MuciFoci

Mai Hőmérséklet

2012-02-23T08:43:00.002Z

Reggel hét óra 28 perckor a hőmérő higanyszála a tizenkettedik fokig kapaszkodott. A nap nem sütött.

Kip-kop ki van ott?
Én bizony a tavasz vagyok!

Telefon

2012-02-22T11:55:00.000Z

Az alábbi telefonbeszélgetés köztem és egy szolgáltató között játszódott le. A cég/helyneveket megváltoztattam a biztonság kedvéért, de azért így is jó:

- Helló, Kat vagyok a Kocka Tér cégtől
- Helló, miben segíthetek?
- Júniusban lesz egy esemény a Nemzeti Galériában, és a lebonyolításhoz szükségem volna a segítségetekre.
- Hát persze, nem probléma! Mondjad még egyszer a neved, légyszíves?
- Ket
- Aha, és Kéjt, te a Pockos Tértől telefonálsz ugye?
- Nem... a Kocka Térről...
- Ja igen, bocsi. De azt jól értettem, hogy a Tate Modern Múzeumban lesz az esemény, ugye?

Téli Séta Wimbledon Eldugott Zugaiban

2012-02-16T06:00:00.004Z

Mivel vasárnap még mindig volt egy kis hó, de már nem volt annyira hideg, kihasználtuk a szinte tavaszias 0 fokot és elsétáltunk a Cannizaro Parkba, Wimbledonba. Körülbelül egy órát sétáltunk odáig, aztán a parkban is kolbászoltunk egy kicsit, majd visszafele a teniszklubot útba ejtve jöttünk. A Cannizaro Parkban találtunk a hóban hóvirágot, a teniszklub körül pedig a Buddhapadipa Buddha templomot. Még sosem jártunk ebben az utcában és most sem terveztük, egyszercsak odakeveredtünk. A kert nagyon csendes volt, de látszott hogy sok ember jár oda meditálni. A hó ellenére is illatos füstölők szegélyezték a járdákat, sőt, a templom teraszán még egy hógolyóba is tűztek párat, amitől az szép rózsaszín lett!
A bejárat előtt lét tigris (?) szobra őrködött, ezek száját aprópénzzel tömték teli az arra járók. Fogalmam sincs róla hogy mi célt szolgál (valaki esetleg tudja?), de jó európai módon mi is tettünk bele pénzt, és kívántunk valamit. Abból indultam ki hogy Tájföldön biztos nincsenek kutak vagy szökőkutak amit a turisták kívánságközpontnak használhatnának.
A díszes épületbe nem mentem be. Egyrészt mert a cipőjét mindenki az ajtó előtt hagyta, másrészt meg nem akartam megzavarni a nyugalmukat. Az üvegajtón azért benéztem, nagyon szép díszes és színes volt minden, de az épületnek nagyon kis részét foglalta el ez a rész. Gondolom a hátsó szobák más célt szolgálnak.
A kertben volt egy félig befagyott csónakázó tó, egy kis patak, számtalan pad, és mindenfele kis apró - nekem kegytárgyaknak tűnő - dolgok, néhol készpénzzel körberakva. Jutott hely még bölcsesség tábláknak is.

Pénteki hó maradványa

Cannizaro Park

Buddhapadipa Templom

A Bölcsesség meditációból fakad,
Meditáció nélkül a Bölcsesség elkopik.
Ismerve a fejlődés és hanyatlás két útját,
Úgy kell irányítani magunkat hogy a Bölcsesség növekedhessen

A Zajos Szomszéd II

2012-02-15T06:00:00.000Z

Hét hónap. Legalább 15 panasz. Két kopogás az ajtón. Hátrány: néha a szám széle is remeg az idegességtől. Előny: néha csak azért megyek le a uszodába/edzésre, hogy ne halljam. Igen, zajszomszédunkról van szó, megint.

Júliusban még mindig nem tudtuk hogy honnan jön a zaj. Tulaj javasolta hogy fülünket tapasszuk a plafonra (?????), de szerencsére minden megoldódott egy forró angliai nyári estén. A levegő külső hőmérséklete még mindig felülről kaparta a 23 fokot (este 8kor!) és melegünk volt. Kinyitottuk a teraszajtót. Rá tíz percre, pont amikor becsukni készültem a teraszon dohányzó másik szomszéd miatt, az alattunk levő is kinyitotta a teraszajtaját, hogy az aktuális futballmeccs gólját a lakótelepnek kikiáltsa. Még jó, hogy éppen voltak nála (pont véletlenül) legalább huszan, így a hangzavarból egyértelmű lett hogy honnan jön a zaj.

Gotcha! Minden klappol! De nem, még mindig nem, most sem... Számtalan telefonhívás az önkormányzatnak, esedezés, fenyegetés, kemény Muci, szenvedő Muci... és semmi. Az önkormányzatunk egy balfsz, aki arra sem képes hogy egy panaszt normálisan kövessen. Szarakodnak mindenen, az idegeim rongyból állnak, Tomi nem érti néha hogy amikor hazajön, miért üvölt a tévé (azért, mert ha nem tudok elmenni itthonról, akkor én is bömböltetek bármit, csak hogy ne halljam hogy ők ott lent mit hallgatnak), én meg már mindent megpróbáltam ami a logika könyvében van.

Ezek a rafinált disznók a 30-as lakásban sosem üvöltetik a zenét 15 percnél tovább. Ekkor csend van úgy tíz percig, majd ismét. Aztán ez ismétlődik későig... Az önkormányzat ha kijön (és tegyük fel hogy idetalál, mert ez is nehezükre esik), akkor az esetek 70%-ban pont lemarad a zajról. Ha nem, akkor vagy nem elég hangos (és kapom a kioktatást a másokkal való együttélésről), vagy ha elég hangos, akkor céltudatosan elvonul az officer hogy megírja a jelentést (amit szerintem mielőtt befejez, el is veszít). Sakk-matt.

Nem csak én vagyok egyedül a hülye szomszédokkal, a nyáron Chipmunk is küzdött egy vasbarommal, de az ő története viszonylag hamar megoldódott, az enyém viszont szombat este, február 11-én került csúcspontjára.

Január 19-én munkából hazaérve tettem egy (ki tudja már hanyadik) feljelentést. Közöltem a telefonban, hogy én most elmegyek, mert nem bírom idegileg ezt a hacacárét, de a legutóbbi alkalommal egyeztetett dolgok alapján kérek értesítést hogy hogy ment a vizit. Majd fogtam magam és elmentem edzésre. Mivel aznap este kuss volt, teljesen megnyugodtam, erre a héten kaptam egy levelet az önkormányzattól, hogy sajnálják, de aznap este nem tudtak zajt megállapítani. Ahogy Pelikán elvtárs is mondta volt: A kurva anyád!

Betelt a pohár (a nemzetközi helyzet fokozódik), és ma este, miután délután négy óta hallgatjuk a lengyel Top 50-et, kikerestem a neten a kerületi önkormányzat lakásügyi igazgatójának a nevét és emailcímét, becímeztem azt a mackót is amelyik aláírta a levelet, bemásoltam a tulajt, majd nekiálltam gépelni. Az összes problémámat rájuk (mármint az önkormányzatra) borítottam, miközben élőben tudósítottam az aktuális helyzetről. Négy körül Tomi lement szólni hogy mi nem akarjuk egy emelettel feljebb hallgatni a radio polska-t (egyébként semmi bajom a lengyelekkel, de ez a helyzet miatt lényeges, mert még csak nem is angolul pofáznak a számok között). Mogorva arcú lány lehalkította, majd egy órával később hazaért a pasira, aki csinált egy Barney Stinsont, vagyis elfogadta a kihívást, és a zene még hangosabban szólt.

Este kilenc után már hívtam a councilt (Mucit senki sem ültetheti a sarokba), és meg fogtok lepődni, de egészen 11 óra 15 percig az önkormányzat nem tudta saját fülével tapasztalni a problémát. Ez azért volt, mert először rossz címre mentek (WTF?), másodszor azért mert a srác kifogott egy pont csendes 5 percet (pedig ha hatot várt volna!), harmadszorra viszont már érezték a telefonban is hogy velem most tényleg nem lehet kecmecelni, úgyhogy nem egy, hanem kettő (!) officert is kiküldtek, akik szerencsére azonnal hallották a zajt, de mivel kedves emberek és látták hogy Tomi épp a futball összefoglalót nézné, azonnal lementek és kérték Zajszomszédékat hogy kussoljanak el a ....

Tehát így állunk.

Lakásügyben egyelőre nincs előrelépés, nem is voltunk már három hete új helyen nézelődni. Stagnál a piac, engem idegesítenek az ügynökök... Viszont itt lassan rám szakad a radiátor (de tényleg!), a sütő a héten nyugdíjazta a grillezőjét, szabira küldte az érintkezését, úgyhogy jó lenne már találni valamit. Pedig még keressük is, de egyelőre még mindig az egyes kockán topogunk.

Reméljük sikerül hatost dobni és kilépni a játékmezőre végre!

...és akkor olyan bulit csapok, hogy ittas állapotomban lehet hogy véletlenül eldugok valahol egy olyan vakondriasztót mint Chipmunk szomszédjának volt, és vihogva integetek búcsút ettől a lakástól másnap.

A Valentin napról

2012-02-14T06:00:00.080Z

Az egészet csak a virágárusok és a mohó éttermesek találták ki. Amerikai baromság az egész.
Hülyeség, nyálasoknak.
blah, blah, blah, blah, blah.

Én szeretem a Valentin napot. Kifejezetten tetszenek a kis szív alakú csokik, vagy szív alakú dobozban elrejtett csokik (a négyzetes dobozban és a kerek dobozban levő csokik is tetszenek, nem vagyok ám annyira bonyolult!). A vörös rózsák, és az, amikor Valentin nap előtti, utáni, és persze azon a napon a férfiak csokrokkal tolulnak fel a metróra.

Képtelen vagyok megérteni ezt a nagy ellenállást.

Mi a probléma azokkal akik megünneplik a szerelmüket, a szeretetüket a másik iránt? És miért teszik ugyanezt boldogan karácsonykor?

Karácsonyfa sem volt mindig, az első fát állítólag a 16. században emelték (persze van aki szerint a 7. században már volt karácsonyfa, de ebbe most ne menjünk bele). Az sem terjedt csak úgy el, ukk mukk fukk, az angolokhoz legalábbis csak a 19. században tört be igazán (de akkor egyből rákaptak az amerikaiak is).

Az első Nőnapot 1909-ben tartották (khm, Amerikában), azóta is töretlenül megtartják minden évben, még akkor is ha a magyar munkahelyekről kikoptak a vörös szegfűk és olcsó levesestál ajándékok.

A középkor óta izgatja Európa és Dél Amerika sok országát a névnap...

Ha a Valentin napi vitát nézzük, akkor valójában egyik felsorolt ünnep sem fontos. Hiszen nem csak karácsonykor kell szeretni a szeretteket, nem csak nőnapon lehet elismerni a nők munkáját és nem csak névnapra lehet virágot venni...

Távol essen tőlem hogy a fenti ünnepnapokat leszóljam (még akkor sem, ha a saját névnapomat nem ünneplem, és a nőnap sem bír különösebb jelentőséggel), de mégis felháborít amikor emberek egy kézmozdulattal elhessegetik a Valentin napi kirakatokat és a puszta gondolatát is egy vacsorának.

Azzal nem értek egyet hogy az éttermek errefele órarendszerűen beosztják az estét, általában egy párra másfél óra jut (az asztaltól eltessékelnek, nincs egymás tekintetébe bambulás órákig!), a menüt lecserélik egy 3 opciós menülapra (ami persze különlegesebb, alkalmibb és drágább), a virágosok meg pont kifogynak mindenből, csak 70 centis vörös rózsa marad éppen (5 fontért per szál), de nem ettől lesz Valentin nap a Valentin nap!

Hanem attól, amikor kis (lehetőleg becsomagolt...) csokit rejtünk a párunk táskájába, vagy este vacsorával lepjük meg.

Mindenki a maga módján ünnepel, én nem utasítanék vissza sem csokit, sem virágot, de egy meglepetés miniszünidőt sem, még akkor sem ha az nem pont Február 14-re esik.

A Bálint nap a karácsonyhoz képest talán gyerekcipőben, de a nőnappal szemben viszont élen jár. Többféle sztori is létezik az első valentinokról, de mindegyik a középkorból ered - Olaszországból. Az egyik legenda szerint egy Valentinus nevű pap Rómában szolgált II Claudius Császár uralkodása alatt. Amikor a Császár úgy érzékelte hogy a nőtlen férfiak jobban teljesítenek a csatákban, illegálissá tette a házasságot a fiatal férfiaknak. Valentinus viszont titokban simán összeadta a szerelmeseket, de amikor lebukott, II Claudius jól kivégeztette.
Egy másik verzió szerint Valentin egy római rab volt, aki beleszeretett börtönőrének lányába, és neki küldött egy lapot, amelyet 'a te Valentinod' (your Valentine) kifejezéssel zárt. Az angol nyelvben a mai napig használatos ez a kifejezés, csak úgy, mint a be my Valentine is.

Históriákkal foglalkozó weboldalak szerint az angolok már körülbelül a 17. század óta ünneplik, de a 18. szd közepe óta szélesebb körre is kiterjedt (USA, Ausztrália, Mexikó, Kanada, Franciaország).

Úgyhogy mégsem a virágárusok és éttermesek találták ki. Nem is Amerikából származik. Nincsen 14 évszázados hagyománya, de azért mégiscsak régóta létezik, és a nyelvújítást, szociális dolgok terjedését megállítani senki sem tudja.
Csak azoknak hülyeség és nyálas, akik lehúzzák a rolót a szemük előtt. Ha karácsonykor szabad ünnepi hangulatba kerülni, ha lehet névnapra virágot elvárni, ha építhetünk nyuszifészket, akkor ne hagyjuk ki a Valentin napot sem!

Az angol Bálint napi szokások központjában természetesen a képeslap áll (a britek bármikor tudnak lapot adni, léteznek csakúgy lapok is). Ilyenkor a férfiak akár a kézírásukat is elváltoztatva bélyegzik fel a borítékukat, és kuncognak párjuk zavarodottságán. A családokban a szülők (főleg) a (kis)gyerekeikkel cserélnek lapot, de nincs is ilyentájt annál izgalmasabb mint iskolából, munkából hazaérve egy piros borítékot találni az ajtó előtt!
Ha eddig nem ünnepelted, de most szeretnéd, akkor mutasd meg a párodnak ezt a bejegyzést. Ha úgy mutatta neked valaki, akkor mielőtt hazaérsz, feltétlen ugorj be a boltba venni egy darab csokit/zacskó csipszet/virágot/pár cipőt vagy foglalj le egy közeli hétvégére egy kirándulást! A lényeg hogy merj szeretni, és merj szerelmet vallani.

Boldog Valentin Napot mindenkinek!

My Fitness Pal...

2012-02-13T06:00:00.005Z

A huszonegyedik század egyik legjobb találmánya eddig.

Ha nincs iPhone, akkor is használható internetes iPoddal, vagy simán interneten számítógéppel, laptoppal. Az angolul valamelyest tudó fogynivágyó beiratkozik (ingyen), és betáplálja az adatait, magasság, súly, célsúly, stb. A beállítások után kezdődhet a naplózás: minden egyes evést be kell jegyezni. Magyar termék nem sok szerepel az amerikai listán, de ha olyan nasit veszünk, amin van kalóriatáblázat, nagyon egyszerűen el lehet menteni a saját kedvenceinket.

Kell egy digitális mérleg (2500 Ft-tól, lehetőleg 1-2 grammot tudjon mérni) a pontosság kedvéért, és a saját receptjeinket is bejegyezhetjük. A program javasolja hogy naponta hány kalóriát fogyaszthatunk, és az őszinte, becsületes fogyni vágyótól csak rendszeres odafigyelés szükséges.

Működik. Hat hete csinálom, és működik. Most már vannak 'fogyibarátaim' is, akikkel eszmét cserélünk napközben, és gratulálhatunk egymás aktuális súlyvesztéséhez, vagy éppen inspirációt meríthetünk a barátunk diétás naplójából. Az okosok szerint ha barátunk van a My Fitness Pal oldalon, akár 3X könnyebben szabadulhatunk meg a szükségtelen kilóinktól.

A héten kipróbáltam ezt a recept dolgot, a mérlegre mindent rátettem mielőtt az edénybe került volna. Azóta nagy barátom a kuszkusz (= aprócska tarhonya), viszonylag nagy adagot lehet enni belőle bűntudat nélkül. Kicsit macerás a méricskélés, de jó dolog hogy a barátok naptárjából át lehet másolni, úgyhogy ha megvan a fogyikör, akkor egyszerűsödik az egész. Plusz, tegye fel a kezét aki egy adott hónapban 15-nél több félét főz! (Gasztromókusok tegyék le...)

Legnagyobb bánatomra az őskedvencek, mint tésztapizzarizskenyér ősellenségekké váltak, de azt hiszem mostanra sikerült bizonyos mederbe szorítani, és néha belefér ez-az.

Egy tipp annak aki ezek után belekezd: az első egy hetet ne vedd komolyan. Egyél úgy mint eddig, és a hét végére már tisztán látod magad előtt hogy hol rontod el a diétádat. Fedezd fel, hogy sétálni jó, és ha naponta 15 percet sétálsz a megszokott mozgáson (pl munkábajárás) felül, már azzal mennyit segítesz magadon. Az egésznek a mottója lehetne Gazdálkodj Okosan, mert néha nagyon be kell osztani az aznapi keretet, főleg, ha már kora reggel egy langyos, illatos, porcukros, duci marcipános croissant fogad...

Breaking News - A Szerki ajánlja a cikkemet (A Népszabadság Online hasábjain...)

2012-02-12T11:41:00.000Z

Wow. Dupla Wow.

Elég kicsi a laptopom úgyhogy nem sok fért bele a képbe, de a lényeg ott van, másodikként ajánlja a szerkesztő a Nem Art Decorban megjelent lakásos cikket. Hacsak nem úgy veszem hogy három kitett dologból a középső van a legkiemeltebb helyen... :P

A biztonság kedvéért ezt a bejegyzést nem csak a Nemartdecorral, hanem Hírességgel is címkéztem... Haha.

(Ennek ellenére sajnálom Whitney Houstont, sokkal jobban mint az Amy Winehouse-t, de én most akkor is boldog vagyok!)

Lakást veszünk Londonban

2012-02-07T06:00:00.001Z

Kedves Család és Barátok, akiknek lehet hogy rosszul esik hogy nem személyesen mesélem ezt:

Idén úgy döntöttünk hogy albérletünk helyett saját otthont keresünk. A lehető legjobbkor vágunk bele, a recesszió és gazdasági válság közepén. Elviekben az ingatlanok értéke történelmi mélyponton, gyakorlatilag ez csak a mi büdzsénknek többszörös értékű propertykről mondható el. A mi célunk, hogy találjunk valamit jelenlegi lakhelyünkhöz közel, legyen legalább két hálószobás, gázfűtéses és gáztűzhelyes, ne legyen magasabb épületben mint öt emeletes, legyen új ablaka és lehetőleg tágas legyen, mert a zombi kis lyukaktól meghülyülök.

Észrevettem magamon, hogyha egy sztorit százezerszer elmesélek, mire a bloghoz jutok, már kifogytak belőlem a mondatok, már nem tudom olyan lelkesen leírni. Így jutottam arra a döntésre, hogy először írásban jelenik majd meg a beszámoló, hogy a nyers élményeket igazán vissza tudjam adni. Így legalább nem kell végighallgatnotok szemtől szembe az összes unalmas beszámolómat minden egyes olyan lakásról amit megnéztünk.

Partnerem a történetek dokumentálásában O. Babarcy Veronika és az ő Nem Art Decor blogja, ahova már eddig is írtam jellegzetes angol dolgokról, de most a lényegesebb információkat ott tudjátok olvasni. Ha úgy tetszik, leadom a szerkesztőmnek a cikket, majd itt a MuciFocin elolvashatjátok az apró betűs dolgokat. Itt majd káromkodok, és használok angol szavakat is, mert míg Veronika igenis utánajár hogy lefordítson egy-egy szót, én erre képtelen vagyok és inkább megtanítok nektek pár angol kifejezést (mert a rekamé szó sem véletlenül terjedt el a magyar nyelvben...)

Az abszolút első lépésekről bővebben olvashattok a Nem Art Decor hasábjain. Kérdésekkel és hozzászólásokkal nyugodtan bombázzatok, őszintén szólva az mindkét blognak jól jönne.

Megértéseteket előre is köszönöm!

MF

Olimpia Londoni Szemeimmel

2012-02-06T06:00:00.006Z

Londoni magyar vagyok.

És kicsit puffogok az Olimpia miatt. Pedig hogy vágytam rá mindig is! Annyira messzinek tűnt még az elején. 2005 óta ezen zümmög a város (a jog elnyerése utáni napon először azt hittük, a terrortámadás azért van mert egyesek nem örültek velünk), de mostantól még jobban felerősödött a hang. Már nincs is fél év...

Azt hiszem, sokat fogok még ~~dünnyögni~~ írni a 2012-es Olimpiáról. Hiszen, ez egy fantasztikus lehetőség. Abban a városban élek, ahol olimpia lesz. A lakhelyünktől egy állomásra, vagy gyalog negyed órára lesz a tenisz. Teli lesz sportrajongókkal London és a vidék. Állítólag, egy hétre annyiért lehet kiadni egy lakást, amennyiért normális esetben egy hónapra. A GDP megemelkedik majd. Dőlni fog be a pénz a város kasszájába. London két plusz két hétre a világ közepe lesz.

Csakhogy a londoniak többsége menekülni akar. Először is, az utak amúgy is szűkek, nem véletlenül vezették be a dugópénzt (congestion charge). De most még ezek nagy részét lezárják, hogy csináljanak belvárosi olimpiai autópályákat (olympic highway) hogy a sportolók gond nélkül odaérjenek a helyszínekre. Meg az edzők. Meg a VIP-k. Aztán kiderült hogy ezeket az utakat a fő támogatók (pl coca cola) és azok csókosai is használhatják. Vagyis az eredmény ugyanaz, a sportoló ugyanúgy nem ér oda. (Csodálkoztok hogy az itt lakók nem érzik úgy hogy azok után hogy a jegyekkel jól kijátszották őket, nem akarnak részt venni az egész hajcihőben?)

Aztán jön a metrórettegés. Többször is meséltem már, hogy Londonban reggel munkába jutni és este onnan haza nem egyszerű, igencsak passzentos mutatványok vannak néha, és hatalmas tömeggel kell megküzdeni. Hiába lesz az Olimpia nyáron, így is (márelnézést, de) kurvasokan leszünk. Én meg be vagyok szarva hogy összetaposnak vagy préselnek olyanok akik egy vagyont adtak ki a jegyükért és éppen oda akarnak érni kapunyitásra.
Erre kitalálta a polgármester hogy gyalogoljunk munkába (anyád. 10 kilométer csak oda!) Aztán jött hogy á, nem kell végig gyalogolni, csak mondjuk pár metróállomást. Ez is jó, mert ha reggel egy állomást vissza kell gyalogolnom, akkor az 2km, aztán hazafele megint séta egy állomással előbbre (mert a megszokott állomás a várható tömeg miatt csak kilépésre lesz nyitva), ami egy újabb km-t jelent.
Azt említettem hogy legrosszabb becslések szerint kb fél órát kell majd várni hogy egy metróra felférjek?

Reggel gyaloglás másik állomásra: 20 perc
Metróra felfurakodni: 30 perc
Menetidő átszállásig: 30 perc
Átszállás: 30 perc
Utazás munkahelyig: 10 perc
Munkahelyig: 5 perc
125 perc (jelenleg 45)

Este gyaloglás másik állomásra 15 perc
Metróra felférni: 30 perc
Átszállásig: 10 perc
Átszállás: 30 perc
Utazás befejeztéig: 30 perc
Hazaséta: 10 perc
125 perc (jelenleg 45)

Persze mindez csak akkor működik majd ilyen gördülékenyen, ha nem lesz jelzőrendszer meghibásodás, vagy hasonló (haha, lesz. Mindig van).

A héten már újabb javaslatok érkeztek a városvezetéstől, pl dolgozzunk otthonról (megint az alacsony beosztásúak szívnak), menjünk haza később (mondom én!), biciklizzünk (tömeges öngyilkosság, még normál közlekedésnél sem, nem amikor a fél város le van zárva!) de bármit csinálunk, NE menjünk el az országból.

Gondoltátok volna hogy a felmérések szerint londoniaknak csupán KETTŐ százaléka várja az olimpiát? És hogy legalább 70%-a próbál menekülni? Én menekülnék is meg nem is. A tömeget nem kívánom, de kíváncsi vagyok a hangulatra. Utazásra esélyem sincs, a repjegyek és nyaralások ára igencsak felment. Maradunk tehát Londonban az Olimpiára, és reméljük hogy szuper idő lesz majd és a parkok teli lesznek Londont és sportot imádó turistákkal.
...És remélem hogy a főnököm megengedi, hogy pár napot otthonról dolgozhassak, még akkor is ha az egyik legkissebb szemcse vagyok a munkahely gépezetében.

Ámen.

(További Olimpiai Pletykákkal hamarosan jelentkezem megint!)

Hóhelyzet a Brit Fővárosban

2012-02-05T13:34:00.000Z

Annyira nem vészes a helyzet, folyamatosan olvad (ahogy errefelé ez szokása a hónak), már nem esik, úgyhogy a holnapra lefagyó latyakon kívűl más problémáink nem lesznek valószínűleg.

Íme pár kép a ma délelőtti sétáról:

Februári hó ide vagy oda, a nárciszok szezonja beindult

Life's a Beach! Első alkotásom egy pálmafát és napozószéket ábrázol, természetesen tengerparton

Wimbledon Park 2012 Február 5

Hó Shrek

Éppen keményen dolgozok egy hókapusemberen, de senki nem mondta hogy a vizes hó ilyen nehéz lesz

Úgyhogy inkább lett belőle Snotel, azaz Hótel, vagyis hóból készült fotel

Legalább a kapura jó volt a kilátás

Tomi is letesztelte

Szerintem kifejezetten kényelmes, ámbár kicsit hűvös

Tengerparti jelenetemről kimaradt a hóangyal, amit pótoltam hazafele

Azt meséltem már, hogy itt az önkormányzatok nem tudnak a hóval mit kezdeni, úgyhogy tél elején ezeket a ládákat feltöltik csúszásgátlóval, és akinek kell, az vihet belőle? (szinte senki nem visz, mert lapátjuk sincs az embereknek hogy kiszedjék, de a lehetőség adott!)

Breaking News - Londonban Havazik!

2012-02-04T19:27:00.001Z

Kép nincsen, de mínusz két fok van, és esik a hó. Persze csak olyan londoniasan, vagyis 2mm-nél több valószínűleg nem lesz holnap reggelre se, de a lényeg, hogy esik a hó! (17.30)

Ezek a képek 23.20-kor készültek:

Viszontlátásra Malév!

2012-02-03T15:34:00.001Z

Ma reggel, hosszú haláltusa után csődbe ment a Malév. Annyira nem fog hiányozni, mert londoni viszonylatban piszok drágák voltak mindig is. Malévvel egy kezemen meg tudom számolni hogy hányszor utaztam haza (talán kétszer). Mivel általában 'csúcsidőben' utazok én is (karácsony, húsvét, nyár), ezért szinte sosem jöttek ki olcsóbbra mint a British Airways (BA), Easy Jet vagy akár az általam félig utált Wizz Air is (még úgy is hogy bőröndöt és reptérre utazást is hozzáadtam). A BA és az Austrian Airlines (AA) is ki szokta segíteni a Malévot azzal, hogy codeshare keretében ők is adnak el jegyeket nekik. Ez azt jelenti, hogy a Malév gépre lehetett venni jegyet a BA és az AA oldalán is. Érdekességképpen említem meg, hogy amikor legutóbb így vettem jegyet, akkor a BA weboldalán majdnem 30ezer forintot spóroltam a Malév áraihoz képest (ugyanarra a járatra, ugyanarra a gépre). Szóval az utóbbi években a Malév szerintem csak azoknak volt jó, akik abszolút szezonon kívül utaztak, legalábbis Londonba.

Ennek ellenére valahogy mégis elkapott a nosztalgia. 2002 karácsonyán ültem életemben először repülőn. Akkor már majdnem négy hónapja voltam távol otthonról, és izgatottan, rohadt kényelmetlen magassarkúban vártam Gatwicken az indulást. Szinte tátott szájjal bámultam a reptéri forgatagot és gyönyörködtem az ablak túloldalán várakozó Fokker 70-es típusú gépben. Egészen addig amíg be nem gurult a képben egy hatalmas Boeing, azt hittem hogy ez a Fokker 70 valami óriási gép. Beszálltam és azt hittem eldobom a táskám, kisebb volt a gép mint egy csuklósbusz! (lehet hogy addigra már régen ültem csuklósbuszon, de határozottan rövidnek tűnt). Nem volt első osztálynak hely és engem valahova előre ültettek. Ablakhoz. Amikor felszálltunk, azt hittem be vagyok rúgva. Akkor még nem tudtam hogy a kis gépeken a nyomás - főleg első repülősök esetében - nagyon meglepi a szervezetet, kezem-lábam-szám zsibbadni kezdett, a fejem úszott, és közben vert a szívem mint egy kis madárnak. Repülök!!!

Hamarosan hozták is a kiskocsit, amiről vacsoraidő miatt téliszalámis tálkák kerültek elém, Rama vajkockák és a stewardessek fonott kosárból kínálták a gépen melegített apró császárzsemléket. Kaptunk még karácsonyfa formájú szamos marcipánt is, és citromos teát, kannából, olyan menzaszerűen, de több havi távollét után nagyon ízlett! Gyűjtöttem kis whiskey-ket, unikumot, ittam fantát és Rauch őszilevet... (azóta sem volt ilyen). Nagyon élveztem az utat. A Malév kreditje, hogy életem első repülése ilyen szuperül sikerült.

Így hogy ők becsődöltek, hivatalos nemzeti repülőtársaság nélkül maradtunk. Persze tudom hogy nem ez a legfontosabb a mai magyarok életében, meg ez nem szükséglet a mindennapi élethez, de azért szomorú, hogy most már nincs olyan flottánk ami a magyar zászlót viselné*. Mindenféle mélymagyarság nélkül, hiszen a Malév az utóbbi években mindenféle kézben volt csak magyar kézben nem.

Szerintem hamarosan lesz egy új társaság (ha megjegyezhetem, az index.hu-n javasolt név Magyair fantasztikus!), mert pont a fentebb leírtakból, hiány van a piacon.
Amíg nem lesz új légitársaság, addig a már meglévők (Innen nézve BA, Wizz, Easy és Ryanair) tobzódni fognak a gyönyörtől hogy egyel keveseb versenytárs van (amíg rá nem jönnek hogy ha drága a jegy Budapestre, senki nem fog odautazni).

Most viszont, hogy ma reggel becsődöltek, elgondolkoztam hogy pl ki fogja Londonba hozni a magyar olimpikonokat? A Magyar Olimpiai Csapat hivatalos szállítója az Easy Jet...?

* utólagos helyesbítés: Tudom hogy A Wizz magyar, de a lila-pink színekben nem igazán jön át a magyar zászló nekem 2012 febr 4

Adásszünet

2012-01-15T13:03:00.000Z

Hogy angolosan fogalmazzak, Stating the obvious (az egyértelmű kijelentése): nem voltam itt....

