Autópályák Képekben

Számomra hazavezetni nemcsak az úticélról szól. Hanem az adott országokról, amiken átautózunk. Például: amikor Franciaországban megalszunk (Ági azt mondja ilyen szó nincs is...), akkor reggel mindig rohanunk a boltba, és ámulunk, ahogy a francia háziasszonyok kilószámra veszik a különböző sajtokat. Aztán Tomi próbál meggyőzni, hogy ne akarjak hat kiló kenyeret venni, csak azért mert jól néznek ki. Általában valami péksütikben sikerül kiegyezni, de csak azért, mert tudom hogy Belgiumban legálisan kapok nagy mennyiségű gofrit. Aztán beérünk a németekhez és hurrá! Betankolunk számunkra különleges búzasörökből, hatalmasakat böfögünk a szénsavas kóláktól és mire észbe kapok már magyarázom is hogy ein bratwurst bitte mit brötchen und senf...nicht, ich habe keine deutsch! és ne is kérdezzen többet, mert ennél több német tudást csak izzadva tudok kipasszírozni magamból. Valamilyen oknál fogva még sosem álltunk meg olyan helyen, ahol ne lett volna gulyásleves. Na meg rántotthús. A virslit említettem már? Az osztrákoknál mindig rámjön, hogy Almdudlert akaroook!, úgyhogy a tankolás és pihenő nálunk sosem csak öt perc. Aztán beérünk Magyarországra, és az az úton elfogyasztott táplálékot kirázza belőlem az út, a szembe jövő autósok dühödten villogtatnak ránk - egy idő után kedvesen mi is visszaköszönünk, de mire a Veszprém táblát meglátva mindig legyugszok, és tudom, hogy megérte a hosszú út!

Bratwurst mit senf bitte...

Nem maradtunk le... de csak azért mert bedugult a sor

Bedugult? Haha! A németek össze-vissza építgetnek, szélesítenek, javítgatnak, és nagyon gyakran beáll a forgalom. Legalább nem voltak most kamionok.

Salat, wiener schnitzel mit bratkartoffeln und sültkrumpli bitte, und ah, a gulasch suppe as well please!

Erre mondaná a Gza, hogy az ablaknál Bécs villódzó fényei

Nem csak a fényképező, én is nehezen fókuszáltam már

A táblához érve teljes stoppot rendeltem el (péntek este éjfélkor senki sincs az utakon Veszprémben), csak hogy ezt a képet elkészíthessem.

Az utunk Brüsszelből Veszprémig 16 órát és körülbelül két tank benzint vett igénybe. Autópályadíj csak Ausztriában és Magyarországon van (höhö). A Legrosszabb Út megtisztelő díját egyik országnak sem tudom adni. Mindenhol voltak csapnivaló burkolatok (Németországban is), de ha nem az út, akkor a táblák adtak bosszúságot (ebben a franciák jeleskednek). A legszebb szakasz Németországban van (Donautal környéke), és addig nem nyugszom amíg meg nem mutatom Tominak az ausztriai Melket, és annak híres kastélyát. A legjobb érzés a Dunának jár: mindig felbukkan, lustán kanyarogva erre-arra, és szinte vezet minket két országon át is haza. Mintha megerősítene hogy jó úton vagyunk.