Nem Találom A Jogsimat...

... legalább három hónapja azt sem tudtam hogy hol van.

Mivel nemsokára kocsival megyünk haza, gondoltam ideje lenne előkeríteni - főleg, mert még mindig a lánykori nevemen van. Az angol bobbyknak (ha lenne egyáltalán közúti ellenőrzés) még csak ki tudom magyarázni magam, de pl a holland, német, osztrák - és legfőképpen a magyar rendőrökkel már nem hinném hogy sokra mennék az 'upszi, otthon felejtettem!' felkiáltásommal*.

Annyira ideges lettem a kereséstől, meg voltam győződve róla, hogy elvesztettem valahol, és gondoltam pár hétig pihentetem az ügyet, hátha magától előkerül. Tegnap este bevallottam Tominak hogy elvesztettem, nincs meg, és holnap fel kell hívnom a hivatalt hogy kibekkeljek egy új ingyenes igazolványt a régi helyett.

- Miért nem keresed meg?
- Kerestem. január óta. Nincs meg. Eltűnt. Elhagytam...
- A táskáidban is nézted? (kétkedő tekintet)
- Persze  hogy nézem! (sértett tekintet) Többször is! Mindegyikben! (durcás tekintet).
- ...
- Jó, akkor nézd meg te is! Mondom hogy nincs meg, elhagytam!

Az első táskában benne volt a  kis kártya, csak úgy, lazán, egyedül, még csak egy zsebkendő sem volt mellette. Utána szóltam neki, hogy lesz szíves előkeríteni a zsebnaptáramat is, mert azt sem találom karácsony óta...



* Errefelé nem vagy köteles sem az autó papírjait, sem a jogsidat magadnál tartani, mert mi van ugye, ha ellopják a táskádat, vagy feltörik a járművet. Nincs személyi igazolvány, mert a jogosítvány és útlevél is bőven elég a személyigazolásra. Nem kell az irataidat magadnál tartani, mert nincsen igazoltatás (illetve most már van egy kettő, de ott sem feltétlen szükséges az okmány).
Éppen ezért én mindent annyira tuti biztos helyen tartok hogy gőzöm sincs hogy mit hova teszek... Amint lesz saját lakásunk, ki fogok találni valami tuti biztos helyet, ami egy hely lesz, és ahova becsületesen minden ilyen fontos dolgot elteszek majd. Ez lehet akár fogadalom is!