Sok minden történt. Sok mindent kellett elrendeznem magamban, küzdések, blablabla, ezek azok a dolgok amik mást nem érdekelnek. Illetve, nem azért jönnek ide hogy azokról olvassanak, még akkor is ha ez az én internetes naplóm, ahova azt írok amit csak akarok, és akinek nincs jobb dolga mint a szavaimat kiforgatni és besértődni a saját maga által kreált hülyeségekbe, annak lelke rajta.
2012 január 15-e van (basszus, ma jöttem rá, hogy pénteken 13-a volt??? És én nem is izgultam??? és nem is történt semmi...), idén Olimpia lesz, sógornőmet eljegyezték (vagyis csak egy), szóval esküvő lesz szeptemberben (éljenek a repjegyárak a Paralimpia idején!), lakást szeretnénk venni (Londonban), konferenciát szervezek, továbbra is élvezem az előléptetésemet és az azzal járó extra munkát, túlórát, stresszt és kellemes kihívásokat, hatvanegy kilóval indítottam az új évet (elég hosszú volt magamhoz térni a Zsűriszolgálat okozta derékproblémákból és tessék), de egy csomó tennivaló van, egy csomó jó dolognak nézek elébe, úgyhogy nincs időm a negatív dolgokon merengeni.

Egyébként mióta ezt eldöntöttem, határozottan kevesebb a mitesszerem, és a hajam is jobban csillog. Sőt, mintha a nadrágom is lazább lenne...

Egy gondolat:

Olyan furcsa, hogy úgy vagyunk a környezetünkbeli emberekkel, mint az ételekkel. Van olyan étel, amit első kóstolásra megutálunk, és azt soha, senki nem tudja úgy elkészíteni hogy megegyük, de van olyan étel, amit elsőre nagyon finomnak találunk, de azóta sem találjuk ugyanazt az ízt, teljesen mindegy hogy hogyan készítik el, vagy tálalják. Vannak olyan ételek, amikből egyszer besokallunk, és aztán jó ideig nem is akarunk belőle többet.

Sült Ratatuille Leves

2011-10-26T06:00:00.001+01:00

500g paradicsom (az eredeti recept cseresznye parit kér, de én javaslom a normál méretű pareszt amit meg lehet hámozni)
2 cukkini 1X1 centis kockákra vágva
2 paprika vékony csíkokra vágva (én kaliforniait használtam a színek miatt. Meg azért mert itt az van, tv paprika nagyon nincs) a recept szerint ezt is meg kéne hámozni, de nem akartam külön sütögetni a paprikát
1 közepes padlizsán 1X1 centis kockákra vágva
1 lilahagyma vékony cikkekre vágva (én a karikával kiegyeztem...)
500ml húslé vagy zöldséglé
500ml paradicsomlé
olívaolaj
só
bors
friss bazsalikomlevél

A beolajozott, beízesített zöldségeket a bazsalikom kivételével előmelegített 200 fokos sütőben megsütöttem, majd mielőtt kivettem, nagy lábasban összemelegítettem a húslevet a paradicsomlével (és csaltam, mert adtam a leveshez szárított csipetkét), és amikor majdnem felforrt, hozzáadtam a zöldségeimet is. Levettem a hőmérsékletet és hagytam még rotyorászni egy kicsit, azután hozzáadtam egy nagy marék (khm normál marékkal rendelkezőknek talán elég a rendes marék mennyiségű) apróra tépkedett bazsalikomot, és hamarosan levettem a főzőlapról.

Szerintem nem kell hozzá semmi más, de akinek igénye van kenyérre, az használjon valami flancos kenyeret, hogy tényleg úgy érezze magát mintha éppen Provanceban ült volna asztalhoz. Vagy csak bontson egy jó üveg bort...

Böriben a Bíróságon III

2011-10-25T06:00:00.001+01:00

Összegezvén az eddigieket: behívtak esküdtszéknek, ez itt Nagy Britanniában bárkivel előfordulhat, aki legalább öt éve rajta van az itteni szavazólistán. Arra pedig mindenkit rátesznek aki angol állampolgár vagy EUs. Annak ellenére hogy ez egy nagyon fontos és megtisztelő feladat, én mégis úgy érzem hogy nem törődnek velünk. Itt megemlíteném azt, hog miután reggel megérkeztünk az általuk megadott időpontra, a váróterem ajtaján senki nem léphet ki, amíg nincs ebédidő. Addig maradnak a kényelmetlen székek és egy büfé, ami drágán árul szart. Viszek saját ennivalót, de mindent nem bírok el (laptop, jegyzetfüzet, stb), sőt a héten már forró vizet sem adtak ingyen, azért is fizetni kellett 40 pennyt. A bíróság ugyan ad napi 5.71 fontnyi keretet költeni, de ez elmegy az ebédre egy innivalóra és adag meleg ételre. Többnyire a meleg étel mennyisége egy kistányérnyi adagnak felel meg. Engem a mennyiség nem zavar, de a csapnivaló minőség, a sósság és az egyértelmű táplálkozási alapelveket semmibe vevő hozzáállás annál inkább (gomba tojással, pizza krumplival, stb).

Tegnap épp ott tartottam hogy az ügyünket aznapra felfüggesztette a bíró. Másnapi, másfél órás késéssel indításunk után hamarosan meghallgathattuk mindkét fél összegzését, vagyis a záróbeszédeket. Közben az ember néha-néha bepillant a dockba, a vádlott faarccal ül az üveg mögött, mellette egy méterre az őr figyel unottan.

Julia Quenzler rajza a Michael Douglas és Catherine Zeta Jones kontra Hello! magazin ügyről. A pár esküvőjéről képek jelentek meg, a magánjogaikat ezzel durván sértve

A bíró nemsokára ki is küldött minket a bíró döntést hozni. Ezúttal a váróterem egy másik sarkából nyíló folyosóra kellett mennünk, ahol egy szobába bezártak bennünket. Nem viccelek, fordult a kulcs, meg minden. A szobában volt egy darab kerek asztal, 12 székkel. A bíró utasításának megfelelően egyöntetű döntést kellett hoznunk, a többség itt nem dönthetett - mindenkinek egyet kellett értenie. Ez nem volt egyszerű, a bíró által feltett két kérdésre kellett választ találnunk az alapján, amilyen bizonyítékokat felvonultattak nekünk. Állítólag nagyon gyorsak voltunk, másfél óra alatt megegyeztünk. Ekkor ki kellett jelölnünk egy foremant (szóvivőt), aki a nevünkben közölte a döntést a bíróval. Lementünk ismét a tárgyalóba, ekkor viszont össze-vissza kellett ülnünk, csak a foremannak van meghatározott helye (aki fizikailag a legközelebb ül a bíróhoz). Felszólításra a szóvivő feláll és a hozzá intézett kérdésekre egyértelmű igennel-nemmel válaszol, majd a végén bejelenti hogy a vádlott szerintünk bűnös vagy nem. Ezután az alperes ügyvédje rögtön egyezkedni kezd, próbál kialkudni valami óvadékot vagy ilyesmit, de az én esetemben a bíró ezt nagyon hamar elhalgattatta, és a zsűrit a teremből kiküldte. Az ítéletet nem tudom, ahhoz állítólag semmi közünk sincs.

Paróka a Stanley cégtől

Semmi kalapács-csapkodás, semmi ügyvédek felugrálása hogy 'tiltakozom!' és a bíró nem ad sem helyet, sem elutasítást ezeknek, semmi dráma. Lehet hogy azért mert az én ügyem ennyire pitiáner volt, de valószínű hogy a filmek túldramatizálják ezt is.
Érdekességek:

az angol bíróságokon a mai napig tilos fényképezni/videózni, ezért a nyilvánosságot érdeklő ügyeknél az újságok/tv csatornák festőt vagy rajzolót fogadnak fel, aki végigüli a nyilvános ügyet. Ha akar, akkor jegyzetelhet, de miután hazament, akkor viheti vászonra az alkotását, de az esküdtszéket sosem jelenítheti meg.
a bíró, bár jogilag képzett és fizetett személy, nem rendelkezik fix munkahellyel, több bíróságra is bejár bíráskodni.
egy ügyvéd paróka (barrister wig) kb 300 fontba, vagyis 90ezer forintba kerül. A felsőbb bíróságokon és ceremóniákon használt bíró paróka több, mint 1100 fontba (330ezer ft) kerül. Lószőrből készülnek.
A leghosszabb angol pereskedés 10 évig tartott. A McDonalds perelt be két túlságosan lelkes aktivistát (akit érdekel, a googleben nézzen utána a McLibel case-nek)

Böriben a Bíróságon II

2011-10-24T06:00:00.004+01:00

Ott tartottam hogy nem élvezem a Zsűrizést. Még mindig nem, de most már legalább csupán két napom van hátra (elviekben). Azóta nem hívtak be egy ügyre sem, viszont a derekam egyre rosszabb, felfázást is összeszedtem, úgyhogy igazán kiváló a helyzet arrafele.

Mivel új ügyem nincs, ezért csak arról az egyről tudok beszámolni, ahol bent voltam.

Azt már írtam mút héten hogy olyan a váróterem, mint egy szigorúan zárt körű napközi, vagy mint egy reptéri váró, ahova miután becsekkoltál, nem mehetsz sehova, mert a gépedre kell várnod, ami adott esetben késhet akár 5-6 órát is.
Miután az előző nap megadott időpontban megérkeztem, nagy lendülettel vetettem bele magam a várakozásba. Már eltelt legalább 15 perc amikor rohadtul elkezdtem unni magam, de a koszos székek, a rongyossá olvasott újságok valahogy nem kötöttek le. Persze volt nálam könyv is, telefon is, víz és keksz is, de ha valaki várt már gépre legalább négy órát az tudja miről beszélek amikor azt mondom hogy semmi sem tudott igazán lekötni. Ha olvasnék, akkor biztosan percenként beindul a hangosbemondó, olyan fontos kijelentésekkel, hogy 'van három új ügyünk mára, és amint tudunk, leküldünk benneteket a tárgyalókba'. Déltől indul az aktuális izgalom. Elviekben 12.40 és 14.00 között van ebédidő, de percre pontosan délben a büfé ételmelegítő lámpáit felkapcsolják, és az aznapi kulináris gyönyöröket kipakolják. A várakozó zsűri persze nem ehet - mint azt egy újabb hangosbemondás bejelenti -, mert a bíró bármikor dönthet úgy, hogy még ebédidő előtt beesketi a zsűrijét, vagy a vádlott hamar kitalálja hogy felesleges a szájtépés, bevallja hogy bűnös és akkor rohanni kell ítéletet hozni.

Amikor a tárgyalóban a helyzet úgy hozza hogy szükség van zsűrire, akkor feltelefonálnak a váróba. A bíróság menedzser rajtaütés-szerűen felolvas 16 nevet. Ilyenkor a felolvasott 16nak össze kell gyűlnie. Itt újabb névsorolvasás (a keresztnevem elhangzásakor már hangosan igenelek, hogy megkíméljem az adott olvasót a vezetéknevem problémáitól), majd ukkmukkfukk irány le a tárgyaló. Első alkalommal mentem is mint egy szófogadó bárányka. A tárgyalóteremhez az usher (ásher, szolga) vezet le minket, fekete talárszerű köpenye lobog a fenekéről jobbra-balra. Amikor leérünk a lépcsőn, felsorakoztat minket. Kiköpeti a rágókat. A flakonjainkat elrakatja velünk a táskánkba. Szúrós tekintettel a egyesével a szemünkbe néz és felszólít hogy a telefonokat kapcsoljuk ki, a lenémítás nem elég. Elmondja, hogy amikor bemegyünk, a vádlott előtt kell felvonulnunk és soha, semmilyen körülmények között nem mehetünk át közvetlen a bíró előtt.
Elfordul és esküszöm hirtelen visszaperdül hogy még egyszer végignézzen minket alaposan. Mint az oviban a karácsonyi ünnepély előtt.

Ekkor lenyomja a kilincset és kinyitja az ajtót. Indulnánk befelé utána, de nem, az usher hirtelen megáll és meghajol a bírónak! Nem nagyon, de épp eléggé. Amikor befejezte a pukedlizést, bemehetünk mi is, és a vádlott padjától fél méterre átsétálunk a termen és leülünk a nézőközönség helyére.
A vádlottat felállítják és közlik vele hogy itt bizony most zsűrizés lesz, úgyhogy szépen figyelje csak meg hogy micsoda zsűri lesz most itt neki kisorsolva. A nevünkkel ellátott kártyákat összekeverik és felolvassák az első 12 nevet. A szerencsés kisorsoltakból lesz a zsűri, akik (miután megint átmentek a vádlott előtt) egyesével elfoglalják a helyüket. A tárgyalás végéig minden zsűritagnak ez lesz a hivatalos helye, minden alkalommal ugyanoda kell visszaülni.
A vádlott lehetőséget kap hogy tiltakozzon a véletlenszerűen odakerült zsűri elé. Ha nem kekeckedik, akkor megkezdődik a felesketés. Laminált kártyákon előkerülnek a fogadalmak, a vallásosak a bibliára teszik az aktuális fogadalmat, az ateisták (és jehovák) viszont csak simán felolvassák a fogadalmukat. Akinek nem megy a nyilvános olvasás, annak a szolga készségesen felolvassa tagonként, hogy a zsűritag elismételgethesse utána. Minden egyes zsűritag egyenként fogadkozik.

Miután a zsűri a lehető legkényelmesebben elhelyezkedett (a kényelmetlen székeken), a 4 nem kiválasztott elhagyhatja a termet. A szolga visszavezeti őket a váróba, hogy azok nyugodtan tudjanak tovább várni, a felesketett zsűri pedig feszülten elkezd figyelni, hogy miért is vannak ott.

A tárgyalók, ahol eddig én megfordultam, mind lambériával beburkolt tágas helységek voltak. Ez a lambéria dolog és a magas plafon annyira elnyeli a hangot, hogy az ügyvédek tőlem 4 méterre képesek voltak úgy beszélgetni, hogy semmit nem hallottam belőle.

A bíró egy pulpituson ül, jó széles asztala van, és olyan magas palánk van előtte, hogy éppen hogy mellkastól felfele kilátszik. Fekete talárján gondosan eligazgatva lóg az az ingjére kötött fehér keresztgallér, és parókát visel. Mivel ez nem olyan magasfokú bíróság, ezért a parókák sem akkorák: itt a bíró is az ügyvédekkel megegyező hosszúságú műhajat visel, amolyan dauerolt copfos-félét. A férfi bíróknál ez nem is olyan szembetűnő, mert rövid hajuk nem látszik, de viccesen néznek ki a hosszú hajú bíró/ügyvédnők, akiknek copfos parókájuk alól a saját copfos hajuk tűnik elő.

Tehát a bíró ül mindenki felett. Tőle jobbra ülünk mi, a zsűri (vagyis az esküdtszék), balra pedig a tanúpad áll. Ez pedig mint kiderült, itt nem is pad, hanem egy támasz, mert nincs benne szék, csak egy könyöklő. A bíró előtt ülnek az asszisztensek. Gondolom régebben ők gépelték az elhangzottakat, ma már arról gondoskodnak hogy a tárgyalást rögzítő felvevőben legyen elég kazetta (és egyes zsűritársaim szerint facebookoznak is, mert a bíró tuti nem lát le annyira!). Az ő asztaluk előtt van egy kis átjáró, majd utána kezdődnek az ügyvédek padsora. Az asztalsor egyik végében (vagyis a bírótól balra, a tanúpadhoz közelebb) ül a vádló ügyvéd, a másik oldalon pedig (vagyis a zsűrihez közelebb) a vádlott ügyvédje. Ilyen asztalókból van egymás mögött három sor, eddig nem voltam egy olyan ügyön sem, ahol a helyek betöltöttek lettek volna. A tanúk kint várakoznak, a tanúvallomások elhangzásáig nem figyelhetik a tárgyalást.
Az ügyvédek mögött, a bírótól a legtávolabb pedig a vádlott ül, a dockban. Eddig láttam olyan dockot, ahol úgy egy méter magas fa(kerítés) és 20 centis üveglap választotta el őt a teremtől, de láttam olyat is, ahol a vádlottat nem csak fa, hanem plafonig tartó, körülbelül egy méter széles és másfél centi vastag üveglapok választották le. Az üveglapok közötti 5 cm résen át halgatta a vádlott a tárgyalást és az ügyvéd ha gyorsan beszélni akart vele akkor ezen a kis résen át bonyolították le az egyeztetést.

Az ügy kivesézése nagyon színháziasan zajlik. A bíró az esküdtszék felé fordulva ismerteti a helyzetet. Megköszöni hogy ott vagyunk és figyelmeztet hogy senkinek sem beszélhetünk az ügyünkről amíg az véget nem ér, de a döntéshozás minden részlete titkos marad - mindörökké.
Az asszisztensek egyike feláll és felolvassa a zsűrinek a vádakat. Felénk fordul és tiszta angollal beszél, de nagyon körülményesen, pl így: a 2011-es év január hónak első napjának tizenegyedik órájában XY London Izébigyó Utcájának tizenharmadik száma alatt, a Cukorfalat nevű, spániel típusú kutyájának a fülét megsimogatta. Erre mi csak ülünk (és nézünk mint Jenő a moziban), és várjuk udvariasan hogy a vád elkezdje az álláspontját kifejteni.

Esetemben a prosecution felpattant, és miután a bírónak bólintott, felénk fordult és lassan, tagoltan (de ő is mindig csodaszép angollal) elkezdett beszélni. A dockban ülő bőrkabátos személyt hamis tanúzással vádolták (perverting the course of justice), egészen pontosan hamis alibiben. Egészen addig nem is volt gondja a vádlottunknak, míg az, akinek a alibit nyújtotta, fel nem adta magát. Onnantól borult a bili, és próbálta menteni a menthetőt - váltig állította hogy a tanúvallomását felvevő rendőr félreértette őt. Amikor befejezte, felállt a védelem ügyvédje is. Hát neki nemhogy a tej megaludt volna a szájában, de egy olívafa bogyót is termelt volna. A pár sorral fentebb lilával írt mondatot most olvasd ki úgy, hogy minden második szó után három, és minden vessző után öt másodperc szünetet tartasz.

Ezzel meg is magyaráztam hogy miért tartott ez a tárgyalás 3 napig. Össze vissza küldözgettek minket. Többször is előfordult hogy a váróban kiadták az ukázt hogy irány lefele a tárgyalóba. Mire lelépcsőztünk három emeletet, addigra jöhettünk is vissza fel, de egyszer nem küldtek minket fel, hanem csak a 'gyorsváróba'. Ez egy icipici szobácska, ahol 14 szék van, és egy vécé. A sárgás falakon sötét foltok ki tudja hány ott várakozó zsűritag támaszkodó fejének nyoma. Itt várakoztattak minket több mint egy órán át. Rám jellemző módon, pont akkor akartam pisilni menni, amikor már terelgettek vissza a tárgyalóba. Mivel elég késő volt már, meg nem is kellett annyira, hát gondoltam egy órát kibírok.

Hiba volt. A hivatalos tárgyalási idő lejártakor már szinte görcsöltem, úgyhogy kénytelen voltam az ushert odahívni hogy engedjen ki pisilni. Odasusog a nőci, és kérdezi sokkoltan hogy mi a gondom. Halkan mondom neki hogy ki kell mennem.
- De miért?
- Mert pisilnem kell.
- Ok, megkérdezem a bírót.
Szuper. A bírót? Usher odamegy a bíróhoz, és fejével felém jelezgetve időt kér. Bíró erre felém fordulva:
- Jajj, nemsokára végzünk! Fel és alperes, mennyi időre van szükségük, tarthatunk szünetet?
- Bíró Úr, csupán 5-10 percre van szükségem.
- Kedves Zsűri, 5-10 perc rendben van, tud annyit várni?
- Ööööö, rendben bíró úr, de csak maximum 10 percet!

Mindenkit megnyugtatok, hogy 15 perc múlva a tárgyalást aznapra felfüggesztették, és én egyben felértem a mosdóba.

Böriben a Bíróságon I

2011-10-19T22:30:00.000+01:00

I solemnly, sincerely and truly declare and affirm that I will faithfully try the defendant and give a true verdict according to the evindence.

Komolyan, nyíltan és őszintén fogadom és állítom, hogy a vádlottat igazságosan teszem próbára és a bizonyítékok alapján igazságos ítéletet hozok.

Ezt eddig kétszer mondtam el az elmúlt héten, és még ki tudja hányszor csiripelem el enyhén remegő hanggal? Éppen egy londoni bíróság második emeletén ücsörgök egy koszos váróban. Nyár végén kaptam a behívót, addig nem is igazán gondoltam hogy engem is érinthet ez az egész. A dolog valahogy így kezdődik: mit sem sejtve hazaérsz és találsz egy hivatalosnak látszó levelet az ajtónál. Izgatottan kinyitod és kiguvadt szemekkel értelmezed hogy behívtak esküdtszéknek. Legalább öt oldalas levél, egyelőre csak annyit mond, hogy ha nem küldöd vissza a meghívásod elfogadását akkor jól megbüntetnek.
Naná hogy visszaküldöd. Pár héttel erre rá kapod a következő levelet, ami kirészletezi jobban a tennivalóidat. Ez valahogy így megy:
1. dobj el mindent ami épp a kezedben van, mert az első levélben megadott pontos időpontban és helyen meg kell jelenned
2. Nem lényeg hogy dolgozol.
3. Nem fontos, ha épp utaznál (az utasbiztosításod erre elviekben fedez, nem?)
4. Nincs kifogás.
5. Mondom hogy nincs kifogás.
6. Mondom, dobj el mindent ami a kezedben van, mert behívtunk és kész, nincs apelláta!

Ezeknek ki tudna ellentmondani? Még a legfaksznisabb főnök sem. A munkáltatók mérge ellen az esküdtszék különleges védelmet élvez, és ha a munkáltató úgy dönt, hogy az adott időpontra nem fizet a dolgozónak, akkor az a bíróságtól kap majd napidíjat (ez kb 35 font per nap). Ezt a 10 munkanapot le kell nyelni, mindenkinek meg kell tudnia oldani (mondja a bíróság...)

Szóval, megérkeztem az első napomon múlt héten. Reggel 9-re hívtak be, és én 8.55-kor büszkén átléptem a küszöböt. Mivel mondták a tapasztaltabbak, hogy sok várakozás és céltalan lézengés van kilátásban, ezért meg sem lepődtem, hogy senki sem várt és senki sem mondott semmit hogy hova kell mennem. Követtem a tömeget (és vártam) majd udvariasan kiálltam a soromat, hogy kipipálhassanak a listán.
A taláros, ráncos arcú (magát legalább 15 évvel fiatalabbnak képzelő) rondán kifestett nő úgy viselkedett mint egy igazi hivatalnok: folyamatosan beszélt máshoz, miközben sorra szedegette el az útleveleket és a már színnel alig bíró kiemelővel unottan firkálta át a jelenlevők neveit. Amikor sorra kerültem, csak egy mogorva háemmegmi böffenés fogadott, és én majdnem el is sírtam magam hogy csak a magyar személyimet hoztam magammal (amin az IDENTITY CARD feliratot a kiváló képességű hölgy nem tudott elolvasni).
Amint mindenki neve ki lett színezve újabb utasítást kaptunk, hogy ott várakozzunk ahol állunk. Én azért csak elmentem vécére, majd mire kiértem, a velem sorban állók közül már senkit nem láttam. Semmi probléma, gondoltam, megvárom a következő turnust, vannak még itt elegen. Kényelmesen megettem a csokis croissantomat (najó, pain au chocolat), és olvasgattam a reggeli újságot. Úgy 10 perc telhetett el, amikor rájöttem hogy engem nem is hívnak sehova és én azt sem tudom hogy mit csinálok ott, ahol.
Kiderült hogy a hivatalokasszony elvitte a csoportot nélkülem, úgyhogy újabb három ~~felettébb kedves~~ hivatalnok közreműködésével végül bebocsátást nyertem az Esküdtszék várótermébe. Ahol már majdnem vége volt az információs videónak.
A videó után kiállt egy izgatott, mosolygós, fiatal dolgozó, és felolvasta nekünk - mint egy mesét - a kiosztott 10 oldalas információs füzetet. Utána még egyszer lejátszotta a videót, majd elkezdtünk várni. Úgy is mondhatnám, hogy szétvártuk magunkat, vagy hogy agyonvártuk magunkat. Ezen kívül más nem történt.

Olyan ez itt, mint egy abszolút zárt körű napközi. Vagy mint egy reptéri váró, ahonnan tilos elmozdulni, mert a késő gép bármikor begördülhet. Kényelmünket kellene szolgálnia a tágas mosdónak, a kis büfének, a magazinoknak és az ivókútnak. Mivel a klotyó büdös és koszos, a büfé drága és szar, a magazinok régiek, nagyon sok jó dologról nem számolhatok be.

Folytatás következik a nap folyamán.

Guiness, Lóherék és Felhők - hétvége Dublinban

2011-10-18T06:00:00.000+01:00

Ní breac é go mbíonn sé ar an bport.
Addig nem számít lazacnak, amíg a parton nincs. (Ír közmondás)

'Dublin? Minek mennétek ti Dublinba?' kérdezte mindenki (a londoni magyarok), akinek újságoltuk hogy hova vettem repülőjegyet. Az ötödik kérdezőnek már csak megvontam a vállamat, nem akartam belemenni, hogy hát van ugye a U2, meg a híres ír dimbes-dombos tájak, meg a sör, meg a Temple Bar, meg a U2, és a Bono, meg a U2...

Igazság szerint azért vettem oda repjegyet, mert már évek óta piszkálta a fantáziámat, hogy milyen lehet Írország fővárosa, ahova olyan, de olyan olcsón lehet eljutni Londonból! Mindenképpen szeretnék menni túrázni (khm, túracipőben gyalogolni kietlen helyeken max 3 órát, ami után rendes meleg, és tiszta szobában alhatok, miközben kint süvít az óceán felől betoluló vihar szele, stb, stb, stb), de mielőtt belemélyednék a szigetország rejtelmeibe, Dublint kell 'kipipálni' a listáról. Szerintem ez azért van, mert túl sokszor nézegettem túl sokáig a földrajz atlaszokat, és az olyan mások által jelentéktelennek tartott városok is (mint pl Dublin és Klagenfurt) számomra igazi csemegeként hangzanak.

Kíváncsi voltam, hogy honnan indultak Bonoék (Paul Hewson és barátai). Azt hiszem, a magyarázatot megtaláltam, íme Dublin két napban.

Péntek 10 óra. Gatwick.
A járat már egy órája késik (és a frizura már kilenckor sem tartott...). Vadiúj kék kézipoggyászomon egyensúlyoztam a majdnem új kék körömlakkomat, és pingáltam a körmeimet. Tomi elment beszerezni vizet, amit nem tudunk majd hova tenni. Éppen esedékes három másodperces információ tábla ellenőrzésemet végeztem, amikor a lassan fókuszáló szemeim végre ráálltak a kegyetlen valóságra. Gate Closing (beszállás befejeződik).
1. Dehát szárad a lakkom.
2. Csak négy körmöm van kész
3. Tomi sehol
4. OMG lekéssük a járatot mert én körmöt lakkozok? Egyáltalán, ki az a barom aki egy két napos hétvégére körömlakkot visz magával??
5. Olybá tűnik, lehetséges egyszerre jobb kezet legyezni (szárítás), bal kézzel telefonálni, és valahogy még a holmikat is összeszedni
6. Nem futással képzeltem a dublini út kezdetét. Tomi a hátam mögül kiabál, hogy kapjak észhez, nem fejezhetik be a beszállást, ha egyszer el sem kezdték, még a Ryanair sem.
7. Futás közben kiabálok vissza, hogy elhiszem, de itt most nincs idő és lehetőség logikusan gondolkozni, mert mégiscsak a Ryanairról van szó.
8. Sorban állunk, mindenki liheg, főleg a már félspicces, rénszarvasnak öltözött legénybúcsús srácok is. A beszálló kártyákat ellenőrző halkan javasolt is nekik öt kocsmát ahova a srácoknak feltétlen be kell térniük.
9. A beszállást lebonyolították 15 perc alatt, úgyhogy mindenkinek volt ideje kifújni magát a bezárt gépben, ami még legalább 30 percet tipródott felszállás előtt.

Az utunk sima volt, blablabla, leszálltunk, és én azt hittem hogy gyalog be is kell sétálni a belvárosba, mert olyan nagy volt a terminál (Dublin népessége harmadannyi mint Budapesté, de a repterük az bőven nagyobb mint a mienk...). Amikor már negyed órája csak gyalogoltunk a végeláthatatlan folyosókon, kezdtem izgulni, hogy lekéssük az utolsó buszt és taxizhatunk, amitől 10 emberből 10 óva intett minket az ára miatt. Szerencsére megcsíptük a járatot, és rögtön bele is szaladtunk egy nagyon kedves, de számunkra érthetetlen angolt beszélő buszsofőrlánnyal, aki harmadik visszakérdezésünkre csak lassan eltagolta, hogy fi-gyel-jük a be-mon-dá-so-kat, mert ab-ból majd ki-de-rül, hogy hol kell le-száll-nunk a ho-tel-hez. Majd beletaposott a pedálba, mi pedig nem győztünk helyet keresni. Hat euró per fő, a busz 25 percen belül szinte a hotel előtt tett le minket.
Az O'Connell Street északi végénél laktunk (azon az utcán ahol hajdanán volt egy Bona Vox nevű hallókészülékeket árusító bolt!), egy nagyon sörszagú, de nagyon kedves srác nagyon udvariasan elmutogatta, hogy hogyan találjuk a szállodát, majd büszkén tovább is állt (a hotel ajtajától 15 méterre álltunk).

Szombat reggel meg is dőlt az első elmélet Dublinról, legalábbis az időjárás tekintetében. Ragyogó kék ég, napsütés, pár felhőpamacs, kellemes hőmérsékletek... Irány a belváros, amin véletlenül átsétáltunk 20 perc alatt hosszában. Rá kellett döbbennünk, hogy az ír főváros központja igencsak piciny, ezért volt lehetőség (hogy Zsolti szavaival éljek) elveszni, mert nem kellett attól tartani hogy nem találunk oda az ingyenes városnézés kiinduló pontjához.
Igen, jól olvasod. Ingyenes idegenvezetés. Azóta már tudom hogy ilyen van a legtöbb nagyvárosban (Londonban is!), de akkor és ott nagyon meglepő volt. Az elképzelés szuper: az idegenvezetésnek nincs fix ára, de a túravezetőt természetesen lehet borravalózni, de ez egyáltalán nem kötelező. Nagyon tetszett mindkettőnknek, mindenkinek ajánlom!

U2 (Hype) első stúdiója

A séta érintette azt a stúdiót, ahol az akkor még Hype néven ismert fiatal srácokból álló zenekar felvette az első dalát. Áhítattal néztük az ajtót, ahonnan a zenekar énekese, Paul átment a szemközti kocsmába ünnepelni. Vigyorogva néztünk, amikor az idegenvezető elmesélte, hogy Pault kitették az elit kocsmából, mert nem illett rá az ideális vendég leírása. A legenda szerint az addigra már rogyadozó lábakon közlekedő rocksztár tanonc visszakiabált a kocsmárosnak, hogy 'egyszer megveszem a kocsmádat!' Amikor eljött az ideje, Bono és Edge nemcsak a kocsmát, hanem a mellette levő hotelt (Clarence), az az alatt levő diszkót (The Kitchen), és a kettő között fekvő bárt (ahol trabantok lógnak a plafonról!) is megvásárolták (részben). Sóhaj. Ez a Bono ez a Bono...

