Azaz a Jótékonykodás Otthon kezdődik.
A szekrényajtót már képtelenség volt becsukni. A kisszoba szekrénye is feltelt. A tároló is, majd a fiókok alja kezdte elhagyni a keretet. Elkezdtük egymást piszkálni, hogy ki az igazi mókus és ki halmozza fel a kinőtt, megunt, vagy használhatatlan ruháit. Végül hosszú egyezkedés után (anyósék érkezte előtt) nekiduráltuk magunkat és elszántan kiválogattuk a ruháinkat. Volt egy stoplis pucolós kupac, egy abszolút kidobandó kupac, de szerencsére a legnagyobb halom az a még hordható, de nekünk már nem kell kupac volt. Ez két viszonylag nagy szemeteszsákot tett ki. Először csak a helyi charity shop-ba (cseriti) akartuk levinni, ahova minden, otthon már feleslegessé vált tárgyat le lehet adni, ahol azokat önkéntesek csinosan vállfákra és polcokra helyezve eladják, és a befolyó pénz megy egy-egy jótékony célra. Minden adomány-gyűjtő szervezetnek saját üzlete van, ilyenek az Oxfam, a British Heart Foundation (szívbetegekért), a Barnardo’s (gyerekekért és hajléktalanokért). Egész jó piacuk van ezeknek az üzleteknek, vannak kifejezetten márkás ruhákkal ellátott boltok (pl High Street Kensington környékén), de a külvárosban megtalálhatók a bútorüzletek is. Az adakozó biztos lehet benne, hogy a jó minőségű ruháit és bútorait ezek az üzletek a lehető legjobban értékesítik, vagyis semmi más dolga nincs, mint a tisztára mosott és összehajtogatott ruhákat leadják valamelyik hozzájuk közel eső boltban.
Ez mind szép és jó, csakhogy az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van az ilyen ruhákra. Tavaly novemberben elég sok holmink hazakerült a devecseri iskolába (a sok klotyópapír mellett erre is jutott hely a dobozokban), de akkor azokhoz kerültek a holmik, akiknek szinte mindenük elveszett. Most viszont azokra gondoltam, akiknek ugyan van hol lakniuk, de a ruházkodásra a rezsin és a hiteltörlesztőkön kívül nem futja.
Feltétlen szerettem volna, ha hazamegy legalább egy zsák. Rengeteg árufuvarozó szaladgál London és Budapest (esetleg háztól házig), ezek a cégek mind nagyon eddig még nem küldtem velük még csak egy képeslapot sem, nemhogy zsák ruhát. Az áraik nem (annyira) vészesek, de mégis úgy érzem, hogy ezt a két zsákot nem akarom kifizetni. Úgy kalkuláltam, hogy havonta egyszer (vagy kéthavonta!) előfordul, hogy egy-egy ilyen szállítmányban marad egy kis hely, ahova a jószívű fuvaros előzékenyen betenné az én megunt ruháimat, hogy néhány embernek jusson egy-egy pulóver, vagy szoknya, esetleg lányoknak táska.
Csakhogy senki sem jelentkezett. Van elvétve pár kamionos ismerős, akiről tudom, hogy ő (vagy ismerőse), vagy a cége jár Londonba néha-néha. A félreértés elkerülése végett mondom, hogy nem várom el hogy akárki az állását kockáztassa miattam, és képes lettem volna a két zsákból négy szatyrot összerakni, és egy londoni (környéki) telephelyre elvinni.
Most ugyan gondolhatod, hogy ma már semmi sincs ingyen, de biztos vagy ebben? A szomszédod, ha süt sütit és neked ad három szeletet, az azért van, mert tudja, hogy szereted, és jót akar neked. Tudja, hogy legközelebb, ha te is sütsz, akkor gondolsz majd rá, és viszonzod a kedvességet. De az is lehet, hogy amit ő ad neked sütit, azzal te pont meg tudod kínálni a hozzád váratlanul betoppanó vendégedet, akiről tudod, hogy az a süti a kedvence.
A kulcsszó az önzetlenség. Nem csak karácsonykor, hanem egész évben.
Ha a süti helyére a ruhákat teszem be, akkor a képlet így néz ki: én összeszedem a ruhát, elviszem neked. Te továbbítod szívességből Veszprémbe vagy Budapestre. Ott átveszi egy ismerősünk, aki tudja, hogy hova kell leadni, vagy kinek kell odaadni azokat a ruhákat. Az ismerősünk hamarosan odaadja a zsák ruhát Valakinek, aki ugyan soha nem kérne segítséget, de könnyes szemmel elfogadja a holmikat és tudja, hogy van pár ’új’ ruhája, amit a közelgő hideg időben bizony ki tud majd használni.
