2010. július 29., csütörtök

Majdnem 8 eve...

Egy het elteltevel eloszor vegre idoben indultam haza munkabol. Munkahelyem vegre irodat valtott, es en uj metroallomasrol indulok haza estenkent. Meg alig csak egy hete jarok oda dolgozni, de maris gepiesen szeltem at a zebrat es a turistak aradatan at lekuzdottem magam a Marble Arch allomas peronjara. Atszalltam Notting Hill Gate-nel es hazazotykolodtem. Utkozben olvastam (Jodi Picoult - Perfect Match)es a sztori annyira tetszik hogy a lakas fele gyalogolva, menet kozben is tovabb olvastam. Mar majdnem a Mokusoknal jartam, amikor szembe jott velem ket no ket egyidos kislannyal. Az egyik, a nagyon szoszi felkialtott, hogy Apple! (alma!), es ramutatott a feketeszeder bokorra. Az idosebb no szo nelkul lehajolt, leszedett egy bogyot es a kezebe adta. 'Here you go' (tessek), mondta, es a kislany boldogan bekapta a fele nyujtott mar erett blackberryt. Eloszor ertetlenul neztem, hogy hiszen nyar van, ilyenkor meg eretlen a feketeszeder! A feketeszeder akkor erik csak, amikor evforduloja van az Angliaba erkezesemnek. Az meg meg odebb van. Hirtelen megtorpantam. Elfelejtettem hogy mit olvastam addig, nem hallottam a madarak delutani zajat, mintha egy dobozt huztak volna a fejemre. 'These dogs love blackberry' (ezek a kutyak imadjak a feketeszedret), mondta Nora, az au-pair csaladom francia vendege. Eppen ket labradort setaltattunk az angol videken, korulottunk husos, elenk zold fu, tehenek, na meg persze a falut es a mezot osszekoto osvenyt ovezo feketeszeder bokrok. 'Nem tudtam hogy a kutyak esznek gyumolcsot' eleg nehezen sikerult megformalni a mondatot, meg csak harom napja erkeztem. 'Normalis esetben nem is. De ezek nem normalis kutyak' jott a valasz. Ez 2002 augusztus legvegen zajlott. Ugyanolyan ido volt mint ma, most delutan. Felhok az egen, de sut a nap. Meg meleg van, de mar hideg szel fuj. A fak levelei egyre hangosabban rezegnek a legkisebb szello erintesere is, es neha, de csak neha erezni hogy iden sem marad el az osz. Ha lehet, akkor meg lassabban folytattam az utamat haza. Majdnem nyolc teljes eve erkeztem. Aramuteskent tolultak fel a kepek majdnem nyolc evvel ezelottrol, az elso angliai szobamrol, onnan a kilatas, a haz belulrol, a haz mogotti mezo, a haz mogotti mezo kozepen buszken allo elhalt fa, amit a reggeli, felhoket maga elott eltolo nap fenye annyira szepen megvilagitott... Majdnem nyolc eve. Mennyi minden tortenik az emberrel nyolc ev alatt...!

2 megjegyzés:

Kiko írta...

Annyira jól szemléltetted megint a dolgokat, szinte ott éreztem magam olvasás közben Angliában. Aztán belegondoltam és elkapott engem is a nosztalgia: én 2001 őszén voltam kint, tehát kb. fél évvel előtted.. és ez már több, mint 8 éve volt?? El sem hiszem, hogy hogy szalad az idő és tényleg mennyi minden történik az emberrel ezalatt!

Norika írta...

Annyira jól leírtad, hogy szinte Én is ott éreztem magam, mint Kiko. :) És esküszöm éreztem a nosztalgiát...pedig ott sem voltam. :)