A Temple Bar Dublin szórakozónegyede

A rocksztorik után betértünk megpihenni a Temple Bar egyik legismertebb kocsmájába, a Temple Bar-ba. Itt aztán volt minden ami ír szemnek-szájnak ingere: ír zene, ír sörök, ír ételek, ír kávé, stb, stb, stb. Itt jött a második kellemes meglepetésünk: Dublin egyáltalán nem drágább mint London. Hallottuk, hogy egy pint sör 8 euró. Büszkén jelentem, hogy 5-nél többet sehol sem fizettünk érte (csak úgy, mint London belvárosában sem).

A város zümmög a rock és népzenétől, nekünk úgy tűnt, az írek három dolgot szeretnek: sörözni, beszélgetni, és zenélni. A sorrendről nem vagyok meggyőződve, de így már értem, hogy miért van akkora kultusza a rocknak arrafele. A kocsmákban esténként mindenhol élőzene van, az írek és a turisták itt nyitottak az újra, szerintem egy kezdő zenekarnak jó esélye van közönséget találni. Zenészekből sincs hiány: aki nem jutott be a kocsmába zenélni, az az utcán muzsikál. Azt nem tudom hogy vajon azért zenélnek-e ennyit mert nem tudnak mást csinálni a szabadidejükben, de az biztos, hogy az írek nagyon közösségi népség!

Középkori ír nyuszirecept

Most nézem a wikipédián, hogy Dublin lakosságának a fele 25 évnél fiatalabb. (Ez mondjuk megmagyarázza hogy miért volt annyi fiatal, de hova tűntek az idősebbek?) Nekünk nagyon tetszett a város hangulata, az ott lakók közvetlensége. Az írek abszolút nem követik az angol divatot, sokkal egyedibben, változatosabban öltöznek, a lányokon többnyire kényelmes ruhát láttam, nem két számmal kisebbet (na nem este!), a srácok pedig nem úgy tűntek, hogy az angol gilisztatestű (elnézést!) férfiúknak tervezett TopShopból öltözködnének. Az utcák tiszták, rendezettek, de szinte mindegyik beugróból, árkádból ömlött ki a sörös húgyszag (mondjuk Párizsban is hasonló a Szajna part). Az épületeket viszont nem védik annyira. A belváros közepe nagyon csinos, takaros, színes ajtók és visszafogott kirakatok, de két utcával kijjebb már a Budapestről is ismert omló vakolatok, koszos ablakok és eldobált szemetek várják az oda tévedőt. Minden városnak van szép és nem szép arca, éppen ezért igyekeztem én is a jót látni: A Butler's kávézókban csoki is jár a kávéhoz (és milyen finom a citromos süti!). A hamburgereket nagyon értik az írek. A zebrákon a gyalogosoknak is három állású a lámpa, piros, sárga és zöld. Van villamos (kettő vonal, ami nem találkozik sehol). Láttunk filmforgatást is. Voltunk a Bonoék kocsmájában (hotel majd máskor). Voltunk a Viking múzeumban. Megkóstoltam a Guinnesst (még mindig nem ízlett).

Guinnesst mindenkinek!

Vasárnap sem ízlett a Guinness, de a szuvenírboltok alapján kezdem azt hinni hogy a világon én vagyok az egyetlen. A reptéren külön üzlet árult mindenféle Guinness szuveníreket, karácsonyfa dísztől kezdve a konyharuhán át a sörnyitóig minden volt!

Visszatérünk? Egészen biztosan. Aki teheti, az vegyen repjegyet vagy vonatjegyet (hajójegyet, stb), és látogasson el Dublinba. Két nap - szerintem - a városra bőven elég, aki több idővel rendelkezik, az tud egy napos kirándulásokra befizetni, vagy kihasználhatja a busz-vasúthálózatot és ellátogathat vidékre is.

MuciFoci utazását a Ryanair, a Cassidy's Hotel és az Airlink reptéri busz támogatta megfelelő költségek térítése ellenében.

Theának

2011-10-10T22:07:00.002+01:00

Thea kérdezte hogy mi az öt legkedvesebb gyerekkori ételem.

Öt kedvenc?? Gyerekkorban? Egyszerűbb sorolni tizenötöt amit garantáltan utáltam (és ebből talán 3-at még mindig, a mai napig utálok, és szerintem most már nem is leszünk haverok. Sosem).

1. Tejfölös Krumplileves. Bár középiskolai gasztronómia órán a Palotásné igencsak megfenyegetett hogy azonnal karó jár annak aki krumplit mond és nem burgonyát, a háztartásban márpedig igenis krumpli a krumpli. Ez a leves olyan alföldiesen jó, de leginkább ahogy Anya csinálja: fehéren, sűrűn és teli tésztával. Annyit fejlődtem gyerekkor óta hogy most már képes vagyok kienni a levesből a sárgarépát és nem lilulok bele ha megeszem a fehérrépát is (tipp: ha a fehér répát lereszeljük, nem tudjuk hogy mikor esszük éppen azt!)

2. Táskaleves. Vagyis kötözött galuskaleves. Jó nagy galuskákkal. Azt hiszem ez úgy készül, hogy a lebbencsleves alapba kötözött galuskát teszünk. A tésztát kinyútjuk, és hagymás paprikás szalonnás maszmókkal megkenjük. Csíkokra vágjuk, összehajtjuk és megcsomózgatjuk. A levesbe téve ezek bazinagyra dagadnak és öröm nézni ahogy a tányér alját kitölti egy csomó. Szintén alföldi étel.

3. Laposhús. A minden lapos hús rántott hús de nem minden rántott hús lapos hús elmélet alapján. Krumplipürével az igazi, de rizibizivel sem rossz!

4. Cékla. Csak úgy egymagában, rosszullevésig.

5. Mustár. Mustároskenyér, valaki?

A fentiekből is látszik hogy miért vannak problémáim a helyes táplálkozással, és ez után nem kell megmagyaráznom azt sem, hogy miért csak minimum 25 fokos kültéri hőmérsékletben tudok salátát fogyasztani (különben kecskének érzem magam...).

+1. Krumplifőzelék
+2. Húsleves (sok sárgarépával, tésztával, de hús nélkül)
+3. Kocsonya (mint fent, csak tészta nélkül és egy darab lehetőleg sárga nélküli tojással, szigorúan pulóverben, takaróval felszerelkezve!)

Thea, a bundáskenyeret gyerekkoromban ha jól tudom, megettem, de hogy mára már a szagát sem bírom, az biztos!

Hétvége Előtt és Után

2011-10-10T19:43:00.001+01:00

Az előkészületeket már júliusban elkezdtem, vagyis legutóbbi miniszünidőnk idején a reptéren kisírtam egy L'Occitane (loxíten) kézkrémet, pont pöpec, gépre felvihető kiszerelésű (30ml), levendulás termék, kézmosás után aktívan hidratáló nőknek tökéletes. Azzal indokoltam Tominak, hogy ez majd Dublinba pont jó lesz, mert oda úgyis csak kézipoggyásszal utazunk (hát, ha valami akkor nekem ez kihívás).

Végre eljött az utazás ideje, a munkamorálom történelmi mélyponton már délelőtt 11-kor (pedig akkor még volt legalább 6 óra, hogy legalább a vasútállomásra elinduljak...). Vettünk nekem egy kis bőröndöcskét, pont akkorát amekkorát a Ryanair 2011ben engedélyez (plusz 5mm, mert hátha abba a fél centibe még belefér valami!). Kis flakonokat, termékmintákat gyűjtögettem folyamatosan (annyit, hogy akár egy hétre is elég lett volna). Vettem testápolót, mondván a levendulás drága kézkrémet nem 'pacsálhatom' el a kiszáradt virgácsaimra.

Na mit hagytam otthon, na mit?

A hétvége ennek ellenére szuper volt, az időjárás előrejelzésre fittyet hányva Dublin csodálatos őszi napsütéssel köszöntött minket (majd randa szürke felhővel, frizuraromboló széllel és szemerkélő esővel búcsúztatott).

Visszafele egymás mellett ültünk, elolvasgattuk a híreket foxy knoxy és a szollecsitó szabadulásának izgi kalandjait, majd Gatwicken leszállva rohantunk ki a terminálból. Tomi kérdezte is hogy hova rohanok ennyire - ezt nem tudtam megmondani, csak minél előbb sorba akartam állni az útlevélellenőrzésnél. Merthogy írisz bigyó ide vagy oda, az én útlevelemről a Magyar Állam elfelejtette továbbpasszolni külföldnek a szemem íriszének adatait, ezért mindig háromszor rám néznek a határon (nem a magyaron, mert ott általában egy mutatóujj apró ficcentésével jeleznek hogy húzzak el előlük). Aztán kiderült hogy aki Írországból érkezik Angliába, annak nem is kell útlevelet felmutatni, elég a beszálló kártyával bizonyítani hogy mondjuk Dublinból érkezik. Tomi szerint azért mert az írektől úgyse jönne senki olyan, de én sejtem hogy ez inkább azért van mert az írek olyan kis cukik és aranyosak (meg kedvesek és van sok bárányuk, meg onnan való a U2), hogy ilyen engedményeket tesznek nekik. Az IRA terrorista alakulatról most nem beszélnék.

Ma reggelre gyönyörűen elaludtam. Najó, azt nem mondhatom, hogy az ébresztő nem ébresztett és magamtól riadtam fel, de arra végre magamhoz tértem hogy 7.26 volt (7.30kor kell elindulnom). 7.39kor már csukódott mögöttem az ajtó (közben érkezett az automata üzenet is hogy a metrón megint késés van). Kicsit fésületlenül, kicsit rendezetlenül, félig pizsamában álldogálok az út szélén, táskámban a sminkcuccaimmal és a rendes irodába szánt ruhámmal. Egy féle busz áll meg felénk, az első (amire 10 percet vártam) lassítás nélkül továbbment (esküszöm, a sofőr vigyorgott is). Ekkor még csak páran várakoztunk, úgyhogy ott az út szélén nekiálltam kifesteni magam. Jött a második busz. Ez a sofőr még ravaszabb volt, ez lelassított, majdnem meg is állt, majd hirtelen öttlettől vezérelve a gázra taposott. Azanyját! Végül egy óra késéssel félig pizsóban és utazástól erősen kócosan érkeztem meg az addigra teli munkahelyemre.

Elhatároztam, hogy egészségesen táplálkozok ma. Reggelire mindenféle ízesítés nélküli zabpelyhet ettem. Mangó és ananász darabkákat nassoltam....
... majd ebédre lecsúszott egy marhahúsos káposztás, uborkás szendvics, csokis gofricskák, úgyhogy a délutáni kekszemet már letagadtam pofa nélkül.
Az esti jógát lemondtam, mert olyan furcsa színe volt az égnek, de a pizza legalább időben megérkezett. Münchenről továbbra sincs hír. Dublinról majd holnap mesélek.

Óz a Csodák Csodája - London Palladium

2011-09-21T06:00:00.016+01:00

Somewhere over the Rainbow...

... de legalábbis a London Palladiumban biztos. Múlt héten néztük meg az Ózt, és még mindig odáig vagyok érte! Ha valaki Londonban jár, feltétlenül nézze meg! Az angol miatt nem kell aggódni, két olyan is volt a társaságunkban, akik alig beszélnek angolul, de ők is nagyon élvezték. Elvégre a Wizard of Oz gyerekeknek szól, tehát könnyen követhető, és a látvány mindenkit magával ragad, igazi csemege!

A Palladium színházat 1910-ben adták át, és híres forgó színpadán megfordult számtalan híresség, többek között Ella Fitzgerald, Bing Crosby és Judy Garland. A hatvanas évek óta abszolút zeneközpontú. A híres musicalek (A Muzsika Hangja, Chitty Chitty Bang Bang, Apácashow, stb) mellett koncertek (a Slade miatt egyszer majdnem leszakadt az erkély), koncert- (Marvin Gaye) és tv műsor felvételek helyszíne is.

Most az Ózt játszák itt, és mi is izgatottan vetettük magunkat a jól ismert történetbe. Hogyan lehet egy kiváló darabot úgy színpadra vinni, hogy az előadás mégis izgalmas legyen?

Mondjuk legyen egy kis mozi is. A tornádós jelenetnél leengedtek egy hatalmas kivetítőt, és amíg a színészeket éppencsak láttuk szaladgálni a színpadon, a vásznon forgószél jött, ami tekergett és szinte beszippantott minket is.
Csillogás. Az Észak Jó Boszorkánya igazán látványos ruhában pompázott, a legapróbb mozdulatára is csak úgy röpködtek körülötte a csillámok.

Hóesés. A történet szerint hirtelen hóesés indul meg (a Szivárványon túl ez ugye nem meglepő?). Ekkor a tetőablakon át megannyi pupa papírkockát engedtek a közönségre, és azokat megvilágítva látni tényleg olyan volt, mint amikor télen az éjszakai városban is csak halkan hull a hó.

Tűz. Hol a gonosz boszi seprűje, hol az Óz várának ajtaja előtt, de valahol mindig volt valami megdöbbentő.
Kutya. Rendben, mindenki tudja hogy ki az a Totó. Fél Magyarország Totónak hívta a kistestű kutyáját (amíg el nem indult a Dallas és megjelentek a Bobbyk), de ki gondolta volna hogy egy igazi West End Musicalben is használnak élő állatot? A Palladium 4 fehér Westit szerződtetett, és ezek az okos kis kutyusok egy fejbiccentéssel elvarázsolják a nézőket. Ha kell ugatnak, ha kell csöndben ülnek csak, ha kell akkor morognak... Remélem ők is úgy élvezik a szereplést mint ahogy én élveztem az ő szereplésüket.

Zene. Az a jó musical, amikor libabőrös leszel az ismert daloktól. Az Ózt szinte végig libabőrködtem, és ha szerda nem munkanap lett volna másnap, akkor hajnalig üvöltöm torkomszakadtából valamelyik Soho kocsmában a Somewhere over the Rainbow-t. Miközben persze arról ábrándozok, hogy egyszer nekem is jut egy olyan...
Piros Cipő! Csillogott, sarka is volt, zoknival is lehet hordani... Mi kell még? Számomra az abszolút befejezés nem az volt, hogy az Oroszlán bátorságot, a Bádogember szívet, a Madárijesztő meg eszet talált... Hanem hogy Dorothy álmából felébredve is megtalálta a piros cipellőket a szekrényben!

A darabhoz különleges pluszt adott, hogy tavaly a BBC tehetségkutató versenyen kereste az új Dorothyt és Totót. Bár a műsort nem követtem, így is jó volt hallani a másodikként befutó Sophie Evans-t énekelni. Ha ő lett második, akkor nem tudom hogy milyen lehet a nyertes...?

Photos by Keith Pattison and Thetheatrebreaksblog. Thx

Charity begins at Home

2011-09-19T06:00:00.051+01:00

Azaz a Jótékonykodás Otthon kezdődik.

A szekrényajtót már képtelenség volt becsukni. A kisszoba szekrénye is feltelt. A tároló is, majd a fiókok alja kezdte elhagyni a keretet. Elkezdtük egymást piszkálni, hogy ki az igazi mókus és ki halmozza fel a kinőtt, megunt, vagy használhatatlan ruháit. Végül hosszú egyezkedés után (anyósék érkezte előtt) nekiduráltuk magunkat és elszántan kiválogattuk a ruháinkat. Volt egy stoplis pucolós kupac, egy abszolút kidobandó kupac, de szerencsére a legnagyobb halom az a még hordható, de nekünk már nem kell kupac volt. Ez két viszonylag nagy szemeteszsákot tett ki. Először csak a helyi charity shop-ba (cseriti) akartuk levinni, ahova minden, otthon már feleslegessé vált tárgyat le lehet adni, ahol azokat önkéntesek csinosan vállfákra és polcokra helyezve eladják, és a befolyó pénz megy egy-egy jótékony célra. Minden adomány-gyűjtő szervezetnek saját üzlete van, ilyenek az Oxfam, a British Heart Foundation (szívbetegekért), a Barnardo’s (gyerekekért és hajléktalanokért). Egész jó piacuk van ezeknek az üzleteknek, vannak kifejezetten márkás ruhákkal ellátott boltok (pl High Street Kensington környékén), de a külvárosban megtalálhatók a bútorüzletek is. Az adakozó biztos lehet benne, hogy a jó minőségű ruháit és bútorait ezek az üzletek a lehető legjobban értékesítik, vagyis semmi más dolga nincs, mint a tisztára mosott és összehajtogatott ruhákat leadják valamelyik hozzájuk közel eső boltban.

Ez mind szép és jó, csakhogy az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van az ilyen ruhákra. Tavaly novemberben elég sok holmink hazakerült a devecseri iskolába (a sok klotyópapír mellett erre is jutott hely a dobozokban), de akkor azokhoz kerültek a holmik, akiknek szinte mindenük elveszett. Most viszont azokra gondoltam, akiknek ugyan van hol lakniuk, de a ruházkodásra a rezsin és a hiteltörlesztőkön kívül nem futja.

Feltétlen szerettem volna, ha hazamegy legalább egy zsák. Rengeteg árufuvarozó szaladgál London és Budapest (esetleg háztól házig), ezek a cégek mind nagyon eddig még nem küldtem velük még csak egy képeslapot sem, nemhogy zsák ruhát. Az áraik nem (annyira) vészesek, de mégis úgy érzem, hogy ezt a két zsákot nem akarom kifizetni. Úgy kalkuláltam, hogy havonta egyszer (vagy kéthavonta!) előfordul, hogy egy-egy ilyen szállítmányban marad egy kis hely, ahova a jószívű fuvaros előzékenyen betenné az én megunt ruháimat, hogy néhány embernek jusson egy-egy pulóver, vagy szoknya, esetleg lányoknak táska.
Csakhogy senki sem jelentkezett. Van elvétve pár kamionos ismerős, akiről tudom, hogy ő (vagy ismerőse), vagy a cége jár Londonba néha-néha. A félreértés elkerülése végett mondom, hogy nem várom el hogy akárki az állását kockáztassa miattam, és képes lettem volna a két zsákból négy szatyrot összerakni, és egy londoni (környéki) telephelyre elvinni.

Most ugyan gondolhatod, hogy ma már semmi sincs ingyen, de biztos vagy ebben? A szomszédod, ha süt sütit és neked ad három szeletet, az azért van, mert tudja, hogy szereted, és jót akar neked. Tudja, hogy legközelebb, ha te is sütsz, akkor gondolsz majd rá, és viszonzod a kedvességet. De az is lehet, hogy amit ő ad neked sütit, azzal te pont meg tudod kínálni a hozzád váratlanul betoppanó vendégedet, akiről tudod, hogy az a süti a kedvence.

A kulcsszó az önzetlenség. Nem csak karácsonykor, hanem egész évben.

Ha a süti helyére a ruhákat teszem be, akkor a képlet így néz ki: én összeszedem a ruhát, elviszem neked. Te továbbítod szívességből Veszprémbe vagy Budapestre. Ott átveszi egy ismerősünk, aki tudja, hogy hova kell leadni, vagy kinek kell odaadni azokat a ruhákat. Az ismerősünk hamarosan odaadja a zsák ruhát Valakinek, aki ugyan soha nem kérne segítséget, de könnyes szemmel elfogadja a holmikat és tudja, hogy van pár ’új’ ruhája, amit a közelgő hideg időben bizony ki tud majd használni.

Mondom, egyetlen kamionos, fuvaros, vagy autóval éppen hazainduló sem jelentkezett. Senki. Anyósomék és Nagybátyámék hazaindulás előtt ugyan kitömték a bőröndjüket ilyen holmikkal, de még mindig van egy zsák. Sajnálom, hogy azok, akik segíthetnének, nem segítenek. Pedig nem nekem kell a segítség, mert a zsákot ha már megunom kerülgetni, akkor úgyis leviszem a boltba. Mindenki, akinek lenne olyan ismerőse aki tudna egy-két zsák ruhát hazavinni de csak átnézett a felhívásomon, az szégyellje magát, és gondolkozzon el. Tegnap annyit kellett volna csak tenni hogy egy zsáknyi hellyel rendelkezőt és egy zsákkal rendelkezőt összehozzon. Charity begins at Home, mert sosem tudhatod hogy neked mikor lesz akármire szükséged!

Hogyan lehet akármit adományozni?

1. családsegítő központ: úgyis ismer valaki valakit aki ismer valakit aki ott dolgozik. Ha egy családsegítőssel/szociális munkással felveszed a kapcsolatot, még abban is tudnak segíteni, hogy mire van szükség
2. Iskola/óvoda: kérdezd meg az iskolában/óvodában a gyerek tanárát, hogy tud-e olyan tanítványról, akinek a családja örülne a te gyerekeid kinőtt ruháinak (nem feltétlen osztálytárs). A tanárnak csak annyit kell mondania hogy igen, és amikor legközelebb látja a szülőt, annak odaadja. Nem kell megmondani hogy kitől van és ne akarjad tudni hogy kinek megy. Tanárként meg eszedbe ne jusson nagy dobra verni az egészet.
3. Hajléktananszálló: minden városban létezik egy szervezet, ahol a hajléktalanokkal foglalkoznak. Azt tudjuk, hogy sok hajléktalan inkább alszik a mínusz húsz fokban egy parkban, minthogy meleg helyre vonuljon. A szállón viszont hasznát veszik a ruháknak, takaróknak, és ki tudják adni annak aki kéri, még akkor is ha nem ott alszik.
4. Legyél őszinte magaddal I. Az izzadtságfoltos inget, a lyukas zoknit te sem fogadnád el. Egy leszakadt gombot lehet pótolni, egy apró foltot be lehet fedni, de nagyon alaposan válogasd szét, hogy mi az, amit odaadsz rászorulónak!
5. Légy őszinte magaddal II: egy dolog a retró és egy dolog a szekrény mélyén húsz évig tárolt bunda. Ha már húsz éve is rászántad volna magad az adakozásra, akkor most nem így nézne ki a padlásod.
6. Tisztaság: Mindent moss ki, mielőtt átadsz, és hajtogasd össze. Személyes dolgokat (pl bugyi, zokni, harisnya) soha ne adj oda másnak!
7. Elektronika: Ha műszaki cikket adományozol, győződj meg róla, hogy műkodik is, vagy kifejezetten olyannak add tovább, aki az alkatrészekkel is boldog.
8. Bútor: Ha bútort adsz át, akkor előtte tisztítsd (tisztíttasd) ki. Ne feledd: a rászoruló azért rászoruló, mert nincs neki. Az már nem igazán adomány, amire neki jelentős összegeket kell költenie, hogy újra használat-képessé tegye. Ez persze egyén függő, mert lehet hogy valakinek az is hatalmas segítség, ha kap egy kanapét, amit áthuzatol, de van akinek az is sok, hogy egy tisztítógépet béreljen.
9. A te kacatod másnak egy kincs. Sose dobjad csak úgy el!
10. Biztasd ismerőseidet is, hogy ne csak lomtalanításkor nézzék át a lakást/házat, hanem már jóval előtte! Közeleg a karácsony, nálad mi az ami csak a helyet foglalja?

Részeg Rénszarvas a Fán

2011-09-09T10:47:00.000+01:00

Svédországi lakos megdöbbenten tapasztalta, hogy kertjének almafáján egy részeg rénszarvas akadt fent. A BBC szerint tűzoltókat kellett hívni hogy a Svédországi Show főszereplőjét kiszabadítsák. A fa jelentős megnyirbálása után a rénszarvaslány a kertben pihente ki görbe estéjének fáradalmait, majd hajnalban visszament az erdőbe. A svédek szerint ősszel elég gyakran előfordulnak spicces rénszarvasok, mert azok imádják felzabálni a rohadó almákat.

Ideális pénteki hír, feltétlen meg akartam osztani!

Brugge, a Nyugat Velencéje

2011-09-07T06:00:00.000+01:00

Az elmúlt hetekben eléggé elhanyagoltam a blogot, ezért utólagosan is elnézést kérek. Azt hittem hogy a nyári szünet ellenére majd tudok rendszeresen jelentkezni, mert ahogy a mondás is tartja ~~mindenki arra szakít időt egy nap amire akar~~, az ember tervez, a fáradtság meg végez. Mentségemre legyen mondva, hogy az emlúlt egy hónapban küzdöttünk a ‘londoni felkelőkkel’, görög tengerpartokkal és belga csokoládékkal.

Fordított sorrendben haladnék, először a belgiumi kirándulásról mesélnék kicsit.

Brugge-ben töltöttünk három napot. Londonból nagyon közel van és nagyon könnyen elérhető ez a belga városka. Egy kis földrajz és történelem: a kis település a tengerparttól 20 perces autóútnyira fekszik. Csatornáit évszázadokkal ezelőtt tengervíz töltötte fel (11. század), majd iszaposodás miatt a hajózás és a közvetlen kapcsolat a Csatornával megszűnt. Aztán jött egy vihar, és újabb csatornák alakultak ki, a város ismét élvezhette a fellendült kereskedelem által hozott jólétet. A 16. század elejére azonban az új csatorna is eliszaposodott. Brugge elvesztette hatalmát, és a népessége egyre csak csökkent (a wikipédia szerint a negyedére esett vissza). Aki tehette, elmenekült a pusztuló városból. Három évszázaddal később szinte csak üres, omladozó házfalak támogatták egymást, majd egy novella Brugge, a halott fellendítette a turizmust. George Rodenbach írása olyannyira elterjedt, hogy a 19. század elejére a tehetős francia és angol utazók körében a legnépszerűbb úticél lett. A 20. század közepére a 300 évig üresen álló házak új tulajdonost kaptak, akik az épületeket eredeti méltóságukat megőrizve állították helyre.

Brugge Augusztus 2011

Múlt heti sétánk során számtalan homlokzaton olvashattuk a ház születési évszámát. A keskeny utcákat ma is macskakövek borítják, a boltok felett cirádás cégértáblák lógnak. Csokoládé, csipke és antik boltok dominálják az üzletsorokat. Nagyon kevés világmárka férkőzött be a város falai közé, de aki mégis, az ízlésesen, városképbe illő arculattal várja a vásárlókat. Az eladók rettentő kedvesek, roppant büszkék a lakóhelyükre, és ha valaki ad két percet, rögtön mesélni kezdenek hogy hova érdemes menni, mit kell megnézni és mikor.

Háttértben a Belfry tornya

Szállásadónk, Luc, kitartóan ecsetelte Brugge nevezetességeit, mosolyogva mondta rövidgatyában és szandálban, hogy talán aznap nem esik majd. Én lelkesen megköszöntem a tippet, majd még egy sálat a nyakamra tekerve, széldzsekit állig felhúzva indultam ki a házból. Luc otthona és sok más bruggei ház annyira tetszett, hogy a Nem Art Decor blogjában ki is fejtem bővebben (más kérdés, hogy megjelenik-e).

Gótikus Tetők

Brugge (Bruges angolul, és Brűzsnek mondjuk magyarul) olyannyira kicsi, hogy ha óvatlanul nem figyelünk a térképre, szinte pillanatokon belül kiérünk a városból. Vagy csak nem vesszük észre hogy már órák óta csak megyünk, mert minden sarkon újabb és újabb lehetőségünk van elveszni a titokzatos szűk utcácskákon. Fehér, bordó, kék és natúr tégla házak hegyes, csipkézett tetőkkel sorakoznak csinosan. Muskátlik az ablakokban, biciklik az ajtók előtt. A csatornák partján sétálva a csendet csak egy-egy elhaladó turistákkal tömött csónak zaja keveri fel. Az alacsonyan úszó hajócskákon tekeregnek az utasok, fényképezőn át igyekeznek mindent látni, mindent megnézni. A japánok objektíveik mögül vigyorogva integetnek a parton állóknak. Bruggeben lelassul a turista, Londonhoz képest úgy éreztem, mindenki az ismerősöm. Goede Middag, Hello, Bonjour…

Csokimúzeumban is jártunk

Ezek a flamandok aztán értik a nyelveket. Pár éve Brüsszelben is tapasztaltam, de itt még erősebben kijött, hogy a belgák tudnak folyékonyan németül, franciául, hollandul és angolul is beszélni. Egy karácsonyi-boltban az eladó három nyelven szólította meg a vásárlóját, aki a harmadiknál magához tért és onnan kezdve németül ment a diskurzus. Amikor a csokimúzeumban végre elkezdődött a bonbonkészítési bemutató, a magas sipkás lány először megérdeklődte hogy milyen nyelvekre van igény, majd ennek megfelelően franciául, hollandul és angolul ment az ismertető. A hajókiránduláson ugyanez… Ami furcsa volt viszont, hogy hiába tanultam be pár flamand kifejezést, a kutyát nem érdekelte. Köszöntem flamandul, válaszoltak franciául. Angolul kértem az innivalót, majd németül tették le elém. Amikor megköszöntem németül, akkor franciául búcsúztak.

Meg persze Sörtemplomban is...

Brugge-el csak egy hiba van, legalábbis az én londoni szememmel nézve: rettenetesen drága. Ha valakinek elég a sima csokis vagy cukros gofri, akkor elég csupán 3-4 eurót előkészíteni, de az extrább feltétek, pl cseresznye, banán vagy fagyi már igencsak megdobják a cehhet, ilyenkor már 10 euró sem biztos hogy fedezi az ebédünket, pláne ha még innánk is mellé valamit. A vacsora ehhez méltóan is igen borsos volt. Vannak ugyan fix áras menük, a nagyobb tereken, de amikor az egyikhez odamentünk (ahol a legtöbben ültek), kint már nem volt hely az eső miatt. Amikor beültünk az étterembe, a plafon repedezett volt, a sarkokban pókok és egyéb huncutságok szaladgáltak, az asztalterítő foltos volt, úgyhogy az esetleges hasi problémákat elkerülve inkább kisétáltunk és kerestünk mást.

...a gofri nekem jobban ízlett

A sültkrumpli-rajongóknak brugge egy paradicsom. A belgák nagyon büszkék a krumplijukra és persze a csokijukra. Előbbit majonézzel, utóbbit csak simán, minden mennyiségben fogyasztják. Rengeteg csokoládéházzal találkoztunk. A friss bonbonok mindenféle ízben előfordultak: speculoos (fűszeres keksz), wasabi, szalonna, citromos-borsos – csak hogy a legmeglepőbbeket soroljam fel.

Brugge Thee Huis - a bruggei teaház egyik terméke, a ronda orrszarvús teáskanna

Már nem tudom hány helyen ettünk gofrit és csokit, de a hazahozott édes szuvenírekből (csokik) a legjobban a Chocaholic választéka ízlett. Ha Tomit kérdezzük, akkor viszont a Trappister, Leffe és egyéb söröket illetően kell érdeklődni.

Brüsszelben is láttuk már, hogy a belgák komolyan gondolják a söröket is. Voltak üzletek, ahol minden sör mellé ki volt téve a hozzá illő pohár is vásárlásra. Búzasörök, sima sörök, gyümölcsös sörök, házi sörök… A legnagyobb választékot a Sörtemplom (Temple of Beers), és a Sörfal (The Beerwall) adják.

Mézeskalácsházikók a főtéren

Persze nem csak cuki házikókról, nagy mennyiségű édességről és meghökkentő sörökből áll Brugge. Számtalan gótikus templom, múzeum és kilátó várja a látogatót. Mi a Belfry (Belfort) tornyot másztuk meg. Tudtuk hogy szép kilátás vár a tetején, tudtuk hogy 366 lépcsőfok vezet fel, de gondoltuk, ha Pisában leküzdöttünk 296 (?) lépcsőfokot, akkor az az extra 70 már meg sem kottyan.

Pedig de. A Belfry 83 métere alatt folyamatosan szűkül, és a tetején már majdhogynem függőlegesen, egyszemélyes szélességű helyen kell megmászni a keskeny lépcsőket. Hátizsákkal, vizes kabátban ez különösen jó, főleg hogy a látogatókat különösebben nem szabályozzák, és a legszűkebb helyen is volt szembeforgalom. A kifejezés, hogy lélegzet-elállító a kilátás, számomra erősen kétértelmű: az első pár percben még mindig a lépcsők okozta kardio-edzés hatásával küszködtem! Plusz, a Belfry 27 méterrel magasabb mint a pisai torony és az Eiffel torony első szintje…

Állítólag télen a kanálisok befagyta után nem sokkal a polgármester bejelenti a korcsolyaszezont és November 25-től Január 3-ig még karácsonyi vásár is lesz. Jó lenne visszatérni!

Szellemváros - Wimbledon Zavargástól Tart

2011-08-11T11:47:00.001+01:00

Egyes kerületekben (városrészekben) a rendőrség megkérte a boltok és éttermek vezetőit hogy lehetőség szerint zárjanak be. Azt már írtam hogy csupán egy étterem volt nyitva kedden Wimbledonban, de íme egy kis összeállítás hogy mit is láttak az akkor Wimbledonba látogatók. Legalábbis az a kevés aki épp akkor járt arra, mint én...

Esporta Konditerem - A mostani londoni zavargások miatt és a környéket lehetségesen fenyegető események miatt a klub mára bezárt. Holnap hatkor nyitunk, hacsak nem akadályoznak meg a körülmények (Mucifoci inkább ne menjen tolmácsnak, mert nagyon bénán fordít).

Odeon Mozi - Ügyféltájékoztató: Ez a mozi ma este zárva lesz. Elnézést a kellemetlenségekért (Semmi gond. Végülis csak a szülinapi mozi esett kútba, de inkább ez, mint egy mozit szétverő tömeg érkezése a film 45. percében)

Rymans papír-írószer - Kedves Ügyfeleink Rajtunk kívül álló körülmények miatt ma délután 2-kor bezárunk. Elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségek miatt, és várjuk önöket holnap. Köszönjük a megértésüket.

Starbucks kávézó - Kedves Ügyfeleink, Azt tanácsolták (a rendőrök), hogy ma 3.30kor zárjunk be. Elnézésüket kérjük a kellemetlenségekért. (Sam, a menedzser még alá is írta)

Ez a kedvencem. A Natwest Bank az angol nemzeti bank. Ők voltak az egyetlenek, akiknek nem futotta nyomtatóra, vagy miközben a bankárok menekültek az üzletből, már csak egy kézzel sebtében papírra vetett üzenetre volt ideje. 'Előre nem látott körülmények miatt bezártunk. Elnézést.' (persze az is lehet, hogy a rendőrök 11 óra 10 perckor szóltak hogy majd zárjanak be, és a bankosok 11 óra 12 perckor már a külső ajtót zárták be...?)

Elys üzletház - Az 1800-as évek óta ugyanott álló üzlet nem lacafacázott, a bugyikon és bikiniken kívül mindent beszedett a kirakatából és letakarta az összes üvegfelületet - kivéve ahol a bugyik voltak.

Elys, Augusztus 10 - tegnap estére már a másik oldalt is betakarták. A hatalmas plakát hirdeti, hogy az üzlet nyitva van, és hogy az ügyfelek bocsássanak meg a kinézetükért, amíg a rendetlenség folytatódik Londonban. Ezt a posztert olvasva egészen biztos voltam benne hogy az üzletek dolgozói között verseny alakult ki, hogy ki tudja a leglényegretörőbben, a legangolosabban és a legbénábban kiírni hogy miért vannak zárva...

Foxtons Ingatlaniroda - Ők biztosra mentek, még a téglafalat is beburkolták farostlemezekkel.

A Centre Court Wimbledon plázája. A bevásárlóközpont előtt álló szoborpár mintha értetlenül nézne egymásra a kialakult helyzet miatt.

Sem kedden, sem szerda este nem volt botrány Londonban. Hogy az eső miatt, vagy azért mert a tinik nem tudják már hova tenni a lopott cuccokat, nem tudom. Mindenesetre a miniszterék ma megbeszélik a helyzetet a parlamentben, a futballrajongók pedig fogják a fejüket, mert már nem is számolom hanyadik mérkőzést napolják el. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nincs mitől félnünk, én bízom abban hogy az illetékesek megvédenek minket, és úgy gondolom hogy London még mindig nem számít sokkal veszélyesebb városnak mint eddig. Egyértelmű, hogy az ide utazók nem akarnak kirakatokat bedobálni, és a belvárosban az emelkedett rendőri jelenléten és a szirénákon kívül semmi sem utal arra, hogy egyes városrészekben világháborúhoz hasonló állapotok uralkodtak pár napja. Le a kalappal a pusztított utcák közelében élőknek, akik saját seprűjükkel felszerelkezve részt vettek a takarításban.

Azt pedig, hogy miként kerültem a Kossuth Rádióba, majd egy külön bejegyzésben mesélem el...

Londoni Zavargások - Londonból Nézve

2011-08-10T10:37:00.000+01:00

Szombat este óta (augusztus 6) egyre több és több támadás éri Londont és az ország több városát. A cassus belli már rég nem fontos, nem is emlékszünk rá igazán. A tettek, a rablások, lopások, randalírozások sokkal inkább lekötik az itt élők - és persze a média - figyelmét.

Mi jól vagyunk
A hozzánk legközelebb eső zavargások is több kilométerre voltak tőlünk. Egy ismerősömről sem hallottam akinek baja esett volna, még azoknak sem, akik a 'tűzvonal közelében' laknak. A hírportálokon és újságokban közölt megdöbbentő fotókon én is meglepődtem. Nagyon sok helyszínt felismertem, de tudom, hogy az érintett utcáktól kicsivel arrébb minden rendben van (kivéve hogy a rendőrség lezárt néhány utcát).
London soha nem hagyja el magát. A metró elleni terrortámadás másnapján is sokan munkába indultak és az emberek nem engedték hogy megfélelmítsék őket. Az igazi nagy balhé Londonban hétfő este volt. Kedden reggel már megjelentek az útmunkások, hogy a kiégetett autók helyén a fellazult betont újraerősítsék. Az adott környék lakói saját seprűjüket és gumikesztyűiket fogva kivonultak hogy segítsenek az önkormányzatoknak a takarításban.

Vízágyú és gumibogyók
Magyarként furcsa, hogy a rendőrség továbbra sem alkalmaz sem vízágyút, sem gumilövedéket. Elszántak a hitükben, mely szerint az erőszakot nem erőszakkal akarják megfékezni. A rendőrök mindössze egy darab gumibottal és bilinccsel felszerelkezve vették fel a harcot a lopás ízére rákapott tinikkel. Közben megjegyzem, hogy a Metropolitan Police (MET) állománya közül minden 5 alkalmazottból egynek van kiképzése hasonló esetekre. Csoda hogy három napon át közük sem volt az egészhez...?

Az ellenség
A vélemények leginkább ebben térnek el. Ha az indexet olvasom, ami tele van londoni magyarok beszámolójával, akkor egyértelmű, hogy az egészet bevándorlóknak és feketéknek köszönhetjük. Ha az angol híreket olvasom, akkor egyértelmű, hogy a randalírozás résztvevői hátrányos (anyagi) helyzetből származó angol fiatalokról van szó.
Mint mindig, megint egyszerű ráhúzni a vizeslepedőt a bevándorlókra. De ki az a bevándorló? Az, akinek családja már több generáció óta itt él, biztosan nem az. Az sem feltétlen bevándorló, aki nem tiszta angol kiejtéssel beszél. Engem kifejezetten zavar ez a megállapítás. Tetszik nem tetszik, a pusztítást angol tinédzserek csinálták. A bőrszínpaletta igenis színes és nem egyszerűsíthető le feketére vagy fehérre!

Nem volt mit tenniük, mert bezártak az ifjúsági központok
Igen, ezt is olvastam. Hogy ez az egész azért történik, mert a kormány túl sok pénzt vett vissza az oktatásból és az önkormányzatoknak kiutalt juttatásokból ezáltal a szegényebb diákok nem jutottak be egyetemre és még az őket nyári szünetben lefoglaló intézményeket is bezárták. Mi van?! Ki az aki komolyan elhiszi, hogy azok a diákok akik tisztességesen tanultak, azok most a szünetben megvadultak és kirakatokat törnek be és kirabolnak egyfontos boltokat, ahonnan rohannak ki összesen 1200 forint értékű csipsszel a pulcsijukban?! Miközben állítólag az eseményeket blackberry telefonokon szervezték... Én azok közé tartozom akik úgy érzik, ezeket a tetteket a lusta, dolgozni nem akaró 10-25 évesek követték el, akiket a tanulás soha nem érdekelt és valószínűleg soha nem is fog. Nincs magyarázat arra, hogy anyukák a gyerekeikkel mentek mobiltelefonokat lopni. Nincs kifogás azoknak a 30-on felülieknek sem akik részt vettek ebben az egészben.

Az üzletek
Az ifjúságról eleinte azt gondolták, hogy válogatás nélkül minden üzletet kifosztottak. Legyen szó fodrászüzletről, élelmiszerboltról, Charity shopokról (turkáló, aminek teljes bevétele segélyegyesületeknek megy), falakból kifúrt bankautomatákról, éttermekről vagy sportruházatról. Aztán kiderült hogy a könyvesboltok mindenhol szinte érintetlenek maradtak.

Erősítés
Kifejezetten sajnálom az angol politikusokat. A miniszteren kívűl a média még beszámolt másokról is, akik Toszkánában süttették a hasukat (privát villa, saját medencével, stb, stb, stb). És akkor haza kellett jönniük korábban ez miatt. Kár, hogy ilyen eseteknél derül ki, hogy az államfő hozhat csak döntést a rendőrség megerősítéséről. Szerintem nevetséges, hogy azért haza kellett jönnie a miniszternek hogy kiadhassa az ukázt a londoni rendőrök majdnem megtriplázására. Ha én lennék politikus akit hazarendelnek nyaralásról rendkívüli ülés miatt, lehet hogy egyedül rohannék neki az üzletsorokat szétszedő tiniknek... Viszont, tegnap délután a belváros teli volt rendőrökkel. Lépten-nyomon fiatalokat igazoltattak. Az Oxford street üzletei ugyan nyitva voltak, de az emberek inkább siettek haza. Engem is korábban engedtek el munkából, de a metró már délután fél ötkor tömve volt (egy órával korábban a szokottnál). Senki sem tudta hogy mire számítson, de jó érzés volt látni a bobbykat mindenhol.

Különös szülinap egy Szellemvárosban
Tegnap este moziba szerettünk volna menni, miután visszavittük a kikölcsönzött DVD-t a vacsora előtt. Leparkoltunk a titkos helyünkön (Wimbledon egyik utcáján ahol ingyen lehet parkolni hat után), majd meglepve néztünk körül. A konditerem zárva volt, csak úgy mint a vele szemben levő élelmiszerbolt is. Normális esetben a bevásárló kocsik az üzleten kívül vannak lezárva, de most bepakoltak mindent, és a kosarakkal, nagy hordozó rácsokkal barikádoztak el mindent a pénztársorig.
Ahogy közeledtünk a mozi felé, úgy halványodtak a reményeink. A boltok, éttermek bezártunk címkével az ajtójukon álltak sötéten. Némely kirakaton ablakosok dolgoztak, mint a filmekben amikor hurrikánra készülnek, itt is farostlemezeket erősítettek fel az ablakkeretekre. Mindenki bezárt. A mozi is. Két étterem volt nyitva, az egyik mire az ajtóhoz értünk volna, bezárt. Még mindig elszántak voltunk, hogy a szülinap az szülinap, úgyhogy miután végigbámészkodtam egy megbilincselést (Tomi átparkolt máshova, inkább fizettünk a parkolásért csak közelebb legyünk a kocsihoz ha menni kell hirtelen), és egy másik, türelmes rendőr beszélgetését egy matt részeg tinivel (aki mindenáron meg akarta fogni a policeman karizmát), végül Wimbledon egyetlen nyitva tartó éttermében, az olasz vendéglőben találtunk menedékre. Nem voltunk egyedül, elég sok asztalnál ültek. Az olasz pincérek fél szemüket az utcán tartották, és beszedték a mozdítható hirdetőtábláikat. A milánói szarvas szelet és a calzone viszont nagyon finom volt. Moziba meg majd elmegyünk máskor. Plusz bónusz hogy nem tört ki semmi zavargás Wimbledonban tegnap este.

Színes Hírek Londonból - Vegyesen

2011-07-29T14:52:00.000+01:00

Annyi minden történik az uborkaszezon közepén, hogy azt sem tudom, mit fejtsek ki igazán. Úgy döntöttem, hogy semmit, de ha valamire igényetek van, akkor jelezzétek, és boldogan kifejtem hosszabban is:

Leárazások: Lassan véget érnek a 2011-es nyári leárazások. Már csak az igazán szerencsések találnak használható ruhát, az üzletek FINAL SALE sarkai rosszabbul néznek ki mint egy turkáló bálabontáskor. A boltokból ürülnek ki a pántos felsők és lenge szoknyák (amik egy olyan nyár kellékei, ami itt nincs), és a vállfákon megjelentek az idei ősz színeiben pompázó pulóverek és kabátok.

Én azt hittem be sem zárt a Selfridges Karácsonyi osztálya

Indul a Karácsony: A Harrods és Selfridges (presztízs) üzletek 150 nappal karácsony előtt megnyitották az ünnepi részlegeket. A cinikusok legnagyobb döbbenetére a Selfridges a nyitás napján 2000 darab díszt adott el. Ez nem azért van, mert az angolok ennyire karácsony-őrültek lennének. A két említett üzlet azzal indokolta a döntését, a muszlim hívők bár nem ünneplik Jézus születését, de a vallásuk szerinti legnagyobb ünnep idején szeretik a házukat karácsonyi díszekkel ékesíteni. Azt nem tudom hogy ebből mi igaz, de a ramadám hamarosan kezdődik, és a két bolt egyáltalán nem akarja, hogy (tehetős) vásárlói üveggömbök nélkül maradjanak. Ha nem lenne elég a Harrods és a Selfridges fantasztikus kínálata, akkor a karácsonyi dekorra vágyok ugorjanak be az ország több pontján található Karácsonyi Boltba (The Christmas Shop). A láncolat egész évben nyitva tart, így az ide érkező turistának sosem kell lemondania a londoni karácsonyfadíszekről! Ha valaki a Harrods felé jár, az feltétlenül ugorjon be egy Karácsonyi Fagyira. Tizenkét íz közül lehet választani, például: tojáslikőr, forraltbor, aszalt gyümölcsös pite (mince pie)... és kelbimbó.

London Olimpia 2012 - már a reggelim is készül... (nem én rendeztem így a kanálba!)

Visszaszámolunk - London Olimpia 2012: ó igen!!! Most már tényleg visszaszámolunk! Az újságok már egy hete állítják hogy egy év múlva kezdődik a banzáj, de hivatalosan tegnap volt a 366. nap. Vagy ma...? Mindegy, a lényeg, hogy amíg az itt élőkre (beleértve engem is) pánik tör rá, ha eszébe jut a kifejezés: Olimpia idején dolgozni menni, addig a városvezetés szembogarai fontjellé alakultak, és látszadra kellemes zsibbadás van a testükben, miközben a speckó olimpiás szuvenírek elárasztják a piacot. Gumicukortól kezdve alsógatyán át a limitált szériás (? - nem minden limitált szériás az olimpiai szuvenírek között?) angol zászlós taxi formájú ~~porfogó~~ levélnehezékig minden van. Ja igen, a polgármesterünk, Boris Johnson javasolta, hogy aki az olimpia idején ~~van olyan bunkó hogy olimpia nézés helyett~~ dolgozik, az menjen gyalog, hogy ne foglaljon ~~feleslegesen~~ helyet a ~~szardíniával tömött~~ metrókon/buszokon/vonatokon. Az utakat lezárják, hogy a sportolók és a VIP-k gyorsabban érjenek ki az Olimpiai Faluba (ami még mindig nincs kész, de a görögök óta tudjuk, hogy kész lesz amikorra kell). Egyúttal felkért mindenkit a városvezetés, hogy ne meneküljünk el Londonból a rendezvény idejére. Pedig én menekülnék boldogan, de nem jár annyi szabadság, hogy menekülhessek. Azt is hozzátenném, hogy a William és Kate esküvőjére a repjegyek majdnem megháromszorozódtak (teljesen mindegy hogy az miatt jöttél vagy mentél volna el). Csak halvány elképzeléseim vannak a jövő nyári jegyeket illetően. Hozzátenném, amennyiben a MOB olvassa a blogomat, jelzem, hogy szívesen segítek a sportolók londoni kalauzolásában, zászlóvivésben, integetésben, stb.

Egy falat Olimpia Wenlock és Mandeville - nagyon finom gumicukor!

Királyi esküvő: az elhivatott turisták október elejéig megnézhetik azt a ruhát, amit Cambridge Hercegnője viselt Április 29-én. A menyasszonyi ruha az évente pár hónapra nyilvánosság előtt megnyitott Buckingham Palotában tekinthető meg. A sorok egyelőre kígyóznak, de pár héten belül szerintem csillapodik majd a tömeg, és a körülbelül 5500 forintos belépőjegyet megváltók nyugodtan szemlélhetik az esküvői buli színterét, és elképzelhetik, ahogy a fiatal William és Harry csúszkálgatott a fekete-fehér járólapon, miközben a nagyi puffog, hogy megint políroztathatja a korlátot (egészen biztos vagyok benne hogy volt ilyen eset, kellett lennie!).

Canongate Kirk Templom, Edinburgh

'Királyi' esküvő: William és Harry unokatesója (Charles húgának második gyereke, a Királynő második unokája), Zara Phillips holnap férjhez megy. Az elismert lovaglónő (ugye így hívják azokat a nőket akik hivatásosan lovagolnak?) és rögbis vőlegénye, Mike Tindall szűk családi körben mondják ki az igent. A szertartás helyszíne a világoskék padokkal ellátott Canongate Kirk templom Edinburgh-ban. A pletykák szerint Zara anyukája megjegyezte Mike-nak, hogy az orrát egyenesítse ki az esküvő előtt, és Chelsy (Harry számomra felettébb unszimpatikus barátnője) nem megy az esküvőre. A királyi szó azért van idézőjelben a címben, mert Anne hercegnő a gyerekei születésekor visszautasította az azoknak járó titulusokat. Tehát Zara és Peter bár királyi rokonokkal rendelkeznek, ők maguk nem számítanak annak.

A Zajos Szomszéd

2011-07-22T10:43:00.001+01:00

Már-már tisztában vagyunk az aktuális lengyel válogatott futball technikájával. Ismerjük a lengyel tévéműsor rendszerét. Tudjuk, hogy kik a toplistás előadók és hallgattunk akciófilmet hajnal kettőkor is.

A szomszédunk házimozirendszert vett. Olyat, ami iskola tornaterméhez is sok lenne, nemhogy egy emeletes ház kis lakásába.

Egy ideig tűrtem, aztán betelt a pohár. Én nem akarok hajnalban lövöldözésre kelni. Nem érdekel sem a lengyel híradó, sem a meccsek, és a zene is idegesít amikor én tévézni, vagy csak csöndben lenni akarok. Mivel itt nem jönnek ki a rendőrök, az önkormányzatot kell hívni. Akik a vészelyzeti egységet riadóztatva, műszakváltás és minden más aktuális szalonnás szendvics/tejes tea elfogyasztása után komótosan elindulnak hozzánk. Bejönnek a lakásba, csodálkoznak hogy it's loud, innit (jó hangos, mi?), felmennek a felettünk levő lakásba, bekopognak, ők vagy azt állítják hogy nem is megy a tv, vagy egyszerűen ajtót sem nyitnak. Ezt a kört megismételjük párszor, majd az officer (a hivatali személy) fogadkozik hogy erről bizony jelentést fog írni, és megköszöni, hogy mi ezt bejelentettük.

Merthogy nekik (sem a rendőröknek...) joguk nincs bemenni a lakásokba ellenőrizni hogy milyen hangfalak vannak, ők csak jelentéseket írhatnak, és nekünk felelős lakóknak az a dolgunk hogy ezeket az incidenseket folyamatosan hozzuk az önkormányzat tudomására és majd egyszer talán bíróságra kerül az ügy és akkor majd jól elkussolnak a zajongók.

Hiába magyaráztuk hogy mi ezt nem szeretnénk, lehet hogy a felettünk levők most érkeztek Wroclavból és náluk ez a normál hangerő és gőzük sincs milyen emeletes házban lakni. Kértük (mind a négy!) kiérkező hivatalnokot, hogy csak szóljon a szomszédoknak hogy vegyék lejjebb a tévét. Semmi.

Ekkor jött a további bonyodalom: most már egyáltalán nem biztos, hogy a felettünk lakó szomszéd fekszik rá a hangerőszabályzóra. Hanem lehet hogy az alattunk lakók. Az is lehet, hogy felváltva a kettő. Az épület szerkezete miatt viszont képtelenség csak fülelés alapján megállapítani hogy honnan jön a zaj.

Ekkor írtam egy emailt a főbérlőmnek. Talán - ügyvéd lévén - ő majd tud segíteni.

Főbérlő válasza:

Addig amíg nem tudjuk biztosan honnan jön a zaj, nem tudok tenni semmit. Legközelebb tedd a füled a padlóra, majd a plafonra hogy a felület vibrálása alapján megállapíthassuk hogy honnan jön a zajforrás. Javaslom, hogy használj széket.

Két napja nem tudok erre válaszolni. Még ha lenne létránk, talán, de székről még az asztalról sem érjük fel a plafont a fülünkkel... Tomi azt javasolta, hogy küldjünk egy videót a tulajnak, ahogy a plafonra csavarozunk egy széket miközben énekelgetjük a Dancing On The Ceiling-et. Vállalta, hogy bajszot ragaszt és parókát vesz fel. Én leginkább abban a piros ingben nézném meg... (meg a tulaj arcát miután összejárkáltuk a plafont).

The Show Must Go On - Fejlemény az X Faktor 2011-ben

2011-07-21T09:48:00.000+01:00

Titokzatos versenyzőnket sajnos nem válogatták be a televíziós 25 énekes közé. Az utolsó előtti körben csúszott ki.

Úgyhogy mindenféle gonoszkodás nélkül:

az X Faktorra jelentkezőket állítólag több mint 8 órán át várakoztatták az épület előtt. Órákig örültek az érkező helikoptereknek, és mutogatták az X-eket. Aki sorban állt a meghallgatásra, azt nem engedték el vécére. Nem sorszám alapján hívták be őket, ha valaki nem bírta és elment pisilni, akkor az újra állhatott be a sor végére. Ismétlem, több, mint 8 órán át.
az X Faktor azon sikeres versenyzőit, akik bekerültek az utolsó párszázba, több órán át buszoztatták fel-alá Budapesten. A buszban ülőknek nem szóltak hogy mi vár rájuk, állítólag sem enni, sem inni, sem vécére menni nem volt lehetőségük. Mindezt azért, hogy kamerával rögzítsék hogy a pályázók hogyan buszozgatnak.

A fentiek alapján elmondható, hogy az X faktor

leszarja a környezetet (helif****ingkopter?! Buszozás órákig?!)
tudatosan csorbítja a lelkes versenyzők emberiségi jogait

Persze ez mind csak pletyka, semmire sincsen bizonyítékom, de azért örülnék, ha a show szervezői és a versenyzők be tudnák bizonyítani hogy nem így történt. Én lennék a legboldogabb, de úgy gondolom, még ezt a pletykát sem árt megfontolni a jövőben indulni szándékozóknak!

Mucifoci óriási patáliát csapott volna, ha nem engedik pisilni menni, vagy éppen innivalót venni. Még az sem érdekelte volna, ha aláirattak volna vele egy tesséklássék szerződést ami titoktartásra kötelezi (amiből mondjuk másolatot sem kapott volna).

Salou és a Pukiszagú Buborékok a Tengerben

2011-07-16T14:24:00.000+01:00

A nem faksznis járatok (olcsójáratok) híve vagyok. Utálom azt a szót, hogy fapados. Aki kitalálta, azt meginterjúvolnám szívesen. A nem fapadosra sem mondjuk, hogy (mű)bőrpados, pedig az olcsójáratokon is lehet ugyanúgy műbőr huzat, mint ahogy a nem olcsójáratokon is lehet textilhuzat.

Egy gombóc fagyi kb 2.10 euró

Ezek a járatok - különösen Angliából - nagyon közel hozzák a mediterrán strandokat. Akciókat ravaszul kifigyelve lecsaptam a leárazott jegyekre, így múlt hét végén Salouba repültünk. Egy bőrönd, másfél órás repülőút, három nap, két strand és számolatlan mennyiségű fagyi.

Salou Barcelonától 120 km-re délre fekszik, a legközelebbi reptér Reus. Már másodszor járunk erre, két évvel ezelőtt is ide utaztunk, de akkor a bázist kulturálisabb vonalakra, Tarragonára helyeztem. Idén inkább a strand mellett érveltem, Salou mindössze 30 percre van a reptértől. Ebben a 30 percben benne van az is, hogy az érkező járatokat (még késés esetén is!) buszok várják és felszállás előtt mindenki bemondta hogy hol száll meg, így az útvonal és menetidő ennek megfelelően alakul, de 5.90 euróért szinte a szállás előtt tesznek le.

A hotelbe becsekkolás viccesen indult, a recepciós csaj öt percig nézegette az útlevelemet mire rákérdezett hogy milyen ország útlevele van a kezemben. Csupán 15 nyelven szerepel rögtön az első oldalon, és a fénykép mellett is ott van a nemzetiség, de ezek szerint annyira sokkolta a lányt hogy nem oroszok vagyunk, hogy nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Na mindegy, szoba oké volt, tűzfalra nézett, a konyha fölötti zsírszagú falra, természetes fény nem jött be és a légkondi olyan volt mintha helikopter akart volna leszállni benne. A kádba a vécét átlépve lehetett csak bemászni (kifele még izgalmasabb volt). A szobában két franciaágy volt, és egy-egy párna járt hozzá. A párna szélessége megegyezett az ágy szélességével, úgyhogy az éjszakák egy része komoly logisztikai tervezgetéssel teltek el. Ennyit erről, nem a hotelért mentünk (de a tripadvisorra azért bővebben is kifejtettem a véleményemet).

A bázistól két percre két strand is volt (spanyolul playa, katalánul platja). A napágyakat horroráron adták (legalábbis Korfuhoz és Zakinthoshoz képest), kettőnkre egy napra fizettünk 14 eurót (a görögöknél ennek a felét kb), és este hétkor jött is a Roberto és egyértelműen elmutogatta hogy terminalo, és kedvesen kirángatta a fenekünk alól a napágyakat (a görögöknél ilyen még sosem volt).
A strandok nagyon finom homokosak, nincsenek kavicsok, kagylók, és a víz is lassan mélyül csak. Ha valaki nem akar napágyakra költeni, akkor napernyőt tud venni minden butikban, ezek mérettől függően 4-15 euróba kerülnek, csak nagy törölközők kellenek meg magas SPF, mert a homokban sokkal erősebb a nap ereje.
A víz (agua!) kellemes volt, nem voltak nagy hullámok, csak nem értettem a pukiszagú bubikat. Először azt hittük, valami halacskát láttunk a vízben, de közelebb osonva rá kellett jönnünk, hogy a homokból jönnek a buborékok. A buborékok büdik voltak. Úgy is mondhatnám, hogy fingszagúak voltak. Meg aranyszínű, pár mm átmérőjű 'aranylapocskák' voltak körülöttük. Próbáltam utánanézni, de nem találtam semmit a neten... Pedig ilyen és hasonló dolgok állítólag földrengés vagy vulkánkitörés előtt/után történnek. Májusban volt egy földrengés, de innen 500km-re, nem tudom hogy az okozhatott-e a saloui strandon pukiszagú bubikat... Ha valaki tudja a választ, legyen szíves írja meg!

Az evéssel nem volt különösebb probléma, de Salou óriási hibát követett el, amikor az éttermek/büfék elnemzetköziesedtek. Rántotthús, spagetti, pizza, angol ínyencségek, hamburgerek, steakek és néhol elvétve egy-egy paella. Hiányoltam a spanyol kocsmákat, ahol tapasokat rendelhettünk volna, és ahol a kis adagok fölött kibeszélhettük volna az adott nap történéseit. Akaratlanul is mindig összehasonlítom a spanyol és a görög kultúrát, és a spanyolok megint vesztettek, ezúttal a gasztronómia terén. Nincs az a görög taverna/büfé, ahol ne lehetne kapni tzatikit vagy olívát és valamelyik híresebb görög ételt.
Tetszett viszont, hogy a salou az általam ismert olasz üdülőhelyekkel ellentétben minden pénztárcának igyekezett valamit adni. Egy vacsorát két főre sörrel/bambival együtt meg lehetett oldani 15-20 euróból, és a piacon igazi bőröveket kínáltak már 3 euróért is.

MuciFoci kedvenc fagyizója Salouban

Ami viszont szinte sokkolt, az az életstílus volt. Először is, vegyük a melleket. A spanyol nők a mellüket a strandon teljesen normálisnak tartják fedetlenül. Vagyis nehéz volt olyan strandfotókat csinálni hogy cicik ne legyenek benne. Elképesztő volt: megérkezik a tíz fős baráti társaság, elő a cigit és le a bikinit. Ellentétben a Balatonon tapasztaltakkal, a hímneműek nem mentek el sétálni bámészkodni, és a nők a lehető legtermészetesebben álltak fel, hogy bekenjék magukat. Nagyon kevesen voltak akik nem monokiniztek, de akik magukon tartották a felsőt, azok is letűrték a pántot. A nagymamák is, de monokinis nagyit nem láttunk (szerencsére). Azt figyeltük meg, hogy bikinipánttal napozni náluk ciki. Nagyon figyelnek arra hogy egyenletesen barnuljanak le a spanyol nők.
Aztán ott van a strandoló család egysége. A gyerekek vadultan rohangásznak, homokvárat építenek, fröcskölik egymást a vízben, kacagnak, folyamatosan pofáznak és a szülők csak akkor lépnek közbe, ha tényleg muszály. Nincs az az erőltetett strandfegyelem, mint amit legutóbbi csopaki strandolásomkor tapasztaltam, szóval plusz egy pont a spanyol mentalitásnak és annak az apukának, aki türelmesen pancsolt, építkezett és felügyelt négy gyerekre, amíg az anyuka az napernyő sárga árnyékban durmolt egyet.

Attól hogy elmúltál hatvan, még nincs vége a világnak

A helyiek nagyon betartják a napozási szabályokat. Mi még buci szemekkel majszoltuk a reggelinket, amikor a platja felé már tömött sorokban indultak hűtőtáskákkal, napernyőkkel, napernyőt lefúró izékkel és törölközőkkel. Délben azonban összecsomagolnak és hazamennek, de összefutottunk két mamival, akik hambit ettek salátával és hozzá szívószállal szürcsölték a kólát, miközben hangosan, mutogatva beszélgettek. Négy körül újra feltelik a strand, és egészen hét, nyolc óráig folytatják a strandolást. Ezután kezdődik Salou esti élete.

Passeig de Miramar - az egész várost végigkísérő sétány. A pálmafákkal övezett út a gyalogosoknak, a másik oldal viszont a bicikliseknek volt fenntartva.

A spanyolok esténként kiöltöznek. A férfiak könnyű hosszúnadrágot, a nők elegáns blúzokat, szoknyákat, magassarkú cipőket és sminket viselnek. Az idősek is. És csak sétálnak. Sétálnak és beszélgetnek. Ha elfáradnak, akkor padra ülnek és ott folytatják. Néha fagyiznak is. Az idősek is. Volt olyan, aki mankóval ugrálta végig a majd két kilométeres sétányt. Az arcuk mosolyog. Nem panaszkodni mennek el otthonról. Barátkoznak. Villognak az új, retikülméretű kiskutyájukkal. Nevetnek a napozáshoz nem értő turistákon, majd amikor teljesen besötétedik, elindulnak haza.

Úgy vettem észre, hogy a spanyol nyugdíjasok valahogy derűsebben állnak az élethez. Nyári szünetre hozzájuk depozitált unokáikat csapatostul strandoltatják. Ha nincs náluk unoka, akkor is lemennek a strandra bandázni. Kalap, fürdőruci pántja letűrve és kezdik a folyamatos fel-alá sétálást. A strandok átlagban 3km szélesek, és ezek a nénik bácsik a trécselés közepette is vidáman rugdossák a vizet. Pedig nem is olyan rég az uborka a frászt hozta rájuk, az országuk gazdasági helyzete aggasztó, de valahogy mégsem hagyják hogy a problémák kihassanak a mindennapjaik minden percére. Amíg a kerekes székeket el tudják tolni a homokon, hogy öreg barátnőjük is ott lehessen velük, addig van ok a mosolygásra.

Ez a szökőkút néha még zenélt is... Meg mindenféle színekben és formákban pompázott. A sétányt végigkísérik a csak este bekapcsolt szökőkutak.

Breaking News - Hírességek a Közelemben

2011-07-08T14:52:00.000+01:00

Kedden a Hyde Park felé sétálva jött szembe Kris Marshall. Természetesen meglepetésemben böszmén bámultam rá, és igyekeztem elállni az útját hogy jól megnézhessem hogy tényleg ő jön-e szembe. Hatalmas napszemüvege volt, de a filmekből ismert mozgása alapján biztos vagyok benne, hogy az Igazából Szerelem (Love Actually) Colin-jával, a My Family (nem tudom mi volt magyarul a címe) Nick-jével futottam össze. Fehér inget, farmert és futártáskát viselt.

Hosszabb haja volt kedden...

Erre most, körülbelül 30 perccel ezelőtt az utcasarkon állva türelmesen várom hogy a két érkező biciklis elmenjen végre, és akkor... na igen. Meglepetésemben böszmén bámultam rá, és nem mertem elállni az útját, egyrészt mert biciklivel volt, másrészt meg a mellette bicikliző valaki akár biztonsági őr is lehetett, viszont igyekeztem nagyon megnézni az arcát - elvégre három napon belül két híresség is elég hihetetlen -, erre ő elfordította a fejét. Fekete széldzsekit, pulcsit és nadrágot viselt.

Kicsit borostásabb volt ma...

Éljen London! Eddig akikkel 'találkoztam': Melanie B, Jose Mourinho, Lampard, Terry és még sokan Chelseaből, A Királynő (meglehetősen távolról ugyan), Andy Murray (Párizsban), Fergie (Sarah Ferguson, tudjátok, a liftben!) és most Kris Marshall meg a Guy Ritchie. Josénak jó napotot köszöntem, Andynek sok sikert kívántam a teniszhez és engedélyével lefotóztam, Fergievel beszélgettem... A következő szerencsést esküszöm megállítom egy közös fotóra már! :)

Érdekes Morzsák

2011-07-08T10:56:00.001+01:00

A mai reggel ablakon keresztül történő, rövid időjárási analízisem alapján megállapítottam, hogy napszemüvegre nem lesz szükségem. Annál inkább kell esernyő, sál és kabát.

Balatonfüred lakossága habzó szájjal tiltakozik a Zamárdi Balatonsound ellen. Azt mondják, túl hangos a zene. Azt mondom, négy nap nem a világ.

Panaszkodtam a bankomnál. Több mindent szóvá tettem, többek között azt is, hogy nem környezettudatosak, mert minden hülyeséget kinyomtatnak, például: két példányban alá kellett írnom hogy bezárok egy számlát (nekik aláírom, de magamnak minek?), meg kiküldenek egy levelet pénteken, hogy szombaton randim van velük (sms nem lett volna elég?). A bank kipostázott válaszában közölte, hogy ezen panaszomat nem tudják elfogadni, mert ők igenis környezettudatosak, mert ők 100%-ban carbon neutrálisak sőt, ők támogatják is a környezet tudatos cégeket. A levél 7 oldalas és egy oldalra nyomtattak csak. Ma még megfogalmazom nekik a választ - e-mailben. (Igen, nagyon sok dolgot bepanaszoltam)

Holnap reggel Body Combat - Ez egy olyan óra, amikor box, kickbox és karate (vagy mi) mozdulatokat, lépéseket csinálunk, modern zenére. Van egy mozdulatsor, amit csak lassan tudok megcsinálni. Annyira lassan, hogy a többiek hármat (tanár ötöt) megcsinál mire én egyet. Múlthét szombaton annyira belegabalyodtam, hogy a tanár mikrofonon keresztül kérdezte meg hogy én most a Vouge-ot próbálom eltáncolni? Remélem holnap jobban megy majd.

Az én-féle box mozdulatom 1.42-nél kezdődik...

2005 Július 7

2011-07-07T15:31:00.001+01:00

Amikor odaértem, a Metropolitan Police két magas beosztású küldöttje éppen letette a koszorút. Nem mertem közelebb menni, úgyhogy elég távoli a kép róluk...

...viszont nagyon szép csokrot vittek.

'In memory of those who were killed on 7 July 2005, with continuing thoughts and respect for their families and all who have suffered that day and afterwards. On behalf of all Bus, Underground and Transport for London staff...' - A 2005 Július 7-én meghaltak emlékére, gondolataink és tiszteletünk a családjuknak és mindazoknak akiknek aznap és utána szenvedniük kellett. Az összes busz, metró és London Közlekedéséért dolgozók nevében...

Az emlékmű frontján volt ez a csokor. David Cameron, a Downing Street 10 lakosa, Nagy Britannia miniszterelnöke is ott járt ma reggel (nem találkoztunk).
Nem tudok egy szót elolvasni (ha valakinek megy, akkor szóljon!), és elfelejtettem hogy ott mit olvastam (tipikus). 'In memory of the victims of ______ (terrorism?) in London on 7 July 2005. They will never be forgotten' - A 2005 Július 7-i (terrorizmus?) áldozatainak emlékére. Sosem feledjük őket.

Háát... erről a feledésről annyit hogy a BBC és helyi újságok oldalán eddig egy emlékezést sem olvastam, pedig szerintem lenne mire emlékeznie a londoniaknak. Ha másra nem is, hát arra hogy hiába viselkednek (viselkedünk) úgy, mintha tömegközlekedéskor csak mi lennénk és pár másik test, azok a testek akkor is ugyanolyan emberek mint mi. És figyelnünk kell a többi testre, hogy tudjuk, mi történik velünk. Itt van pár fotó, ennyit találtam eddig.

Amikor Robbant a Metró

2011-07-07T06:00:00.004+01:00

Hat évvel ezelőtt...

Tootingban laktunk, a kórház bejáratával szemben. Aznap reggel buszra szálltam és úgy indultam a metróállomásra. Rózsaszín tavaszi kabátomat igazgattam, nem is figyeltem hogy miket mondanak az emberek mellettem. Tíz perccel később az állomás kapuja már be volt rácsozva. Narancssárga mellényes dolgozók irányítottak mindenkit vissza a buszmegállók fele. Azt mondták, meghibásodott egy jelzőberendezés, és ezért le kellett zárniuk a Northern line egy szakaszát.
Vigyorogva megvontam a vállamat – a 15 percnél hosszabb késésekért a TfL visszaadja az adott utazásra költött összeget, én legálisan kések munkából, nem szakad az eső, és még a reggeli újságból is megkaparintottam egyet. A megnövekedett forgalom miatt elég sokáig tartott eljutni Wimbledonba. Amikor beszálltam a tömött vonatba vettem észre hogy a szintén Wimbeldonból induló District Line sem működött. Persze ez nem jelent semmit – előfordul hogy a metrónak rossz napja van, és több vonalat/állomást le kell zárni ideiglenesen.

Távolról csak betonoszlopoknak látszik...

Nagyon lassan ment a vonat Waterloo-ra és amikor végre megálltunk, irdatlan tömeggel találtam szembe magam. Ez az állomás (is) mindig teli van emberekkel (Bourne Ultimatum-ban nagyon jól látszik), de akkor reggel olyan tömeg volt, hogy mozdulni alig lehetett. Waterloo vasútállomáson 4 metróvonal is áthalad, és az összes ajtó le volt zárva, közelébe sem jutottunk a metróknak.
Kezdtem ideges lenni – órabérben kaptam a fizetést, jó dolog késni, de annyira azért mégsem – Tomit próbáltam hívni, de nem működött a mobilom. Ekkor hallottam a bejelentést, miszerint az összes londoni metróvonalat lezárták áramszünet miatt. (Azóta már tudjuk, hogy a jelzőrendszereket annyira megrongálta a robbanás, hogy az irányítóknak áramszünet jelzést adott)

...közelebb érve már egyértelmű az ezüstözött bevonat...

Az állomáson hömpölygő tömeg egyszerre indult meg, lökdosődés, tolakodás. Két dologgal lehet igazán felhúzni egy munkába igyekvő londonit: 1. Tömeg amely nem mozdul semerre 2. Metrós késés, buszra kényszerülés.
Az utcára kiérve még sokkolóbb volt a látvány. A járdán és az egyik sávban is csak gyalogoltak az emberek. Felháborodott mobilbeszélgetések ’valami áramszünet van a metrón!’ foszlányai ütötték meg a fülemet, miközben küzdöttem fel magamat egy buszra. Ekkorra már jócskán 10 körül járhatott az idő. A taxik dudálták le az útról az elszánt, gyalogosokat, a buszok óvatosan kerülgették őket. Egyre több és több szirénázó mentő, rendőrautó süvített el mellettünk. A buszon elöl álltam, szinte teljesen a sofőr fülkéjének passzírozva – ekkor hallottam először: bomba robbant egy buszon. Síri csend lett. Senki nem gondolta volna hogy Londonban ilyen történhet. A metró lezár áramszünet miatt és még bombát is robbantanak. Ekkor végre Tominak sikerült elérnie engem. Ő is mondta hogy robbant egy bomba – meg még néhány másik a metróhálózat különböző pontjain.

...szemből úgy látszik, nem is olyan nagy az emlékmű, de oldalról a mélysége is bevehető...

A buszos út hátralevő részére nem emlékszem igazán. Mire beértem volna a banknegyedbe, az már üresedett, a bankárok amilyen elszántan bementek, úgy haza is mentek a munkából. Azt hiszem 11 után pár perccel érkeztem be a munkahelyemre és sosem felejtem el a megkönnyebbült arcokat hogy látnak. A mobilok nem működtek, hiába próbáltak elérni, csak süket vonalat kaptak és nem tudták hol vagyok... Egymás szavába vágva meséltük hogy kinek milyen útja volt aznap reggel. Volt olyan szakács, aki az állomásáról kilépve hallotta a robbanást. Az élete valószínűleg annak köszönhető, hogy azért is befurakodott az egyel korábbi szerelvénybe. Ha nem fért volna be, lehet hogy ő is az áldozatok közé tartozik.

...az oszlopokat úgy rendezték el hogy az odasétálónak körbe kelljen járnia hogy megértse...

A buszos robbantás miatt felfüggesztették a buszközlekedés nagy részét is. Vagyis szép és jó dolog volt bemennem dolgozni, de nem tudtam hogy jutok haza. London nem Veszprém. Nem tudtam volna gyalog hazamenni. Mert nem tudtam az utat. Mert nem mertem elindulni. És mert 12,5km lett volna az út.

...minden oszlopon rajta van a dátum, a robbantás ideje és helyszíne

A család Magyarországon szinte kikészült. Sem Tomit, sem engem nem értek el. E-mailek 2005-ben még nem repkedtek annyira, úgyhogy akinek sikerült írnom azt kértem meg hogy telefonáljon körbe mindenkit hogy jól vagyunk.
A főnököm kedvesen megjegyezte, hogy nagyon szívesen hazaküldene már délben, de nem fog tudni kifizetni ha nem maradok. Hát persze hogy maradtam, reménykedve hogy délután ötre már lesz legalább annyi busz hogy a belvárosból kijussak.
Egy konferencia-központban dolgoztam, az aznapi 250 fős konfóra mindössze huszan jöttek el, azok is csak azért mert nem tudtak hogy hazamenni, és éhesek voltak (az összes bolt bezárt a környéken). Homlokukat ráncolva majszolgatták a tűzdelt csirkét miközben csak bámultak maguk elé. Egyetlen beszédet sem tartottak meg.

... az oszlopok a robbantások helyszíne alapján csoportokban állnak...

Hat körül indultam haza. Az első busz az irodától nem vett fel – a double deckeren jó, ha 15 utas ült. Senki nem nézett senkire, mégis mindenki megnézett mindenkit (jó alaposan). Az Oxford Streeten áthaladva tudatosult a terrortámadás lelki pusztítása. Az összes bolt zárva volt. Semmi nem volt nyitva. Nem volt szemét az utcákon. Emberek sehol, csak a buszmegállókban lézengtek néhányan. A lemenő nap fénye aranyba burkolta az üzletek kirakatait. Szellemváros, azt mondták később a tévében... Vadidegenek kezdtek el beszélgetni, fejüket csóválva. A hírekből már tudtuk, hogy közel keleti öngyilkos merénylők okozták a káoszt, és nem azért mert a 2012-es olimpia szervezési jogát London kapta előző nap. Green Parknál járt a busz, amikor végre tudtam beszélni Zsoltival is. Őt is megnyugtattam hogy rendben vagyok. Csak ijesztő volt végigutazni London belvárosán úgy, hogy az utasok teljesen csendben vannak, senki sem beszél és az utakon nincsenek autók, csak a kötelességtudóan mozgó buszok.

... minden áldozatnak emeltek emléket.

A 2005 július 7-i terrortámadás tragédiája 52 emberéletet és 700 sebesültet követelt. Perceken belül három bombát robbantottak magukra a merénylők, a Circle (citromsárga), Hammersmith and City (rózsaszín) és Piccadilly (sötétkék) vonalakon. A negyedik merénylő elbizonytalanodott és hagyta magát evakuálni a metróról. Ő is buszra szállt, de meggondolta magát és mégis detonálta a hátizsákját (az ő robbantása ölte meg a legtöbb embert az egész támadás során) a Tavistock Square környékén.

A Telegraph oldalán megtekinthető egy videó a szétrobbantott vonatokról és a buszról.

Másnap (pénteken), szinte teljesen üres metróval mentem dolgozni. A szívem a torkomban dobogott, és remegtem. A felszálló utasok közül elég sokan, amikor meglátták a velem szemben aktatáskával ülő turbános utast, arrébb húzódtak. Volt, aki le is szállt. Londonban az emberek megtanultak ismét figyelni a környezetükre. A tévében kérték az ázsiai/arab/stb etnikumok hogy ne bántsák őket, míg a szélső jobboldal egyértelműen az ő hibájuknak rótta fel az egész eseményt. Hamarosan megindult a tippelgetés, az összehasonlítás 911-el. Munkahelyi beszélgetések alapján kiderült: mindenki úgy véli, bár sokan meghaltak, ez még semmi, és egy második támadás bármikor előfordulhat.

Két héttel később, Július 21-én jött is. Ezúttal Sheperd’s Bush, Oval, Warren Street és egy busz Shoreditchben volt a célpont, de szerencsére az újabb merénylőknek nem működött a bomba. Az alapanyagok szavatossága lejárt... A hírek szerint az utasok égett gumiszagot éreztek és rögtön elkezdtek menekülni a másik kocsiba. Szemtanúk szerint a legnagyobb ’robbantás’ is egy nagyobb tűzijátékhoz hasonlított.

Ott jártamkor épp a füvet nyírta a kertész, de az emléklap körül már most voltak virágok - azokat nem akartam lefényképezni.

Az áldozatok tiszteletére állított emlékmű a Hyde Park Dél-keleti sarkához, a Hyde Park Corner metróállomáshoz közel található.

ICE - In Case of Emergency. A terrortámadás utáni napokban ütötte fel a fejét az ICE. Mentősök és rendőrök nyilatkozták hogy hasonló katasztrófák esetén megkönnyíti a dolgukat ha tudják hogy kit kell hívniuk. A Cuncimókus, Intyőpintyő nem elég információ, de ha ezt a három karaktert mellébiggyeszti a mobiltulajdonos, akkor a segítség gyorsabban és egyszerűbben eljut a rászorulónak. Az ICE az elmúlt hat évben globálissá nőtte ki magát. Ha te is úgy gondolod hogy jól jöhet, az ICE (vagy ICE1, ICE2, stb) beállításakor ügyelj, hogy ha külföldön vagy, olyan ismerősöd/hozzátartozód számát állítsd be, aki beszél valami idegennyelvet.

Vasárnapi Hőemelkedés

2011-07-06T06:00:00.001+01:00

- Te figyu, valaki meghekkelte a yahoo időjárásjelzését...
- Mit csinát...?
- Meghackelte. Feltörték. Azt állítják hogy vasárnap 30 fok lesz!
- Ne hülyéskedj. Hadd lássam!

Így történt, hogy már szerdán a vasárnapot tervezgettem. Szombat reggelig nem is mertem elhinni hogy mindez igaz. Ellenőriztem más oldalakat is, hallottam a tévében hogy jön a hőhullám, és én csak szőttem a terveket sorban, hogy hogyan tudnánk kihasználni a jó időt. Először tengerpartra gondoltunk. Strand, napsütés, víz, hamburger, kockás pléd... Mi kellhet még?! Aztán letetünk róla. A forgalom miatt. Nem vesztegethetünk el négy értékes órát azzal hogy autóban (és dugóban) ülünk. Morfondírozásunknak véget vetve a Wimbledon Park mellett döntöttünk. Mivel aznap nem volt tenisz, ezért a park teli volt az ott sátorozó rajongókkal, volt nekik hamburger és fagyiárus, pizzaárus Írországból (??), ideiglenesen felállított igényes mobilklotyók, úgyhogy már reggel tízkor ugráltam Tominak hogy menjünk már mert nem lesz helyünk. (Azért csak megoldottuk)

Hamarosan csatlakoztak hozzánk Gyopiék is, fogyott a sör, a víz, izzottak a hamburgerhusik (hm.. még jó hogy az előző esti Hampstead Heathi Kalandok után maradt hús), nyaltuk a fagyikat, spricceltük egymást vízzel az egyenletes barnulás érdekében, és akkor... Akkor elkezdtem feszengeni. Persze be nem ismertem volna senkinek, de én hülye nem kentem be magam, mert azt hittem hogy Angliában nem lehet leégni. Nem tudom honnan vettem ezt az agyament baromságot, valószínűleg a meleg elvette az eszemet. Azt hiszem mohó voltam. Rájöttem hogy a németek és angolok miért égnek le rögtön a nyaralásuk első napján. Nem tudnak betelni a napsütéssel, a meleggel, a jó érzéssel hogy végre izzadnak a szabad ég alatt. Ezt a szuper érzést hosszú ideig megőrizendő, nem akarnak lemaradni egyetlen UVA/UVB sugaracskáról sem. Aztán mire észbe kapnak, már mindegy. Szerencsére napszúrásom nem lett, de most meg hámlok, és úgy néz ki a hátam mint egy cafatokra cibált rongy. Ennek ellenére mégsem bántam meg: angliai életem során még sosem égtem le úgy, hogy ne kellett volna repülőre szállnom!

Az egész olyan volt, mint egy álom. Este 9kor is még nagyon meleg volt. A hajamat nem kellett megszárítani hajmosás után, és így sem fáztam (mondjuk ilyen rákvörösen...). Jégkockával ittam a bodzaszörpöt. Nyitott ablaknál aludtunk. Hétfőn csak azért mentem be dolgozni, mert ha előhozakodok egy kifogással, az olyan átlátszó lett volna mint egy ablak...

Csak azt nem értem hogy kedden hogyan lehetett ilyen hatalmas eső?

(A képen látható WTF mozaikszó az angol What The Fuck - Mi A Fasz -kifejezésből ered. Úgy kell kimondani, hogy Dabljú tí eff. Fontosnak tartottam ezt itt megjegyezni/megtanítani)

Férj Nyaral

2011-07-05T06:00:00.043+01:00

Indulás előtt.
Férj:
Minden megvan. Úszógatya, törölköző, váltás ruha, focilabda, sörnyitós strandpapucs, könyvek, útlevél, napszemüveg. Amint odaértem, hívni fogom.
Feleség:
Ha még egy napkrémet beledugok a táskájába, talán észre sem veszi. Nagyon ajánlom hogy hívjon különben felrobbanok.

Érkezés.
Férj:
Nem működik a telefonom. Hoppááá, ez bizony egy Cruzcampo! ¡Cuatro cervezas por favor!
Feleség:
Remélem nincs semmi bajuk. Csak meg tudnak érkezni valahova nélkülem is... ugye..?!

A férfiak is igénylik a saját nyaralásukat

Első nap.
Férj:
Szálloda felfedezése, strand beminősítése, all inclusive lehetőségek kimerítése. Még jó hogy tettem el napkrémet, csak kár hogy négy hapsinak ciki egymást kenegetni. Nem égek le nagyon. Este buli
Feleség:
Lakásban rend és csend honol. Nem késtem (sokat) munkából és sajnáltatom magam mindenkivel hogy egyedül leszek egy héten át. Az este meglepően gyorsan elmegy a CSI-vel. Néha elgondolkozom hogy hány epizódot tudnék végignézni egy seggel. Még így, edzés után is.

Második nap.
Férj:
Első nap programja megismételve. Kivéve, hogy a tegnap esti buliról már világosban jöttünk haza és nem bírtunk felkelni – lemaradtunk a reggeliről.
Feleség:
Három oldalas tervet készítek a hét/nyolc napra. Detox kúrába is kezdek. Reggel munka előtt jógázok a nappaliban. Mire férj hazajön, lefogyok két kilót, megszépülök és bemutatom neki az új fekete magassarkú cipőmet. Vagy a kék csíkosat...? (Vagy mindkettőt).

Jones Bootmaker - a piros verzió nagy lett, azt visszavittem a boltba. Rossz boltba (nem JB-be) mentem, ahol nem akartákk visszavenni (még ilyet)

Harmadik nap.
Férj:
Második nap ismétlése. Fejfájás nélkül ébredek, reggeli ma sincs. A reggeli, Palmába tartó buszt megint nem értük el. A Playan olvasgatok két evés között.
Feleség:
Hajnal négyig nem alszok, mert hallgattam a felettem lakók tévéjét, ezért lemaradok a reggeli edzésről. Délután megyek inkább boxolni, és utána levezetek egyedül Weybridge-be. Teljesen egyedül, nehezített körülmények (eső) között. Gyopiékkal átmegyünk máshoz, a lángospartit spontán szőnyegolvasztó táncolás követi.

Negyedik nap.
Férj:
Harmadik nap ismétlése. Ma sem mentünk Palmába, de ma már legalább lejutottam reggelizni. Büszke vagyok magamra. Lassan kezd fárasztó lenni ez a folytonos bulizás, este inkább kihagyjuk. Addig a playán leszek
Feleség:
Gyopiéknál reggeli (délután egykor), majd hazavezetek. Ismét egyedül és ismét büszke vagyok magamra. A lakásban 16 fok van, bekapcsolom a fűtést miközben sajnálom magam, hogy még mindig egyedül vagyok.

Az eső artisztikusan esett...

Ötödik nap.
Férj:
Palma nagyon szép, de városnézéshez meg kell találni a tökéletes partnert. Az enyém otthon van.
Feleség:
Reggel jógázok a nappaliban Elkések munkából. A nap végén sietek haza, jógázni megyek.

Hatodik nap.
Férj:
Harmadik nap ismétlése, viszont elég jó színem van. A könyvet majdnem befejeztem már, és szememmel szuvenírt keresek
Feleség:
Este jógázok majd otthon. Végül korgó gyomrom boltba kényszerít, ahol vigyorogva fényképezem a téliszalámit a pultban. A legszebb kenyeret veszem meg. Unottan nézem otthon a jógamatracot, majd kibontok egy étcsokis Balaton szeletet a titkos tartalékból.

Csak 152 kalória!!

Hetedik nap
Férj:
Már-már rutinosan járunk bulizni. A szervezetünk hozzászokott. A tekintetünk átsiklik a bokorban fetrengő angol egyetemista lányon, aki annyira magán kívül van, hogy felállni sem tud. A kocsmákban már természetes hogy a sör mellé egy ajándék rövid is jár. Normálisnak érezzük hogy az ásványvíz drágább mint az alkohol. Szuvenír nincs, de még van majdnem egy teljes napom.
Feleség:
Szétunom magamat. A lakásban mindig csend van. De legalább voltam jógázni. Kenyér kiszáradt, pedig elcsomagoltam rendesen.

A Waitrose üzletekben nemcsak téliszalámit, de Mangalicakolbit is lehet kapni.

Nyolcadik nap, visszaindulás
Férj:
Ajándék pipa, becsomagolás pipa, időben reptérre érkezés pipa, lassú beszállás és majd’ egy órás késés pipa, szakadó eső és 12 fok pipa
Feleség:
Kipróbálok egy új órát a konditeremben. Az a neve hogy Body Attack, vagyis test támadás. Az óra ötödik percében, vagyis a bemelegítés elején már az ájulás szélén vagyok. Mellettem nők mosolyogva ugrálnak, sőt egy nem is előre néz, hanem oldalra – saját magát nézi a tükörben mozgás közben.
Hazainduláskor kitalálom, hogy kimegyek férj elé a reptérre. Elvégre ha Weybridge-be lementem napközben teljesen egyedül, akkor egy éjféli kanyar Lutonra csak nem árthat meg?! Hogy ne legyek nagyon álmos másnap reggel, ezért előre alszok egy kicsit. A nappaliban. Férj hajnal háromkor talál meg a hálószobában a paplan alatt. De legalább hazajött végre! Upszi, a csokispapír még mindig a matracon...

Tosca az Operában

2011-07-04T06:00:00.003+01:00

II. felvonás

Pénteken meséltem az Operaházról. Itt az ideje elújságolnom a többi élményemet is.

Felgördült a nehéz bársony függöny, valaki leszaladt a lépcsőn és már énekelt is. Csak énekelt. Még mindig énekelt. Valaki más lejött még a lépcsőn és az is énekelt. Az első negyed óra furcsa volt, hogy az istennek nem hallgatnak már el, de aztán hozzászoktam és belenyugodtam.
A sztori leegyszerűsítve: A szerelmes B-be és rettenetesen féltékeny. B belekeveredik illegális dolgokba és C jól fel akarja akasztani. Igenám, de C teljesen odavan A-ért, és hajlandó némi testi egyezkedés fejében szabadon engedni B-t. A úgymond beleegyezik, de aztán végül máshogy intézi el C-t. Akasztás helyett más lesz, de annak sem lesz jó vége, úgyhogy A-nak sincs jó vége. Taps...
Ezt onnan tudom, hogy volt surtitles. Új szót tanultam. Mi magyarul feliratnak mondjuk a szöveget, ami alul megy, az angol azt subtitles-nek hívja. Angolul a felirat tehát surtitles, mert felül megy. Vagyis a színpad felett volt egy kivetítő, ahol diszkréten kiírták angolul az olasz énekekek szövegét.

A főszereplők:
A - Floria Tosca, bögyös, barna hajú szoprán
B - Mario Caravadossi, buggyos nacis teltpocakos tenor
C - Scarpia Báró, köpenyes Meatloaf hasonmás, tenor

Azt nem hinném hogy operát dúdolgatnék a jövőben (bár Tominak megvillantottam rejtett tehetségemet), viszont erősen megmaradt bennem hogy ilyen erőteljes éneklés közepette is tudnak a szereplők ügyelni a mimikára. Tosca például a legnagyobb áriák kieresztése közben is képes volt bólogatni, lépkedni, karjait felemelni... És azt el is felejtettem mondani, hogy az előadás azzal kezdődött, hogy a szinház dolgozója elnézést kért az esetleges hangi hibákért, de Tosca aznap olyan dáthás volt, hogy alig bírt állni. Én ebből semmit nem vettem észre, ha én vagyok náthás akkor még annyira sem énekelek mint amúgy és pláne nem tudnék mikrofon nélkül beteríteni egy majdnem 2300 fős közönséget...

Állójegyek/ülőjegyek...

A darab három felvonásból állt. Az első 48, a második 45, a harmadik pedig 25 perces volt. Talán ez tette emészthetővé az egészet. Hogy nem énekeltek folyamatosan két órán keresztül, hanem fél órás szünetek alatt volt idő ~~koktélozni~~ kibeszélni az előző jeleneteket.

A bal felső sarokban egy kicsit látszik a zöld plafon. Azon a soron csak állóhelyek vannak, de az alatta levő két szint színpadhoz közelebbi részeiben sincsenek székek

Nekem tetszett, jól éreztem magam, úgy érzem, gazdagabb lettem az élménnyel. Mivel a kulisszatúrát vezető hölgy annyira bizton állítgatta hogy operába menni olcsóbb mint musicalre, utánanéztem a jegyeknek. Egy musicalre 15-90 font között van jegy, de mindenki ül. Az operaházban a jegyek 10 fonttól indulnak, egy erkély akár 600 fontba is kerülhet! Megjegyzem, 10-15 fontért az operába indulók állójegyet kapnak. Kis fenéktámasztós oszlopocskákat erősítettek a padlóra az állónézők kényelme érdekében. Mi nem erkélyen ültünk hanem lent a színpadhoz közel, szuper kilátással.

Legközelebb balettre szeretnék elmenni.

Királyi Operaház - Royal Opera House

2011-07-01T06:00:00.000+01:00

Rájöttem – az opera tulajdonképpen jó.

A munkahelyem szervezte a lehetőséget hogy életemben először menjek Operába. Nemcsak előadásra, hanem előtte vacsorára, azelőtt meg koktélozással egybekötött kulisszatúrára is hivatalosak voltunk. Hetekig morfondíroztam hogy mit vegyek fel. Először kis cukiszekszi koktélruha vásárlását fontolgattam. Aztán csak nem jött a nyári jó idő, úgyhogy letettem róla. Kiegyeztem magammal egy magassarkú fekete lakkcipővel. Napokig sétálgattam benne otthon, felvettem rövidnadrághoz, farmerhoz, sőt még pizsamához és macinacihoz is, de minden kísérletem hiába volt. A rossz minőségű műbőrt nem lehetett kitágítani egy picit sem, az egyel nagyobb méretből meg kiléptem, úgyhogy Mucifoci eléggé elszontyolodott hogy mennyire ratyin fog kinézni az Operában a munkatársai mellett.

A függöny mögött - de hol a függöny?? Elképesztő belső terek...

Végül kiegyeztem egy nyárias, időjárásálló szereléssel (és egy kényelmesen bejáratott piros cipőcskével), egy Janó által irodában kreált hajzattal és sok szájfénnyel. Szerencsére a kollégák is irodai ruhákban feszítettek, de egész este alig láttam igazán kiöltözött nőket. Londonban operába/színházba menni nem számít olyan felöltözős eseménynek mint Magyarországon (sőt, színházakban a farmer/sportcipő/pattogatottkukorica teljesen normális)... Amint megérkeztem a Covent Gardeni épület legfelső emeletére, azonnal elkezdett esni az eső. Mivel a vacsora a nyílt teraszon volt, rögtön jobb kedvem lett, a nők közül talán én voltam az egyetlen aki nem fagyott meg!
A kulisszatúra nagyon érdekes volt. Például megtudtam, hogy az operaház körülbelül 970 embert foglalkoztat. A színház maga készíti mindenét. Az összes díszletet, jelmezt, de még paróka-készítő műhelyük is van! Meglepett hogy az épület kibővítése előtt (2000) a szereplőgárda nem a színházban melegített be, hanem kilenc (!) metróállomással arrébb Barons Court-on. A bővítés óta azonban mindenkinek van hely, láttunk is gyakorló balettosokat, akik miatt direkt melegebben tartják a termeket, hogy az izmaik kevésbé legyenek sérülékenyek. Voltunk a színpad mögött is, ami engem leginkább egy óriási csarnokra emlékeztet.

Épp hozzák be a díszletet az első felvonáshoz

Mint kiderült, a háttér padlózata szinte teljesen süllyeszthető. Ez teszi lehetővé, hogy az egyes darabok jeleneteinek díszleteit felépítsék, és a felvonások között egyszerűen csak begördítsék a helyére. Legszívesebben elvesztem volna a díszletek között, de nagyon szigorúan figyeltek arra hogy ne lépjünk rá a süllyeszthető padlóra. Fényképezni sem szabadott (csak nagyon diszkréten), úgyhogy nem a legjobb beállításból vannak a képek, de legalább vannak. Elsétáltunk a színpadi árok mellett, ahova állítólag egy 150 fős zenekart is be tudnak ültetni. (jó passzentosan, de ha befér, hát befér)

A színek nem jönnek vissza, de már az üres nézőtéren ácsorogni is jó!

A nézőteret nem érintette az átépítés, a felújításokat leszámítva minden ugyanolyan és ugyanakkora, mint 150 évvel ezelőtt volt. A mennyezetnek hasonló színe van mint egy Tiffany’s ékszeresdoboznak. Az aranyozott minták körbevonják az erkélyeket. Az itteni meglepetést a Királyi Erkély okozta. Viktória királynő ugyanis nem tartotta nagyon fontosnak hogy ő lássa az előadást, ezért egy olyan erkélyt választott, ahonnan őt látják leginkább (not to see, but to be seen). Az udvarhölgyei pedig tükörből nézték az előadást – mert Viktória nem akarta hogy együtt lássák őket. A kísérők az erkély hátsó sarkában, a színpadnak háttal ültek, a tükör pedig úgy volt beállítva hogy azt a közönség többi része ne lássa. Ha valaki az Operaházban jár és az előadás elején felhangzik a himnusz, az biztosan tudhatja hogy a Királynő is jelen van az előadáson. Mivel a Viktória által választott erkély továbbra is a Királyi családé, egyszerű lesz megtalálni Erzsébetet is.

Legalsó sorban, ahol a fehér pulcsis nő nézelődik - nnna, az a Királyi Erkély

Folyt köv, előadás

Ha kocsiba ülsz vezetni, letartóztatlak!

2011-06-26T12:05:00.001+01:00

Bezony. Mucifoci beleszaladt...

Most epp a Wimbledon Parkban fekszem egy erosen muszalas pleden es potyogom a friss emlekeimet (ezert nincs ekezet). A nap kellemesen sut, hamarosan kiderul hogy a heti joslatok bevalnak-e es tenyleg 28 fokban izzadhatunk!

A tegnapi nap azonban maskepp indult. Erosen esett, olyan hangosan verte az ablakot hogy alig tudtam aludni. Delutanra azonban elallt es nekiduraltuk magunkat a szombat delutani londoni dugoknak, hogy reszt vegyunk a Dezsi fel annualis szalonnasuto partin. Ha meg nem hallottatok volna az esemenyrol: Dezsi most mar a sokadik magyar osszeroffenest szervezi Hampsted Heath lankas dombocskain. Sotetedesig vannak opcionalis vetelkedok, majd amikor leszall az ej, jon a tabortuz, gitarzene, hamburgerpogacsa es az igazi kemenymagoknak a halozsak is.

Az elso meglepetesemet a parkorok okoztak. Mint kiderult, tilos tuzet rakni. Meg eldobhatos grilltalcan is. Meg egyaltalan. A ket fiatal 'officer' elkobozta az aktualisan izzo talcakat. Ketszer is visszajottek.

A mi talcank alatt volt fem keret, vagyis a talajhoz egyaltalan nem ert hozza a forro femlap, gondoltuk azt nyugodtan hasznalhatjuk (haha).

Este 11 korul lehetett mar. Az eg londonias narancssargas volt. Hiaba nincs vilagitas a Heath-en, a nagyvaros fenyei mindig adnak pont annyi fenyt hogy egy lepesnyit lassunk. Tomi szerint akar nyolcvanan is lehettunk, es mar pont kezdtem jolerezni magam. Kiderult szamomra hogy a focacciat viharlampa fenyenel is tokeletesre lehet piritani es hogy kepes vagyok tzatzikit adagolni csak ugy erzessel. Igaz tehat, hogy amikor az egyik erzekszervunk nem ervenyesul, a tobbi felerosodik. Ugy ereztem magam mint a kis Ratatuille (L'ecso), mindenfele izorgia volt a nyelvemen. Valoszinuleg ez lehetett az oka, hogy amikor ket fenyszoro felvillant elottem 2 meterre, azt hittem hogy valaki beallt kocsival es most lesz hangos zene es tancolunk mint regen a cocacolas reklamban.
Zavarom lassan kezdett csak oszlani amikor a fenyszorok melle beindult a kek villogo is. Ket rendor pattant ki az autobol, a no teljesen be volt poccenve es volt nala valami szellemirtok fele (permetezo) pumpa es gondolkodas nelkul nekiallt tuzet oltani. Nem csak elottem egett tuz, talan 6-7 talca lehetett meg mukodesben.
Abba most nem mennek bele hogy egy-ket jol nevelt, egyuttmukodni nem akaro 'suhanc' miket csinalt, de mi igyekeztunk a legkisebb ellenallassal elpakolni (elvegre en mar ettem, nem izgultam hogy ehen maradok).

A normalisabb resztvevok elkezdtek osszegyujteni a szemetet, a normalatlanabbak hozongtek. Vegul indulni keszultunk Tomival amikor a rendorno blokkolta az utamat.
Hogyan mesz haza?
Ahogy jottem, kocsival.
Azzal biztos nem. Nem engedem hogy vezess.

??????????????

Dehat...
Nincs dehat. Amikor kiszalltam az autobol, egybol tomeny alkoholszagot ereztem. Nem tudhatom biztosan hogy ittal-e vagy sem, es ha innen elmesz es valesetet okozol, az rajtam csapodik le. Reggel fel hattol nyitva lesz a parkolo, akkor visszajohetsz erte.

Erre mar kezdtem bepipulni - mindig is utaltam ha jogtalanul vadolgatnak, plusz rajotem hogy vegre itt a lehetosegem egy igazi rendorakcioban reszt venni.

Van alkohol-szondad? Szivesen megfujnam, mert a mai narancsle es vizagadom nem okoz gondot..

Sajnos nincs, kulonben meg is szondaztatnalak!

Ekkor elkampicsorodtam - se szonda semmi? Vaze, mifele rendor ez?? Vizpumpaja van, szondaja meg nincs?!

Probaltam hat ervelni hogy tenyleg nem ittam, es tobben is nevetni kezdtek azon hogy engem, aki nagyon ritkan iszik, nem engednek vezetni. Ez nem tetszett a nonek, ugyhogy kozelebb lepett hozzam es hatarozottan kozolte hogy szobeliben figyelmeztet: ha autoba merek ulni vezetni akkor le kell hogy tartoztasson.

Mivel Tomi azt mondta nincs kedve velem a rendorsegre menni (awwww!!!), ezert inkabb vadiuj kempingszekeinket osszecsomagolva nekiindultunk a sotet domboknak. Ami addigra mar sokkal sotetebb volt mint gondoltam...

Mivel az auto nem a park parkolojaban volt leallitva, nyugodtan hazamehettunk (plusz tenyleg nem ittam), ugyhogy haza is ertunk fel egyre. Es nem tartoztattak le. Se alkoholszonda. Se bilincs. A parkba kierkezo rendorok egy darab igazolvanyt nem kertek el, es azt mondtak hogy nyugodtan maradhatunk a parkban ejszakara, csak ne rakjunk tuzet. Mert hiaba hisszuk azt hogy mi csak egy helyen egetjuk ki a fuvet, elkepzelheto (sot! Allitolag mar volt is erre pelda) hogy tobb szaz meterrel tavolabb kihal egy fa, vagy kirohad a fu, mert a gyokerek annyira osszeernek a fold alatt. Nem tudom, nem vagyok kerteszmernok, de elfogadom hogy nem akarjak azt hogy tuzet rakjunk, plane ha a 80 resztvevobol 65 ivott is. Senki nem akarja enekelgetni az 'eg a varost', de ugyanakkor jo lenne ha lennenek tuzrakasra kijelolt helyek. En nem tudtam hogy a Hampstead Heath is vedett terulet, tilto tabla nem is volt kiteve, de az ido tenyleg ko volt es jo volt tarsasagban lenni.

Valaki meg kuldjon nekem egy alkoholszondat!!!

Az X Faktor - megint (update)

2011-06-23T12:30:00.001+01:00

Már meséltem a Titokzatos Versenyzőről. Aki tehetségét egy X-re téve elindult a válogatókon. Én reméltem, hogy már az elejétől kezdve tudósíthatok róla, megoszthatom az apró információ-morzsákat, esetleg egy-két publikus jajnagyonizgultam típusú kulisszatitkot, de aztán szóltak, hogy nem írhatok róla.

Nem is írtam volna, ha legalább hárman nem kezdenek el károgni a fülembe, hogy nem írhatok róla. Az első öt ismétlésénél azt gondoltam, biztos a vonal rossz. A második tíznél már kezdtem aggódni hogy valakinél megakadt a lemez. A harmadik negyvennél már kezdtem bepöccenni és gondolkozni hogy bár nem tartom magam zseninek, de a saját értelmiségi szintemet magabiztosan egy hároméves gyereké fölé teszem - lehet hogy hiba?

Valószínűleg ez az egész ~~bennem nem megbízás~~ izgalom onnan ered hogy az összes résztvevővel titoktartási szerződést kötöttek a rendezők (de akkor ki tesz fel videót a youtube-ra???) Meg a Titokzatos Versenyző visszafogottsága, szerénysége. Gondolom ilyesmik. De ha már annyiszor elmondták hogy NE írjak róla, természetesen megfulladnék ha nem írnék róla.

Hogy összefoglaljam pár pontban:

nem írhatok a versenyző hogylétéről, még név, nem, dal, akármi említése nélkül sem
nem említhetem az egész X faktort
nem írhatok az egész X faktorról
az egész X Faktor 2011-et el kell felejtenem legalább szeptemberig (ha a versenyző nem kerül be, akkor garantáltan nem fog engem érdekelni sem az egész)

Még fundálkozom hogy hozzátegyem-e, hogy nem írhatok a válogatásról egyáltalán, de nem tudom, hogy kaptam-e elég erre vonatkozó instrukciót?

Ezt nézzétek, mire vagyok képes a google és a paint segítségével:

Ennyire csodálatos alkotásom régen született monitoron - DE KI AZ A TITOKZATOS VERSENYZŐ?!

Ettől függetlenül: Hajrá Versenyző, sok sikert, sok igen szavazatot (meg telefonost is, stb), sok jó dalt és kitartást!

iPad, iPad!!

2011-06-14T13:43:00.001+01:00

Tegnap High Street Kensingtonnál egy utasnak kiborult a bili. Ott állt a metró az állomáson már tíz perce (ami Veszprémben egy körülbelül 30 perces indokolatlan várakozásnak felel meg), és amikor bemondták a hangosban, hogy 'There is a good service operating on the District Line' (a District Line rendben üzemel), akkor a félig kopasz, félig vöröshajú pasi kiugrott az ajtón, és nekiállt üvölteni a metró vezetőjével. Merthogy ő haza akar menni, és miféle szolgáltatás ez, meg hogy mégis mennyi pénzt fizetünk ezért, stb stb (maximálisan igazat adok neki). A kocsiban mindenki nevetett, mert az angolnál nagyon ritkán szakad el a cérna, de ha igen, akkor hangosan pattan. Az utasok összenézegettek, csóválták a fejüket mosolyogva, miközben a pasi már szinte hörgött, annyira kiabált.

Csak egy valakit nem érdekelt. Akinek olyan sok és fontos dolga volt, hogy a kis krumplikat minél hamarabb elültesse a kertben, miközben a gyomot is irtania kellett. Ő feszült arccal figyelt, szerintem fel sem tűnt neki, hogy negyed óráig meg sem mozdult alatta a metró... De azt sem hallotta, ahogy a telefonom jó hangosan 'exponált' (upsz), de legalább nektek is hozhattam képet.

De most őszintén. Erre kell egy iPad...?

Ezért hurcolja magával, hogy bármikor vadászhasson krumplicskákra? A képernyő egyébként olyan volt mint egy tv, minden mozgott rajta, elhiszem hogy nagyon kellett dolgoznia, és tudom hogy mindenki azt csinál amit akar a szabadidejében, nekem mégis furcsa volt egy 50 év feletti férfit ilyen vehemenciával játszani. Utána meg az idegesített, hogy a mellette levő megüresedett helyre leülvén, engem is löködött, amikor a krumplicskák kiszámíthatatlan ugrálásukkal kárt okoztak.

Soha nagyobb problémát.

Autópályák Képekben

2011-06-13T10:00:00.000+01:00

Számomra hazavezetni nemcsak az úticélról szól. Hanem az adott országokról, amiken átautózunk. Például: amikor Franciaországban megalszunk (Ági azt mondja ilyen szó nincs is...), akkor reggel mindig rohanunk a boltba, és ámulunk, ahogy a francia háziasszonyok kilószámra veszik a különböző sajtokat. Aztán Tomi próbál meggyőzni, hogy ne akarjak hat kiló kenyeret venni, csak azért mert jól néznek ki. Általában valami péksütikben sikerül kiegyezni, de csak azért, mert tudom hogy Belgiumban legálisan kapok nagy mennyiségű gofrit. Aztán beérünk a németekhez és hurrá! Betankolunk számunkra különleges búzasörökből, hatalmasakat böfögünk a szénsavas kóláktól és mire észbe kapok már magyarázom is hogy ein bratwurst bitte mit brötchen und senf...nicht, ich habe keine deutsch! és ne is kérdezzen többet, mert ennél több német tudást csak izzadva tudok kipasszírozni magamból. Valamilyen oknál fogva még sosem álltunk meg olyan helyen, ahol ne lett volna gulyásleves. Na meg rántotthús. A virslit említettem már? Az osztrákoknál mindig rámjön, hogy Almdudlert akaroook!, úgyhogy a tankolás és pihenő nálunk sosem csak öt perc. Aztán beérünk Magyarországra, és az az úton elfogyasztott táplálékot kirázza belőlem az út, a szembe jövő autósok dühödten villogtatnak ránk - egy idő után kedvesen mi is visszaköszönünk, de mire a Veszprém táblát meglátva mindig legyugszok, és tudom, hogy megérte a hosszú út!

Bratwurst mit senf bitte...

Nem maradtunk le... de csak azért mert bedugult a sor

Bedugult? Haha! A németek össze-vissza építgetnek, szélesítenek, javítgatnak, és nagyon gyakran beáll a forgalom. Legalább nem voltak most kamionok.

Salat, wiener schnitzel mit bratkartoffeln und sültkrumpli bitte, und ah, a gulasch suppe as well please!

Erre mondaná a Gza, hogy az ablaknál Bécs villódzó fényei

Nem csak a fényképező, én is nehezen fókuszáltam már

A táblához érve teljes stoppot rendeltem el (péntek este éjfélkor senki sincs az utakon Veszprémben), csak hogy ezt a képet elkészíthessem.

Az utunk Brüsszelből Veszprémig 16 órát és körülbelül két tank benzint vett igénybe. Autópályadíj csak Ausztriában és Magyarországon van (höhö). A Legrosszabb Út megtisztelő díját egyik országnak sem tudom adni. Mindenhol voltak csapnivaló burkolatok (Németországban is), de ha nem az út, akkor a táblák adtak bosszúságot (ebben a franciák jeleskednek). A legszebb szakasz Németországban van (Donautal környéke), és addig nem nyugszom amíg meg nem mutatom Tominak az ausztriai Melket, és annak híres kastélyát. A legjobb érzés a Dunának jár: mindig felbukkan, lustán kanyarogva erre-arra, és szinte vezet minket két országon át is haza. Mintha megerősítene hogy jó úton vagyunk.

Csalagút, Brüsszel és Időeltolódás

2011-06-12T20:49:00.001+01:00

Vasárnap, fél nyolc.

Tomi Mallorcán (höhö, srácnyaralás), állítólag napi szinten ég le (höhö, srácnyaraláson nincs ott a 'zasszony, aki rendesen, rendszeresen bekenje). Én kicsivel három után hazakeveredtem Gyopiéktól, 'spontán' lent aludtam náluk (még jó, hogy három táskányi cuccal érkeztem meg hozzájuk tegnap este nyolckor), úgyhogy miután betömtem az általa sütött málnás muffinokat (egyszer majd fegyverrel kényszerítem, hogy itt nálunk is csinálja meg, az én keverőmmel, és az itteni fos sütővel), már nem tudtam megenni az Isti croissantját (ez van, ha egy cukrászhoz és szakácshoz megy az ember hétvégézni), úgyhogy azt majd holnap a munkahelyen fogom megenni a kollégák irigy szeme láttára.

A seggem felvette az ülőgarnitúra formáját, az ablakot veri a 11 fokos eső, a fűtést már lekapcsoltam, és a tévében megy a Place in the Sun: Home or Away, amikor pénzüket költeni akaró angol házaspárok nem tudják eldönteni, hogy az eső áztatta Albionban vegyenek új házat, vagy pfff, valahol Spanyolországban (hello?? Június 12-én 11 fok?!), és míg a mostani műsor izgatott házaspárja vigyorogva nézegeti a murciai házakat úszómedencével, én lemásztam a szófáról és a földön ülve melengetem az ölemet a laptoppal. (pedig állítólag a laptop nem is azért melegszik fel, hogy nekem jó legyen...)

Ha már itt ülök melegedni, akkor mutatok is néhány fotót. Képek az első Csalagutas utazásunkról és képek egy brüsszeli lakásból.

Megegyeztünk, hogy legkésőbb 14.30-kor elindulunk. 15.45-kor sikerült is. Aztán dugóban álltunk, aztán végre jött a tábla, hogy hol kell kisorolni az Eurotunnelhez. Furcsa volt, hogy nem volt nagy nyüzsgés, alig láttunk autókat, mintha mindenki tudta volna hogy merre kell menni. A 18.45-ös vonatra kaptunk jegyet (hurrá, elviekben későbbre szólt a jegyünk, de ezt így is terveztem hogy majd felengednek a korábbi járatra), úgyhogy amikor egy nagy parkolóba érve gondolkoztunk hogy merre is kell menni, szerencsénkre a semmi közepén állt egy tábla hogy merre van Franciaország.

Balra vonat!

Báránykák az autópálya mentén

Itt menjél jobbra, itt! ITT!

Nem kellett sokat várni, Tomi felragasztgatta a semmit sem érő fényszóró-tompító matricákat. Otthon mindenki villogtatott ránk hogy 'rosszul' van beállítva a fényszóró, pedig csak az angol autók vannak más utakra kitalálva. A matrica szerintem ezért bolondság, de kötelező, csak úgy mint az autó hátuljára ragasztott országjel matrica is - minek ez, amikor a rendszámon is rajta van...? Én tanulmányoztam a beszállókártyánkat, vagyis hogy a vonaton autók közé lépni tilos, az ablakot lehúzva kell tartani, be kell húzni a kéziféket, stb stb stb. Aztán észrevettem egy hegyoldalba épített lovat, amitől extázisba kerültem (elvégre szabin voltam, és ilyenkor az ember fogékonyabb a környezetére). El is határoztam, hogy utánanézek hogy az angoloknak miért mániája a hegyoldalakba lovakat rajzolni. (Miért lovak? Miért nem lovak és nyuszik?)
Izgatottan vártunk a sorunkra, hogy mi is beparkolhassunk végre ezekbe a vonatokba (tényleg csak 30 perc? tényleg a másik oldalon az autópályára érünk ki? Tudok pisilni a vonaton?), ami aztán percre pontosan el is indult.

Ne parkolj két vagon közé - naná, mert rádcsapják az elektromos kaput...

Hipp, lovacska!

Tomi, most kicsit maradj le, hogy befókuszálhassak a fotóra rendesen...

...és mmmost is egy kép...

... ez pedig már a kiszállás, végállomás.

Sortie! Fel a rámpára, jobbra kanyar, tábla hogy itt a jobb oldalon kell vezetni, Adieu, és máris az autópályán vagy!

A fenti kérdéseimre válaszolva:

igen, csak 30
igen
elviekben igen, gyakorlatilag ilyen redvás vonatos klotyót régen láttam már (akkor még nem is sejtettem hogy a MÁV micsoda örömökben részesít majd otthon)

Miután leszeltük Franciaország bal felső csücskét, igyekeztünk Brüsszelbe. Robi látott vendégül minket éjszakára, és minél hamarabb oda akartunk érni, hogy ne kelljen ránk sokat várnia. Azt ugyan mondta, hogy a lakás elég tágas, és elférünk benne bőven, de ki gondolta volna hogy egy régi brüsszeli parkettás házba megyünk, ahol a kisszoba akkora mint Londonban egy nappali? Ha jól emlékszem, hárman osztoztak a lakáson, és a tulaj marokkói származása miatt szinte mindenhol felbukkant az észak afrikai ország oly jellegzetes vonásainak egyike. Természetesen a többi nemzetiségnek is jutott hely, ha jól megnézed az első képet, akkor fel is fedezed hogy Robi milyen képet választott!

A hosszú folyosó

Az aprócska nappalicska... De mi az a nagy fénycika a háttérben?

Ja kérem, ez is egy lámpa. Vagy csillár?

A karakter egyetlen hibája a nyikorgós parketta. Robi azt mondta hogy ők már meg sem hallják, én a saját zajomtól majdnem frászt kaptam. Nem is mertem kolbászolni, akárhová léptem, nyikorgott minden.

Ez volt a legmarokkóibb sarok. A konyhából nyíló teraszt beépítették, és mindenféle emléktárggyal tömték tele. Nagyon tetszett, főleg, amikor reggel észrevettem, hogy az ablak egy majdnem távoli templomra néz, ami egy dombtetőn állt!

Magyar srác indiai szuvenírjei egy marokkói által berendezett brüsszeli lakásban

Sosem gondoltam volna hogy az ikea ilyen stílushoz is alkalmazható...

Miután kényelmesen kialudtuk magunkat (mert elfelejtkeztünk arról az egy óra időeltolódásról), Tomi nekiállt lecipelni a bőröndöket a harmadik emeletről (ami simán egy magyar panel öt és féledik emeletének felel meg), én addig inkább nézegettem a fából hajlított korlátot és egyebeket.

Micsoda karakter!

Egy emelettel lejjebb

Na? Na mi ez? Na? Postaláda!

Állítólag a ház mögött haladnak vasúti sínek, de mi semmit sem hallottunk

Mivel a kocsit egy parkolóházban hagytuk éjszakára (összevetés egy brüsszeli és egy londoni parkolóház között majd később), 15 percet sétáltunk. Mivel még mindig nem tudtuk hogy egy órával később van, én nyugodtan értékeltem az ébredező pénteki város hangulatát.

A postaládát nem csak a bejárati ajtóra lehet szerelni... mehet a levél egyből a kávézóasztalra is, nem?

Good Morning Brussel...

... Good Morning Sunshine és Üdvözletem, előttünk álló 17 órás út!

Folytatás következik, az autópályák gyönyöreiről (nem, nem olyan gyönyöreiről).

UI: Az angol házaspár nem tudott dűlőre jutni, de valószínűleg a későbbiekben majd Spanyolországban vesznek házat. Szerintem a pasinak hiányozna az English Breakfast és a feleségének meg puhítani kell még egy kicsit. Pedig Spanyolországban úgy lehet kapni angol reggelit mint Magyarországon a Bécsi Szeletet. Mindenhol.

Publikált Író Lettem...

2011-06-09T10:37:00.000+01:00

Még akkor is ha ez egy icipicit túlzás is, de mégis.

O Babarczy Veronika még fiatal, de már nagyon sikeres blogjába kaptam lehetőséget írni. Ő kérdezett meg hogy lenne-e kedvem hozzá, és én majdnem elbaltáztam az egészet, de hetedik próbálkozásra, egy dinnyés-áfonyás-almás-agyerősítős gyümölcslé elfogyasztása után végre sikerült egy olyan cikket írnom, ami megfelelt az én elvárásaimnak. Ezután Veronika kicsit megregulázta a soraimat, mert ezt az itteni olvasók is tudják hogy sokszor van helyesírási, nyelvtani és egyéb hibám.

Ma reggel pedig megjelent. Én meg eufóriában vagyok. Még jobban, mint amikor 12 évesen a veszprémi Naplóba írtunk beszámolót az erdélyi osztálykirándulásról. Pedig az se volt semmi, ott volt alatta a nevem is meg minden, de abban segített az Ancsa néni (meg a Peti, aki időközben kiszállt a projektből) és a Napló az alapos beszámolót tőmondatokra kurtítva, fotók nélkül jelentette meg. Itt viszont vannak képek is, mucifocis sorok is, egy kis anglia, egy kis tea, egy kis brit érzés. Olvassátok el, feltétlenül!

Take This, Take That...

2011-06-08T09:56:00.000+01:00

Today this could be the greatest day of our lives

a) maybe
b) maybe not
c) may be

I'd like option C please and I'd like it now. I really hope Gary (Barlow) was right, because this was the first song that came on the radio today. I really hope I don't have to find Gary (Barlow) and have good chat with him about writing songs about hopes. Besides, he's about to start the biiiig Take That tour (for which I couldn't get a single ticket despite there are about 40 gigs), so I am sure he's busy (and this could be the greatest day of his life).

To sum this up: It's better for everyone if today could be the greatest day of our lives. Or, at least one of the greatest days.

Positive thoughts
Positive thinking
Positive energy
Positive waves
Positive attitude
Positive outcome

No Comment, grrrr

2011-06-03T15:23:00.000+01:00

A blogspot most már lassan két hete próbál rájönni hogy miért nem működik a hozzászólás funkció.

Pedig én úgy meg akartam dícsérni Tracey pavlova sütijét. Akartam írni Zsebibaby-nek, hogy ott is gratulálok Zsombihoz. Chipmunknak pár vígasztaló szót, Theának meg legalább egy hónapja adós vagyok egy visszajelzéssel az Ostoros rétest illetően (igen, tényleg szívtam vele, tényleg szidtalak, de a végén a második adagra már szuperül összejött és mindenki agyondícsérte), Álomtej és kollegáinál folyamatosan zajlik az élet, plusz Kovtama egyik bejegyzése miatt írtam egy e-mailt Patricia Atkinsonnak, a Clos d'Yvigne szőlőskert tulajdonosának és A Szőlőkirálynő című könyv szerzőjének, hogy ugyan már mesélje el, hogy hol lehet megvenni a könyvből készült filmet valahol. Az írónő asszisztense válaszolt is, örült a megkeresésnek, de film eddig nem készült, noha Patricia nagyon örülne ennek. (Visszaírtam, hogy köszi, és bocsi hogy ciki voltam). Továbbá köszi a könyvajánlásokat, a végén még én is ajánlok pár könyvet ami ideális nyárra.

Sssatöbbi, sssatöbbi, sssatöbbi. Jó lenne már ha rendben lenne a kommentelősdi, mert hiányzik. Olyan mintha nem olvasnám többé az ismerőseim irományait, pedig ez nem is így van. Azért remélem hogy ez a bejegyzés most tisztáz pár dolgot... és hogy a címzettek meg is találják ezt a bejegyzést...

London, She Loves You (yeah, yeah, yeah...)

2011-06-03T11:33:00.000+01:00

Ó mennyire szereti Londont! Olyan kellemesen meleg kora nyári napokon mint ez a mai is! Amikor nem kell se kabát, se sál, és még a pulóvert is csak merő bohóságból kell felvenni.

Amikor a nap könnyesre világítja a szemeit, amikor a napszemüveg ugyanúgy kell, mint a metróbérlet. Amikor a frissen mosott-vágott haj a reggeli szellőben lágyan elemelkedik a tarkóról, és az állomáson szétnézve látszik hogy mindenki hasonlóan boldog gondolatokat ringat a fejében.

A londoni életben nincs jobb a napsütéses, meleg nyári napoknál. A parkok ugyan kisárgulva könyörögnek egy kis esőért, de az irodából kimenekülők a szúrós száraz füvön is boldogan fetrengenek szoknyában. Rögtönzött piknikek alakulnak ki (éljen a szendvicskultúra), és a magassarkú cipők hanyagul ledobva, de türelmesen várják hogy visszakopogjanak az erősen légkondicionált épületekbe. Az Oxford Street boltjaiból harsog a lüktető zene, a kirakatok tömve vannak szoknyákkal, szandálokkal és lenvászon öltönyökkel, és mindenki vásárolni akar. Hirtelen mindenki úgy érzi hogy ez a jó idő most maradni fog, legalább egy hónapig, és mindenki most akar új ruhatárat, de rögtön. Persze nem valószínű, hogy ez a huszonegy fokos meleg kitart 48 óránál tovább, de mégis - az emberek nem tudják visszafogni magukat. Hogy is tehetnék amikor a boltok kínálata végre tükrözi az aktuális időjárást?

A turisták hitetlenkedve emelik szemükhöz a fényképezőt (méghogy esős, hideg Anglia?!), a munkába igyekvő nők meg mosolyognak, ahogy a barnítókrémtől narancssárga lábszáruk körül vidáman fodrozódik a szoknya. A munkába igyekvő férfiak pedig beletörődötten cuppantják le a metrózáskor hátukra ragadt inget, de valahogy mégis úgy tűnik hogy most senki sem bosszankodik, mert Londonban nyár van!

Hyde Park, 2011 Június 1

Az X Faktor

2011-05-27T16:25:00.001+01:00

Persze, igen, tudjuk.

