A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Osztálytalálkozó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Osztálytalálkozó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 31., péntek

Osztálytalálkozó, 8b

Csak mert piszkáltak a blogért.

Aki nem volt ott: általános iskolai osztálytalálkozón voltam az év utolsó előtti estéjén. Veszprémben ünnepeltünk és körülbelül 19-en voltunk ott. (Pontosan tudom hogy kik voltak ott, csak a számolással vannak problémák ma reggel! :D) Szokás szerint felelevenítettünk osztálykirándulásokat, aranyköpéseket, nézegettünk fotókat sőt, előkerült egy videó is, ahol megdícsértük egymás frizkóját és susimelegítőjét, majd áttértünk a ki-hol-jár-most témára.

Megállapítottam hogy szépen házasodgatunk, és bár vannak már gyerekek, a többség még várat magára ez ügyben. Egyesek szerződésre, mások három évre, megint mások ki tudja mire várnak még.

Én nagyon jól éreztem magam, de kicsit sajnálom hogy nem tudtam mindenkivel annyit beszélgetni amennyit szerettem volna. Azért így is sikerült letisztázni egy-két dolgot, például (teljesség igénye nélkül):
  • nem kérdezgetjük egymást hogy kinél mikor lesz gyerek. Majd lesz gyerek amikor eljön az ideje, de csak akkor pisztergásszál másokat ez ügyben ha te sem bánsz hasonló kérdésekre válaszolni
  • Litérnek van közepe. Ha úgy tetszik, létezik Litér Central, East és West
  • A Szobi valami osztrák cégnek dolgozik, aminek a nevét nem akarta elmondani, mert azt mondta úgysem bírjuk megjegyezni. Naná hogy kiszedtük belőle. Szerintetek emlékszek a cég nevére?!
  • Kata megy eLÉjbe, meg Vegasba nyaralni, ahol remélhetőleg lesz minimum harminc fok
  • Andi fontolgatja külföldet
  • Lívi váltani szeretne, amit megértünk és innen is szurkolunk neki
  • Ancsa saját lakásba költözik. Mondjuk én javasoltam hogy menjünk és nézzük meg de végül nem mentünk (szerencséjére).
  • Veszprémben pezsgő éjszakai élet van
  • A Patriótába a mai napig nem járnak sokan (pedig lassan két éve is történt a tragédia), viszont a DJ akkor is király mert akkor és olyan zenét játszik, amilyet ő akar, mert ez egy ilyen hely
  • Viszont amikor vettem egy Sambuchát akkor abba kaptam kávészemeket és meg is gyújtotta a pultos srác. Én meg utálom a kávét és kénytelen voltam kihalászni a poharamból a babokat.  Szégyelltem magam  érte
  • Tuky alaposan kivárta az idejét mire táncolásba kezdett, ha jól számolom csupán két óra kellett neki
  • Fary és Sass már nem a régi, előbb mentek haza mint én!
  • Nem szilikon, soha nem is volt és soha nem is lesz

Ne várjunk sokat a következő találkozóval.  Jó lenne látni benneteket hamarosan megint!