2010. október 18., hétfő

Guns and Roses Londonban, 2010 Október 13-án

Amikor valamikor a nyár végén kaptam egy hírlevelet, hogy a Guns and Roses Londonban is fellép, elgondolkoztam.
Vajon érdemes lenne megnézni őket, egyáltalán élnek még?! Tomi felvilágosított, hogy az eredeti bandából (vagyis a November Rain korszakból) már csak az agyonplasztikázott Axl Rose maradt, a legendás Slash már évek óta új csapatával, a Velvet Revolverrel nyomul.

Nem mintha annyira követtem követtem volna a srácokat, annak idején abszolút minden zenét imádtunk amit a rádiók és az MTV közvetített (igen, még Whigfield is nagy kedvenc volt) és ki az aki nemet mondana a lehetőségre hogy eggyütt vinnyogja a legendás Rose-zal a Sweet Child of Mine-t, vagy a Paradise City-t?

Ennek szellemében izzítottam ujjaimat és fél órás internetes sorbanállás  után már meg is voltak a jegyeink. A koncert előtt kollégám figyelmeztetett, hogy készüljünk fel, a Guns még sosem kezdett el egy koncertet sem időben, de ha elkezdik akkor csak játszanak és játszanak és játszanak.

Tomi kocsival jött (üdvözlet annak a hülyének, amelyik kitalálja hogy a 8 fontos parkolódíjat csak apróban lehet kifizetni), megvacsoráztunk és elindultunk megnézni az előzenekar (Sebastian Bach, hajdani Skid Row énekes) fellépését. Őket egyáltalán nem ismertem, és számomra vicces volt, hogy valaki 2010-ben még mindig szűk bőrnaciban és bőrmellényben vonaglik a színpadon (mellényt később leszaggatta magáról), de a sok káromkodás közepette az is feltűnt hogy milyen vékony hangja van a rockeremberünknek.

Fellépésük vége felé eljátszották az I remember You-t, amit eddig nem is tudtam hogy Ők énekeltek...
I Remember You videóm (ugyanitt tobb is lesz a koncertrol)

Az előzenekar után és a Gunsék egyórás csúszása között itt is volt időm megfigyelni a többi koncertistát. Namármost. Voltak ugye az Ötvenéves korosztály. Férfiak kockás ingben, nők rövid bőrnaciban, szegecsekkel kivert bőrkabikban futkostak ide-oda a műanyag poharas söreikkel, némelyek még a tini gyerekeit is elhozták (mennyire cool szülő az ilyen?!) és együtt csápoltak később. Aztán voltunk mi, akik anno általános iskolák, középiskolák sulibulijaikról emlékeznek a zenekarra. Úgy vettem észre hogy itt a ruhák és frizurák csupán egy elmúlt időszaknak tesznek tiszteletet és mindennél fontosabb volt az a kollektív öröm, hogy itt lehetünk és élőben láthatjuk a legendás csapatot.

Hanem aztán egyszercsak kialudtak a lámpák. A pillanatnak csak töredéke kellett hogy a több ezres közönség őrjöngésben törjön ki, és amikor néhány perces várakozás után tűzijátékokkal, lángcsóvákkal, ágyúk hangos csattogásával elkezdődött a koncert, egy teljesen más világba kerültünk.



Íme egy beszámoló amit a koncert másnapján írtam:
Tegnap este voltunk Guns and roses koncerten, es hihetetlen volt. Eloszor mondom muhaha, ez az alak a szinpadon ugy be van oltozve, hogy akarki is lehet. Es akkor elkezdett enekelni. Nagggyon durva volt, a hangja olyan volt az Axlnak mint azokban a regi videokban! Egyetlen bibi volt, hogy nem volt eleg hangos a koncert, allitolag azert, mert az O2 az fedett. Nem baj, legalabb nem faztam es a WC is kozel volt.

Elviekben 8.40kor kezdtek volna GNR-ek, kb 10kor el is indult a banzaj es siman fel egyig jatszottak! Az egesz nagyon energikus volt, osszevissza futkosott a szinpadon minden zenesz (kiveve a dobos, ugye), az Axl minden masodik szamnal eldobdta a szinpad masik vegebe a mikrofonallvanyat (rock star...), vagy 8szor atoltozott, vagy 15 fele fejfedoje volt (egyszer valahogy meg egy KFC-s vodor is kerult a fejere), es fantasztikus gitarszolokat hallottunk. Pl elgitaroztak a james bond zenejet (nehogy azt higgyetek hogy en ismertem fel hogy az az…), meg a Rozsaszin Parducot is.

Szinpadkep annyira nem volt nagy mint a U2 koncerten, de itt viszont volt tuzijatek, agyudorges, langcsovak. Amikor az Axl leult egy zongorahoz klimpirozni, sokaig nem is tudtuk hogy o az, mert szinte csak vaksotetben elkezdte jatszani a Pink Floydtol az 'another brick in the wall' szamot (tudod az a we don't need no education... hey, teacher, leave us kids alone), es a tomeg megorult es vele egyutt enekelt. Mondjuk en besegitettem meg a Knocking on Heaven's doorsnal is. A Sweet Child of mine-nal egyenesen vokaloztam, majd en is elenekeltem - a gitarszolot.

Vegul hosszas, hosszas varakozas es megannyi jammeles utan ujra zongorazas, ezuttal gitarokkal is, es mig a korulottunk allo emberek udvariasan hallgattak hogy mi lesz ebbol, Tomi mar idulten vigyorgott hogy a Paradise City indul. Nana. A szam vegen jottek piros konfettik, ezust szalagok, es amikor az utolso akkordok is elcsendesedtek a kozonseg elerte a klimaxot, nem is kellett tobb, mindenki megkapta amit akart, amiert jott.

Axl, bar kicsit pocakos es furcsa, ‘orult’ arckifejezessel bir, oszinten beitta a kozonseg szeretetet, en hatarozottan ereztem hogy jol erezte magat, hogy nekunk enekelhetett. A vegen meghajoltak meg, integettek nekunk, megkoszontek hogy elmentunk, mosolyogtak, csinaltak rolunk kepet (tenyleg), aztan a maradek allo mikrofonallvanyokat felrugdosva kimentek a szinpadrol.

2 megjegyzés:

Kiko írta...

Köszi a beszámolót! :)
Azt hiszem, most nagyjából választ kaptam arra,amire szerettem volna. Nagy rajongója voltam/vagyok az eredeti bandának, és amikor hallottam a hírét, hogy idén turnézni indul a Guns, egyből örültem, hogy végre talán lesz esélyem eljutni egy eredeti Guns'n'Roses koncertre. Aztán Robi elég hamar le is lombozott, hogy ez már nem az a zenekar, a régi tagok közül ugye csak Axl maradt, és se a zene, se az egész valószínűleg meg sem közelítené a régi hangulatot (onnan a véleménye, hogy neten megnézett pár dalt az új Guns'n'Roses-tól). De nekem most a beszámolód alapján úgy tűnik, hogy mégse igaz a rémhír, úgyhogy van még remény :)

MuciFoci írta...

Hello Kiko!

Az igaz hogy nem ismertem az ujabb szamokat egyaltalan, viszont a gitarszolokert es azert a 10 szamert amit ismertem mar megerte elmenni es ha ujra lehetne, en ujra elmennek. Tominak is bejott az egesz, pedig az elso reakcioja neki is Robiehoz hasonlo volt! ;)