Még nagyon az elején vagyunk. A tévé még nem is adja. De azt már lehet tudni, hogy Titokzatos Versenyzőnk ismét tovább jutott egy körön, és a következő kör már sokkal fontosabb. Úgy is mondhatjuk, hogy a legelső, több ezer jelentkezővel tartott válogatáson továbbjutott pár ezerrel, és most megint tovább jutott nem tudom hány száz versenyzővel.

Sosem néztem az X faktort (mert azután indult hogy kijöttem), de most lehet hogy többet fogok írni erről. Aztán ki tudja, a végén még sikerül egy interjúra is lecsapnom. Vagy valami hasonlóra. Titokzatos Versenyzőnk kilétét nem árulhatom el egyelőre, de amikor a televíziós szereplésre is sor kerül, az alábbi általam magyarra fordított dalszöveggel ismerhetitek fel, és szurkolhattok neki (meg szavazhattok is rá állítólag). Ezennel vállalom, hogy a dal eredeti írója jól elfenekeljen amiért nem adok neki kreditet itt helyben, de amennyiben erre kerül a sor, akkor lesz szíves alá is írni, és szeretném, ha közös képek is készülnének! Addig is gratulálunk, hogy eddig is eljutott (mármint a Titokzatos Versenyző!), és kívánjuk hogy az egész ország megismerje és beismerje hogy neki aztán igazán megvan az IKSZ FAKTORJA!!!!

Édes, elég az utcából
'megyek, hol fények és a város összeérnek,
Egy vörös gitárral, ami lángol,
Vágyakozás.

Gyertyaként ég a szobámban
Én meg mint a tű, tű a kanálban
A pult felett mint egy fegyver
Ami hamarosan mindenkinek lett
És a láz, amikor vele vagyok
Vágyakozás, vágyakozás

Tél, Tavasz, Nyár, Ősz, Bikini

2011-05-27T11:16:00.000+01:00

Tél: lila sálamat államig felhúzva, szelet és esőt arcom elől takarva baktatok a metróállomásra. Lila kesztyűm idétlenül kandikál ki a világoszöld síkabát ujja alól, de nincs mit tenni. Nagyon fáztam reggel és a sima fekete szövetkabát nem lett volna elég.

Tavasz: sima fekete szövetkabát második szezonjának végére már szét akar esni. Vicces, hogy ~~pár~~ 10 éve a bikinijeim szóltak szezonra, most meg a téli kabátok? Lila sálam bolyhosodni kezd, pedig február végén vettem. Esernyő a táskában. Elhatározom, hogy asszimilálódok, és sutba vágom a kabátot, a sálat, és pulóverben megyek dolgozni. Egy héten belül megfázok, és átgondolom az egész asszimilálódós tervemet.

Nyár: tavaszi kabátomat (és a lila sálamat!) még mindig felveszem, főleg reggelente. Esernyő nélkül ritkán merek elindulni, mert akkor biztos hogy leszakad az ég. Igaz, akkor is esik ha nálam van az ernyő, úgyhogy egyértelmű megállapítást nem tehetek. A pulóver fixen rajtam van, és az Esprit kimutatta, hogy én hozom az éves profitjuk nagy részét pulóvereket és kardigánokat illetően. Már hűségkártyát is küldtek, pedig nem is kértem.

Ősz: tavaszi kabátomat többször veszem fel, és megpróbálok egyre több és több rétegben aláöltözni. Megfogadom hogy legalább október közepéig nem veszek fel téli kabátot, ezért két héten belül irdatlanul megfázok. Új télikabát kell, lehetőleg ami ujjban jó. Viccelek: kit érdekel az ujja?! Meleg legyen, össze tudjam gombolni a melleimen, levegőt is kapjak és a karjaimat feljebb tudjam emelni mint a vállam. Mindezt anélkül, hogy úgy néznék ki, mint egy menekült az adományruhában. Na ezért nincs minden szezonban új kabátom.

London 2011 Május 26, estefele

Bikini: Büszkén jelentem hogy strandkompatibilis lettem idén nyárra! Hosszú keresgélés (és évek!) után újra új bikinim van. Kék-fehér csíkos, rózsaszín madzaggal. Pont ott fed ahol kell, satöbbi. Már körömlakkom is van hozzá. Kinéztem a szandit is hozzá. Nem mintha a homokban szandiban akarnék sétálgatni.
Eddigi ~~terveink~~ repjegyeink alapján 2011-ben akár tízszer is fel tudom majd venni (és ez kettő utazás, bezony!). Ha az angol nyár kedvező lesz és kipróbálhatjuk valamelyik homokos strandot napfürdőzés céljából, akkor nagyon boldog leszek. Természetesen próbálom megfejelni a sikeres vásárlást, és a sok (már elnézést) de melletlen tervező által alultáplált hölgyeknek készített bimbótakaró között találjak még egy kincset, amiben nem úgy nézek ki mintha a Copacabanán akarnék szambázni. (Nem mintha nem akarnék a Copacabanán szambázni, de az egy másik sztori, másik bejegyzés, és esetleg egy másik bikini is...)

Csütörtök Délután

2011-05-26T17:43:00.001+01:00

Az ablakot hangosan rázza délutáni dörgés, majd egy pillanatra a villám fénye zavarja meg az irodai világítást. Az esőfelhők délelőtt óta küzdenek a napsütéssel, egymást váltva fitogtatják erejüket. Majdnem úgy, mint (majdnem) egy éve ilyenkor St Lucián, amikor saját szemükkel láttak először trópusi vihart. Amikor a hirtelen feltámadó szél összegyűjti a felhőket, és málna méretű cseppek kopognak hangosan a pálmafákon. Lényeges különbség, hogy a londoni viharban sem pálmafák, sem hűsítő huszonöt fokok sem hajladoznak.

London 2011 Május 26

Alanyunk az asztalánál ül és próbál koncentrálni az aznapi teendőire, de sehogy sem jut előrébb. Semmihez sincs kedve, mindent halogat. A blogját már legalább egy hete meg sem merte nyitni (nesze neked olvasottsági számláló!). Kérdezte ő magától, hogy írói blokk esete áll-e fenn, de a saját gondolatával is vitatkozni kezdett. Hosszas belső társalgásra volt szükség, hogy rátaláljon a probléma hátterére, vagy legalábbis közelebb jusson a megoldáshoz. Nehéz írni....

...és* itt el is akadt. Hogy lehetne megfogalmazni a lelkében dúló érzelmeket anélkül hogy bárkit is megbántana, vagy az úgy érezné hogy róla szól a bejegyzés? Hogy lehetne újra elkapni az írás fonalát úgy, hogy az olvasó ne érezze az író feszültségét? Alanyunk arra jutott, hogy sehogy. És* egyetlen rohadt negatív (khm, tán szándékosan aljas?!) megjegyzés miatt még több edzésbe menekül, amiért persze még jobban utálja saját magát, és amiért három hete egy napon sem ér haza este 10-nél előbb igazán. Próbál elvonatkoztatni a negativizmus apró barna üvegcséjébe csomagolt, de legalább 75%-os, vitriollal kevert ~~üvegcséjétől~~ esszenciájától, de ehhez az kell, hogy kiálljon magáért.

... és* ez sokkal nehezebb, mint valaha gondolta volna. Egyenes gerincet tartani, elhatárolódni azon elemektől, melyek az utóbbi túlságosan is hosszú időben mintha csak a vesztét akarták volna, egy túlélési program bevezetője lehetne.

Alanyunk tehát próbál ismét magára találni, mert nem akarja hogy a blogja telis-teli legyen olyan alternatív bejegyzésekkel, amik még az emósokat is depresszióba döntené. Vissza akar találni önmagához, de ahhoz először meg kell tanulnia kezelnie dolgokat.

... és* tudja, hogy menni fog, csak fel kell töltődnie.

* és azt is tudja, hogy 'és'-sel nem kezdünk mondatot!

Megérkeztünk Húsvéti Szünetünkről

2011-05-04T14:18:00.000+01:00

Megállapítást nyer, hogy hosszú utakhoz hozzá lehet szokni.

Hazafele 21-én délután háromkor indultunk (csak fél óra késéssel), és 27 fok volt. Aztán ültünk az autópályán a dugóban, és én a hajamat téptem mert nem volt internetem hogy másik útvonalat keressek. Mert én a 19.50-es vonat helyett a 17.50-essel akartam elmenni legkésőbb. Azért a 18.20-ra felengedtek minket. A Csalagút témája külön bejegyzést érdemel...
Brüsszelig mentünk (mármint a vonattal csak Calais-ig, onnan autópályán). Tudtátok hogy Brüsszelben mindenféle alagút-rendszer van? Az autópályáról 15 perc alatt átjutottunk a város másik felére, mert Robiéknál aludtunk egy nagyon pöpec karakteres brüsszeli ~~lakásban~~ hodályban. Éjfél körül már aludtunk is.
Reggel mosolyogva ébredtünk, el sem hittük hogy milyen jót aludtunk. A fehérre meszelt padlózatú parkolóházba visszasiettünk, és az 5 eurós éjszakai parkolási díj kifizetése után már pötyögtem is a GPS-be a magyarországi úticélunkat. Ekkor derült ki, hogy nem 6.45, hanem 7.45 van, vagyis nem 15, hanem 1 óra 15 perces csúszásban vagyunk.
Sitty-sutty és Németország következett. Ha a Bundesrepublik táblát nem is láttuk volna, akkor is tudtuk volna hogy hol vagyunk, mert az addigi gyorsnak számító 140-es tempó igencsak kevésnek bizonyult az ottani játékosok mellé. Természetesen a németek még mindig autópályát építenek. Javítgatnak, szélesítenek. Ha itt befejezték, ott folytatják. Ez volt összesen az ötödik utam kocsival 3 év alatt és még mindig nem értek a végére (elejére). Ami furcsa volt, hogy nem voltak kamionok az úton - ez azért volt jó, mert tényleg lehetett ütemesen haladni, és nem kellett kivárni amíg a 110-el haladó kamiont megelőzi a másik 115-el...
Az osztrák határhoz közeledve megejtettük rántotthusi-gulyásleves menüt, és sötétedésre már Bécsnél jártunk.

Elhatároztuk hogy nem autópályán, hanem az mellett megyünk el, csak hogy annyira 'jól' vannak kitáblázva az utak hogy gőzünk sincs hogy kapunk-e büntetést vagy sem... Mindenesetre érdekes volt, hogy Levél környékén amikor lehúztam az ablakot, akkor füstölt kolbász illatot éreztem. Amikor Veszprémvarsánynál engedtem be friss levegőt, 'sátorillat' jött be. Mire a Veszprém táblához értünk, a szemeim olyanok voltak mint egy kettévágott hamburgerzsemle, a derekamat nem éreztem és az ujjaim felpuffadtak. De a kocsiból kiszállva megéreztük a cholnoky-szagot, és hajnal egyre már mélyen aludtunk.

A visszafele útról majd máskor, bár azt sikerült gyorsabban megtenni. Az otthonlét fénypontja egyértelműen Lucához kapcsolódik. Aki berregésemre abbahagyta a sírást. Aki kettőt vigyorgott amikor cuppogtam neki. Aki a kis öklét belegyurmázta a gigámba (és egyszer a számba is...). Aki egyszer elaludt a vállamon.

Képek majd később, a laptopomat még mindig szerelik és nem tudom hova letölteni a fotóimat.

William És Kate Megőrjíti Londont

2011-04-20T13:33:00.000+01:00

Szerintem persze jó értelemben. Az előző bejegyzés óta voltam kint sétálni és csináltam még több képet.

Snappy Snaps, fényképész

La Senza

Utcai Árus

Kiegészítősbolt, Accessorize

A tejszínes-eper testápoló lelőhelye

Stílusos esernyők...

...pénztárcák...

...konyhai dolgok...

... és bögrék a John Lewis-nál

Közben megérkeztek a limitált szériás fehér earl grey teás dobozaim is!

Emléktárgyak a Királyi Esküvőről

2011-04-20T11:03:00.000+01:00

Nagy Britannia kateandwilliam lázban ég.

Már ránk szóltak, hogy mostantól Catherine és nem Kate, de nem tehet senki semmit, ugyanis a nép (alattvalók?) annyira a szívébe zárta a common girl-t (kommon görl, polgárlány), hogy képtelenek emelkedett néven szólítani. Az állandóan mosolygó lányt mindenhol örömmel fogadják, és komolyan mondom lassan egész London vele lesz kitapétázva.

A cinikusok persze a hajukat tépik (mennyi adónkba fog kerülni ez az esküvő?!), én viszont igyekszem a pozitív oldalát nézni a dolgoknak. A boltok tömve vannak hivatalos és nem hivatalos emléktárgyakkal. A hivatalos emléktárgy az, amire a királyi ház áldását adta. A többi nem számít hivatalosnak, de ez nem okozott problémát, hogy készüljenek melltartók és bugyik 'fit for a princess' felirattal (természetesen a plakátokon mosolygó modell barna hajú mint Kate, és elegánsan, gyöngynyakláncban pózol a hercegnőknek is megfelelő fehérneműben - ami egyébként tényleg szép), tegnap rendeltem a Twinings Teaházból a Kate által ihletett Earl Grey keveréket (fémdobozos kiszerelésben 5 font), láttam három különböző színben William and Kate feliratos anyagot (15 font/méter), amit méterben lehet kapni, láttam temérdek bögrét (5-40 font), tányért (10-50 font), kistányért (8-40 font), képeslapot (3 font) és konyharuhát (5-20 font) mindenféle színben, formában, minőségben, és persze árban, mint ahogy zárójelben jeleztem is.

Bal oldalon KATEA - speciális kiszerelésű teafilter. Az ifjú párt kell egy-egy bögrébe lógatni

Díszpárnahuzatnak? Ágyneműnek? Függönynek vagy csak ingnek? Te mire használnál ilyen anyagot?

A boltok teli vannak brit zászlókkal, minden évben előjön a Union Jack (a brit zászló) a divatban, de idén tavasszal különösen menő a lakást zászlós párnákkal, ágyneművel feldobni, és persze a női pénztárcák is hasonlóan megkapják a csíkokat keresztben. Természetesen minden üzletág úgy készül ahogy tud, a t-mobile reklámot csinált, a Carphone warehouse (telefonbolt) különleges esküvői ajánlatokkal csábítja a vásárlókat, a környezet tudatos Body Shop pedig forgalomba hozta a - union jack-es kupakos - limitált szériás testápolóját, tejszínes eper illattal.

A Selfridges üzlet kínálata. Az alsó polcon látható tányérok jelenleg 18 fontba kerülnek, ezek voltak az első, nagy port kavaró nem hivatalos emléktárgyak. A felső polc közepén levő bögrék darabja 40 font (lehet hogy ezért remegett a kezem amikor fényképeztem?) Várom, hogy akciózzák a relikviákat..

Éééééééés, mától megindult a 2011-es szabiszezon! Teljes az eufória. Ma reggel a metró utazóközönségének nagy része farmert viselt és óriási bőröndöt cipelt. A húsvét mindig is fontos az angolok számára, hiszen itt nagy péntek és húsvét hétfő is munkaszüneti nap. Jövő hét pénteken az esküvő miatt is lesz egy munkaszüneti nap, plusz a kora nyári munkaszüneti nap* az azutáni hétvon, május másodikán lesz. Idén, aki teheti az utazik, és mindössze három szabadnappal 11 napig lehet távol a munkahelyétől!

Én sem teszek másképp. Bár szívesen megnéztem volna az ifú párt, de az unokahúgom híre előbb érkezett mint a Williamék eljegyzése, úgyhogy bocs WK, de rsvp: no**! Holnap tehát számomra is megindul a szabiszezon, irány Magyarország, éljenek az unokahugik, a grillsütők és a Balaton!

Marble Arch, 2011 Április 20

Visszatérve Kate-re:

Nem értem, hogy a magyar sajtó miért hívja Vilmosnak a Williamet, ha a Kate-t nem hívja Katinak
Vajon a Kate tud magának online rendelni holmikat?
Vajon ő hogyan bírkózik meg a vőlegénye nagymamájával? Nagymama, ne szóljon már bele mindenbe!
Hogyan teszi rendbe az apósjelöltjét? Charles, megmondtam hogy nem akarom hogy a köszöntő beszéded órákig tartson!
Vajon tud-e a férjének főzni, ha akar? Felicity, elmehet haza. A hercegnek ma este én készítem a vacsorát. Oh, Felicity? Megmondaná hogy hol találom a konyhát ebben a palotában?
Hogyan egyezteti össze a férjének a meghívottjait (államfők és királyok) a saját meghívottjaival (a szülőházához közeli kocsma főnökével)? Helló, vőlegény, vagy menyasszony? Menyasszony, és Ön? Vőlegény. Csodálatos. Mivel foglalkozik? Hol ez hol az, de többnyire gondoskodok róla torkok ne legyenek szárazon, kocsmáros vagyok. És Ön? Hát igen, az én munkaköröm is változatos... Én a francia államelnök vagyok... de én sem szeretem ha a torkom száraz!

* Angliában az ünnepnapok a karácsonyt kivéve nem fix dátumokra esnek. Úgy is hívják őket, hogy bank holiday, vagyis banki szünnap. Ezt a nyolc napot úgy időzítik az évben, hogy mindig hétfőre essen, például a május nap (mayday), az mindig május első vasárnapjához legközelebb eső hétfőn van, csak úgy, mint a késő nyári munkaszüneti nap, ami augusztus utolsó vasárnapjához legközelebb eső (augusztusi) hétfő. Karácsony és új év ha szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az azt követő hétfő (és kedd) kerül munkaszüneti napnak. Tiszta sor!

** RSVP: (áreszvípií) respondez sil vous plait. A francia nyelvből elterjedt meghívókon szereplő mozaikszó. Jelentése? válaszolj kérlek.

Dungeness

2011-04-18T06:00:00.001+01:00

Dungeness Anglia Dél Keleti csücskén, Dovertől körülbelül fél órára délre, egy félsziget csúcsán található. Különös környék, két hete jártunk ott. A tengerpart, amely elhagyatott vasúti síneket, rengeteg halászhajót, két világítótornyot, mini vasutat és egy nukleáris erőművet tudhat magáénak. A félsziget észak keleti oldalán finom homokos a part, míg az ellenkező oldalon tipikus angolos 'dekorkavicsos'. Lapos mivolta miatt gondoltam hogy szeles lesz, de arra nem számítottam hogy két hosszú ujjú pólón és egy kapucnis pulcsin át is érzem majd a szelet - nem győztem mindent magamra venni amit a kocsiban találtam. Az elképesztően erős, és szűnni sosem akaró szélben képtelenség volt egyenesen tartani a fényképezőt, és bár rákészültünk a túrázásra, a tervünktől viszonylag hamar elálltunk - egyszerűen nem bírtunk az idővel, a halászhajókig már nem jutottunk el. Hiába a napsütés, hiába az érdekes táj, a ritka flora és fauna, én kellemes tavaszi sétához készültem, nem pedig sark kutatásra... Csak hasonlatképp: amikor leállítottuk az autót a sétához, a hőmérő 11 fokot mutatott. Séta után, a tengerparttól körülbelül 1km-el beljebb, bokrokkal körbevett kevésbé szeles parkolóban már 19 fok volt.

Az öreg világítótorony - szerencsésebbek bemehetnek, nekünk még zárva volt

A védett növények, és a sétálók kényelmének érdekében járdát építettek. A babakocsiknak érdekes hangja volt, és a gyerekek feje is pattogott rendesen... :)

Az új világítótorony - erre azért volt szükség, mert az öreg torony láthatóságába bezavart a nukleáris erőmű épülete

Miután jó feleség módjára levadásztam a férjemről a sapkát, neki csak egy kapucni maradt

Oh yess! A Csatorna 'hívogató' tengervize... Azért kicsit itt látszik hogy itt is homokos a part, de nem értem, hogy honnan jött az a több ezer köbméter dekorkavics?!

A pajtás már elég mereven feküdt a parton, végtisztességet megadva eltemettük a tenger irányába

Sea Kale - tengeri káposztaszerűség. A múltkor Samphire Hoe-n már megkóstoltam ezt az ínyencséget. Csak az akkori kápi sokkal kisebb volt, és akkor nem tudtam hogy ez egy olyannyira védett növény, hogy direkt emelt padlót építettek a strandon, hogy megvédjék őket! Mea maxima kulpa! Pedig még el is képzeltem hogy legközelebb hozok haza salátának valót! Háttérben az erőmű pompázik

Sorompón felirat: Belépés csak a Kulcsőrzőnek! Tartsd Zárva! és a biztonság kedvéért egy üzenet az önkormányzattól: Belépés csak a Kulcsőrzőknek és kérjük a kaput zárva tartani! Ez is a káposzta miatt van, autóval szigorúan tilos a 'dekorkavicsokra' hajtani.

Mivel annyira fújt a szél, a lábunk alá néztünk rendesen. És micsoda kincseket találtunk!

Igen. Nem bírtam ellenállni, és miután a harmadik haltetem mellett mentem el, a negyediket már megfogtam. Jó nagy hal lehetett fénykorában... (és nyugi, volt nálam baktériumölő zselé...) Szépen visszabattyogtunk az autóhoz, megebédeltünk, majd átautóztunk a félsziget másik oldalára (Romney irányába), hogy szemre vehessem a homokos partot is.

Ezt a képet a parkolóból csináltam. Ekkor még elképzelni sem tudtuk, hogy mi lesz a domb tetején... (az új fejlécről szóló bejegyzésben van több fotó is a strandról)

Még több kerítés. A rácsok körbeveszik a szúrós bokrokat, amelyek kiszáradt darabkáiba mezítláb belelépni nem érdemes.

Én tizenegy fokhoz öltöztem. A lányok harmincegyhez. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy azon a sétáló vállán van a pulóver, akin a legtöbb ruha van!

Valamiért tetszett ez a kerítés...

Ha ráklikkelsz a képre, látod hogy tőlem nem messze egy apuka homokozik a kisgyerekével. Jobbra mindenféle széldeszkások duhajkodnak, a tenger pedig valahol kint a messzeségben. Láttunk lovasokat is, ahogy a pacijukat futtatták a sekély vízben. Másnap olvastam, hogy az országban legalább 60 embert kellett kimenteni, mert sokan kint ragadtak egy homokdűnén, a dagály meg körülvette őket. (Bárhol legyél is, tiszteld a vizet, mert az úgyis erősebb!)

Kora délután már indultunk is vissza London felé. Aztán kiderült, hogy a barátaink pont grilleznek a kertjükben. És pont nekünk is jut még... és mivel pont arra jártunk, benéztünk. Véletlenszerű korai vacsora, jó beszélgetés, legalább húsz fok, és pont nem fújt a szél! Meg is egyeztünk, hogy elnézünk majd kirándulni valahova együtt is.

Alakul A Fegyver

2011-04-14T17:46:00.000+01:00

De ahogy Zoli is mondta, nem mindegy hogy milyen fegyverről van szó, kard, pisztoly, esetleg shotgun? (Naná hogy bomba...)

A héten írtam már, hogy milyen nagyszabású akcióba léptem január elején. Most hozzátennék még egy kicsit (nem vagyok rácsavarodva a témára, ááá, dehogy!), mert január 27-e óta elég sok minden történt.

Csak súlyváltozás nem. Február közepe óta nem vagyok hajlandó mérlegre állni. Nem és kész. Parányi fürdőnkbe lépve mindig vetek egy gonosz pillantást a lapos jószágra, fogaim között sziszegve küldöm el melegebb éghajlatra a testzsírszázalék mérőjével együtt. Már tudok úgy fogat mosni hogy észre se vegyem a mérleget a sarokban.
Hetente négyszer megyek 'edzeni'. Van ugyan programom, amit követhettem volna, csakhogy rajtam kívűl száz embernek van hozzám hasonló programja, és így nem fértem hozzá a gépekhez. Egy idő után idegesített, hogy az egyórás tervet két óra alatt tudom csak teljesíteni, mert annyit kell várnom. Inkább órákra járok be, hetente két aktív (zsezse szerint vérthányós órákra), és kétszer gyakorlom a jóga művészetét.

Feladtam a tervemet, hogy reggelente megyek gymbe, mert ha igazán őszinte vagyok, akkor nekem a reggel nem is kezdődik el 9-ig, úgyhogy 5.30kor csak akkor tudok felkelni ha valahová utazok.

Szóval súlyom nem lett kevesebb. Valószínű, hogy izmaim kezdtek kialakulni (hah! Az egyik óra után két napig alig tudtam magamra csukni a vécéajtót, olyan izomlázam volt), és néhol enyhe khm, kerületcsökkenést figyeltem meg magamon. Múlt héten több év után először megvásároltam az első XS-es pólómat - persze lehet, hogy csak el volt méretezve, vagy másképp kéne hordani mint ahogy én teszem, de ettől függetlenül az XS az iksz-es, és most nem beszélek a szűk 10-es gatyákról.

Elképzelhetőnek tartom, hogy jobban menne a fizikai fogyás, ha koplalnék. Nem kevesebbet evésről, hanem koplalásról van szó. Engem hagyjanak békén a diétákkal. 90 napos diéta? Egy hét után meghülyültem a szabályoktól. 13 nap alatt 8 kiló mínusz? Bikaszar... A harmadik napon az időjárásos weboldalon a felhőket szürke kenyereknek láttam, és azon gondolkoztam hogy megennék-e egy szürke kenyeret (mindenféle kérdés nélkül vajjal, és esetleg egy kis lekvárral azonnal!). Nem is beszélve az idegességtől, hogy szerencsém van olyan világban élni, ahol mindenféle finomság kapható, én meg egyek salátát?! Huszonöt fok alatt?? Napsütés nélkül? Akkor inkább maradjon az extra kihívás, és vállalom, hogy gonosz emberek nagy sportolásom hallatán odavessék az arcomba hogy 'nem is látszik'.

Vajjal és lekvárral a fehér és szürke kenyér is jó!

Én kifejezetten büszke vagyok magamra, hogy a kardió órákon már nem én vagyok a legtunyább. Hogy képes vagyok ütemesen felüléseket csinálni, hogy erőmet beosztva valahogy végigcsinálom a feladatokat és nem adom fel már a harmadik mozdulatnál. Jógánál rengeteg fejlődni valóm van, de alakulok. Néha úgy érzem hogy rövid végtagjaim csápokként fognak szerteszét csapódni az univerzumba ha nem engedem el magam rögtön, de valahogy akkor is végigcsinálom, amennyire csak tudom.

Mintha valahol azt hallottam volna régen, hogy amennyi ideig tartott felszedni a többlet kilókat, annyiszor kettő ideig tart egészségesen megszabadulni tőlük. Ha ez igaz, akkor sok dolgom van még, legalábbis nagyon hosszú...!

Újabb Utazáskiállítás

2011-04-14T16:41:00.000+01:00

Március 19-én (jujj, majdnem egy hónapja!) voltam egy újabb utazás kiállításon, még régebben meséltem hogy igényeltem jegyet.

Maga a kiállítás nem váltotta be a reményeimet, éreztem hogy nem az én területemen vagyok. Szinte csak hostelek voltak, illetve 90%-ban olyan kiállítók, akik nevét és kínálatát elég jól ismerem. Ami meglepett, az megintcsak az ausztrálok nyugodtsága. Igaz, hogy kint napos idő volt, de nem nagyon volt melegebb mint 5 fok, de a srácok vigyorogva álldogáltak flipflopban és rövidnadrágban, és kínálgatták a sosem apadó sörkészletüket az arra járóknak.
Hiányoltam az olcsó utazási opciókat, már nem azért, de manapság ho(s)telt olcsón egyszerű találni az interneten, de igazán olcsó vonat/busz/repjegyekhez már nagy szerencse kell. Hamar körbe is jártuk a kiállítást, egy idő után már céltudatosan kerestem hogy mi van Magyarországról és miket hirdetnek rólunk.

Az összes kelet európai utakat hirdető plakáton szerepelt Lengyelország és Csehország, Horvátország hihetetlenül tör fel, mióta Dubrovnik és Zadar is rendelkezik reptérrel (ahova az Easy Jet is megy), mindenki az Adrián akar vitorlázni. Magyarország egyik plakáton sem volt rajta, sőt, a Nagy Kelet-Európa Körutakon még csak átutazás szintjén sem merült fel...

Elkeseredésemben rátaláltam a Sziget Festival unalmas standjára. Csak remélem hogy a száz ugyanolyan poszterrel kidekorált standot többen látogatták, mint amennyit én láttam (egy se). Véleményem szerint a szervezők nem fektetek elég figyelmet a vizuális figyelemfelkeltésre. Ha nem tudom hogy mi az a Sziget Festival, akkor gőzöm sincs arról, hogy az az egyedül ücsörgő figura miért is van ott. Nem akartam ott okoskodni a srácnak, úgyhogy nem kezdtem beszélgetni vele (és ne haragudjon hogy rajta van a képen), de talán jobb lett volna ha falra több információ van kitéve, mint mondjuk dátum és helyszín, ár, és fellépők listája.

Szerencsére nem sokkal később kezdődött a The Forgotten Eastern European szeminárium. Nem akartam strébernek látszani, ezért rögtön a második sorba ültem, közben folyamatosan pásztáztam az érkezőket. Viszonylag sokan jöttek, és ami tetszett, hogy jópár érdeklődő jegyzetfüzettel és tollal felszerelkezve foglalt helyet. Az elfeledett kelet európai előadást Craig Mitchell vezette, a Busabout cég Kelet európai ágazatának főnöke. Aki igazán, tiszta szívből szereti a mi környékünket. Minden országról volt jó szava, minden országról tudott mondani valami olyat, amitől a közönség elmosolyodott és halk húdejólennelátni morajlás futott végig a sorokon.

Én is jegyzeteltem bőszen. Sorrendben ezeket hallottam:

Többek között a Dél Afrikaiaknak 50 euró a vízum hazánkba. Ez egy hátizsákos utazónak komoly összeg, 50 euróból több éjszakára foglalhatna magának szállást... és akár ez az összeg dönthet arról, hogy hozzánk jön-e az utazó, vagy sem.
Crime - watch your stuff: hmmm, köszi, hogy rögtön a második dolog a bűnözés volt, és felkérés hogy mindenki figyeljen a holmijára...
Rossz infrastruktúra - de javul: jelentem, Veszprémben is elkészült a szuper csatornarendszer (egy év késéssel)
Kelet Európa egy test. A feje a balti államok, a törzse, vagyis az agykosara Lengyelországtól a balkánig, ahol Románia és Magyarország ér véget. Itt megemlítette hogy Magyarország különbözik a többi országtól. Az emberek mások. És megdícsérte a forradalmainkat, majd elmondta hogy KE lábai a balkán területek.
Ételek: ettől nagyon izgatott lett az előadó, látni véltem a szemében hogy ő itt most legszívesebben mindenkinek adna valami igazi KE ínyencséget. Külön kiemelte a curry-ket Budapestről. Azt nem tudom pontosan hogy mire gondolt, de valószínűleg a pörköltek ezer féle változatára. Vegetáriánusok lehet hogy szenvedni fognak...
Költségvetés: minden nagyon olcsó, a legolcsóbbak Bosznia, Bulgária és Csehország. A bosnyákoknál elég csak egy buszmegállóba beállni és az öreg nénik már fel is ajánlják a vendégszobájukat.
Ajánlott időtartam: három hónap az egész terület beutazására

Kelet Európának szüksége van egy kis szeretgetésre. Kell neki egy ölelés, az épületeknek több állapotmegőrző figyelem. Budapest egy igazi építészeti kincs, egy álom valóra válása. Gyönyörű város! A ronda épületeket (khm, a panelokat) is el kell fogadni, meg kell becsülni őket, mint emlékeztetőt egy bizonyos korra.
A nők elképesztően szépek. Az arcuk. A tartásuk. A járásuk. A stílus, ahogy öltözködnek. Európa keleti szegletében Stílus találtatik!
Utazásból visszatérve hozod magaddal a szívmelengető érzést, az emberek kedvességét, az ételek emlékét, a budapesti termálfürdők hangulatát - igazán rendkívüli tapasztalatokat.

