Adásszünet

Hogy angolosan fogalmazzak, Stating the obvious (az egyértelmű kijelentése): nem voltam itt....

Sok minden történt. Sok mindent kellett elrendeznem magamban, küzdések, blablabla, ezek azok a dolgok amik mást nem érdekelnek. Illetve, nem azért jönnek ide hogy azokról olvassanak, még akkor is ha ez az én internetes naplóm, ahova azt írok amit csak akarok, és akinek nincs jobb dolga mint a szavaimat kiforgatni és besértődni a saját maga által kreált hülyeségekbe, annak lelke rajta.
2012 január 15-e van (basszus, ma jöttem rá, hogy pénteken 13-a volt??? És én nem is izgultam??? és nem is történt semmi...), idén Olimpia lesz, sógornőmet eljegyezték (vagyis csak egy), szóval esküvő lesz szeptemberben (éljenek a repjegyárak a Paralimpia idején!), lakást szeretnénk venni (Londonban), konferenciát szervezek, továbbra is élvezem az előléptetésemet és az azzal járó extra munkát, túlórát, stresszt és kellemes kihívásokat, hatvanegy kilóval indítottam az új évet (elég hosszú volt magamhoz térni a Zsűriszolgálat okozta derékproblémákból és tessék), de egy csomó tennivaló van, egy csomó jó dolognak nézek elébe, úgyhogy nincs időm a negatív dolgokon merengeni.

Egyébként mióta ezt eldöntöttem, határozottan kevesebb a mitesszerem, és a hajam is jobban csillog. Sőt, mintha a nadrágom is lazább lenne...

Egy gondolat:

Olyan furcsa, hogy úgy vagyunk a környezetünkbeli emberekkel, mint az ételekkel. Van olyan étel, amit első kóstolásra megutálunk, és azt soha, senki nem tudja úgy elkészíteni hogy megegyük, de van olyan étel, amit elsőre nagyon finomnak találunk, de azóta sem találjuk ugyanazt az ízt, teljesen mindegy hogy hogyan készítik el, vagy tálalják. Vannak olyan ételek, amikből egyszer besokallunk, és aztán jó ideig nem is akarunk belőle többet.