bableves, hegyekben állt a mosogatnivaló, szitkozódás hogy kicsi a lábas (megnéztem, 10 literes lábast használt!), úgyhogy magára is hagytam és inkább pakoltam a nappaliban.

Nem voltunk sokan, de így legalább mindenki asztalhoz tudott ülni egyszerre, és vacsi után mindenki hozzáfért a fához is. Mentek a karácsonyi zenék, sóhajtoztunk, 'jajdecukiztunk' és aggattuk fel a díszeket, míg az ablakpárkányon a teamécsesek apró lángjai szolgáltatták az igazi hangulatot. Bár hó nem esett, mi azért dolgunkat jól végezve dőltünk hátra hogy szemléljük az eredményt (tökéletes, kép később), aztán szépen lassan mindenki elszállingózott és hajnal kettőkor én is aludni tértem.

Jó érzés itt ülni a meleg radiátor mellett és néha felpillantani a csillogó karácsonyfára. Engem nem zavar hogy még December sincsen (jövő héten nem értünk rá), és minden egyes izzó villanás jelzi hogy egy pillanattal közelebb vagyunk ahhoz hogy hazautazzunk a családhoz, hogy találkozzak a szüleimmel, a gömbölyödő hasú nővéremmel, és talán ha összejön, még akár ultrahangra is mehetek vele és akkor hátha én is élőben először láthatok egy ilyen bébilest. Az én unokahugimat, akinek tegnap megrendeltem a kiságyába a rácsvédőt (szülők kifejezett kérésére juniszeksz fazont választottam). Ami lehet hogy akkora, hogy az lesz a kézipoggyászom a repülőn, de nem baj, mert a boltban is mindenkinek mondogattam vigyorogva hogy én vagyok az Auntie! (szerintem egyszer véletlenül még meg is hajoltam...), úgyhogy ezzel a reptéren sem lesz másként (bár ott már tényleg nem kellene hajlongani).

Most meg izzítom a lelkemet, mert holnap Metró Sztrájk! Remélem behavazik ma éjszaka, és akkor semmi értelme nem lesz az egésznek, mert amint leesik 10 centi hó, a város lebénul, vagyis visszanyal a fagyi. Ahogy Fejős 'kollegina' is mondaná: tizenhét másodperc.