Negatívum, ami keserű emlékeztető minden illetékesnek, hogy hova kell energiát és pénzt fektetni:

Trainticket countersellers are ruuuude! They do not speak English! Limit your contact with the public servants!

Craig még hozzátette, hogy a fiatalabb (40-en aluli) korosztály viszonylag jól beszél angolul/németül, de az egyel idősebbek egy másik politikai korszakból valók, és sajnos velük nagyon nehéz dűlőre jutni. A pénztárnál nem segítőkészek, minimális információt sem tudnak adni. Itt nem általánosított, itt Magyarországról, Budapestről beszélt. Nem az a probléma, hogy egy máv/volán dolgozó nem felsőfokon beszél idegen nyelveket, hanem az, hogy a munkáltató/turisztikai minisztérium nem jutott el arra a szintre, hogy igenis érdemes figyelmet fordítani arra, hogy ezek az emberek (nyitvatartási időben legalább egy dolgozó) alapszinten el tudja magyarázni a külföldinek, hogy mennyibe kerül a jegy, hol kell felszállnia, és mikor. Nem megoldás, hogy az utálatosságukkal elriasztják azokat, akik szeretnék megtapasztalni hogy milyen otthon utazni tömegközlekedéssel. Az már egy más kérdés, hogy a tipikus, fásult nnyónapot 'köszöntést' mikor váltja majd fel egy udvarias jónapot kívánok, miben segíthetek kérdés... És csak elképzelni tudom, hogy hányszor fordulhatott elő vele hogy vesződnie kellett jegyvásárláskor, mert az aktuális dolgozónak kisebb (kávészünet) és nagyobb (cigiszünet) gondjai is voltak, minthogy egy hazánkba látogatott idegent elkalauzoljon, hogy az az idegen később jöjjön vissza a családjával, és ajánlja az országot barátainak is.

Beszédét azzal zárta hogy negatív utazási élmények mindenhol vannak, de aki nyitott szívvel indul Keletnek, az csupa szép és jó élményekkel lehet gazdagabb. Ezután tehettek fel kérdéseket a jelenlévők, és legnagyobb csalódásomra senki sem érdeklődött Magyarország felől. Kérdeztek Prágáról (már megint a csehek!), az északi lengyel strandokról, a horvátországi repterekről. Kénytelen voltam hát egy kicsit érdeklődést kelteni.

Mit ajánlanál Magyarországról, Budapesten kívűl? Van valami személyes kedvenced?

Imádom Magyarországot! Ha nem a fővárost, akkor Saint Andrét mondanám (Szentendre), csodálatos városka, fantasztikus kirándulás egy napra! Eger! Van ott egy vár, nagyon impozáns! A híres bikavér is onnan ered. Hallotatok már a bikavérről? (néhányan bólintanak, közben próbálom megtippelni, hány magyar van még rajtam kívül a teremben) Ez egy vörösbor féle. Amikor a várat védték évszázadokal ezelőtt, a katonák kaptak ilyen bort. Az egész napi ostromban elfáradt harcolók állán végigcsurgott a bor, az ellenség meg bepánikolt, hogy miféle vér csorog a nyakukon! Nagyon finom bor! (nevetés fut végig a termen, én ugyan másképp ismerem a sztorit, de ezen ne múljék). Aztán ott a Balaton! Hatalmas tó, ott zajlik nyáron az élet! Az északi részre menjetek pihenni, és borokat kóstolni, a déli oldal pedig diszkóparadicsom! Kiváló, európai szinten elismert klubok találhatók ott, csak sokkal olcsóbb belépőkkel!

Vagyis van az országban potenciál, de a bejegyzésből tisztán látszik, hogy mely területekre lehet, kell és muszáj jobban koncentrálni. Noha szó nem esett róla, én mégis fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar weboldalak 60%-a hasznavehetetlen. Erre is oda lehet figyelni, főleg azoknak akiknek étterme, szállodája, panziója, kiadó szobája és hasonló üzlete van. Hajrá!

Új Fejléc Vol 2

2011-04-13T22:58:00.001+01:00

Leteszteltük, hogy ugrást elkapni levegőben nem csak egyikünknek, hanem másikunknak is nehéz

Ez már önreklám...

Azért csak összejött!!!

Fotóknak utánanéztem. Sajnos nincs sok opció. Vagy befejezem a képtöltegetést, vagy letörlök régebbieket, vagy több tárhelyet veszek (vicces, hogy az emaileknek manapság már feneketlen tárhelye van, a blogokért viszont fizetni kell). A picasás albumomat kiürítettem, most már 100%ban csak a blogos képeknek van fentartva, így most egy ideig még elleszek. Utána viszont kénytelen vagyok bevezetni a reklámokat (AdSense), hogy az én kis blogom mégse kerüljön olyan sokba. Nem örülök neki, de talán sikerül megoldani úgy, hogy elviselhető legyen, főleg, mert nem akarok más blogtérbe költözni. Ezt már úgy-ahogy belaktam, csinosítom mint egy otthont, szóval inkább harcolok érte!

Új Fejléc

2011-04-13T20:06:00.001+01:00

Nem is olyan könnyű egy új fejlécet összehozni.

Túl halvány

Túlságosan elveszik

Alakul, de hol találunk annyi kagylót?

Dungeness partjánál sok kagyló van!

Megpróbálok felugrani

Kilóg a kezem

...és kapok egy üzenetet a bloggertől hogy elértem valami 1 gigás fotóhatárt és vegyek többet. Nem értem mire vonatkozik, úgyhogy megyek jógázni és nyomozni.

Az Idő Ajándék (?)

2011-04-12T09:53:00.000+01:00

Kiderül hogy a közhelyek mögött igenis lehet mélyről jövő bölcsesség.

Sokszor hallani az idő pénz, az idő egy luxus, ami nekem nincs és az idő ajándék kifejezéseket.

2011 Április 9 Wimbledon

Ha valaki ad nekünk egy doboz csokit, ugye nem vágjuk az arcába hogy ezt meg tedd a kukába helyettem, mert én ezt az olcsó (termék nevének megjelölése opcionális) aztán meg nem eszem, ugye? Nem kérdezzük meg az ajándékozótól, hogy miért nem költött ránk többet. Hanem elfogadjuk, hogy az illető gondolt ránk. Hogy erőfeszítést tett, elment a boltba, megvette a csokit, esetleg még be is csomagolta, hogy az nekünk még jobban tetszen. Pénzt költött, ahhoz mérten hogy mennyi volt nála, mennyi állt a rendelkezésére.

Azt hiszem nincs szükség a fenti példát az idővel való gazdálkodásra visszavetíteni.

Fegyvert Kovácsolok A Testemből

2011-04-11T06:00:00.109+01:00

Jegyzet magamnak a közeli jövőre nézve.

Most még csak január van, annak is a huszonhetedik napja. Vasárnap lesz harmadik teljes hete hogy beiratkoztam egy konditerembe (egyszerűség kedvéért mostantól gym, vagyis dzsim, ahogy az angolok is mondanák). Futok. Ellipszis trénerezek. Taposok. Korcsolyázógépezek. Pumpálom a vasat kézzel és lábbal. Izmoskodok a Power Platen. Lazítok a Power Platen (PP). Hasizmot fejlesztek földön fekve és karizmokat szálkásítok három és két kilós súlyzókkal.

Tervezem még beiktatni valahova a jógát is, mert a jóga jó, a jóga segít hogy lazább legyek.

Természetesen nem tettem ki magamat mindenféle nehezen tartható céloknak, ezért úgy számoltam, hogy hetente négy alkalom elég is lesz. Gondoltam hétfőnként munka előtt elmegyek a munkahelyemhez közeli gymbe, szerdán az otthonhoz közelibe, csütörtökön ebédszünetben kiugrom majd egy húsz perces PP edzésre, majd szombat reggel ismét az otthonihoz közeli Virgin konditeremben üdvözlöm a dolgozókat.

Többé kevésbé tartom is a menetrendet, kivéve, hogy PP edzésre csak egyszer tudtam kimenni, mert múlt héten is, meg ma is pont havi csoportos örömködés van a cégnél és ilyenkor átváltozok pincérlánnyá. Néha legszívesebben begöndöríteném a hajamat, pirosra rúzsoznám a számat és felvenném azt az otromba gyógycsizmát amit Magyarországon a mai napig viselnek a menzásnénik és az óvónők. Persze rágóznék is, és amikor egyes ~~sznob~~ aprólékos kollégák ezt-azt kérnek még, akkor a rágót a homlokukra ragasztanám. Gonosz vagyok, de nem szeretek körbeugrálni senkit sem, főleg nem olyanokat, akik kihasználják a helyzetüket és hamar előjön belőlük a van sapka-nincs sapka probléma.

Nem akarok elkanyarodni a témától, csak rá akartam világítani hogy vagy lehetne mondjuk kettőkor a PP vagy nem kellene egyeseknek problémát csinálni abból hogy a kitett öt féle keksz mellett miért nincs még két másik féle is. Szóval be kell érnem a heti háromszori mozgással. Nem mintha lenne többre erőm vagy időm, de valami határt csak meg kell húzni valahol. Különben hogyan kovácsolok fegyvert a testemből?!

Amit eddig megállapítottam:

Az új konditermek (merthogy egy tagságival használhatok több klubot is) sokkal jobban néznek ki, mint az előző ahova jártam. Tisztább is. A gépek is újabbak. A zene is jobb éééés, vannak nyújtógépek is!
Ugyanakkor sokkal több fiatal jár ide, tehát megvan a húzóerő hogy ne csak sóhajtozzak a gépeken hanem ténylegesen mozogjak
A spinningnek már a látványa is rosszulléttel tölt el. Kizárt hogy kipróbáljam. Pedig nekik még diszkófények is vannak meg jó hangos zene.
Sok a kerekesszékes és nekem jó érzés egy olyan helyen edzeni, ahol mindenki egyelő eséllyel indul
Szinte nincs is olyan klubtag akinek igazán nagyon kellene fogynia.
Ellentétben a nők 40 százalékát simán beíratnám valami hízókúrára, ezek a nők azok, akik valószínűleg modellek, vagy hasonlók. Lehet hogy a legújabb divatnak megfelelő ruhák jól állnak nekik, de döbbenetesen gebék pucéran, két csoffadt mellbimbójuk idétlenül lóg le a bordájukról. Medencecsontjukra felakasztják bugyijukat és úgy kezdenek el öltözni. Amikor lehajolnak a harisnyájukért, azon kapom magam hogy felvérteztem magam a szakadás hangjára. Amikor a gerincük kiszakítja a hátukon a bőrt. Nem szép látvány. Mozogjanak persze, de néhányat elnéztem, ők azok akik legalább negyven percet futnak hegymenetben iszonyatos sebességgel, majd utána mindenféle izomgyakorlatokat végeznek. Elhiszem hogy vannak alkatilag vékony nők, de ezek a nők szerintem veszélyeztetik önmagukat.

Amit eddig megtanultam:

Fontos hogy mit eszünk. Najó, ez annyira nem volt nagy újdonság, de megfigyeltem hogy vannak olyan ételek, amiket ha ebédre eszek, akkor este is simán megy a futás. Csak mindig elfelejtem leírni hogy mik voltak azok. Tegnap például hiába ettem humuszt, sonkát, sajtot, tabbouleh-t (paradicsomos hagymás petrezselyemsaláta) meg egy szelet kenyeret, mire a futógépen öt perc után úgy felkeményedtek a vádlijaim hogy nem tudtam ráállni a lábamra
Fontos hogy mit akarunk elérni. Súlyvesztés, Alakformálás, Izomtömeg növelés vagy csak általános fitnesz? Magyarul: fogyni, szálkásodni, izmosodni (mint a Schwarzi...), vagy karban lenni akarsz inkább? Például: ha fogyni akarsz akkor magas intenzitású mozgást kell végezned (futás, biciklizés, és bármi, amivel a pulzusodat meg tudod emelni és magasabb szinten tartani). Ha otthon megcsinálsz reggelente ötven felülést, vagy naponta háromszor lépdelsz lassan öt-öt percet a taposógépen, ne várj hatást. Ha a pulzusod nincs megemelve, akkor sem fogyni nem fogsz, sem pedig az erőnléted nem fog javulni. Valahol el kell kezdeni, tehát kezdetnek nem rosszak ezek sem, de lássuk be: azok a kockáshasú csajszik akik fejpántban vigyorognak a reklámokban, azok nem ezzel a módszerrel lettek olyanok amilyenek
Nem mindegy milyen tevékenység számít extrának. Egyes helyeken olvasni, hogy naponta legalább harminc percet kellene mozogni. Csakhogy nem ér beleszámolni a munkába menetelt (hacsak nem biciklivel jársz), nem ér belevenni, ha negyediken laksz és nincs liftetek. Mindenkinek onnan kezdődik a (minimum) fél órája, hogy elvégezte a napi rutinját. A takarítás, ablakpucolás, fűnyírás és bokormetszés mind-mind fizikai munka és továbbra sem sport.
Nem szabad vizet inni hasizmozás előtt. Különben kuruttyol és fel akar jönni
Eleinte 50 perc kellett hogy edzés után lezuhanyozzak, hajat mossak és megszárítkozzak. Ezt sikeresen leredukáltam 46 percre. A cél 40. Ha 40 perc alá tudom nyomni akkor nagyon király vagyok (vagy elköltöztem melegebb éghajlatra, ahol nem kell hajat szárítani)

Amit észrevettem:

Hogy női testekről ábrándozok (de nem a gebékéről!). Formás fenekeket, lapos hasakat, cellulitiszmentes combokat és bikinis posztereket látok magam előtt. Ezek a 'ribik' gondoskodnak, hogy ne sinkófáljam el az edzést.

Amire kíváncsi vagyok:

Hogy kezdeti lelkesedésem és elszántságom meddig tart ki.
(Honnan szedtem azt a szót, hogy 'sinkófálni'?????)

Udvariasan Várom...

2011-04-08T14:55:00.000+01:00

Udvariasan várom hogy merre visznek a gondolataim.

Néhány betűt, esetleg szót lepittyentek, aztán visszanyíl, visszanyíl, visszanyíl. Elveszek a részletekben. Pedig sok minden történt ám az elmúlt hetekben, jó is meg rossz is. Meg olyan is, ami megtörtént, de még nem tudom hogy jó lesz-e vagy inkább rossz.

Ma reggel negyedszerre késtem el (négy napon belül...). Nem értem hogyan... (hétfőn olyan pontosan itt voltam!) Pedig időben felkelek (najó, 3 5 7 10 percet azért ráhúzok), és aztán rögtön készülődök is. Tominak fogkefével a számban bizonygatom, hogy várjon meg, mert mindjárt elkészülök, de annál már ravaszabb, és a saját indulását már nem hajlandó eltolni negyven perccel. Természetesen én meg vagyok győződve róla, hogy mindössze két percet kellene rám várnia (miután már 15 perce csak vár amúgy is).

Fogmosás, arctej (saját ujjakkal bemasszírozva, majd nedves vattával letörlés), arctonik (nedves vattával végigtörölni az arcot), várom hogy száradjon (bedugom a vasalót), fiatalító zselé (mert el vagyok halmozva termékmintával), szemránckrém (mert finoman beszóltak, hogy lehet hogy még nem vagyok harmincon felül, de nem ártana elkezdeni használni - éljenek a termékminták), arckrém, ruhaválasztás (ha lenne időm/erőm vasalni rögtön mosás után, ez a művelet valószínűleg rövidebb ideig tartana). Aztán kiélem belső festő énemet és lelkesen kenegetek az arcomra a sminkesfiókból (tudtátok, hogy ha az alapozót ecsettel viszitek fel, akkor sokkal kevesebb kell belőle, mintha szivaccsal dolgoznátok?), jó esetben nem nyomom a szemhéjtust a szemembe, és nem könnyezem le az addig felkent dolgokat. Aztán már csak fel kell öltözni (nehezítő tényezőként megemlíteném a harisnyakeresést, a morfondírozást a melyik cipő-zokni vagy harisnya kérdésről), de természetesen nem árt ha az inget/pólót/pulóvert úgy veszem fel, hogy az izzadásgátlóval, és műgonddal elkészített arcomat ne kenjem bele a ruhába, különben a vasalót újra dughatom be...

Miután menetre kész vagyok, már csak egy gyors vécévizit (mert ki gondolta volna hogy már megint fog kelleni?), és nyitom az ajtót, majd becsukom. Merthogy víz nélkül már nem merek metrózni. Újra az ajtónál, amikor kiderül hogy zsebkendő is kell. Aztán parfüm. Aztán kézkrém, mert azt a száraz érzést nem viselem el. Aztán félőrültként keresem a kulcsomat, ami végig a zsebemben lapul, amíg szétrobbantom a nappalit. A kulcsot elrakom (jó esetben a telefont is), majd kirohanok az ajtón. Újra keresem a kulcsokat, mert a női táskák 90%-át úgy tervezik hogy csak bányászlámpával lehessen eligazodni bennük, a sötét bélésben képtelenség megtalálni célirányosan bármit. Amikor végre bezárok minden zárat, nem jön a lift. Mert valaki két emelettel feljebb éppen költözik, vagy a még nálam is lassabb barátnőjét/gyerekét várja (vagy csak simán meghibásodott a liftajtó és nem csukódik be. Eredmény ugyanaz, hiába van két lift, nem jön egy sem). Persze a nyolcadikról lépcsőzni nem akarok, mert a végén a testem még azt hinné hogy sportolás van, és mire leérnék, oda lenne a sminkem (és lehet, hogy zihálnék is).

Szerencsére a metróállomást lejtősen tudom megközelíteni, úgyhogy kis golyóként trappolok le a domboldalon. Az állomás előtti akadályokat (dupla babakocsis anyukák, 10 fős iskolás csoport, adomány gyűjtők és újságosztók) már simán veszem (mindenkin átgyalogolok, mintha észre sem venném őket, kivéve a babakocsisokat, akiket előre üdvözlök egy elképesztően szigorú arccal - nem tudom miért gondolják hogy vicces úgy leállni csevegni mobilon, hogy a kocsijuk teljes szélességében blokkolja a járdát). Lerohanok a peronra, átvergődök a tömegen, beállok a kedvenc helyemre... és várok.

...és várok. A hátamon lecsorgó izzadtságtól fázni kezdek, a szépen kifésült hajamat a szél előbb összeborzolja, majd a szájfényemre tapasztja. Ahogy elhúzom a hajamat, a szájfényt végigkenem az arcomon. Még várok egy kicsit. Körülbelül pont annyit, hogy a fenti összes cselekedetemet kényelmesen hajthattam volna végre, de ki tudja előre hogy hogy jön majd a metró?

Amikor végre beáll a szerelvény, felfurakszunk, eksztyúzmizunk, majd utastársaink arcába/derekába/hasába/hónaljába gyúrjuk esernyőnket/könyvünket/újságunkat/kézitáskánkat. Aztán hat megállót 12 perc helyett húsz perc alatt teszünk meg, majd Earl's Courtnál még várunk egy kicsit. Notting Hillnél aki elém áll a mozgólépcsőn azt mentálisan a mélybe taszítom, fizikailag viszont csak dühösen követem. Marble Archnál már a mozgólépcsőn felfele is gyalogolok, minden perc, másodperc számít. Mire felérek az utcára, a combjaimat háromszor akkorának érzem, a szájfényem a hajamban, a homlokom gyönygyözik, a hátamon óriási fekete folt, mert nekinyomtak a bepárásodott metróajtónak ami néha fog néha nem, de végül hol ilyen, hol olyan késéssel beérek dolgozni. Már nem is próbálok kifogásokat találni, már nem is kérdeznek...

A héten a késési rekordomat döntöttem fél órával, ugyanis az amúgy 10 perces késésemet megfejeltem azzal hogy a bérletem az előző este viselt kabátom zsebében maradt, és én ezt kicsit későn vettem észre, mehettem vissza haza.

Holnap szombat, jógát, barátnőzést és szabadban levést tervezek, vasárnap meg kihasználván az extrém áprilisi hőmérsékletet (20C), valószínűleg lenézünk valahova strandra. Az is lehet hogy szombat este pácolok be egy kis husit, és előbányászom a tavalyról megmaradt eldobhatós grilltálcát, és beüzemeljük.

Most pedig mennem kell döntést hozni. El kell döntenem, hogy a fagyasztóban található fél adag gesztenyefagyit betermeljem-e. A másik felét már betermeltem, de azt hiszem, csak én szeretem a gesztenyefagyit az irodában, tehát másnak úgysem kellene. Hmmm...

Az Óraátállításról

2011-03-29T13:40:00.000+01:00

Király! Csak nem látom értelmét...

Én azok közé tartozom aki nem gondolja hogy olyan sokat lehet megtakarítani vele. Merthogy ma már nincs olyan hogy a gyárakban lámpa nélkül dolgozzanak. Meg légkondi is van. És a fűtés a nappaliban most nyolcig nem kapcsol le magától.* És különben is. Itt Nagy Britanniában semmi szükség nincs a természetes fényt használni indoknak az óraátállítás mellett. Merthogy ugye a felhőzet miatt nem igazán jutunk természetes fényhez amúgy sem. Szóval simán kibírnánk átállítás nélkül, én meg főleg.

* Hőtárolós elektromos radiátor van a nappaliban. Én két opció közül választhatok: bekapcsoljon-e, vagy se. Automatikus éjszakai működésével pénzt takarít meg, mert éjszaka (23.00-06.00) kevesebb az áramdíj. Éjszaka fűt, közben felmelegíti a hőtéglákat, és napközben leengedi a meleget (vagyis pont mire hazaérek munkából, addigra hűl ki a lakás, de ez most más téma).Tegyük fel, hogy én tegnap este úgy döntöttem, hogy kapcsoljon be. Naná, hogy hajnal egyig nem kapcsolt be. Vagyis használnom kellett a hősugárzó részt.
Reggel fél nyolckor úgy kapcsoltam ki az egészet, mert még mindig vígan fűtött. Én már nem kérdezem hogy hogyan állítódott el (mert nincs is állítónk...), hogy ki találta ezt fel (pedig biztos férfi volt, mert mi nők, khm ennél logikusabbak volnánk, nemde?) ...

Kicsi Sztorik

2011-03-29T11:13:00.000+01:00

Egyik sem velem történt meg, de a kettőt két napon belül hallottam, gondoltam itt is megosztom. Mindegyik elgondolkoztat, de máshogy.

Helyszín: Székesfehérvár bevásárlóközpont, Női mosdó. Alanyunk klotyóból kilépve táskáját vállán igazgatva indulna a mosdókagyló felé, de egy babakocsi útját állja és már beszél is az anyuka.
- Nem kell harisnya?
- Köszönöm, nem. Most éppen van elég.
- De nézd meg, ilyen szép fekete - és már elő is kap egy fekete neccharisnyát.
- Ááá, neccharisnyát nem hordok - tényleg nem hord!
- Pedig ez szép harisnya! Nem kurvás ám, nézd meg!
- Nézem én, és nagyon szép, de nem hordok neccharisnyát!
- Zoknit?
- Nem kell zokni!!
- Fülbevaló?
- Az sem kell, köszönöm!! - mennyi minden fér még bele annak a babakocsinak a tárolózsákjába?! Az anyukán egyértelműen látszik hogy gondban van. Nem lesz üzlet. Még jó hogy a babakocsi elzárja az ajtót teljesen.
- Az a baj, hogy nem etettem meg a gyereket már két napja szinte. Ma már reggelit sem kapott szegényem... Nem tudna akkor adni esetleg egy kis pénzt? - Szemeket kérlelő pozícióba formálja. Szinte esdekel. Ha már egyszer nem akart venni semmit, legalább adjon készpénzt. Alanyunk felháborodásában előveszi a pénztárcáját. Háromszáz forint van benne.
- Csak ennyit tudok adni, ez az összes pénz ami nálam van. - mondja, és határozottan az anyuka felé nyújtja az összeget. Az összezárja kezét, majd újra kinyitja. Ismét alanyunkra emeli tekintetét.
- Ennyi? Hát mit veszek én ebből ennek a gyereknek???

Alanyunk hirtelen úgy ítélte meg, hogy nem udvariatlanság egy babakocsit keresztben átlépni a gyerek felett, és egy 'azt nem tudom hogy mit tudsz venni belőle, de nálam ennyi volt összesen és mindet neked adtam, osszad be' felkiáltással kézmosás nélkül (!!!!) távozott a mosdóból.

A másik sztoriért viszont egy másik blogba kell mennetek, nem akarom bemásolni, viszont íme a link.

Közben elnézést hogy ilyen keveset jövök, de mostanában elég későn érek haza esténként (legkorábban 9 körül), és akkor már nincs ihlet írni, a munkahelyen pedig lassan forradalmat indítok, mert az elromlott billentyűzetemet lecserélték egy régire, és esküszöm a hajdani gépírónőknek kevesebb dolga volt a billentyűk leütésével, mint nekem. Várom az új kíbórdomat!

Nem Vagy Te Dzsekszon

2011-03-23T15:33:00.000Z

Hacsak nem egy Michael Jackson/Absolute '80 témájú bulira igyekszel, kérlek hanyagold a fehér zoknit a fekete nadrághoz-cipőhöz.

London, Piccadilly Line, 2011 március 19

A fenti úrnak üzenném, hogy

a zokni színét mindig a cipőhöz kell választani
a cipő mindig legyen sötétebb mint a felső (ing, zakó, póló, stb)
ha világosbarna (bézs) nadrágot húzol, akkor barna, világosbarna, vagy bézs zoknit kell a fiókból előszedni. Tehát amikor világos színű nadrágot veszel, vegyél hozzá zoknit is, rögtön
ne gondold hogy 'ááh, úgysem tűnik fel senkinek, nem nézi azt senki!', mert de, és igen!

Samphire Hoe

2011-03-22T17:45:00.001Z

Nemrég Samphire Hoe-ra látogattunk vasárnap délután. ~~Szerencsére nem esett az eső~~ Jó időnk volt , bár a vastag felhők miatt képtelenség volt normális képeket csinálni, illetve megállapítottam hogy Nagy Britanniának is nagyon jól állna a napsütés.

De mi is ez a Samphire Hoe? Látszólag jelentéktelen, bárányokkal és egy kék világító toronnyal tarkított domboldal, köves tengerparttal Dover és Folkestone közvetlen szomszédságában. A felszín alatt azonban sokkal izgalmasabb történelem lakozik.

Kezdem az elején.

A 19. század közepén már felmerült, egy Franciaországot és Nagy Britanniát összekötő alagút ötlete, és 1880-ban meg is indult az építkezés Shakespeare Cliff-nél (a francia oldalon Sangatte-nél). Gőzmotorokkal üzemeltetett elektromos generátorok segítségével tudtak sűrített levegőt kreálni, ami a fúrókat működtette és a szellőzésben is szerepet játszott.

A kiásott márgát (márgakövet) a gépek hordókba öntötték, és azokat a dolgozók juttatták ki a felszínre. A munkához bevetették az akkor még alig ismert izzólámpákat is.

A politika viszont beleszólt a nagy szabású tervekbe. Az illetékesek attól féltek, hogy egy alagút háború során csak bajt hozhat, illetve franciákat. A fúrásokat beszüntették, pedig már megtettek 1870 métert! (Franciák 1660-at)

Nem sokkal ezután szénbányát alakítottak ki, de alig 30 év alatt csak 120 tonnányi szenet tudtak felásni. A bányákat is bezárták.

A Csalagút körüli bonyodalmak továbbra is folytatódtak, de amikor 1988-ban megindult a komoly fúrás mindkét oldalról, Samphire Hoe-nak ismét szerep jutott. A Channel Tunnel Folkestone-ból indul Calais felé, és az angolok által kivont márgát és egyebeket valahova tenni kellett. Így került egyik kupac a másik után ide. Először egy külső falat kellett kiépíteni, hogy a tenger hullámai ne pusztítsák vissza a rakományt. Öt évvel később kialakultak a mesterséges dombok, magokat ültettek és a Csalagút hivatalos megnyitója után három évvel (1997) Samphire Hoe is elérhető lett a nagyközönség számára.

Látványnak annyira nem volt nagy, de izgalmas volt a története!

Amikor nagy szél van, nem szabad a külső falra menni

Mindjárt belépünk a mesterséges dombra!

Ez csak tetszett...

Samphire Hoe 'másik oldalán' folytatódik a beach

Miért találtunk rengeteg káposztát a strandon? Teljes mértékben biztos vagyok benne hogy ez káposzta. Vagy valami olyasmi. Legalábbis ízre olyan volt!

Azért egy világítótoronynak mindig van hely...

A világítótoronyban...

Ők nem izgultak az idő miatt. Fű van, szél nincs akkora...

Szóval: én büszkén leviszek pár szelet csokis piskótát. Erre azt mondja a Zsolti, hogy én is hoztam valamit! És előveszi a házi tiramisuját. Mire Istiék szerénykedve előveszik a házi ischlerüket. Az elfogyott mennyiségekből ítélve minden finom volt!

Balra a vasútnak kialakított alagutak, jobbra pedig mi várunk hogy átmehessünk autóval

Természetesen fáradtan értünk haza, senkit sem kellett altatni, stb, stb, stb!

Család, Kismama és Babafotózás

2011-03-18T09:53:00.003Z

Az a jó, hogy a saját blogomban azt reklámozok, akit csak akarok!

Most kaptam a hírt, hogy Hajdrák Tímea mostantól család, kismama és babafotózásra helyezi a hangsúlyt. Továbbra is aktív, mint fotóriporter, tehát az ismert magyarországi magazinokat továbbra is ékesítik remek képei. Ha szeretnél magadról (magatokról, kisbébikédről, kedvencedről, bármiről) minőségi képeket, akkor csak bíztatni tudlak, hogy minél előbb vedd fel Timivel a kapcsolatot.

Ezt most nem csak azért írom, mert Timi blogján az esküvői oldal az én menyasszonyi képemmel van hirdetve (pedig lássuk be, nagyon hatásosan űzöm azokat a balatoni felhőket!), hanem azért mert férjhezmenetelem izgalmait csodálatosan örökítette meg. Tudom hogy sok kiváló fotós van és aki fényképészt keres, az már a stílusok között is válogathat kedvére, de jó tudni, hogy amikor Timi azt mondja hogy valami annyi, amennyi, akkor az annyi is lesz, nem több, nem kevesebb. Pontosan érkezett mindegyik találkozónkra, és lelkesedése mindig magával ragad. A képeket az esküvő utáni második napon már a neten nézegettük izgatottan. Rólunk és szüleinkről sosem készültek még ilyen remek fotók, a mai napig kapom a dícséreteket, hogy milyen szép anyukám van!

Valaki egyszer azt mondta, hogy

Az élmény, az egy dolog. A fotó az élmény adta pillanatok egyetlen kézzel fogható emléke.

Hajdrák Tímea Magyarország egész területén vállal munkákat, de igény szerint külföldre is megy. Tiszta szívből ajánlom!

Muci by Timi in 2009