Mondom, egyetlen kamionos, fuvaros, vagy autóval éppen hazainduló sem jelentkezett. Senki. Anyósomék és Nagybátyámék hazaindulás előtt ugyan kitömték a bőröndjüket ilyen holmikkal, de még mindig van egy zsák. Sajnálom, hogy azok, akik segíthetnének, nem segítenek. Pedig nem nekem kell a segítség, mert a zsákot ha már megunom kerülgetni, akkor úgyis leviszem a boltba. Mindenki, akinek lenne olyan ismerőse aki tudna egy-két zsák ruhát hazavinni de csak átnézett a felhívásomon, az szégyellje magát, és gondolkozzon el. Tegnap annyit kellett volna csak tenni hogy egy zsáknyi hellyel rendelkezőt és egy zsákkal rendelkezőt összehozzon. Charity begins at Home, mert sosem tudhatod hogy neked mikor lesz akármire szükséged!
Hogyan lehet akármit adományozni?
1. családsegítő központ: úgyis ismer valaki valakit aki ismer valakit aki ott dolgozik. Ha egy családsegítőssel/szociális munkással felveszed a kapcsolatot, még abban is tudnak segíteni, hogy mire van szükség
2. Iskola/óvoda: kérdezd meg az iskolában/óvodában a gyerek tanárát, hogy tud-e olyan tanítványról, akinek a családja örülne a te gyerekeid kinőtt ruháinak (nem feltétlen osztálytárs). A tanárnak csak annyit kell mondania hogy igen, és amikor legközelebb látja a szülőt, annak odaadja. Nem kell megmondani hogy kitől van és ne akarjad tudni hogy kinek megy. Tanárként meg eszedbe ne jusson nagy dobra verni az egészet.
3. Hajléktananszálló: minden városban létezik egy szervezet, ahol a hajléktalanokkal foglalkoznak. Azt tudjuk, hogy sok hajléktalan inkább alszik a mínusz húsz fokban egy parkban, minthogy meleg helyre vonuljon. A szállón viszont hasznát veszik a ruháknak, takaróknak, és ki tudják adni annak aki kéri, még akkor is ha nem ott alszik.
4. Legyél őszinte magaddal I. Az izzadtságfoltos inget, a lyukas zoknit te sem fogadnád el. Egy leszakadt gombot lehet pótolni, egy apró foltot be lehet fedni, de nagyon alaposan válogasd szét, hogy mi az, amit odaadsz rászorulónak!
5. Légy őszinte magaddal II: egy dolog a retró és egy dolog a szekrény mélyén húsz évig tárolt bunda. Ha már húsz éve is rászántad volna magad az adakozásra, akkor most nem így nézne ki a padlásod.
6. Tisztaság: Mindent moss ki, mielőtt átadsz, és hajtogasd össze. Személyes dolgokat (pl bugyi, zokni, harisnya) soha ne adj oda másnak!
7. Elektronika: Ha műszaki cikket adományozol, győződj meg róla, hogy műkodik is, vagy kifejezetten olyannak add tovább, aki az alkatrészekkel is boldog.
8. Bútor: Ha bútort adsz át, akkor előtte tisztítsd (tisztíttasd) ki. Ne feledd: a rászoruló azért rászoruló, mert nincs neki. Az már nem igazán adomány, amire neki jelentős összegeket kell költenie, hogy újra használat-képessé tegye. Ez persze egyén függő, mert lehet hogy valakinek az is hatalmas segítség, ha kap egy kanapét, amit áthuzatol, de van akinek az is sok, hogy egy tisztítógépet béreljen.
9. A te kacatod másnak egy kincs. Sose dobjad csak úgy el!
10. Biztasd ismerőseidet is, hogy ne csak lomtalanításkor nézzék át a lakást/házat, hanem már jóval előtte! Közeleg a karácsony, nálad mi az ami csak a helyet foglalja?
3 megjegyzés:
Itt felénk ez nagyon egyszerűen van megoldva: ami használható (akár műszaki cikk, akár bútor, ruha, gyerekjáték) kitesszük a kuka mellé és viheti akinek kell. És érdekes, de nem szokás mindent feltúrni vagy mindent elvinni. A ruhákat pl. dobozokban teszem ki és van hogy eltűnik a gyerekruhás doboz, de érintetlen a felnőtt, vagy fordítva. Vagy a játékokból kivesznek egyet, a többit otthagyják. Szép lassan azért minden eltűnik :) De láttam már tv-t a zsinórral szépen feltekerve, a távirányító pedig ragasztóval hozzárögzítve, hogy le ne essen véletlenül.
Nagyon szép dolog amit csinálsz, remélem találsz valakit aki arra jár a közeljövőben hogy megszabadítson a felesleges dolgoktól!
Amúgy mi a barátnőimmel pl. rendszeresen cserélgettük a megunt ruháinkat, a gyerekholmikból meg turkálót rendeztünk otthon aztán vitte mindenki ami neki kellett. Nem volt ciki, még élveztük is :) A felesleget meg rásóztuk a védőnőre, ő mindig tudta minek hol lenne a legjobb helye.
Hát, megsirattál. Én is szoktam ajándékozni ruhát is, és csak úgy is.
Szép példa és követendő!
(Tőlünk sem ment még kukába sem ruha, sem játék, sem bútor...)
Megjegyzés küldése