2010. november 19., péntek

Gazdagok Sportja A Síelés

Kivéve azoknak, akik a sípályák közelében laknak.

Ismerős elment dolgozni Hochgurgl-ba. Miután fél órát gyakoroltam hogy egyáltalán kimondhassam a település nevét, újabb négyszeri nekifutás kellett hogy a google-ba is be tudjam gépelni helyesen.
Titeket megkíméllek, Ausztriában van, és Innsbrucktól körülbelül másfél órányira kocsival. Lehetne közelebb is, de a kettő között ott van egy hegy.


Én nem tudok síelni, nekem már a szánkózás is az extrém sportok közé tartozik. Hóembert is csak megfelelő védőöltözetben vagyok hajlandó építeni, hógolyózni pedig utálok (mert engem mindig eltalálnak de én még fél méterről is nehezen találok célba). Viszont, a talpam alatt ropogó hó, a friss levegő és az abszolút téli hangulat utáni égető vágyakozásomra pattant ki a fejembőll a gondolat, mely szerint Hochgurgl-ba kell mennünk!


Londonból sűrűek a járatok Innsbruckba, és találtam is olcsó jegyeket. Kifundáltam, hogy egy péntektől vasárnapig időszak pont elég lesz (talp alatt hó ropogás, téli látkép, hóember, szétfagyás nélkül plusz találkozás ismerőssel anélkül hogy szétrobbantanám az éves szabadságadagomat). Igen ám, de az Alpok nem valami tömegközlekedésbarát hely, úgyhogy igazándiból se buszra, se vonatra nem lehet számítani. Taxizni lehet, körülbelül 94ezer forintért (legalább retúr...). Még mindig nem adtam fel, büszkén meséltem Tominak hogy lehet kocsit bérelni 14ezerért két napra, és hogy az nem is rossz és akkor a szavamba vágott hogy egy kocsikával tán nem kellene nekünk próbálkozni sötétben havas úton az Alpok közepén.



Erősködtem hogy jó, béreljünk nagyob kocsit, mert addigra már úgy éreztem hogyha én 2011 februárjában nem mehetek el két napra Hochgurgl-ba, akkor semmit sem ér az egész év, és nekem a tavasz beállta előtt látnom kell havas hegyeket (és nem hazafele a repülő ablakából kinézve!).



Még egyszer nekifutottunk a számolásnak, immáron nagyobb autót terveztünk bele, meg én titkon hozzáadtam az elemmel fűthető mellény, egy síkesztyű és egy usánka árát, Tomi megjegyezte hogy ha már ott vagyunk, illene kipróbálni a síelést is, de mivel sílécet bérelni kell ezért arra is kell külön számolni, meg állítólag a szállás sem 25 euró lenne, meg enni is kellene (minek? Olyan szép a táj!)


Végül kijött egy olyan összeg a három napra, hogy abból talán két hétre is el lehet utazni Görögországba főszezonban.


Egyelőre nem megyünk Hochgurgl-ba.

Nincsenek megjegyzések: