Kicsi Sztorik

Egyik sem velem történt meg, de a kettőt két napon belül hallottam, gondoltam itt is megosztom. Mindegyik elgondolkoztat, de máshogy.

Helyszín: Székesfehérvár bevásárlóközpont, Női mosdó. Alanyunk klotyóból kilépve táskáját vállán igazgatva indulna a mosdókagyló felé, de egy babakocsi útját állja és már beszél is az anyuka.
- Nem kell harisnya?
- Köszönöm, nem. Most éppen van elég.
- De nézd meg, ilyen szép fekete - és már elő is kap egy fekete neccharisnyát.
- Ááá, neccharisnyát nem hordok - tényleg nem hord!
- Pedig ez szép harisnya! Nem kurvás ám, nézd meg!
- Nézem én, és nagyon szép, de nem hordok neccharisnyát!
- Zoknit?
- Nem kell zokni!!
- Fülbevaló?
- Az sem kell, köszönöm!! - mennyi minden fér még bele annak a babakocsinak a tárolózsákjába?! Az anyukán egyértelműen látszik hogy gondban van. Nem lesz üzlet. Még jó hogy a babakocsi elzárja az ajtót teljesen.
- Az a baj, hogy nem etettem meg a gyereket már két napja szinte. Ma már reggelit sem kapott szegényem... Nem tudna akkor adni esetleg egy kis pénzt? - Szemeket kérlelő pozícióba formálja. Szinte esdekel. Ha már egyszer nem akart venni semmit, legalább adjon készpénzt. Alanyunk felháborodásában előveszi a pénztárcáját. Háromszáz forint van benne.
- Csak ennyit tudok adni, ez az összes pénz ami nálam van. - mondja, és határozottan az anyuka felé nyújtja az összeget. Az összezárja kezét, majd újra kinyitja. Ismét alanyunkra emeli tekintetét.
- Ennyi? Hát mit veszek én ebből ennek a gyereknek???

Alanyunk hirtelen úgy ítélte meg, hogy nem udvariatlanság egy babakocsit keresztben átlépni a gyerek felett, és egy 'azt nem tudom hogy mit tudsz venni belőle, de nálam ennyi volt összesen és mindet neked adtam, osszad be' felkiáltással kézmosás nélkül (!!!!) távozott a mosdóból.

A másik sztoriért viszont egy másik blogba kell mennetek, nem akarom bemásolni, viszont íme a link.

Közben elnézést hogy ilyen keveset jövök, de mostanában elég későn érek haza esténként (legkorábban 9 körül), és akkor már nincs ihlet írni, a munkahelyen pedig lassan forradalmat indítok, mert az elromlott billentyűzetemet lecserélték egy régire, és esküszöm a hajdani gépírónőknek kevesebb dolga volt a billentyűk leütésével, mint nekem. Várom az új kíbórdomat!